20190810 – Átmavit Prabhu – Luther 1. rész

Luther Márton

<Gurudévtől azt a feladatot kaptam, hogy a mai előadás témája Luther Márton legyen, amihez Erik Homberger Ericson A fiatal Luther és más írások c. 500 oldalas művéből készült cirka 80 oldalas kivonatot adta.
Az írásban a normál betűvel írott részek e könyvből kerültek idézésre, a döntött részek idézetek, míg a < > jelek közé zárt szöveg az anyag összeállítójának véleménye, hozzáfűzése.
Nehéz bármit is mondanom, mert nagyon felkavart ez a feladat. Káosz volt maga Luther személyisége és élete is, valamint a mű is összevissza idéz egyes életszakasziból. Egy pszichoanalitikus írta, ami néhol nem igazán segíti a megértést számomra, s ráadásul más szerzőktől idéz folytonosan Lutherről, összehasonlítja az ő elméleteiket a sajátjával. Szóval, ha menetközben úgy érzitek, hogy kicsit zavaros, amit mondok, az nem véletlen. Ráadásul jó pár párhuzamot fedeztem fel magammal, ami szintén nem tette könnyűvé a felkészülést. Volt egy teljes hónap, amíg félre kellett tennem, mert nem tudtam folytatni.
A mondanivaló hossza miatt 2 alkalomra szedtem szét az előadást. Az elsőben Mártont a szerzetest járjuk kicsit körül, és hogy mi lett a végeredménye, a következőalkalommal pedig Mártont a reformert, szónokot, szellemi vezetőt.
A leckére készülve megnéztem a Lutherről szóló filmet, ebből származó idézettel kezdem hát:>

  • Arról prédikálunk, amit a legfontosabb megtanulnunk.

 

Ki is volt Luther Márton?

<Gondolom mindenki tud valamit, hogy ki is volt ő, de azért jöjjön néhány fontos életrajzi pont róla.

Egy mondatban: a protestáns reformáció szellemi atyja, aki eleinte a szükséges reformokat az egységes egyház keretein belül szerette volna elérni. Évszámokban pedig:>

  • 1483-ban született, apja Hans paraszti családból származott, de bányász lett, majd rengeteg munkával és megszorítással felküzdötte magát kistőkésnek. Fiának a jól kereső, és megtisztelt jogi pályát tűzte ki hívatásul, hogy felemelkedjen a nemesek közé.
  • Ennek megfelelően Márton 17 évesen az erfurti egyetemre kerül, ahol 21 évesen magiszteri fokozatot tesz kiváló minősítéssel. Jogi pályába kezd, majd még ebben az évben belép az Ágoston szerzetesrendbe, s az erfurti kolostorba kerül.
  • 23 évesen pappá szentelik.
  • 25 évesen Rómaba zarándokol, ekkor találkozik először személyesen a búcsúcédula rendszerével. S még ebben az évben átkerül a rend wittenbergi kolostorába, ahol a teológiai egyetemen tanul.
  • 28 évesen a teológia doktora lesz és katedrát kap az egyetemen.
  • 34 évesen kiszögezi a 95 pontot a wittenbergi templom kapujára.
  • Luther fokozatosan halad azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordul a katolikus egyház egyes tanításaival.
  • 38 évesen megjelenik a worms-i birodalmi gyűlésen majd, hogy az inkvizíció ne égethesse meg, a választófejedelem elraboltatja és a wartburgi várba rejti el, ami egyben fogság is számára. Itt készíti el az újtestamentum német nyelvű fordítását. Megerősödik benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az Antikrisztus ül.
  • 39 évesen feleségül vesz egy kiugrott apácát, 6 gyermekük születik.
  • 63 évesen hal.

 

Márton a Szerzetes

21 éves korában, miután az egyetemen kiváló minősítéssel magiszteri fokozatot ér el, egyik napról a másikra apjának engedélye nélkül Ágoston rendi szerzetes lesz. Ennek előzménye egy nagy égiháború alatt páni félelemben tett fogadalma. Fontos megjegyezni, hogy nagy szigorban nőtt fel, gyakran tettleg is bántalmazták, így félte az apját. Ebből látható az, hogy ez egy komoly lázadás volt. <Menekült valami elől!!!!>

Az égiháború előtt gyors ütemben tört ki rajta egy melankolikus bénultság, amely megakadályozta, hogy folytassa tanulmányait és apjának kívánsága szerint házassági tervekkel foglalkozzon. A vihar során rettenetes szorongást élt át. Maga Luther a circumvallatus (befalazott, fallal körülvett) szót használja annak leírására, hogy mit élt át. Ez azt jelenti, hogy úgy érezte, egész élete hirtelen összeszűkült és csupán egyetlen út mutatkozik számára meg kell tagadnia egész korábbi életét és azt a korábbi földi pályafutást, amelyet korábbi élete ígért és egy teljesen új életnek kell szentelnie magát. Ezt az új életet azonban az jellemzi, hogy éppen a befalazottság állapotát intézményesíti <kolostor falak, és szoros regula>. Egyetlen kijárat van belőle „felfelé”, ami az örökkévalóságra nyílik.

<Gurudév mondta egyszer, hogy néha van olyan élethelyzet, amikor nincs semerre megoldás, ahonnan csak felfelé van kiút. Szerintem ez nem az volt, hanem a manómajakósa hullámzása. Ki ne lett volna ilyen helyzetben? Elég sok saját helyzetre emlékszem. Volt olyan, amikor mindent magam mögött hagyva ki akartam menni Indiába s szannyászinak állni. De olyan is amikor felhívtam Csidánandát, hogy sajnálom, de én idáig bírtam, nekem itt az út vége, nem jövök többet. Csak annyit modnott, hogy átjön egy péklapáttal és jól pofán vág:-). Érdekes mód ez tök jól hatott rám, és kirántott az örvényből. Gurudév sokszor hangsúlyozza a Szaduszanga fontosságát. Ez rendkívül hatásos, még akkor is, ha nem is tarunk ott, mint amit 10.9 mond.>

Összpontosított elmével (Csitta) és életerővel (Prána) tökéletesen elmerülve Bennem, életüket Nekem ajánlották fel, szüntelenül Rólam társalogva megvilágosítják egymást, miközben teljes elégedettséget és boldogságot élveznek. Bhagavad-gítá 10.9.

<A mi szintünkön is hat a társulás.>

Márton a szerzetesi fogadalmat az abszurditásig igyekezett betartani. Órákon át gyónt és a viszonylag elfogadható, ártatlan dolgokat óriásira nagyított és egyre apróbb tisztátalanságokká bontott fel. Majd később újabb meghallgatást kért, hogy ezeket korrigálhassa. Még büntetést is kilátásba helyzetek, mert ezzel megzavarta a kolostori rendet. Egy esetben feljebbvalója gúnyosan azt írta neki, hogy Krisztust nem érdeklik az ilyen csekélységek. Mártont kétségbeesésbe kergették, hogy nem vették komolyan. A kelleténél is jobb szerzetes lett. <Kényszeresség, az látszik, hogy nem a harmónia jellemezte, a sántitól (belső béke) igen távol állt, a manomajakósa továbbra is a fogságába tartotta. Nagyon félt az elkárhozástól, a katolikusok bűnösnek születtél tanítása jól hatott. Ha megfigyelitek Gurudév sosem akar bennünk szorongást előidézni, sőt kifejezetten kerüli ennek árnyékát is. Sokkal inkább az ardzsvamot javasolja, hogy mérjük fel hol is tartunk, értsük meg, hogy mi a mi szintünk és a következő lépés.>

<Gurudév így tanított a manómajakósáról: 20190723 Asram elődás>

Az a baj a manomajakósával vagy manasszal, hogy mindenki értse, hogy csak az tud ki kell, hogy mondjam Déva szintre lépni az emberből, aki felszámolja a saját elméjét, mert pont az emberi elme, gondolat és érzésvilág a tragikus oka annak, hogy nem tudunk belépni a transzcendenciába és ez a jóga célja. Aki nem győzi le a saját elméjét az korlátolt ember marad. Követhető ez? Aki legyőzi, az abban a pillanatban több, mint amit valaha is gondolt volna. Úgy nem lehet megvilágosodni, hogy megőrződ az elmét is. Ez van. S a vallás azért virul, mert azt az ajánlatot adja, hogy megőrizheted a kis anyagi elgondolásaidat, a kis elméd trükkjeit meg játékait és akkor valahogy kapsz egy kis paradicsomot helyette. Ez mindenkinek tetszik, csak szembe kell nézni azzal a valósággal, hogy nem így van. Tehát embernek maradni, az egyre tragikusabb, már nagyon sok ideje van ember és gyakorlatilag hiába van űrhajója pont olyan idióta, mint a kőkor kezdetén. Ugyanolyan alja, gonosz és szívtelen elég csak megnézni egy híradót. <következő leckén láthatjuk majd, hogy Luther milyen szívtelenül mondja ki, hogy a fellázadt parasztokat vérbe kell fojtani> Egészen félelmetes, amikor bemondják, hogy egy milliárd ember éhezik, akkor milyen emberiségről beszélünk? Most már nem kéne, hogy éhezzenek, (csettintés) ennyibe telne, ha a rengeteg felhalmozott pénz, a kidobott élelem, közhelyek. Ezt tudja nézni a testvérével, ez mindent elmond. Ez az emberiség leszerepelt… Kegyelem lesz természetesen, csak rettenetesen lassú és nagyon sok fájdalommal. Tehát a jóga annak az embernek való, aki rájön arra, ha legyőzőm az elmémet, nem kell megvárnom az évezredeket. Ennyi. Sőt még vissza is jöhetsz gyorsítani a folyamatot, tehát te magad katalizátorként jelenhetsz meg. Tehát amilyen mértékben úrrá leszel ezen a manómaja ösztönvilágon és fogod fel, hogy ez az állati lét maradéka, tehát nem méltó hozzánk, ettől persze még, miért mondtam azt a szomorú példát, még a legnagyobb Gurut is úgy elkaszálja a Májá, tehát itt a döbbenetes, hogy jelzi az egész rendszer, hogy valamiért az ember akármennyit tud nem tud annyit, hogy legyőzze az ösztöneit pusztán tudással… <Luther a teológia doktora volt és mit sem segített rajta, és a világon sem> Úgyhogy az nagyon lényeges dolog, hogy ki kéne jönnünk ebből a teljesen téves és a világ tulajdonképpen áruló vezetői által sugalmazott gondolkodásból hogy az ember mindennek a vége és az ember életének értelme a kényelem, valójában a káma.
A feladatod most nem a megvilágosodás, hanem a túlélés, nem kéne elbízni magunkat. Aki egy percig is azt gondolta, hogy ő annak a küszöbén van, hogy megvilágosodik, vagy Guru lesz vagy nem tudom milyen gondolatok az nagyobb bajban van, mint gondolná. Annak az egójának nagyon fogyókúrába kell kezdeni. Sajnos nem, arra kéne rádöbbeni szerényen, hogy jó lenne az egész életünkben kitartani. Az nagyon nagy dolog, és nagyon sok mindent megalapoz egy következő születés tekintetében. Ezen belül a kegyelem bárkit elérhet, tehát nem tudjuk lefogni a parama karuna kezét.
<Luther elhitte magáról, hogy valaki és nézzük meg a végeredményt, ez is a következő lecke témája, de azt látni, hogy ahova a nyugat eljutott annak az indítópontja ő és a tanai voltak. kapitalizmus, ateizmus, az egyén „szabadsága”, francia forradalom.>.

A nemi vágy, a harag és a türelmetlenség az, ami leginkább kísértésbe vitte Mártont. Azaz nagy mértékben jelen volt benne az elfojtott düh és gyűlölet. <Káma krodha> Nem meglepő, hogy Márton is megjegyezte, gyakran éppen a szentmise celebrálása gerjesztette őt nagyon is profán hangra. Nagy intenzitással élte meg azt, amitől kétségbeesetten meg akart szabadulni: a méltatlan szexuális kísértéseket, a kicsinyes dühöngéseket, a lealacsonyító Istenkáromlásokat. <Ez fontos lesz később, ezt jegyezzétek meg kérlek. Újra felolvasni nekik.>

Luther a kolostorban csendes, meditatív légkörben élt, engedelmesen passzív volt, mélyen szomorú és kényszeresen önmagába merülő. Olyannyira, hogy az még szigorú fölöttesei vallási ízlésének is sok volt. Mondjuk ki Luther minimum depressziós lett az örömtelen élettől. Saját maga is gyanakvással tekintett szomorúságára és ahogy ez megszűnt és átadta helyét az olykor szélsőséges hangulati ingadozásoknak, a depresszió és az áradó jókedv, az önvád és a mások elleni gyalázkodás között. A vereséget ördögnek nevezte el.

 

Dühroham a kórusban

Az ifjú Luther 3 kortársa meséli el, hogy húszas éveinek elején vagy közepén Márton egy ízben hirtelen a földre zuhant az erfurti kolostor kórusában, őrjöngeni kezdett, mint egy megszállott és egy bika hangján üvölteni kezdte: „Nem én vagyok, nem vagyok” Ezt az váltotta ki belőle, amikor azt olvasta, hogy Krisztus meggyógyított egy embert, akit megszállva tartott egy „néma és siket lélek”

Ez a Márk 9.17-27

17. És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
18. És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
19. Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
20. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
21. És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
22. És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
23. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
24. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.
25. Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
26. És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
27. Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.

A kórusbéli dühroham, életének olyan szakaszában jött, amikor a szerzetesi élete kezdeti fellángolása már elmúlt. Rendkívül heves belső konfliktusokkal és olykor gyötrő vallási kétségekkel teli évek állnak ekkor már mögötte.
Luther legnagyobb terhe ekkor valószínűleg apjával való szembe szegülése, aki csak a legnagyobb vonakodás árán és csúnya szitkozódások között adta áldását fia egyházi pályájára. Még akkor is vívódott önmagában és vitatkozott apjával, amikor az később már kénytelen volt elismerni, hogy fiából vezető szellemi egyéniség és Európa vallási nagyhatalma lett. Ez egész életében elkísérte.

Luthetr rendkívül félt az utolsó ítélettől, mivel kételkedett a saját üdvözülésében. <Ezért gyónt annyit. Illetve szerzetességgel kapcsolatos lemondások egy fiatalembernél komoly megterhelések.>

Ezek a tudattalan rohamszerű előtörések és szorongások és kétségbeesések időnként rátörtek Lutherre, és kora haladtával egyre inkább fogva tartották. <Tehát a vallás nem kínált neki semmi megoldást a problémáira, ami a vallások nagy hiányossága, hogy alig-alig van benne önismeret és önfejlesztés, csak szabályok és fenyegetések azok be nem tartásának esetére.>

Kialakult benne a fóbiás félelem az ördögtől, ez a fóbia pedig fokozatosan átterjedt egy olyan félelemre is, hogy esetleg a legmagasabb rendű Istenség, Krisztus ragyogó képmása sem egyéb, mint ördögi kísértet. Biztosnak látszik, hogy félni kezdett Krisztustól, sőt feletteseinek türelmes érvei ellenére gyűlölni kezdte, mintha Ő csak azért jött volna, hogy büntessen. Erősen valószínűsíthető, hogy Márton élete időnként közel állt ahhoz, amit manapság borderlinenak nevezünk. A Luther filmben így szól: „Isten megteremtett, bűnössé tett, azóta haragszik ránk minden hibáért, ez az igazságos Isten, elátkoz minket és a pokol forró tüzével fenyeget.”

<Mit lehet erre mondani, ha egy vallás szorongással, bűntudattal manipulál, márpedig mindegyik ezt teszi, akkor annak ez lesz az eredménye.>

<És akkor egy vallomás, nem véletlenül kaptam ezt a könyvet. Senki sem véletlenül kap egy adott könyvet. Véletlenek nincsenek, aki érti és a magyart, nem csak beszéli, annak már a szó megmagyarázza ezt. Szótő a vél, ami nincs, tehát vél-etlen. Nem tudom mire vélni, tehát avidjában (nem tudásban) vagyok az okot illetően. Minden egy rend szerint működik, ez a rend a szer. Azaz rend-szer. A szerből ilyen szavak képződnek szeretet, szerelem, szertartás, szerzetes, aki Istennel szerződést kötött, szerkeszt, ami a ter-vezés során történik. Itt a tér szótő, amiből a tervezés, teremtés, teremtő, természet, stb szavak jönnek létre. Na de a lényeg, Gurudév folyamatosan mondja, hogy senki ne legyen szerzetes, senki se éljen egyedül. A szerzetesség annak való, aki megtisztult, és beleszeretett Istenbe. Hogyan kezdtem? Arról prédikálunk, amit a legfontosabb megtanulnunk.

Onnan tudom, hogy nem külső megszállója volt Luthernek, hogy ez a folyamat nálam is elindult a közelmúltban, ezért tarom most ezt a leckét, hogy felkészülve rá megértsem az okokat, és mit kellene másként csinálni. Ennek a folyamatnak több hulláma volt és volt egy pont, amikor rájöttem, hogy Gurudév segítségét kell kérnem, mert egyedül nem tudok vele megbirkózni.

Kb 1 éve volt néhány eset, amikor Gurudévvel beszéltem négyszemközt, és az elmébe olyan késztetések jöttek, hogy bántsam. Volt, amikor szinte ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy belerúgjak, vagy máskor, hogy megüssem. Elhihetitek, hogy elég ijesztő volt, hogy akit talán a legjobban szeretek azzal kapcsolatban ilyen történik. Jött egy inger látszólag a semmiből hirtelen, hogy fizikailag bántalmazzam. Mi ez? ez nem én vagyok.

Aztán idén március környékén a Dévihez való felajánlások során olyan káromkodások törtek a manasz felszínére, hogy komolyan megijedtem. Attól tartottam, hogy nünükém, van ahogy Gurudév szokta mondani. Hogy egy néma lélek. Ez egy komoly párhuzam azzal, amit Luther is átélt, az istenkáromlás. Ekkoriban volt 2 lecke, ahol Gurudév a szvapna önvalóról elkezdett beszélni, talán pont azért, hogy ezt kicsit megérthessem, s ezt a Brahmana táborba folytatta. Ezért kaptam ezt a feladatot részben, hogy ezt megértsem miközben készülök. Látta valaki a Pio Atyáról szóló filmet? (mindenkinek ajánlom, fantasztikus, youtube-on fent van) Krisztust elért szent, és ő is küzd az ördöggel (I. 56:30). Ami nem más, mint a szvapna vagy taidzsasza önvaló, aki nem ért egyet az éberléti vaisvanára személyiség döntéseivel, ha az túl van szabályozva.>

Gurudév így tanított erről az idei Brahmana táborban: (20190711 du) Álom vagy képzelődő önvaló. Taidzsasza átman. Azt jelenti, aki folyamatosan képzelődik. Amit te elképzelsz, azt ő élvezni tudja. Nem csak álomban működik, hanem éberlétben is. Emberek nem tudnak jelen lenni, egész életükben sem tudnak jelen lenni. Ha valami különös ok nincs, nem tudja koncentráltan tartani magát és az illető nem tudja, hogy ezért veszíti el az élet minden értelmét. Majdnem minden kudarcnak az az oka, hogy ezt megengedi magának az ember. Nem? Hogy van az? Az álmodozás az élet megrontója. És valóban így van, hogy vigyázni kell ezzel a taidzsasza átmannal vagy képzelődő önvalóval, rendkívül nehéz megtisztítani. Jövő ilyenkorra lesz álomjógánk, ami pont erről szól Aurobindutól és akkor előrébb leszünk egy nagyon nehéz könyvvel, mert nem játék, de van esély. Arról van szó, hogy a képzelődő önvaló a finom anyagi testben működik önvalóként a szuksma, vagy linga sarirában szemben a szthula sarira volt azonos a vaisvanára önvalóval. Itt az a nagy tragédia, hogy a két önvalónak semmi köze egymáshoz. Ezek nem kommunikálnak egymással, az egyik alagút a másik viadukt. a közlekedés folyamatosan megy, majd lelőjük a poént, hogy hogy értem ezt, de ők nem kommunikálnak egymással és nem nézik egymás világát. Tehát a vaisvanára önvaló az az ébrenléti világ vezére és abban halad előre. Az álom önvaló, vagy finom anyagi, vagy taidzsasza átman, azért mondjuk, hogy az álmodásban vagy a képzeletben, mert a finomfizikai dimenzióban tör utat magának. Nézzük meg ezt. Az az érdekessége a képzelődő vagy álomönvalónak, hogy fény lényegű, fény természetű, úgy mondják pontosan, hogy dzsjótir természetű. A fény természete szerint való és így meg tudja csinálni azt a bravúrt, hogy kézzel fogható fizikai tárgyak vagy személyek hiányában is képes teremteni pusztán fényből. Ugye, azért mondjuk, hogy képzelődő önvaló, mert magának a saját fényéből képes világokat létrehozni, hát az aki álmodott már valaha, tudja, hogy ez nem egy érthetetlen dolog. Minél sikertelenebb valaki a vaisvanára világában annál gazdagabb áloméletet él. Ugye, ha a kanaka kamini, pratista nem jól működik, tehát a pénzügyek, párkapcsolat, becsvágy kielégítése az egész átszivárog. És lehet látni, hogy nagyon-nagyon sok egyébként lehet, hogy tökéletesen tehetséges ember drámája, hogy azért bambul éjjel nappal és él rendkívül passzív életet, lehet, hogy szakmailag nem is tudja magáról, mert az élete már valójában átcsúszott a képzeletbe. Már feladta, hogy ő képes erőfeszítést tenni a vágyai és céljai mentén az éber síkon és ezért nagyon aktívan dolgozik a képzelődő önvaló dimenziójában. Tehát ez a taidzsasza átman az, aki tökéletesen ismeri ezeket a benső tárgyakat, ugye antar, úgy hívjuk. Tehát az álom állapotban a szvapna dimenzióban a képzeletünk által létrehozott dolgokat megfigyeli és élvezi. Hívhatjuk úgy is, hogy Csittamanasz, mert pont ebben zajlik a történet. Tehát nem csak az okoz szamszkárát, hogy abban már van valami, hanem az folyamatosan nő, mert képzelettel is fel lehet dúsítani. Hiszen gondold csak végig a csitta az nem egy durvafizikai agyvelő és mégis azt mondjuk ő fogja befolyásolni a következő születést. <Itt értettem meg, hogy miért mondta többször Gurudév, hogy az ember álmában készíti a következő személyiségét, a következő születését. Tehát minden képzelgés iszonyatosan veszélyes és a jógi megállítja, kitisztítja>. Akkor könnyű megérteni, hogy a csitta az melyik tudatsíkon van? Hát pont a képzelődő önvaló tudatsíkján ezért úgy kéne megérteni a szamszkárákat, hogy minden, amit képzelünk, gondolunk vagy érzünk a világról az ebben van. És azonnal elkezdjük újra álmodni ahogy lehetőségünk van rá. Ezért mondják, hogyha nem találunk kielégítést az életben, szándékosan mondom így vagy boldogságot, üdvösséget, ez folyamatosan gazdagodik. Tehát ez egy óriási kiterjedésű világ és nagyon érdekes, hogy a taidzsasza átmannak ez nem probléma, ő ezt nagyon szívesen élvezi. Tehát képes szemlélni ezt is, tehát nem csak az ásványvilág, tehát tapasztalati, empirikus világ történéseit tudja élvezni az önvaló, hanem tudja szemlélni a képzeletbeli vagy finomfizikai világot, mert fényből tulajdonképpen nem is tudom, hogy kéne mondani, káprázatból ahogy a magyar mondja létrehozott dolgait. Miért szörnyű veszélyes? Lássuk csak, most mondom, hogy szörnyű veszélyes? Később mondom. Először nézzük a technikát abban a pillanatban felmerül a képzelődő vagy álmodó önvaló a taidszasza, amikor valamilyen oknál fogva, mindjárt megbeszéljük a vaisvánára önvaló elkezd visszavonulni, ha megfigyeled valamelyik önvaló kikapcsol, valamelyik önvaló bekapcsol. Ha nagyon komoly valaki önmagában észreveheti, hogy nem tud a két önvalóban lenni egyszerre. Ez már jóga, hiába erőlködsz nem tudsz ábrándozni és jelen lenni egyszerre. Nem, vagy az ábrándjaidban vagy, vagy szólnak hozzád és figyelsz. Valaki teljesen kipihenten, kialudva van valamilyen helyen szólnak hozzá és nem reagál. Láttatok már ilyet? Egyszerűen azért nincs jelen, mert ez az önvaló eltünteti őt, leveszi az empirikus valóság sakktáblájáról. Vigyázat így meg lehet bolondulni. <Történt nemrégiben ilyen egy kedves ismerősünkkel, megnevezni nem szeretném, de páran emlékezhettek rá, később kicsit mesélek róla, majd emlékezzetek vissza.>, Ez nem jó, ez egyáltalán nem jó és vannak tünetei, például nem veszi észre az ilyen ember, hogy rázárul a magány. Érthető, hogy miért? Hát, ha úgyis az egész életem egy képzelődés abban minden valóságos szereplő zavaró lehet. Az igazi jógi kivétel. Hiszen az a jógi, aki a szamádhi eksztázisában van az nem magányos, hanem összekapcsolódott a legfelsőbbel. Álljunk meg ugye, tehát ő szatcsitánanda állapotban, azt mondtuk, hogy képes bárhol csendben ülni ez nem saját kútfő, de így szoktuk mondani és élvezni az élet áramlását. Tehát nagy különbség. Még a szenvedésteli vagy személyes problémákkal teli élet is egészségesebb, mint az, hogy nem társulunk, nem megyünk emberek közé. Ha szeretjük a másikat, akkor ezt jó lenne észrevenni. Tehát nem arról van szó, hogy valaki introvertált és ezért több magányra van szüksége. Az teljesen egészséges, mert vannak fő típusok, arról van szó, hogy láthatóan valaki itt volt köztünk sokáig, évek óta ismerjük és úgy beugrik, mi a fene lehet vele? És semmi nincs, gubbaszt, de hol? Nem térben és időben gubbaszt, hanem az elméjében. Érthető? Ebben a taidszasza átmanban és ez már betegessé is válhat. És nagyon okosak ezek az emberek amikor már ebben a világban eltűnőben vannak, mert minden olyan segítő kezet és lábat – mert az is segít, ha elesik és megüti magát, attól is fel lehet ébredni – ügyesen kikerülnek. Tehát egyszerűen szoktatják le magukat a társulásról, ezt hívják úgy, hogy depresszió. Ennek egy szakasza még gyógyítható, amikor visszatolod az emberek közé. Ezek az emberek nem akarnak igazi feladatot, gyűlölnek minden izzadságcseppet érthető? Holott a küzdelem egy nagyon komoly szintig egészséges, nem kell félni a nehézségektől még mindig jobb, hogy történik velünk valami én is néha azt mondom, Judittal beszélgetünk, ez a naptár szitává van lőve, de úgy elképzelem, például megtehetném, ahogy a kortársaim többsége, főleg a hölgyek nézik a középamerikai sorozatokat. Elképzelem magamat, hogy otthon ül a tévé előtt és fejből tudja, hogy a szulejmánban, pfffffuu. Akkor ezerszer inkább csapágyasra pörgőm magam a feladataimmal a széváimmal, a jógámmal, a mindenemmel. Hát inkább kihasználok minden percet. Lehet az ember néha azt mondja, hogy kiakadt a rugó és most embert nem akarok látni. De ez egészséges dolog, mert védi magát és ha ekkor jön a szvapna az jó, de nem fogsz benne álmodni. Tiszta komoly, kemény szadhanikus élet megvéd attól, hogy őrületek keveregjenek az elmében. Egy boldog ember miért kompenzáljon? Egyébként van egy bevezető szakasz, nem biztos, hogy boldog vagyok, de például lehetek őszinte és akkor sem kell kompenzálni. Most miért nem fogadhatom el, hogy valamiben nem lehetek boldog? Nem? Ha elfogadtam, hogy úgy tűnik, hogy ez nekem valamilyen oknál fogva most nem áll össze már akkor is megszüntettem az okot, hogy valamin képzelegjek. Érthető ez? Hát szóval nagy őröltségek sülnek ki abból, ha valaki elveszik a taidzsaszában és az verbálisan is néha megjelenik. Ha figyeled, hogy hogyan kommunikál, miket mond akkor van egy ilyen magyar mondás. Mi van kisfiam, te ébren álmodozol? Amiről beszél, amit például ő célként tűz ki maga elé azt egy felnőtt ember azonnal rájön, de hát ez gyerekes. Ugye, tehát minden realitást nélkülöz. Így körbe írtuk. Technikailag úgy néz ki tehát, hogy a vaisvánára önvaló, a fizikai cselekvés mondjuk 12-16 órája után ahogyan jóga írja kimerül. Tehát az éber önvaló és maga az empirikus test, a fizikai érzékek, ugye empirikus mit jelent? Akármennyire élvezik az éberlét dolgait, meg a rengeteg pörgést meg tennivalót egyszer csak elkezd kimerülni. Ugye ahogy fárad az éberléti önvaló és az egész szerkezet, ami őt szolgálja automatikusan megjelenik a másik és egy átmenettel átveszi az uralmat és a taidzsasza vagy álom önvaló kezd el uralkodni. Most értünk el odáig, hogy ezért nem igaz az, hogy az alvás veszteség. Az alvás egy más típusú élvezet az önvaló számára. Hiszen a vaisvánára alszik, ugye? Aludj el szépen kis dzsíva vagy Balázs? Nem is tudom, hogy hívják? Balázs dzsíva alszik. De abban a másodpercben, de ez így van az egész világban, az éjszakai ragadozók mikor kelnek fel? Azok akkor kapnak erőre, amikor a többi lény nem lát semmit és gubbaszt. Ugyanígy működik taidzsasza átman, tehát a szvapna dimenzión belül, hogy amikor kiborul és már nem tud tovább éber lenni, erőszakos és tevékeny a fizikai sík, akkor ő abban a másodpercben bekapcsol helyette és az egy ugyanolyan valóságos világ. És azért hisszük, hogy veszteség és kidobott idő, mert nem tudjuk, hogy ez egy egyenrangú élet. Csak nem a test számára. Hogy mondják? A fizikai testnek és az agy bizonyos részének nem osztanak benne lapot. De az nem egy szükségtelen, csak azt hisszük, hogy biológiailag indokolt feltöltődési idő. Igen, erőre kell kapni az önmagát kimerítő vaisvánára rendszernek, de mindenki tudja, hogy a jógik már alig alszanak. Miért? Mert nem rohangálnak külső tárgyak után, nem merül ki a vaisvánára. Egyre jobban csökken az alvás igényük, minél kevesebbet kell tevékenykedniük a külsővilágban. …

… Az alávás egy gigantikus tér, most jön, amitől meg kell ijedni, ezt te teremted. Itt minden felelősség a tiéd. Ezt teljesen ki lehetne üríteni, fel lehetne szabadítani, meg hihetetlen módon tele lehet pakolni, tehát nem csak az éber tudatsíkon kell megtisztulni, hanem a taidzsasza önvaló által felügyelt síkon is. Ezt úgy mondják, eleinte nem érti az ember, azt nevezzük őszintének, aki elméjében is lemond a vágyakról és az érzésről. Az ember nem érti most mi a különbség? Annyira megszoktuk, hogy az agyunknak hisszük magunkat miért kell ezt külön venni? Mert morálteológiailag egy jószívű, jószándékú ember a test fizikai szintjén megtartóztathatja magát, de hogy volt az a vers? Attól, hogy én böjtölök az érzékeim még kívánják az ételt. Itt arról van szó, hogy valaki olyan szintre jut, hogy nem. Érthető? Tehát a képzelgő vagy álom életben sem vágyakozik, tehát a finomfizikai síkon sem keletkezik vágy, vagyis elkezd kioltódni a náma. …

…Akkor lépsz be a pragjába, ha a taidszasz átman is kimerült. …

.. A Pragjá Átman amikor az előző két dimanzióban sem vágyakozunk. A gjána szvarúpa (vigjánamajakósa) pucolja ki a vágyakat.

Márton Rómába zarándokol, ahol találkozik a búcsúcédula rendszerével, és hogy pénzért minden kapható. Első kiábrándulásáról így beszél hazatérte után: Róma kész cirkusz, egy szennycsatorna, bármi megvehető még az üdvösség is, külön bordélyok vannak a papoknak. Megkezdődik benne a forrongás, ennek hatására lelki gyóntató atyja javaslatára Wittenbergbe helyezik át.

 

Wittenberg

Itt megkezdi teológia tanulmányait. <az átlag szerzetest nem tanult teológiát, még a Bibliát sem nagyon ismerte, sokan olvasni se tudtak> A Wittenbergi vikárius (megyés püspök helyettese), aki az éppen induló egyetem vezetője is volt felismerte Luther szónoki tehetségét, és azt kérte tőle, hogy prédikáljon és tanítson (az egyetemen és szerzeteseknek is). Ő volt az, aki azt mondta neki, hogy különleges kísértései nem mindennapi sorsa engednek következtetni. Valamint meggyónta neki saját, kezdeti kísértéseit és félelemeit a prédikálástól és az előadástól. Nem is sejtette, hogy milyen pusztító tűz fellobbanásához nyújt segédkezet. Ő lett Luther pótapa képe, aki mentorálta őt. Apám az evangéliumban mondta róla Luther. <Ez a Luther filmben nem így volt, azt az atyát tekintette ennek aki Wittenbergbe küldte.>

Ekkor a jövőkép csaknem teljesen sötét volt Márton előtt, amit csak valami Isteni szikra világíthatott meg számára, valamilyen jövőbéli szellemi küldetés előrelátásaként. <Itt most kicsit meg kell állni, volt egy kedves barátunk, páran ismertétek, aki sorsán ezt sajnos végig nézhettük páran. Ugyebár fentebb szó volt róla, hogy meg lehet őrülni. Egy tehetségek, jó kiállású fiatalember volt, aki mellett egy szép, fiatal és lelki lány volt. Majd egyszer csak elváltak útjaik, a fiú behúzódott a lakásába, feladta a munkáját és a kapcsolatot a külvilággal és szerzetesi módon kezdett el élni, minden örömöt megvonva magától. Egyszer mikor meglátogattam ebédre vendégül látott, olyan egyszerű ételt ettünk, hogy megdöbbentem. Az ember igyekszik kitenni magáért amikor vendégei jönnek, hát itt rizs volt, árpa, párolt zöldbab és még valami talán lencse. Visszafogott ízek és adagok. A lakásban semmilyen személyes tárgy, csak filozófia könyvek. Aztán egyszer csak megbolondult és megjelent az Ügy. Szent királyok energiájával működő spirituális generátort szerkeszt, amihez kellenénk mi is, hogy működtetni tudjuk. Adott magának egy lelki nevet és amikor jelentkezik, akkor hol lekezelő stílusba ebszél velünk, hol haragra gerjedve, mert az Ügyet nem vesszük komolyan. Észre se vette, hogy megbolondult és a szvapna személyisége működik az éberlétben.>

Wormsi gyűlés és a wartburgi várfogság, a hatalomvágy

Luther életének legnevezetesebb pillanata az volt, amikor (1521 ápr. 18.) a worms-i sorsdöntő beszédet elmondta. Luther identitása a worms-i gyűlés idején már Isten szószólója volt <tehát teljesen elhatalmasodott rajta a kór>, ez lett az identitása. A császár a pápa oldalára ált, így a választófejedelem elraboltatta Luthert és titkos helyre a wartburgi várba hurcoltatta, hogy megvédje őt.

Itt fogalmazta meg A szerzetesi fogadalomról szóló röpiratát, amiben elvként szögezi le, amit apja előre megmondott neki, hogy a szexuális ösztön legyőzhetetlen és eltekintve néhány természetétől fogva cölibátusra termett személyek kivételétől minden elfojtási kísérletnek ellenáll. Megfékezni csak az egész személyiség megmérgezése árán lehetséges. A megoldás mondja Luther a házasság. Apja azonban tévedett, mert neki szerzetessé kellett lennie ahhoz, hogy ezt felismerhesse. <Vannak, akik csak a saját hibájukból tanulnak, csakhogy eddigre már szétesett a rendszer nála, és nem volt visszaút hiába hagyott fel a cölibátussal.>

Kimondta, hogy a szerzetesek csak 30 éves korukban tegyenek fogadalmat, amikor a nemi gerjedelmek már túl vannak a csúcsponton. Itt Wartburgban ébredt rá, hogy mennyi mohóság van vágyaiban, és mennyi lázadó hajlam erényességében. Ekkor már 38-39 éves! <A vallás nem vagy alig-alig ad módszert és segítséget a változásra, tisztulásra.>

Az átfordulás:

A wittenbergi Ágostonrendi kolostort, miután elhagyták a szerzetesek, a választófejedelem Luther rendelkezésére bocsájtotta, s házasságkötése (egy volt apácával) után feleségével és gyermekeivel itt lakott. Házasságkötése alig egy évvel a worms-i gyűlés után történik meg. <Luther hatására a szerzetesek és apácák tömegével hagyták ott a kolostorokat, így ürült meg számára ez az ingatlan, és hitvese is az ő fellépésének hatására hagyta ott a rendet. Mai vallási rendszerek közt is van olyan, ami hamar ugratja narancszínbe a fiatalokat, ezzel garantálva a gyors elbukást, kiábrándulást vagy erkölcstelen kettős életet (bort iszik, de vizet prédikál).>

Bármit is tegyen egy kiváló személyiség, az egyszerű emberek nyomdokába lépnek, és bármilyen hiteles utat mutasson saját példájával, az egész világ követi őt. Bhagavad-gítá 3.21.

<A piros Gítában lévő fordítás egy picit más és erre szituációra jobban igaz, mivel sajnos nemcsak a pozitív oldala igaz.>

Bármit is tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek nyomdokába lépnek; és bármilyen irányadó mértéket is szabjon meg saját példájával, az egész világ követi öt. BG 3.21

<Az embereknek bálványokra van szüksége, példaképekre. Erről sokat beszél Gurudév. Luther elveit sokan követték>

Rácz Géza Élettengely c könyvéből egy ide illő idézet (132. oldal).
– Óvatosan figyelmeztet Jászó. Vonzerő, karizma, kisugárzás nem feltétlenül csak a szentek sajátja. Úgy mondják ilyennel hamis emberek is rendelkezhetnek.
– Sajnos igazat kell adjak neked – mondta Vid.
– Sokan összetévesztik a finomabb képességeket és a lelki erőket. Attól, hogy hatást gyakorolsz másokra még nem feltétlenül leszel szent, lehet hogy csak mutatványos vagy. Előfeltételei is vannak a szentségnek. Először is akarni kell a szent életet, másodjára ki kell érdemelni, s ami a legfőbb, haramdjára be kell hogy vezessenek minket a szentek gyülekezetébe.
– Gyümölcseiről ismerni meg a fát.

<Gurudév tanítása, hogy a királyhoz, hogy lehet bejutni. Olyan nincs, hogy én úgy gondolom most bemegyek. Kell, aki bevezet hozzá. Illetve itt megint felmerül a szaduszanga fontossága>

Tanulj egy szellemi Mester lábaihoz borulva, tudakozódj tőle és szolgáld őt! Az Igazság Látnokai képesek e tudásba beavatni téged, mert ők már megvilágosodottak. Bhagavad-gítá 4.34.

1526-ban megszületik első fia Hans <apját hívták így>. Megint szorongások kezdik gyötörni.

Negyvenedik és ötvenedik éve között akut pszichózisa van, közel került a tankönyvben leírt állapothoz. <Köszöntök mindenkit a vallásreformer elméjében. Egészen hihetetlen, hogy ilyen ember mit tudott csinálni. Mindenki ítélje meg maga, hogy mit lehet létrehozni ilyen elméből, illetve ez-e az eredménye az Isten felé haladás útjának.>

1527-ben kezdődtek el Luther leghosszabbra nyúló szorongásai és depressziós állapotai. Ebben az állapotban többször megkérte barátait, hogy erősítsék meg őt hitének igaz voltában, hogy maga is tudjon hinni benne. Szorongásának legfőbb okát, mindazt a felfordulást, amit fellépésével előidézett egy belső hang formájában nevezte meg: Egyedül te tudsz mindent? De mi van akkor, ha nincs igazad és ezeket az embereket mind tévelygésre és örök kárhozatra ítélted? Néha tréfásan így szólt erről a hangról: Egészen mostanáig a Szentlélek egyedül téged óvott meg, mint fészkében a fiókát? Ezt a belső hangot néha csak valamiféle kozmikus nagyságérzettel tudta legyőzni oly módon, hogy tanítását az angyalok ítélete fölé emelte, mondván, hogy tökéletesen biztos az igazában, ez nyilván nem is az ő tanítása, hanem Istené. Saját maga igazolásául Pál apostolnak a galatákhoz írott levelét idézi: „De ha akármi, vagy akár egy mennyből való angyal hirdetne is néktek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! (1,8) Ezelőtt áll egy másik passzus, (1,1) „Pál, aki apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által…). Azaz kimondta, hogy az Ő ítélete megítélés értelmében azonos Isten ítéletével. <Az is látszik, hogy Pál is komplett bolond volt, és küldetés tudattal megspékelve, holott Krisztus nem kérte arra amit tett. Egy senki által meg nem erősített elhívásra hivatkozva tette mindazt, amit tett. Krisztus tanításait összemosni a Tóra tanításaival? Érti ezt valaki? Számomra semmilyen párhuzam nem található az Ó szövetség gyilkos, bosszúálló istene és Krisztus tanítása között, ami a szeretet. János 13.34-35 szerint így szólt az Úr Krisztus:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.”

Mózes V. könyve

  1. És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.
  2. Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten!
  3. És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!
  4. De az Úr, a te Istened elődbe veti őket, és nagy romlással rontja meg őket, míglen elvesznek.

Ilyenből van ám még bőven a Tórában. Hát aki látja a hasonlóságot Krisztus és e között az szóljon. De ez csak az én személyes véleményem.>

Luther valamiképpen érezte a mártírium szükségességét és megalkotta sajátját: „Minthogy a pápa és a császár nem tudott elbánni velem, kell, hogy legyen ördög, mivel az erény nem sorvadhat el ellenség hiányában”. Így az ördögöt nevezte ki saját hóhérjának. Vagyis mániás depresszióssá vált ekkora végérvényesen. Időnként kiverte a víz és sírógörcsök törtek rá, ilyenkor a biztos halál közelségének gondolata töltötte el, önbecsülése teljesen elhagyta. Mindenféle testi panasz gyötörte, emésztési zavarok, székrekedés, aranyér, vesekő és kellemetlen fülzúgás. Teljesen megzavarodott, amikor saját imádsága kudarcba fulladt, megkérte egyik barátját, hogy ordítsa fülébe a Miatyánkot, mert így talán ismét meghallja Isten hangját. <Rendszeresen beszélt a fenekéről és annak végtermékéről, amit itt nem szeretnék idézni, de aki elolvassa a könyvet, az láthatja, hogy teljesen örült volt ekkora.> Mindenben és mindenhol az ördögöt látta már-már.

Időskorában így írt: „Senki se tudja, mennyire árt egy fiatalembernek, ha elkerüli a boldogságot és a magányba, melankóliába menekül… Én, aki idáig gyászban és szomorúságban töltöttem az életemet most már keresem és elfogadom az örömöt bárhol találom is.

<Annyit tennék hozzá, hogy fiatalabb koromban kipróbáltam a bárhol található örömöt, és sajnos vagy nem, de kicsit sem ad végleges megoldást az sem. Tehát sem a lemondás, sem a belevetem magam nem megoldás. Gurudév kérte, hogy kicsit beszéljek, a hol található az igazi öröm témáról is. Nem vagyok túl hiteles ebben, így a Gítához és Gurudév tanításához folyamodok. Még csak nem is a középút a megoldás, de amíg nem érjük el az ánandát, addig dharmikus módon élni kell vele.>

 

Ánanda

Akik többé már nem vonzódnak a külső érzéktárgyakhoz, az önvalóban (Átman) találják meg a boldogságot. Ezután az önvalóval összekapcsolódnak az Abszolút, a Brahman jógájával, határtalan boldogságot elérve. Bhagavad-gítá 5.21.

Aki belül boldog, belülről merít örömöt, az belül megvilágosodott; ő a Jógi, aki ily módon Brahmanná vált és elérte a Legfelsőbb létbe merülést, a Brahma-nirvánát. Bhagavad-gítá 5.24.

Amikor a benső érzék (Csitta), az elme szabályozott a jóga gyakorlása által és megtörtént a tudatfolyamatok (Nirodha) kioltása, a Jógi énje által megpillantja az Önvalót (Átman), s az Önvalóban (Átman) elégedetté válik. Bhagavad-gítá 6.20.

A legfelsőbb (lelki-szellemi) boldogságban van része, miközben az értelmi (Buddhi) megkülönböztetés teljesen éber állapotában marad, túl az anyagi érzékeken. E szilárdan megalapozott helyzetben többé sohasem tér el az Igazságtól (Tattva). Bhagavad-gítá 6.21.

<Gurudév így tanított a Brahmana képzőn a Guru-Gítát magyarázván:> Az ánanda az azt jelenti, hogy az egész világ szerelmes, és aki nem szerelmes az boldogtalan. Nem arról van szó, hogy finoman, jól érzi magát a Brahman és boldog. Ez nem vallásos üdvösség, ez eksztatikus boldogságot jelent, és semmi máshoz nem hasonlít csak a szerelemhez. Az atom is eksztázisban van, az is szerelmes. Az ánanda azt jelenti, hogy valamilyen oknál fogva az egész teremtés tele van rajongással. És mindenki ráfizet, aki ezzel a harmadikkal nem tud mit kezdeni. Mert valahogy haladunk abban, hogy rendbe rakjuk az életünket. Ami sótlan, mindenből kezdünk kivonulni és nem nagyon jön helyette semmi, de annyiban jön, hogy békesség, meg nyugalom, de az egészet úgy képzeld el, hogy mindennap olyan levest kapsz, hogy van benne zöldség meg víz, meg minden, de se só, se fűszerek. Ilyen kivonulni az anyagi életből, hogyha nem jön helyette semmi. Éhen nem halsz, de boldognak nem neveznéd magad, tehát vigyázat, az hogy az ember törődik azzal, hogy legyőzze a halált az még nem a boldogság. Na akkor jön a tudás, a tudás elhozza a bölcsességet meg a békességet, de azt is elhozza, hogy minél intelligensebb lelkileg egy ember annál jobban tudja, hogy nincs értelme csak a boldogságnak. Ez óriási dilemmát okoz, vissza már nem mehetsz, nincs is értelme, tehát ha logikusan megnézed, ott számodra nincsen semmi. De ettől még nincsen fűszer a levesben és a fejlődésünk utolsó szakaszában kezdünk el rádöbbeni, hogy mit akar ez az ánanda. Ez óriási kihívás és az ánanda azt jelenti, hogy nem csak a békességét, tehát az öröklétet, nem csak a bölcsességét akarja megosztani az Abszolút, hanem a rajongó eksztázisát is, amit a magyar tud, mert mondhatjuk azt, hogy szeretet, meg mondhatjuk azt, hogy szerelem. Mindenki tudja a kettő között a különbséget és az ánanad az nem szeretet, hanem szerelem. És ezt a témát meg sem tudtuk pendíteni, de mindenki arra fog rájönni, hogy az egész teremtés emiatt van. Az egész teremtés azért van kitalálva, hogy mindenki az eksztázis birtokában legyen anélkül, hogy ennek karmikus visszahatása lenne. Tehát amikor az Átman felé közeledünk ehhez a csodához közeledünk, hogy vigyázat az Átman tartalmazza az ánanadát is. Tehát erről kötelességem beszélni, de nem maradt idő, talán jobb is, mert meg kellett alapozni a dolgokat, azért akikkel már három éve együtt vagyunk, sok mindenen keresztülmentünk. Most kifordítom a témát, mindenki veszíteni fog, aki azt hiszi, hogy leélheti az életét örömtelenül és közben megvilágosodik, ezt akartam elmondani. Erre figyeljetek oda. Nem tudom mennyire érthető, ha valaki azt gondolja, hogy sivár józansággal célba érhet az nem. Azért nem, mert nem erre vagyunk hangolva. Sokkal inkább vagyunk ánandára hangolva, mint tudásra és öröklétre. Azért vállaltuk a halandó testet, mert többre becsüljük a percnyi szerelmet, mint az öröklétet és a tudást. Ez a magyarázata, különben semmi értelme. De nem tudjuk, hogy milyen lenne az ánanda a halhatatlanságban, úgyhogy erről kötelességem beszélni, mert előbb-utóbbi mindenki felfigyelt volna rá, hogy de mit értünk ánanda alatt? Kenetteljesen mondhatjuk, hogy üdvösség, meg ez meg az meg hasonló. De ha van intelligens valami, akkor az a Brahman. Minél intelligensebb egy lény a Földön, mondjuk az embereket vesszük, mire fog törekedni az eszével? A boldogság egy exkluzív elérésére. Az ész mindig együtt jár azzal, hogy magasabb szinten akarom élvezni a létemet. Úgyhogy, ha megfigyeljük, halhatatlanság és tudás, világos, hogy ez a kettő alkalmassá tesz minket arra, hogy belépjünk valami fantasztikusba, tehát valamit tartogat magából a Teremtő, most mondjuk így, amit szeretne megkóstoltatni velünk, de ennek feltételei vannak:

  1) hogy ne tartsuk magunkat halandó lénynek,

  2) pedig értsük meg a körülöttünk lévő világot meg hogy kik vagyunk és a 3. megérteni való, hogy de miért ez az egész? Követhető ez? És hogy fejezzük be pozitívan, az egész teremtésnek az értelme, hogy rávezessen bennünket, hogy mi a boldogság és hogy az micsoda. Valaki szóbahozta Aurobindut, innen jött az ihlet, hogy ő maga. Nem tudja abbahagyni az evolúció, a szubjektív evolúció az útját addig amíg bele nem torkollik a végtelen gyönyörbe. Ha csak vallásosak vagyunk, már a gyönyör szótól megborzongunk, mert nálunk a káma emléke, vagy nem is az emléke, hanem a gyakorlatban is hozzáfűz bennünket. Ki kell jönnünk ebből a moralizáló, morálteológikus megközelítésből, mert valljuk be tudóként, hogy nem lehetne jelen a szerelem mindegy, hogy minek minősítjük, ha nem lenne jelen a Brahmanban. Érthető a teória? Most csak egy újabb vásznat vettünk elő, de erre már tényleg semmit nem tudunk felfesteni, csak felizgatlak benneteket. De az világos, hogy ha elismerjük, hogy élni azért tudunk, mert a Brahman maga az élet, gondolkodni azért tudunk, mert a Brahman maga tudat, akkor vigyázat miért van a szerelem? És ma csak annyi idő van, mert a Brahman maga az ánanda vagy a szerelem, de ez egy tényleg rádzsa-guhjam, ez a legkirályibb titok. Annyira keskeny ösvény, hogy csak az léphet be a transzcendens szerelembe, aki levette a fiziaki testtel és elmével való azonosulást. Érthető? Tehát nem azért világosodunk meg, mert morálisan olyan vegytiszták akarunk lenni, hogy az valami hihetetlen, hanem azért, mert az öröm nem ebben az irányban van. Követhető? Tehát a transzcendens, aki útnak indított ugyanúgy élvezi a mi botorkálásunkat az érzékek világában, de még ennél is jobban élvezi a visszatérésünket, amikor felfedezzük, hogy igazából Ő milyen kincset tartogat. Ezzel elértem oda, amit a Sridhar Maharádzsunk mondott, emlékeztek az amrita szóra, hogy ezért ilyen sejtelmes, hogy nem csak halhatatlanság, hanem gyönyör. Tehát ez az ánandának a titka, tehát ez az igazi kreativitás. …

 … Az evolúció az maga a vágy. Ezen meditáljon mostantól mindenki. Aki ezt megérti az belép az ánandába, azért van evolúció, mert van vágy.

<Az Asramban pedig ekképpen tanított Gurudév az Ánandáról:>

Vágya mindig egy személynek van, tehát nekünk az egónk vágyakozik az Átmatattvával szemben, hallatlan nehéz. Hogyha kicsit fejlettebb tanítvány vagyunk abban változik meg az életünk, hol van még itt szamádi meg ilyesmi, csak hát nem szabad, az első leckén nem mondhatod az embereknek, hogy már csak kétmillió születés van. Egyébként nem így van szerencsére. Egy fejlettebb tanítvány rájön az ízére, nem tudja pontosan miről van szó, de megsejti a saját természetét és úgy sejti meg, hogy nem is tudom hogy mondjam, hogy elkezdi megfigyelni a saját természetét és időnként észreveszi, hogy tartós harmóniaáramlás van, aminek semmi köze az anyaghoz. Most nagyon finom lépésekben. Megmagyarázhatatlan, igazából nem kámából származik, nem egy jó kis fokhagymás, olivás spagettiből, abból is származhat, de most momentán nem (nevetés). Értitek hanem egyszerűen van valami, mintha rá tudnánk hangolódni valamire. Na így kezdődik a lelkiélet, hogy önállóan elkezdjük érezni, hogy valaki, mintha másban lelné kedvét, és ha engedünk neki, vagy a kedvébe járunk akkor tartósabb harmonikus időszakok alakulnak ki, amit a jógában inkább úgy mondanánk, hogy egy napon rájövünk, hogy hát tudunk mi az ánanda felé is haladni. Mert itt pont erről van szó. Harmónia az mindig az ánandának, az üdvösségnek, a lelki gyönyörnek az előhangulata. Ugye az egy kis előzetes, hogy milyen lenne a létezés, ha az ánanda jellemezne bennünket. Ugye, mert azt sose felejtsétek el, hogy minden az ánandának van alárendelve, tehát a létezésnek és tudatnak semmi értelme nincs az ánanda nélkül. Tehát az ánanda a fölény, ő van legfölül, tehát az ánanda a létezés értelme, és nem önmagában a létezés vagy a tudás. Ez egyszerűen tény. Azért beszélek erről ennyit, mert ha valakit kicsit is, eltalálja ezt a harmóniát, vagyis az ánandát az sokkal jobban ki tud tartani a jóga egészében, mint az, aki mondjuk csak tanul, vagy aki csak ászanázik, pránajámázik. Nem tudom, hogy érthető-e? Sokkal stabilabb és szívósabb lesz, valahogy kialakul benne az érzék erre a belső harmóniára. Még trehányabb is lehet, mint a másik és mégis ő halad lendületesebben. Persze szélhámosságba is torkolhat, aztán hogy is van Arany Jánostól? Nagyot koppan akkor. Mindenki ki lesz igazítva általában. ha valaki a harmóniához ér, akkor arra nem úgy szokott reagálni, hogy feladja a szadhanáját, hanem még komolyabb lesz. Az a normális reakció…. Azt kéne észrevenni, hogy áramolni kéne nem görcsölni… Ha áramolni tud, azt hívják úgy, hogy rasza. Most magadra vonatkoztatva, ha rá tudsz jönni arra, hogyan áramlik a természeted, hogyan tudsz úgy élni, hogy nem görcsölsz akkor esélyed van a harmóniára és a boldogságra. Ehhez meg kéne érteni, hogy ki irányítja az életet <Ánanda Murti előadás végét idézni>. Jógáról beszélünk csak nem alapszinten. El lehet jógázgatni itt évtizedekig még azt is hisszük, hogy nagy dolgokat csinálunk, de igazából a jóga azért van, hogy megértsük a következőt. Ha létezik irányító, akkor nincs magasabb rendű jóga, mint az irányító előtti meghódolás. Ugye úgy hívjuk, hogy antarjamin. Ha van bennem valaki, aki örök és transzcendens, akkor az összes jógának egyetlen értelmes vonása lehet, nem? Csakis az, hogy felveszem vele a kapcsolatot, mint ego és átadom neki a trónt. Ez bizonyos szempontból az eddigi ember halála és egy másik szempontból, nem a Luis és Clarkra gondolok, a szuperman születése. <Krisztus halj meg, hogy élhess>…

<Máskor emígyen tanított Gurudév az Asramban:>

A tudás addig tart és aztán egy magasabb osztályba lépünk a keresés során, amíg a tudás meg nem tanítja nekünk, hogy hogyan kell felfedezni az örömöt vagy az örömteli életet. Tehát az ánandáról van szó. Az örömteli élet művészete ki is adtuk a Mandala-Védával. Azt pótlólag érdemes elolvasni mindekinek, az egy örökérvényű könyv, hogy van egy művészete az intelligenciának melynek lényege, hogy képessé válunk arra, hogy megtaláljuk az életben az örömöt. Meg lehet találni. …

… A lelket nem érdekli az öröklét, mert örök, a lelket nem érdekli a tudás sem, mert ő maga a tudás, tehát értelemszerűen ezt a lényt egyetlen egy dolog érdekli a boldogság. Tehát ha én nem kezdem el az életemben őszintén és bátran kutatni, hogy mi tesz engem visszavonhatatlanul boldoggá, az bizonyos szempontból árulás az Átman ellen. <Balai prabhu leckéjén volt erről szó, hogy mi az Átman elleni tett>. És akkor ez első percek témájához érkeztünk, a változás elszabotálása, elmében lenni, egót kiszolgálni. Ugye elme azt jelenti, kámával töltött dimenzió. Ego azt jelenti, a büszkeség, a felfuvalkodottság, a más vagyok, mint ti. És ez a kettő, ami a vesztünket okozza. S akkor megérkezik a buddhi valamelyik születésben, ez lesz a gjánajóga és kétségbeesett harcba kezd a kámával meg az egoizmussal. De rendre alulmúlja, tehát nem tudja legyőzni, míg rá nem jön arra, hogy összeköttetésbe kell kerülni az ánandával, hogy az egyetlen, ami megakasztja az egót meg az érzéki elmét az a lenyűgöző és hiteles szépség. <Ezért bukunk el szerzetesként és buddhistaként is legtöbbször.> …

… Mivel a boldogság a teremtés lényege, ezért a kámát vagy szerelmi vágyat kiirtani nem lehet, mert ez annak a csodának, annak a harmóniának a legtávolabbi tükröződése. Valamit kell hordoznia az abszolút gyönyörből, mert miért van az, hogy minden nemzedéket ez érdekli. Ugyanakkor az is kiderül, hogy valami nagyon nagy hibát tartalmaz, mert miért van az, hogy nem mondhatjuk, hogy bárki is eléri ezáltal a végső beteljesülést. Ez egy óriási dilemma és Ardzsunának ekkor ez már feltűnik, hogy van-e valami központi oka annak, hogy gondolkodó komoly emberek elvesznek az életben mégis. És az az ijesztő ebben a versben, hogy akármekkora tudásunk van, ha nem kezdünk a kéjjel valamit, amit úgy hívunk inkább, hogy vágy vagy káma. Egyébként ebben nem csak a szerelmi vágy van benne, az ételtől való függés is, tehát minden, minden, ami ledominál minket és rabszolgává tesz az mind ugyanez a káma. Tehát ez egy akkora probléma, aminek a megtárgyalása elkerülhetetlen. Ugye hát többféle módszer van, hogy lemondunk róla és gyorsan megőrülünk <Lásd Luther vagy fiatal barátunk>, ugye ezt már beszéltük, a másik pedig, hogy nem lemondunk róla, hanem átalakítjuk magunkban és magunk körül. Ugye ez azaz út amit a Bhagavad-Gíta javasol. Harmadik út nincsen. Mindenki rajtavesztett, aki azt hitte, hogy kiirthatja magából. Tegyük fel, hogy valakinek sikerül, az eredmény az lesz, hogy jártányi ereje sem lesz. Nagyon érdekes, hogy akiben nincsen káma, annak lehet látnia viselkedésén az erőtlenséget. Akiben túlteng a káma annak a viselkedésén lehet látni a dühöt, már a járása is olyan, hogy döng a padló. Nagyon érdekes, tehát vigyázni kell, ha nincs akkor az a baj, hogy az egész testünk és agyunk enervált, ha túlsok, őrült figyelmetlenek vagyunk, türelmetlenek, nem akarunk meghallgatni másokat és az egó hatalmába kerít bennünket, csak azt keresi, hogy neki mi a kedvező. Tehát lehetetlen a kérdést megkerülni, mind a két esetben nagy baj van. Az is elbukik, aki elveszti ezt az energiát és az is, aki azt hiszi lemondhat róla. Tehát nagyon-nagyon finom irányítást kell megtanulnia az embernek ezzel kapcsolatosan is, mert mi értelme van annak, hogy lemondunk róla és leszünk egy rosszkedvű, magunkba visszahúzódó, keserű, vallásos ember. Rengeteg ilyen van, hogy nem mersz vele találkozni, mert csak a bírálat maradt. Ha lemondunk az életről, akkor senki nem tetszik, aki benne maradt, mindenki hibás. Az én Mesterem, amikor egyszer eljött hozzánk, be merem nektek vallani, tűző napon sokkal melegebb volt, mint most. Csupaszkézzel kapa helyett éhezve és szomjazva egésznap húzkodtuk ki a gyomot, mert hallottuk, hogy Indiában van egy ilyen. Már nem volt bőr a tenyerünkön és megjött a Mester a maga józanságával, látta ezt a tömeges elmebajt, ami nem tőle származott és azt mondta. Fiúk vigyázzatok, mert aki elkezdi feláldozni magát, az előbb-utóbb fel akarja majd áldozni a többieket is. <Lásd inkvizíció rátámadta nőkre és nők millióit gyilkolta le koholt vádakkal. Krisztus nevében. Ja nem, az az Ó szövetség tanítása. Mellesleg mai napig nem kértek elnézést mindezért.> Nagyon elszégyelltük magunkat. A normális ember, mondta az sokkal fontosabb lenne. Tehát a tjágát vagy lemondást is túl lehet hajtani. Akkor tanultuk meg tőle, hogy a túlzott lemondás, ezek a veszett nagy böjtölések azok pont a kámának a másik arculatai. Nem tudom, hogy érthető-e. Az tud rettenetesen nagyokat böjtölni, aki brutálisan érzéki. Ezek összefüggenek, egy normális ember tud egészségügyi böjtöket tartani amire szüksége van, és aztán visszatér az életéhez.

<Idevágó Bhagavat-Gíta idézetek:>

Az ember nem valósítja meg a Naiskarmja, a karmikus visszahatásoktól való mentesség állapotát azáltal, hogy eláll a cselekedetektől, és pusztán a Szannjászával vagy lemondással sem érheti el a tökéletességet. Bhagavad-gítá 3.4.

Aki külsőleg ugyan féken tartja cselekvő érzékeit (Karmendriják), ám elméjében továbbra is az érzékek tárgyaira emlékezik, az bizony becsapja magát, és az ilyet képmutatónak hívják. Bhagavad-gítá 3.6.

A tanult ne zavarja meg az anyagi tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét. A jógával összekapcsolódott, önmagán uralmat nyert bölcs, inkább tanítsa számukra az odaadó szellemű munkát, tétlenség helyett. Bhagavad-gítá 3.26.

A vonzódás és az ellenszenv az érzékekbe és az érzéktárgyakba rejtőzve lakik. Az embernek nem szabad irányításuk alá kerülnie, mert azok akadály jelentenek a lelki fejlődés ösvényén. Bhagavad-gítá 3.34.

Sokkal jobb a személyes Dharmánkat végezni tökéletlenül, mint másokét hibátlanul. Jobb, ha saját kötelességünk teljesítése közben ér minket a halál, mint ha más feladatát végeznénk, mások Dharmáját követni veszélyes. Bhagavad-gítá 3.35.

Ardzsuna így kérdezett: Ó Vrisni leszármazottja, de mi az, ami az embert akarata ellenére, szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti. Bhagavad-gítá 3.36.

A Magasztos Úr válaszolt: Csupán a vágy és a harag, ó Ardzsuna, mely a szenvedély (Radzso-guna) kötőerejéből születik, mindent felemészt, végtelenül bűnös, s a világ legnagyobb ellensége. Bhagavad-gítá 3.37.

Megszabadulva a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmélyülve Bennem, menedéket Nálam keresve, már sokan megtisztultak a múltban a tudás aszkézise (Gjána-tapasz) által, s így elérték az Én természetfeletti létemet. Bhagavad-gítá 4.10

A büszke és gőgös ostobák olyan önsanyargatásokat, kínzó vezekléseket hajtanak végre, melyet az ősi Írások nem ajánlanak. Kéjvágyuktól (Káma-rága) hajtva kimerítik a test természetes életerejét és kínoznak Engem (az isteni lelket), aki szintén e testben foglalok helyet. Tudd meg az ilyen emberek Ászura természetűek. Bhagavad-gítá 17.5-6.

Az előírt kötelességeket sohasem szabad feladni. Ha valaki az illúziótól (Moha) megtévesztve mégis megválik tőlük, lemondását a tudatlanság, vagy Tamasz művének mondják. Bhagavad-gítá 18.7.

 

<Konklúzió:>

Élettengely <Vid tanítja a tanítványait a szabadságról, fejlődésről és tökéletességről>

Ámultak, ilyennek még nem látták Mesterüket. Vid mintha szapora lépteiből merítette volna az erőt gyors beszédéhez. Kimelegedett, orcáján piros rózsák gyúltak. Szent meggyőződéssel beszélt, ők pedig bámulva hallgatták. Mint egy remek előadó, Vid egyik ámultaból a másikba ragadta közönségét. Lélegzetvisszafojtva figyelték. Megdöbbentek, mikor bírálta őket, ámultak, mikor oktatta őket hüledeztek a feltáruló távlatoktól. Szívüket egyre melengetőbb érzés melengette. Eddig is sejtették, hogy Vid mindenüket nekik áldozná, de most ezt mélységesen átérezték.
– De van egy fontos tényező – folytatta Vid most már sokkal enyhébben. Ez pedig a hajlandóság. A törekvés csak végső soron vezérel minket a tökéletességre, előbb a tisztulásban segít. Aki elnyerte Mestere áldását, annak könnyű leráznia magáról az anyagi vágyak bilincseit. Ha belekóstoltál valami nagyon finomba, nyomban elfordulsz a hitványabbtól. Ha az embernek mindig a hiányosságaival kellen küzdenie, ez a küzdelem szinte véget nem érő volna. De a magasabb íz megkönnyíti a tisztulást. Nem menekülünk a hibáink elől, hanem törekszünk a tökéletességre – érzitek a különbséget? Műveld a jót, s ne csak a rosszat igyekezz elkerülni! Mérd magad a szent hagyomány értékeihez, s tedd az elfogadás mérlegére a problémáidat. Ha szívvel lélekkel el tudod fogadni az ajánlásokat, akkor könnyen haladsz, ha nem akkor roppant nehezen. Törekedni a mélységes és örömteli elfogadás híján is lehet, de akkor az eredmény egyre csak késik.
Ha megvan bennetek az a hajlandóság, hogy legváratlanabb, legnehezebb elvárásoknak is eleget tegyetek, akkor megszűnik a sürgető kényszer, s azzal a feladat javát – vagy akár az egészet – el is végeztétek. A hajlandóság a titok. Hogyha hajlandó vagy alávetni magad a legváratlanabb feladatoknak, akkor vagy könnyen sikerre jutsz, vagy bele sem kell fognod.

<Újfent Gurudévet szeretném idézni:>

A legnagyobb szeretettel mondom, meggyőződéssel, hogy a legjobb, amit tenni lehet, az hogy nem élünk egyedül. támogassátok, amikor tanítotok másokat, hogy egyértelmű, hogy sokkal helyeseb lépés a fejlett tudat irányába a magány felszámolása és a támogató társ. …
… Minden érzés, teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív és minden fizikai élmény teljesen mindegy, hogy gyönyör vagy fájdalom természetű úgy van megkomponálva, hogy egy idő múlva az ellentétébe csapjon át. … <
Lásd Luther a szerzetes, majd házas és 6 gyermek apja.>

… Ardzsunát ez annyira bántja, hogy elkezdi kutatni és kérdezni Krisnától, hogy hogy történhet ez és nagyon komoly a tanítás. Hol van az az erő magyarul, ami azt okozza, hogy nem sikerül, legalábbis nem olyan könnyen elérni azt az ideált, ami pedig szellemileg kiforrott bennünk. És hát mivel Krisnát hívják Jogésvarának is úgy, mint Patandzsálit például, a jóga Ura, tehát ismeri a belső rendszereket és mondja, amit első este vasárnap mondtunk, hogy iccshá, dvésa gyűlölet és vágy. Neumannt megemlítettük, emlékeztek a kettes számrendszer ez. A vonzódás és az ellenszenv az érzékekbe és az érzéktárgyakba rejtőzve lakik. Az embernek nem szabad irányításuk alá kerülnie, mert azok akadály jelentenek a lelki fejlődés ösvényén. Bhagavad-gítá 3.34.
A másik nagy hiba, csodálatos embereket láttam elbukni, akiken nem lehetett segíteni. Kis híján én is így jártam. Előbb jöjjön a vers, azt mondja, hogy Sokkal jobb a személyes Dharmánkat végezni tökéletlenül, mint másokét hibátlanul. Jobb, ha saját kötelességünk teljesítése közben ér minket a halál, mint ha más feladatát végeznénk, mások Dharmáját követni veszélyes. Bhagavad-gítá 3.35.
Miről van szó? Hogy tényleg a szívedbe zárod és fel is tudod fogni a lelki műveltséget vagy tudást. Nem csak a mi időnkben, hanem a történelemben mindig járnak úgy, különösen fiatalok, hogy annyira föllelkesednek a filozófia hatására, hogy úgy érzik, hogy ott tartanak, hogy lemondhatnak a világról. És ez a vágy tiszta és őszinte, csak mivel fiatal igazából nem tudja felmérni, hogy belül majd mivel kell szembenézni és ilyenkor jönnek a rettenes fogcsikorgató öneláruló életek, amivel az ember még hátrébb veti magát mintha nem tette volna ki magát ilyen fogadalmaknak. Tehát itt hozza szóba a tanító azt a fogalmat, hogy szvadharma, ami azt jelenti, hogy rá kéne jönni az embernek, hogy mi a személyes sorsa, mi a kötelességének az iránya. Ezt meg kéne oldani, fel kéne számolni. Azt csak úgy lehet, hogy zokszó nélkül, vita és vádaskodás nélkül kiállja az ember azt, amit az élet hoz.
<hajlandóság, Élettengelyek idézet fentebb>
Tehát veletek is sokat beszélgetve összerakva mindenkinek szép az élete, de senkitől nem hallottam, hogy könnyű lett volna <Sridhar maharádzs mondása: Ha nem lennének nehéz helyzetek min tisztulnánk meg?> és pont erről van szó, hogy bele kell törödni abba, hogy izzasztó helyzetek sokaságából áll az élet. Sokszor szívesen elkerülnénk, de mégis ez az egyetlen üzenet, ami rólunk szól, tehát ki kell állnunk ezt a próbát. Ardzsuna el akart menni szerzetesnek, úgy érezte, hogy ő akkor sem boldog, ha legyőzi az ellenfeleit, hiszen együtt voltak gyerekek, most gyilkolja meg az unokatestvéreit? Azt mondja szó szerint, egy félisteni királyság elnyerése sem tehet engem boldoggá mások halála és pusztulása árán. És egyébként igaza van relatív síkon, de közbeszól az Úr és itt születik a tanítvány, hogy azt mondja Ardzsuna én már mindent elrendeztem és kioktatja olyan keményen. Nem te vagy a karma ura, nem te hoztad létre ezt a színpadot, egyáltalán nem a te felelősséged moralizálni felette, hogy most legyen béke, vagy legyen háború és nagyon durva a vers vége azt mondja, te csak eszköz lehetsz ebben a harcban. Tehát rendesen elmondja a Guru, hogy nem osztottam neked lapot, vagyis a szvadharmádat végrehajtani jogod van belebeszélni a nagyok dolgába ahhoz nincsen jogod. Szóval nagyon érdekes és hát magára ébred Ardzsuna. Születik benne az alázat, hogy ezek szerint nekem az a szerepem, igen az a szerepünk pillanatnyilag és szembe megy az ego érzetével, az ego Istennek képzeli magát és rájönni arra, hogy minekünk van egy hiteles szerepünk, részünk az egészben. <Katona Klári Vigyél el című száma> Gurut megpróbáltak zavarba hozni, hogy összevesszen a barátjával, aki szintén egy nagyon nagy Mester volt és az egyik az utazott és prédikált szerte a világon rengeteg tanítványa volt. A másik ki se mozdult otthonról ugyanilyen csodálatos Mester volt, mint emez és azok, akik állandóan kísérték a világszerte tanítót, azok lenézték az Indiában maradt Mestert és kigúnyolták, hogy az nem csinál mást csak otthon ül Indiában és rázza az Isten szobrok előtt a csengőt. Fúúú, ott voltak az indiai Mester tanítványai és rohantak haza: Gurumaharádzs képzeld annak a Gurunak a tanítványai azt mondták, hogy te nem csinálsz semmit, csak rázod a csengőt. És mindenkit meglepett a válasz, azt mondta, hogy én nagyon szívesen rázom azt a csengőt, ami abban a zenekarban csillingel, amit az én barátom világszerte utazva vezényel. Vagyis nem sikerült kiváltani benne az irigységet, meg a gyűlöletet, meg hasonlót. Hanem ő azt mondta, hogy milyen klassz, legalább rázhatom a csengőt. Ugye? Tehát az ego nem érné be ennyivel, az ego pozícionálja magát mindig feljebb és feljebb és feljebb és magának szeretné. Egy ilyen mélységesen mély békét és nyugalmat elért Mestert nem lehetett kizökkenteni azzal, hogy valójában azt mondták rá, hogy amit te csinálsz az nulla, az értéktelen, bezzeg A. Ha valóban belülről meríti az örömét, akkor nem háborodik föl. …
A szerzetesség arra való, hogy legyen időd tanítani azt, ami benned már valóssággá vált. …
A legnagyobb veszély ráérni. … <Ha sok a szabadidő, nagyon komoly szádhana kell, hogy az elme ne vegye át az uralmat és csináljon hülyeségeket, hamar a káma felé fordul.>
… A boldogság az Átmannal való összekapcsolódás. …
A káma eltereli a figyelmet az ánandáról, de meditációban találkozni az Úrral az igazi ánanda. …

Vélemény, hozzászólás?