20191003 Átmavit Prabhu – Luther 2. rész

Luther Márton

Az írásban a normál betűvel írott részek Homberger Ericson A fiatal Luther és más írások c könyvéből kerültek idézésre, a döntött részek idézetek, míg a < > jelek közé zárt szöveg az anyag összeállítójának véleménye, hozzáfűzése.

<Augusztus eleji Luther leckét ketté kellett szedni, mivel egyben túl hosszú lett volna. Akkor Márton a szerzetes volt a téma, jöjjön most a második rész, amibe kicsit belekóstoltunk már az első előadás során. Márton a reformer, a szónok, a szellemi vezető. Vagyis feljebb lépünk a 3. csakrába és a pratistha lesz a fő téma. Ezt a bevezetőt írtam az elején, de valahogy a lecke írása közben a test-elme vagyok-e, illetve a tudás segít-e ezen kérdéskör domborodott ki. Elnézéseteket kell kérnem, de ez is hosszú lett. A vége felé lőjetek le, ha már nem bírjátok. A múltkori leckén az alábbi idézettel kezdetem a Luther filmből. Úgy hiszem ez most is áll:>

  • Arról prédikálunk, amit a legfontosabb megtanulnunk.

<Állítólag Luther prédikáció úgy épültek fel, hogy az elején elmondta a lényeget, és utána támasztotta alá. Nézzétek el nekem nem tudom megmondai már, hogy honnan van az infó, csak megmaradt bennem. Azt hiszem egy Adyról szóló youtube videóban kaptam fel arra a fejem, hogy Ady pont úgy írt verset, mint amilyenek Luther prédikációi voltak. Így arra gondoltam, hogy mi is próbáljuk ki ezt a módszert. Jöjjön természetesen Gurudévtől egy előadás részlet, ami szerintem jól köti össze az előző leckét a mostanival:>

Asram 20190430 (Ezt a leckét hallgassa vissza, aki teheti, mert felkéne olvasnom az egészet, de akkor eltelik az idő)
A halhatatlanságban a szabadság arra való, hogy szolgálja a szerelmet, a halandóságban a szerelem arra való, hogy elbuktassa a szabadságot. Ez a tükröződés, a vivarta. Azért nem bírsz belépni a szerelembe mert előtte kéne karma, tehát a bűnökből kijönni, elérni a dharmát. Sajnos nem egyből ez a válasz. 20 évig nem értettem, hogy miért nem csökken a káma, barátaim elhullottak, néha minden ok nélkül tűzben állt az elmém úgy, hogy már nem is voltam annyira fiatal, nem is érdekelt annyira és mégis. És rájöttem semmi nem tudja kioltani csak a szeretet. Tehát nincsen más gyógyszere, hiába vagy komoly jógi, éhezteted magad, vonod meg magadtól a nem tudom micsodát. <Ugye a kolostori lemondás nem segít, abba könnyen bele lehet bolondulni. Erről volt szó az előző leckén, de így megtévedhetünk a mindennapi életben is> A lény alapvető természete, hogy olyan mértékben vágyik szeretetre, hogyha ő fizikai testként fogja fel magát, akkor az ebben a világban található szerelmi rezgésre rezeg. Hiába gyűlölőd magad, meg kezdesz el moralizálni. Most nem azt mondom, hogy mentsük fel magunkat. A helyzet irreális, mert mindig olyan szinten vágyunk a szerelemre, amilyen szinten rezgünk. Tehát ha test-elmének fogom fel magam, akkor a lányban vagy a fiúban, mindenki az elméje szerint teljesen jogosan és hitelesen látja, hogy mire van szüksége és iszonyú nehéz kiemelkedni az illúzióból és egy más szinten értelmezni a szeretetet. Rettentes sok munka, míg a vágy egyszer csak jön és olyan hihetetlen és gyorsan győzi le a kis jógit, vagy gjánit <!> és tolja vissza a szenvedélyeibe, hogy az már ijesztő. <Luther a teológia doktora volt és mégsem mentette meg a tudása!> S ha nem volna Guru meg sásztra, meg satöbbi, hogy újra fogalmazzuk magunkat szerintem el is menne a kedvünk az egésztől. És persze, hogy valóságosabb a földi gyönyör mindennél, mikor ez a mi valóságunk, nem haladtuk meg. Most ezen nem szidhatjuk magunkat. Ez is egy üzenet arról, hogy sajnos hát nagy a baj, mert valószínű, hogyha ebben keresem a boldogságomat – és ennek semmi köze a valláshoz – annak az az oka, hogy pillanatnyilag egy ilyen tudatállapotból tekintek ki. Ezt nem lehet sürgetni, hogy olvastam a Védantában, hogy nem ez a test vagyok, ez nem mulasztja el a kámát. <A tudás nem szünteti meg a kámát> Becsukod a könyvet azt akkor mindjárt szembenézel vele, hogy mi vagy. Úgyhogy én feladtam ezt az önmarcangoló, vallásosan szorongó és nem is akarom tovább, mert nem gyógyított meg semmit. A szabályok se, valameddig a morál betartása a vadállati aljasságoktól megvédi az embert, mert ugye vannak bőven, árulások meg egyebek, de egy idő múlva már rosszabb, mint elkárhozni, mert már hazugság. <Rózsa neve c. film> Már semmihez, ez a vallás vége. Semmi köze semmihez, kell valami furcsa misszió, másokkal foglalkozás egyebek, ami eltereli a figyelmet arról a rettenetes fájdalomról, hogy nem történt semmi. <Misszió, előző leckén szó volt egy barátunkról, aki megőrült> Se az Istent nem tudtuk megközelíteni, se a lelket nem kaptuk meg, érzéseinkben nem fejlődtünk. Úgyhogy amit most fogunk tenni a következő években, hogy megpróbálunk úgy élni, hogy a tudásunk egyúttal esztétikai élménnyé is változzon. Ezt meg lehet csinálni, mert a szépség vezet el a szerelemhez mindig, mindig. Akár férfiról, akár nőről van szó mindig az a vonzó benne, hogy valamiért vonzó. Ha a forma világában nézzük, akkor a formában, de ha mondjuk átmész a zene világába, nem? Akkor a melódiában, tehát fel lehetne sorolni, mindenütt jelen van az esztétika, ami ugyanabba az irányba visz. De a szépségeszményt is meg kell tisztítani. Tehát sok munkánk van, de szerintem megéri. És próbáljuk szakmailag legalább leleplezni, hogy mi a baj. De ugye értitek? Akármit csinálsz nem tudod megváltoztatni, hogy pillanatnyilag a test-elme vagy. <Árdzsavam> Másrészt viszont, ha szakértelemmel dolgozol magadon egy napon rájössz, hogy azért nem vagy a test-elme, mert hónapok vagy évek óta nyugodt az elméd, s csak most tűnik fel. Érthető, hogy miért a sánta az első kegyelmi állapot? Aztán összeomlik ez a nyugalom, akkor nagy nehezen megint eléred és újra létrejön. Követhető ez? Semmilyen más tünete nincs annak, hogy rendeződik benned egy felsőbb szint, minthogy ez a sánta rasza, a mélység, a nyugalom, az ambíciótlanság <Nem azonos a tamasszal, hanem az ego nem akar valaki lenni>. Egyébként kreatív vagy te, nem arról van szó, hogy a babát leejted a kezedből és nem tudsz megfőzni egy zöldbab levest. Hatalmas tévedés, tényleg valami eddig nem tapasztalt mélység, bölcsesség és nyugalom árad szét az emberben, ami nem is ő, ez megint a Dévi. És egyre hosszabb intervallumokban. … Ha nem engeded el a világot, akkor örökké megkapod azt az kegyetlen kegyet, hogy idegeskedsz egy életen át. Igazából megláthatnád, hogy te magad vagy a probléma, a stressz jelenléte mutatja, hogy nem értetted meg a szattvikus hozzáállást. Nem baj, mert ez egy élet, ha egy élet alatt megérted, az megérte, csak legyen visszavonhatatlan. Tehát arról üzen a stressz, meg a szorongás, hogy nem érted, hogy pont rossz, ugye?

<Ardzsvamról volt szó a fenti idézetében, egy másikkal Asramos (20190227) Gurudév részlettel támasztanám alá>

Minden őrület és minden dühöngés mögött vágy van. Az illúziót mi fokozza? Ha ezt még el is hazudom. Már az tragikus, ha egy vágy összeroppant idegileg, de ha például a vallást ráhúzzuk a mentális problémáinkra, robbanásig feszül a kazán. Minden megnyilvánulásunk borzasztó lesz és elviselhetetlen. Hogy mondtuk, ugye? Árdzsavam. Hogy mondta Praupád? A becsületes utcaseprő hasznosabb a társadalom számára, mint a sarlatán jógi.

 

Ki is volt Luther Márton?

Talán nem mindenki volt itt legutóbb, így gyorsan átfutjuk ezt újra. A protestáns reformáció szellemi atyja, aki eleinte a szükséges reformokat az egységes egyház keretein belül szerette volna elérni. A Biblia alapján támadta a 7 szentséget, amit csak a papok szolgáltathattak ki. Szerinte csak kettő szentség van a keresztség és az Úrvacsora, a többit az egyház találta ki. Egy csapásra véget vetett a sok évszázados szertartásoknak és rituáléknak. Ugyanakkor szabaddá tette ember és Isten viszonyát, mert már nem a papok kötötték össze az embereket Istennel.

Megszüntette az egységes keresztény Európa fogalmát. Luther története az egyéni karizma erejét példázza nekünk. E különleges képessége megnyilvánult a szószékről és a könyvek lapjairól is. Egyéni karizma = ego.

  • 1483-ban született, apja Hans paraszti családból származott, de bányász lett, majd rengeteg munkával és megszorítással felküzdötte magát kistőkésnek. Fiának a jól kereső, és megtisztelt jogi pályát tűzte ki hivatásul, hogy az felemelkedjen a nemesek közé.
  • Ennek megfelelően Márton 17 évesen az erfurti egyetemre kerül, ahol 21 évesen magiszteri fokozatot tesz kiváló minősítéssel. Jogi pályába kezd, majd még ebben az évben belép az Ágoston szerzetesrendbe, s az erfurti kolostorba kerül.
  • 23 évesen pappá szentelik.
  • 25 évesen Rómaba zarándokol, ekkor találkozik először személyesen a búcsúcédula rendszerével. S még ebben az évben átkerül a rend wittenbergi kolostorába, ahol a teológiai egyetemen tanul.
  • 28 évesen a teológia doktora lesz és katedrát kap az egyetemen.
  • 34 évesen kiszögezi a 95 pontot a wittenbergi templom kapujára.
  • Luther fokozatosan halad azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordul a katolikus egyház egyes tanításaival. Megerősödik benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az Antikrisztus ül.
  • 38 évesen megjelenik a worms-i birodalmi gyűlésen majd, hogy az inkvizíció ne égethesse meg a választófejedelem elraboltatja és a wartburgi várba rejti el, ami egyben fogság is számára. Itt készíti el az újtestamentum német nyelvű fordítását.
  • 39 évesen feleségül vesz egy apácát, 6 gyermekük születik.
  • 63 évesen hal.

 

Előmenetel:

21 éves korában, miután az egyetemen kiváló minősítéssel magiszteri fokozatot ér el, egyik napról a másikra apjának engedélye nélkül Ágoston rendi szerzetes lesz. Ennek előzménye egy nagy égiháború alatt páni félelemben tett fogadalma. Fontos megjegyezni, hogy nagy szigorban nőtt fel, gyakran tettleg is bántalmazták, így félte az apját. <Ebből látható az, hogy ez egy komoly lázadás. Ami mi más, ha nem az ego? S az is észrevehető, hogy Luther egy kiváló koponya volt, ami mellé ékesszólás és irodalmi stílus is társult. Jó alapokkal indult.>
Luther a kolostorban csendes, meditatív légkörben élt, engedelmesen passzív volt, mélyen szomorú és kényszeresen önmagába merülő. Olyannyira, hogy az még szigorú fölöttesei vallási ízlésének is sok volt. Mondjuk ki Luther minimum depressziós lett az örömtelen élettől. Saját maga is gyanakvással tekintett szomorúságára és ahogy ez megszűnt és átadta helyét az olykor szélsőséges hangulati ingadozásoknak, a depresszió és az áradó jókedv, az önvád és a mások elleni gyalázkodás között. A vereséget ördögnek nevezte el. <Magában nem lehetett a hiba:-), mindig más a hibás. Kire is illik ez rá?>

 

Dühroham a kórusban

Az ifjú Luther 3 kortársa meséli el, hogy húszas éveinek elején vagy közepén Márton egy ízben hirtelen a földre zuhant az erfurti kolostor kórusában, őrjöngeni kezdett, mint egy megszállott és egy bika hangján üvölteni kezdte: „Nem én vagyok, nem vagyok” Ezt az váltotta ki belőle, amikor azt olvasta, hogy Krisztus meggyógyított egy embert, akit megszállva tartott egy „néma és siket lélek”. <Előző leckén itt beszéltünk a különböző tudatállapotok önvalóiról.>

Rendkívül heves belső konfliktusokkal és olykor gyötrő vallási kétségekkel teli évek állnak ekkor már mögötte.

Luther legnagyobb terhe ekkor valószínűleg apjával való szembeszegülése, aki csak a legnagyobb vonakodás árán és csúnya szitkozódások árán adta áldását fia egyházi pályájára. Még akkor is vívódott önmagában és vitatkozott apjával, amikor az később már kénytelen volt elismerni, hogy fiából vezető szellemi egyéniség és Európa vallási nagyhatalma lett. Ez egész életében elkísérte. <A megbántott ego sose békélt meg, bizonyítani akart egész életében.>

Ezek a tudattalan rohamszerű előtörések, szorongások és kétségbeesések időnként rátörtek Lutherre, és kora haladtával egyre inkább fogva tartották. <Tehát a vallás nem kínált neki semmi megoldást a problémáira, ami a vallások nagy hiányossága. Ez később Gurudév egy újabb tanítása is megemlíti majd.>

Kialakult benne a fóbiás félelem az ördögtől, ez a fóbia pedig fokozatosan átterjedt egy olyan félelemre is, hogy esetleg a legmagasabb rendű Istenség, Krisztus ragyogó képmása sem egyéb, mint ördögi kísértet. Biztosnak látszik, hogy félni kezdett Krisztustól, sőt feletteseinek türelmes érvei ellenére gyűlölni kezdte, mintha Ő csak azért jött volna, hogy büntessen. Erősen valószínűsíthető, hogy Márton élete időnként közel állt ahhoz, amit manapság borderlinenak nevezünk. <Mennyit érthetett Krisztusból, ha félt tőle? Ez persze nem az ő hibája, hanem a rendszeré, ami megmérgezte.>

Rómába zarándokol, ahol találkozik a búcsúcédula rendszerével, és hogy pénzért minden kapható. Első kiábrándulásáról így beszél hazatérte után: Róma kész cirkusz, egy szennycsatorna, bármi megvehető még az üdvösség is, külön bordélyok vannak a papoknak. Megkezdődik benne a forrongás ennek hatására lelki gyóntató atyja javaslatára Wittenbergbe helyezik át.

 

Wittenbergbe kerül és ottani előmenetele

Itt megkezdi teológia tanulmányait. A Wittenbergi vikárius (megyés püspök helyettese), aki az éppen induló egyetem vezetője is volt felismerte Luther szónoki tehetségét, és azt kérte tőle, hogy prédikáljon és tanítson (az egyetemen és szerzeteseknek is). Ő volt az, aki azt mondta neki, hogy különleges kísértései nem mindennapi sorsa engednek következtetni. Valamint meggyónta neki, saját kezdeti kísértéseit és félelemeit a prédikálástól és az előadástól. Nem is sejtette, hogy milyen pusztító tűz fellobbanásához nyújt segédkezet. Ő lett Luther pót apa képe, aki mentorálta őt. Apám az evangéliumban mondta róla Luther.

Ekkor a jövőkép csaknem teljesen sötét volt Márton előtt, amit csak valami Isteni szikra világíthatott meg számára, valamilyen jövőbéli szellemi küldetés előrelátásaként. <A megőrült barátunk példája az előző leckéből. Van egy mondás, jaj annak, akinek küldetése van! Küldetés vs hívatás kifejtése.>

Tanítás alatt megtanulta, hogy prédikátorként a szívre és tanárként az értelemre hatni két különböző stílusban lehet. A prédikálásban kezdett rátalálni önmagára, és egyre inkább levetkőzte a szerzetesi magatartását, még testtartása is megváltozott. Nem akart már a hivatásos szónokokkal versenyezni, a néphez akart szólni, hogy a kisdedek is megértsék. 3 személyisége lett a szerzetes, az egyetemi tanár és a prédikátor.

<Magával ragadta a teológia, lásd doktorává is vált, de nem tisztult meg. A visszahúzódó egóból, kezd egy kiteljesedett kinyíló egóvá válni. A gjána önmagában nem segít. Volt egy ideillő szép leckéje Gurudévnek, ahol arról beszél, hogy magában a tudás kevés. Sajnos nem találtam meg, viszont találtam egy másik nagyon fontos tanítást Gurudévtől (20190430), evvel kárpótollak benneteket, s az én szívem is megnyugszik kicsit, mivel Vjászáról is szó van benne.>

Saját szépséges asramjában a jujuba fák árnyékában leült, és úgy összpontosította elméjét, amiként Nárada tanította. A bhakti jógával, vagyis a tiszta odaadással összekapcsolódva megtisztította elméjét. Egyébként ténylegesen bhakti jogéna manaszi szamjah pranihiti málé. Tehát ténylegesen bhakti jógával az odaadással összekapcsolódva. Nem elég meditálni. Gyönge lesz, azért kell mégis sok-sok ismeretet szerezni a lelkünkről meg annak forrásáról meg az Abszolútról, hogy ugye legyen hitünk amikor meditálunk rajta. De nem lesz elegendő ez a fajta meditáció, hogyha a tudásunk nem terjed el odáig, hogy megolvassza a szívünket. Elkezdjük szeretni, először tisztelni az Istent, azután megérteni, hogy kicsoda, felfogni a szándékát, utána ez lekötelez bennünket és a végén mondják, hogy megolvassza az ember szívét. És ha így meditál, hogy egyszerre tudós és egyszerre szerető hangulatban. Ugye Vjásza ennek a példája, hiszen senki nem tud nála többet, aki valaha emberi testben volt. Ez vitán felül áll. Nárada nem ember, ezt kevesen értik, tehát Nárada soha nem volt ember. Amikor Ő Nárada, Ő be tudja inkarnálni, vagy láthatóvá teszi magát, de őneki egy mennyei gyönyörteste van, amivel akármikor emberi formát ölt, ha azt akarja, hogy láthassák, de abban az értelemben nem fogható fel emberi bölcsként, mint mondjuk Vjásza. Tehát emlékeztek, hogy ezért Vjásza kapta a Brahmarisi nevet, ami azt jelenti, hogy a Brahmanák között a legkülönb, de hogy hívták Náradát? Mindig Dévarisinek, és volt egy vers, ami azt mondta, hogy az Istenek mestere <10.13 devarṣir nāradas tathā és 10.26 devarṣīṇāṁ ca nāradaḥ>. Tehát ő Siváéknak is leckét adhat bármilyen furcsa. Ő egy hihetetlen kapacitású személyiség.
Úgyhogy akkor könnyű összpontosítani az elmét, hogyha a tudás és az odaadás is jelen van, a babona vagy dogma nem fog segíteni, meg az ateizmus sem persze.
Úgyhogy elég hosszú idő, míg az őszinte imaélet vagy meditáció kialakul. Nagyon sok akadályt kell elméletileg is elsöpörni az útból ahhoz, hogy vonzódjon az elménk az Istenséghez. Tehát a bhakti jóga úgy alakul ki, hogyha nem szektásan nézzük, hogy cselekvéssel rendbe tesszük az életünket, jönnek a szukritik, megnyugszunk, ugye kialakul a békesség
<sánta rasza, erre visszafog térni Gurudév másik idézetben> az emberben, ami a felfogóképesség alapja. Izgatott embert nem lehet tanítani, állandóan vágyakozó embert nem lehet tanítani, az elméje nem alkalmas arra, hogy abban megteremjen bármi, az sivatag. Tehát először meg kéne nyugodni, amikor megvan a nyugalom, akkor az egy jó termőtalaja a tudásnak. <Korábbi idézetben ezt mondta GD mélység, bölcsesség és nyugalom árad szét az emberben, ami nem is ő, ez megint a Dévi. > Föl lehet építeni a tanítvány olyan jellegű tudását, ami szétoszlatja a kétségeit és ott lesz egy önálló, ahogy van egy felnőtt ember, aki a saját kenyerét eszi. A filozófiailag képzett tanítványra is mondhatjuk, hogy spirituálisan felnőtt és a saját tudásából megél. Mert nincsenek kétségei <BG 4.40>, nem tud visszaesni és ugye a harmadik fázis lesz az odadadás kialakulása, hiszen a tapasztalatai arról győzik meg, hogy nincsen méltóbb irányultsága a meditációjának, mint az Istenség beleértve annak női vonatkozását is természetesen.

Luther szépen haladt előre a hierarchiában, mire reformer lett addigra vikárius és 11 kolostor priorja (házfőnök) volt, és katedrával is rendelkezett. Egyre több és több feladat hárult rá, amit bírt és vitt, ám a szerzetesi kötelezettségei egyre inkább háttérbe szorultak. Belső küzdelmei során egyre szilárdabb meggyőződéssé alakult benne saját teológiai rendszere. <Az egója szép fokozatosan hízott, ahogy egyre jöttek a pozíciók, e mellé csendben meg is bolondult, és azután e kettő el is hatalmasodott rajta. Nem tudom, hogy lehet szerénynek maradni ilyen körülmények között? Gurudév azt szokta mondani: „tudom nem én vagyok az Isten, ő az igazi tanító és csak tanítvány vagyok”.>

 

Búcsúcédulák és 95 pont kifüggesztése

Luthernél a végső pont Katolikus egyházzal szemben a búcsúcédulák megjelenése volt. A szent Péter székesegyház befejezéséhez kellett a pénz, amit a financiális ügyekben képzett barátok gyűjtöttek be, sokszor azon bankházak kíséretében, amelyek már így rendelkeztek ezen kegyes pénzek egy része felett. Luther addig nem emelte fel a szavát, amíg a búcsúügyletek ellen, amíg a kampány el nem érte a városát és választófejedelemségét. Püspöke, Albrecht mainzi érsek ezt arra használta fel, hogy személyes adósságait rendezze és tette ezt a pápa engedélyével. Albrecht az augsburi Fugger-háztól kölcsönözte azt a pénzt, amit a pápa követelt tőle annak fejében, hogy hozzájárult harmadik, legmagasabb pozícióra való kinevezéséhez. A választófejedelemnek (III. Bölcs Frigyes) nagyon nem tetszett a bűnök pénzzel való megváltása, mivel saját egzisztenciáját fenyegette, hiszen nagy szent ereklyegyűjteménye volt, amit pénzért mutogatott. <Az is megérne egy misét, hogy a pápa egy Medici volt, míg ez a terület Fuggerek pályája volt. Papp Gábornak van egy érdekes előadása, hogy a reformáció egy ellenreformáció volt a Magyarországon megindult Maniheista reformáció ellen. Egy  másik előadásában pedig arról beszél, hogy milyen érdekes az, hogy a 95 pont szinte csak pénzügyi kérdésekről szólt és valójába a 2 bankház összecsapása volt a reformáció igazi oka.>

Luther felismerte, hogy a tanítás és a prédikálás során hirdetett elvei nem egyeztethetők össze az egyház pénzügyi módszereivel. Így 1517 okt. 31.-én kitűzte a 95 pontot a vártemplom kapujára. Ezt a napot tekintik a reformáció kezdetének. A tézisek németnyelvű fordítása széleskörű és lelkes visszhangra talált mindenütt. A nincstelenektől, az antikapitalisták és egyenlőség hívein át, a monopóliumellenes kistulajdonosokig, sőt a művelt osztályok tagjai és a lovagok is üdvözölték és bátorítólag gratuláltak neki. Ezután megindult a harc Luther és pápa között. Egy évvel a kifüggesztés után pápához írt levelében elismeri, hogy szentséged hangja Krisztus hangja, Krisztusé, aki önben lakozik és ön által beszél. Ám amikor az Rómába rendeli, nem hajlandó elmenni. Nemsokára azonban a pápát az Antikrisztusnak kezdte nevezni. Kétségbe vonta, hogy a római pápának Istentől adott felsőbbsége volna a kereszténységen belül. <Szépen nyomonkövethető Gurudév azon tanítása ebben, hogy először megölelnek, majd leköpnek.> Fellépésében megjelennek a hatásvadászelemek, közéleti látványosság lett belőle és ezt a szerepét élvezni kezdte. <Ego élvezi a szerepét> Csakhamar elérte azt a pontot, ahonnan már nem volt visszatérés. Nyílt lázadást hirdetett hozzátéve, hogy teljesen helyénvaló lenne bíborosok és pápák vérében kezet mosnunk. 1520-tól teljesen új szerepben lépett fel a német próféta és ideológia vezér szerepében. <Nem kívánom a tételeit pontról pontra ismertetni, akit érdekel utána tud nézni, amelyek fontosak a lecke további részeihez:> Minden keresztény ember egyenlő, s az egyház papja. A hívőket választott tanácsoknak kell képviselniük. <Vagyis az ego fellázad a meglévő rend, az egyház ellen és új rendszert alkot a maga képére.> A szerzetesek csak 30 éves korukban tegyenek fogadalmat, amikor a nemi gerjedelmek már túl vannak a csúcsponton. 1520 szeptemberében a pápa bullában megparancsolja, hogy Luther 60 napon belül vonja vissza tanait, amit Luther nyilvánosan eléget, s kijelenti, hogy csak az üdvözülhet, aki kilép római egyházból, és aki őt követi. Később bevallotta egész életében semmitől sem volt olyan boldog, mint ettől az égetéstől. A harag motiválta beszédjeit, ám költői túlzásai követőit tettekre sarkalták, és egyben igazolták is őket. A pápa ezután kiközösítette. <El tudjuk képzelni, hogy milyen elvakult ego kell ahhoz, hogy valaki szembe helyezkedjen abban a korban a pápával? Se hadserege, se pénze, semmilye nem volt, ami megvédhette volna magát a pápával szemben. Ez egyenlő volt a halálos ítélettel.>

 

Wormsi gyűlés és a wartburgi várfogság, a hatalomvágy

Luther életének legnevezetesebb pillanata az volt, amikor (1521 ápr. 18.) a worms-i sorsdöntő beszédet elmondta. Luther identitása a worms-i gyűlés idején már Isten szószólója volt <tehát teljesen elhatalmasodott rajta az ego kór, küldetése volt>, ez lett az identitása. <III. bölcs frigyes intrikájának eredményeként Wormsba idézte a császár, hogy feleljen a pápai vádakra. A pápa a Vatikánba szerette volna ezt a gyűlést, ahol kétség ne legyen egyből el is égettette volna, de csak alapos kínzások után.>

Wormsba utazva mindenhol nagy szeretettel és ünnepléssel köszöntötték az emberek, ami erőt adott neki. Megérkezvén atalmas tömeg üdvözölte, és egy pap odafutott hozzá és megérintette, mintha szent volna. A meghallgatáson a teremben Európa hatalmasságai voltak jelen, Luther egyedül csak Bölcs Frigyest ismerte. Tudta, hogy mindenki szavaz majd és ezen dől el sorsa. A pápa követe azt követelte, hogy tagadja meg tanait. <Milyen félelmetes lehetett ez, mindenki azt akarta, hogy hátráljon meg.> Azt mondta „sem a pápák, sem a zsinatok szavának nem hiszek, mert egymásnak is ellentmondanak. Semmit vissza nem vonhatok, de nem is akarok, mert nem tanácsos és nem is helyes a lelkiismeret ellen cselekedni.” Megszületik a személyes és polgári szabadság fogalma.

Nem született egyhangú döntés ellene, többek közt pártfogója Bölcs Frigyes is nemmel, vagyis mellette szavazott. Frigyes felismerte milyen hasznos számára Luther. A wormsi döntés után az emberek fellázadtak, összetörték a szent képeket, apácák, szerzetesek léptek ki rendjükből és házasodtak. A reformáció első lépései a rombolás volt.

A császár a pápa oldalára ált, így a választófejedelem elraboltatta Luthert és titkos helyre a wartburgi várba hurcoltatta, hogy megvédje őt. Passzivitásba kényszerült, ám benne dúlt a tetterő és a vezetői szándék. Leveleiből kiderül, hogy az érett embert, aki túljutott a szerzetesség gyötrelmes kísérletén és akit erőszakosan megakadályoztak abban, hogy átvegye a vezető szerepet, miként gyötörte a vágy. A kísértések, amelyek elől a fiatalember a kolostorba menekült ismét megszállták őt az érett férfit, egy nemzet potenciális vezérét. Hatalomvágya őrjöngő haraggá változott, dühös volt saját magára, a körülményekre és az ördögre. <Káma-krodha> Itt kezdi el a Biblia német nyelvre fordítását. Rendkívüli nyelvi képessége volt, Nietzsche szerint munkája a német próza legnagyobb remekműve.

Itt Wartburgban ébredt rá, hogy mennyi mohóság van vágyaiban, és mennyi lázadó hajlam erényességében, s fel kellett ismernie milyen hatalmas forradalmi erőt szabadított fel másokban. Eljutottak hozzá a hírek Wittenbergből és Erfurtból, hogy a szerzetesek kiléptek a kolostorokból és megnősültek, sőt a barátok és diákok a csőcseléktől támogatva Luther barátainak vezetésével összevissza változtatták a szentmise szertartásrendjét, lerombolták a szentképeket, kitiltották a zenét a templomokból. Luther alig ismert rá arra, amit ő indított el. Wittenbergbe sietett és egy álló hétig prédikált. Barátai közt azonban megjelentek első ellenségei is, akik reakciósnak kiáltották ki őt. < Először megölelnek, majd leköpnek, a csokifagyi visszanyalt.>

A wittenbergi Ágostonrendi kolostort, miután elhagyták a szerzetesek, a választófejedelem Luther rendelkezésére bocsájtotta, házasságkötése (egy volt apácával) után feleségével és gyermekeivel itt lakott. Alighogy letelepedett a forradalmi szózata visszaszállt a fejére, a parasztok Németország-szerte fellázadtak. Luther azt mondta legyetek szabadok, de ő ezt a hitükre értette, de ezt könnyű volt félreérteni, hogy a földesuraktól is szabaduljanak meg. Azt mondta, hogy ő nem ezt tanította, de a történelem megmutatta, hogy lehet így is értelmezni a tanítását.

Luther szót emelet a lázadás ellen, elutasította a politikai és gazdasági szabadság fogalmát. A lelki szabadság teljesen összeegyeztethető a jobbágysággal, ami megfelel az Evangéliumoknak. Nem az ember társadalmi helyzetét akarta megváltoztatni, hanem Istenhez való imádságos viszonyát.

Ő volt, aki elégette a pápai bullát, lázadásra szólított fel, és az, amit egykor ő indított el, rajta is túllépett. Nem tudta megbocsátani a parasztoknak, hogy semmibe vették, és megtagadták az engedelmességet, ahogy a zsidóknak sem tudta megbocsátani, hogy nem tudta őket keresztény hitre téríteni. 1525-ben A parasztok rabló és gyilkos hordái ellen című röpiratában nyilvános és titkos öldöklésre buzdít <Krisztus híve>: Egy lázadónak semmi értelme érvekkel felelni, hiszen úgysem fogadná el azokat. Az egyetlen válasz ökölcsapás az arcukba, amitől elered az orruk vére. <30-50 ezer ember halt meg ezen felkelés leverése kapcsán, ami lélekszám arányaiban a 2. világháborúhoz mérhető 50-70 millió.>

1526-ban megszületik első fia Hans (apját hívták így). Megint szorongások kezdik gyötörni. Luther, aki ekkora már apa lett, megtagadta korábbi elveit. Fokozatosan kialakult a meggyőződése, hogy egy-két egyre inkább csak feltételes módban kereszténynek tartható egyéntől eltekintve az ember nem más, mint potenciálisan veszélyes gyermek vagy akár ragadozó vad. Egyedül a kisfejedelemségek alattvalóit tartotta megbízható embereknek, e gyermekek felett a nép atyja a kisállamok világi és egyházi vezetője uralkodik. S 1528-ban kijelentette, hogy a Mózesi Tiszteld Atyádat! parancsolat a fejedelmekre is érvényes, ennélfogva a politikai lázadás tiltását is magába foglalja. A világi kard mindig vértől piros legyen, mert a világ mindig gonosz és szükségképpen az. Ily módon Luther a közembert alárendelte az uralkodónak, s nagyrészt felszámolta tehát azokat az elveket, amelyeket első előadásaiban meghirdetett. Az imádkozó ember lelkét felszabadította a római egyház tekintélyuralma alól, most viszont arra kötelezte, hogy fogadja el az uralkodó családot, a gazdasági rendet, sőt a fejedelem felekezetét is. A protestáns államokban egyháztanácsokat állított fel, melynek élén az uralkodó állt, s két-két teológus és jogász volt a tagja. Ez a tanács bárkit börtönbe vethetett. Azaz minden az egyház szigorú ellenőrzése alá került, amit fiatal korában mózesi törvényként bélyegeztt meg. Most pedig ekképpen indokolja: a keresztény embernek nem csak lelke van, hanem teste is, ami más testekkel él együtt, ezért Mózesre kell bíznia magát. Vagyis a fiatalkori lázadó Luther idősödve pont egy egyházállam kialakulásában játszott szerepet. <Vagyis csakis rombolás és pusztulást hozott, majd pont oda ért vissza ahonnan indult, csak kicsit más köntösben.>

Luther mindig azzal volt elfoglalva, hogy valami ellen volt és mindig azok támogatták, akik nem akartak valamit megcsinálni. <Szepes Mária néni: mindig valamiért szeress és ne valami ellen.> Rengeteg volt a méreg személyes indulataiban az ellenségeivel és mindenekelőtt a pápával való szembenállásában. Luther tökéletesen tisztában volt túláradó gyűlölködő hajlamával.

Negyvenedik és ötvenedik éve között akut pszichózisa volt, közel került a tankönyvben leírt állapothoz.

1527-ben kezdődtek el Luther leghosszabbra nyúló szorongásai és depressziós állapotai. Ebben az állapotban többször megkérte barátait, hogy erősítsék meg őt hitének igaz voltában, hogy maga is tudjon hinni benne. Szorongásának legfőbb okát, mindazt a felfordulást, amit fellépésével előidézett egy belső hang formájában nevezte meg: Egyedül te tudsz mindent? De mi van akkor, ha nincs igazad és ezeket az embereket mind tévelygésre és örök kárhozatra ítélted? Néha tréfásan így szólt erről a hangról: Egészen mostanáig a Szentlélek egyedül téged óvott meg, mint fészkében a fiókát? Ezt a belső hangot néha csak valamiféle kozmikus nagyságérzettel tudta legyőzni oly módon, hogy tanítását az angyalok ítélete fölé emelte, mondván, hogy tökéletesen biztos az igazában, ez nyilván nem is az ő tanítása, hanem Istené. Saját maga igazolásául Pál apostolnak a galatákhoz írott levelét idézi: „De ha akármi, vagy akár egy mennyből való angyal hirdetne is néktek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! (1,8) Ezelőtt áll egy másik passzus, (1,1) „Pál, aki apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által…). Azaz kimondta, hogy az Ő ítélete megítélés értelmében azonos Isten ítéletével.

Luther valamiképpen érezte a mártírium szükségességét és megalkotta sajátját: „Minthogy a pápa és a császár nem tudott elbánni velem, kell, hogy legyen ördög, mivel az erény nem sorvadhat el ellenség hiányában”. Így az ördögöt nevezte ki saját hóhérjának. Vagyis mániás depresszióssá vált ekkora végérvényesen. Időnként kiverte a víz és sírógörcsök törtek rá, ilyenkor a biztos halál közelségének gondolata töltötte el. Önbecsülése teljesen elhagyta, mindenféle testi panasz gyötörte. Emésztési zavarok, székrekedés, aranyér, vesekő és kellemetlen fülzúgás. Teljesen megzavarodott, amikor saját imádsága kudarcba fulladt, megkérte egyik barátját, hogy ordítsa fülébe a Miatyánkot, mert így talán ismét meghallja Isten hangját. Rendszeresen beszélt a fenekéről és annak végtermékéről, amit itt nem szeretnék idézni, de aki elolvassa, az láthatja, hogy teljesen örült volt ekkora. Mindenben és mindenhol az ördögöt látta már-már.

Időskorában így írt: „Senki se tudja, mennyire árt egy fiatalembernek, ha elkerüli a boldogságot és a magányba, melankóliába menekül… Én, aki idáig gyászban és szomorúságban töltöttem az életemet most már keresem és elfogadom az örömöt bárhol találom is. <Egészen megdöbbentő szavak egy olyan embertől, aki kora vallását felforgatta és egyházszakadást eredményezett.>

 

Összegzés:

<Ha egy mondatban kéne összefoglalnom a mai lecke mondanivalóját, akkor Sridhar Maharádzs mondását hívnám segítségül, hogy a tudás méreg. Luther a teológia doktora volt, rengeteget tudott, de mire ment vele? Lett egy szép, nagy egoja, ami mellé még meg is őrült, mivel a boldogságot a dogmatikus tudás nem hozza el. Én multiban dolgoztam sokat, nem láttam boldog vezetőt. Ti láttatok már boldog embert, akinek hatalma volt?

Sokat gondolkoztam ezen a gjána vigjána dolgon. Kell is a gjána, meg méreg is, valahogy az egyensúlyt kéne eltalálni.

Az igazi tudás, hogy nem a test-elme vagyok, hanem az Átman. Ma jógaoktatói volt a Náradán, és olvastam még e leckét, amikor Virinchi Dévi a következő BG verset olvasta fel nekik meditációban>

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba. Bhagavad-gítá 2.70.

<Miért nem zavarja? Mert tudja, hogy ő nem a test-elme. Hátrébbről tudja szemlélni.>

Ám a kételkedő, tudatlan és hitetlen ember nem érheti el e tudatosságot. A kételkedő nem boldog sem ebben a világban, sem a magasabbakban. Bhagavad-gítá 4.40.

<Tehát kell a gjána, mert a kétkedő, tudatlan ember nem boldog sem ebben sem a következő világban. Ahogy Gurudév tanítja, ha az lecke meglenne, amit nem találtam, ah. Szóval, valami olyat tanít abban, hogy a csak tudás megkeményít és ítélkezővé tesz, de tudás nélkül a hit szentimentálissá tesz. Fentebb volt, hogy > azért kell mégis sok-sok ismeretet szerezni a lelkünkről meg annak forrásáról meg az Abszolútról, hogy ugye legyen hitünk amikor meditálunk rajta. De nem lesz elegendő ez a fajta meditáció, hogyha a tudásunk nem terjed el odáig, hogy megolvassza a szívünket.

<Tehát a tudás szeretet nélkül, hideg, metsző és ítélkező lesz. Jöjjön egy másik idézet Gurudévtől a tudás és bölcsesség különbségéről:>

Azért van az élvezet, hogy a buddhi eltűnjön, de azért vagyunk jógik meg brahmanák, hogy rendben van, nézzük mi van az élvezetben és megdöbbentő, ha az ember értelme figyel egészen megdöbbentően lepleződik le a dolog minden összetevőjével. Ennyi???? Nem tudsz annyit olvasni és nem tudsz annyit mást hallgatni, míg egy sikeres perc mikor rájössz arra, hogy ez nagyon durva. Ez tart itt engem? Ez már megalázó, és onnantól csak annyit kell tenni, hogy mindig helyreállítani a tudatot miközben jön az élvezet (utáni vágy). Mindegy, hogy melyik típusa. Ártatlan dolgokra is igaz. A nem ártatlanokra pláne. Szóval nagyon érdekes tapasztalat.

<Talán segít megvilágítani a következő pár mondat Gurudévtől:> Az ánandának nem a Májá a forrása, amit legyárt az csak az árnyéka. Nyugodtan lehet élvezni, egyetlen egy hibát lehet elkövetni, ha nem tudjuk, hogy kihez tartozik. Amint megjelenik az egó és azt mondja, hogy enyém, akkor minden elveszett.

<Személy szerint nem hiszek a tudásban, a bölcsességben hiszek. Ez valószínűleg valamelyik előző élet lenyomata bennem, talán éppen arról beszélek:-). Hogy mondta Gurudév mostanában? Egy tudós nem feltétlen bölcs, s egy bölcs nem feltétlen tudós. Persze kell egy jó adag tudás, hogy megtisztuljunk. Így szól a BG 4.10>

Megszabadulva a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmélyülve Bennem, menedéket Nálam keresve, már sokan megtisztultak a múltban a tudás aszkézise (Gjána-tapasz) által, s így elérték az Én természetfeletti létemet. BG 4.10

<Guurdévtől egy újabb idézet> A gondolkodás csak akkor érték, ha tisztítja a szívet. A tudásszerzés elsődleges célja, hogy kioltsa a bennünk lévő hitetlenséget és kétkedést.

<Nem tudom, hogy érthető-e, amit mondani szeretnék, a tudás öncélúan magáért a tudásért nem elég, sőt. Erre jó rosszpélda Luther élete. De hogy kinek hol az egyensúly ebben az nyilván más és más egyénileg. Van itt egy leckerészlet a bölcsességről Gurudévtől (20190730 Asram), hallgassuk inkább őt az én okoskodásom helyett.>

az, hogy az ember megérti, hogy nem vagyok az elme az nem egyszerű. Az azt jelenti, hogy klasszikus értelemben nem vagy ez az ember. Sokkal több vagy, nem erre vagy kalibrálva… Mondok egy hasonlatot, a tudás az úgy működik, minthogyha zseniális hajóskapitány lennél, tehát már régóta gyűjtjük a tudást és nem egyszerűen egy hajót irányítasz, hanem egy szuper tengeralattjárót. Tehát ennek a hajónak többféle képessége van úgy értem. Kitör az óceán felszínén egy hatalmas vihar, mit csinálsz? Érted: Ha lemész az óceán mélyére, ott egy 3-4 km vastag vízoszlopot, ha elképzelünk, tökéletes csend van és békesség. Tehát a vigjánamajakósa így működik, hogy alatta, ugye benne van a manómajakósa az érzelmi tenger, de megvan az a tudáskapacitás, az a felsőbbrendű gondolkodó képesség a szeretem, gyűlölőm ráugró érzelmek helyett, hogy az érkező vihart szokták mondani a szél illatából lehet tudni… A vigjána úgy működik, hogy tombol fölül az elmék tengere és fogod magad és megkeresed azt a mozdíthatatlan középpontot. Ezt úgy hívják, hogy gjána tapasz. <A 4.10-ben az van, hogy sokan megtisztultak a múltban a tudás aszkézise (Gjána-tapasz) által> A bölcsesség vezeklése úrrá lesz az ösztönökön, az érzelmeken, ezeken a dolgokon. De úgy, hogy érzékeli és látja, hogy jön. Mert amíg emberi testben vagyunk ki vagyunk téve. Belelépünk egy rajzszögbe, nem mondhatod azt, hogy Om. Sikerülhet nagyon fejlett szinten. Mindenféle kellemetlenség vagy gyönyör ugyanúgy van. Vivéka gjána, hogy látom, de eltávolodom tőle. Így lesz az ember Átmavit vagyis lélekismerő. Mindig el kell távolodni. Ha valaki ki tudja ezt dolgozni annyira, hogy egyre gyorsabban kapcsol – ez a hihetetlen bölcsesség, a vivéka bölcsességnek is mondható – hogy az illatából, a jelekből tudod, hogy az nem rád tartozik. Mindegy, hogy káma vagy krodha, a Májá mindig be akar szervezni. Mindig ezek vannak, ha nem működik a szexuális izé, akkor jön a gyűlölködés még lelki közösségeken belül is van, aki azonnal megosztó, klikkeket szervez. Úgyhogy ez a vivékának az ereje, ugye a vigjánamajakósának. A vigjánamajakósa technikailag vivékát jelent. Stabil megkülönböztető értelem. Elénk áll valami kívül, legyen az káma, krodha vagy akármi és másodpercek alatt átlátsz az elméjén. Mire már a nem tudom milyen szavakba belekezdene már érti az ember. Ugyanígy a gyűlöletrohamok. Nagyon sok ilyen próbatétel lesz majd figyeljétek meg mindannyiunk életében, ami megmagyarázhatatlan. Nem fogod tudni, hogy de ez honnan jön? Az elmebeteg szomszédtól kezdve a nem tudom milyen és egészen nevetséges problémák, hogy jól felidegesítsen. Szó szerint pitiáner, mert jönnek majd a türelempróbák állandóan, hogy most mit csinálsz. És a Krisztus erre mondta véleményem szerint, erre is, hogy ne állj ellen a gonosznak. Mert a másik ember kámája vagy dühe magától kifárad, ha veled nem tud megütközni…. Ha a vivéka állandó győzelmet arat, akkor következik be mivel súrlódik a két kósa. Minden kósán belül úgy képzeljétek el, hogy emelkedünk a felszín a legtisztább dimenzió felé és ha valaki éretten a bölcsességben – ezt így is mondjuk – előre halad egyszer csak azt veszi észre, hogy kezd elmosódni a határ a vigjána és az ánanda között és akkor megjelenik a csidánanda a bölcsesség extázisa. Ugye a tudás a felvilágosultság, a megvilágosultság extázisába megy és akkor az ánandának is van felső foka ugye, az pedig a raszánanda ami esztétikai, szépségbéli, transzcendens szerelembeli extázist jelent. Aminek a végén eltűnik a Prakriti és Purusa közötti különbség, tehát már nem nevezhetjük kósának olyan erejű. Mert a bölcsességnél még mindig feltételeznünk kell, hogy valaki bölcsen szemléli az örökkévalót és ez örömöt okoz számára, csidánandát. De a raszánanadában, a szerelemben nem marad nyoma az intelligenciának mivel, hogy már nem figyelők vannak, hanem eggyé válók. És ennek a jelképe a férfi és nő közötti szerelem. Most csak felnőttek vannak jelen. Ezért mondják eltorzult tükörképnek, mert helyénvaló, hogy az egyesülésből van a gyönyör, csak nem értjük, hogy ez a lefelé vezető út. Eleinte ezzel nem is jó felvilágosítani az embereket, az fordítva történik, a legfinomabb Prakrtit egyesül az Átmannal. Az egy másik irány. Tehát van egy kibontakozó Májá meg van egy önmagába visszatérő ösvény. Mind a kettő gyönyört hordoz, az Isten annyira kegyes, hogy mindkét irányban gyönyör van. Ha szívtelen lenne a teremtés forrása, akkor meg kéne, hogy fossza az anyagba szakadt vagy magát anyagnak gondoló embert a boldogságtól. Nem fosztja meg, azt mondja, jó akkor legyen helyette itt a szerelem. Fantasztikus, a legcsodálatosabb lény a Brahman. Egyáltalán nem irigy, mindenhova eljuttatja az ánandát és nem minősíti. Azt mondja rendben van akkor itt is legyetek boldogok.

<Még egy fontos idézet Gurudévtől:> Nem tanulás által értjük meg a tudást, hanem a koronacsakrán keresztül érkezik meg. <De mi ez a tudás? Szerintem az, amikor megérted, hogy nem a test-elme vagy. Rengetegszer hallottam már ezt, de vajon értem-e? Ha nem a test-elme vagyok, akkor az Átman vagyok. De vajon az Átman szerint élek? Milyen arányban? Szerintem olyan arányban értem amilyen arányban az Átman szerint élek. Magamat vizsgálva, háááááát. És akkor jön újra Gurudév >

(20190507 Asram)Valahogy erre is rá kéne érezni, hogy én mitől szedem össze magam, gyerekkorunk óta mondják kisfiam, kislányom szedd már össze magad. Ezt mondja a jóga, ezt mondják az Avatárok. Senki sem szedi össze magát. Mi hiányzik? Nem érdekel bennünket, ez a titok. Nem érdekel minket amit csinálunk. Inkább erkölcshöz és teológiához van közel, amit megtaláltunk, ezért nem találunk benne húzóerőt.

(20190425_Kecskemet) Tehát annak az embernek kell megszületnie, aki nem a hitet tagadja meg, hanem továbbfejleszti és azt mondja átélés szintjén tudom, hogy ki van bennem és azt is tudom, hogy honnan jöttem. És honnan fogjuk tudni, hogy igazat mond? Az eszményeinek él, és akkor körbeértünk, hogy mi a legfelsőbb szvadharma vagy kötelesség. Nem tudom, hogy érthető-e? Addig különböző anyagi dolgok vannak, de nincs nagyobb kötelessége a felsőfokon látó embernek most átváltok keresztény nyelvre, mint amit Krisztus kimondott, ugye latinul nagyon szép Fiat voluntas tua. Aki megtalálta önmagát, az végre tudja hajtani a forrás akaratát, ezáltal az ember megtalálta, hogy kicsoda. <Ezt felolvasom még egyszer, mert szerintem ez a tudás, sőt ez már bölcsesség!>

(20190423 Aram) Nincs a világon senki, aki segíthetne rajtad, ha te nem segítesz magadon. <Szedjem magam össze. Segíts magadon, és Isten is megsegít.> Ugye két szövetségesünk lehet a lelki tanítómester <BG 4.34> és az Isten. Azt mondja, lesz egy olyan vers, nem ebben a fejezetben, hogy a megvilágosodás azokra a bhaktákra vár, akiknek a hite a lelki tanítómesterben és a Legfelsőbb Úrban rendíthetetlen. Ezt Sridhar Maharádzs kedvenc Bhágavata-purána idézete. Tehát finoman utal arra, hogy hit nélkül nem megy. Nem tudod elképzelni, hogy veled megtörténhet a transzcendencia, ha nincs hited. És akkor nagyon nagy problémák keletkeznek, mert aki nem tudja elképzelni, hogy milyen hitben belépni a transzcendenciába, az lecsúszik az okultizmusba. Ugyanis a finomfizikai elme oly hatalmas és akkora teremtő erővel bír, hogy egészen különleges kalandokat élhet meg az asztrálban, és azt fogja hinni, hogy vele spirituális események történnek. <Ezt mindannyiunk figyelmébe ajánlom. Magunkon is észrevehetjük, de a másikon sokkal könnyebb:-). Hány olyan emberrel találkoztam már aki tolja az ezo-spiri dumát, hogy hű hol tart, de ha az életét nézem, akkor azért nem ezt látom.>

(20190730 Asram) A valódi bölcsesség alatt az igazi lelki természetünk megértését értjük. Azonban van egy nagy probléma. Megint csak a saját elménk, hogy mindenki egy születésben elérkezik egy igazi és komoly vallás küszöbéig. Ezt a Krisnatudatot tanulmányozva láttam vagy én valójában katolikus pap akartam lenni, ott is láttam. Hogy van egy nagy dráma, nevén nevezve, hogy az emberi elme, amikor azt a fogalmat bedobják, hogy Isten, ezt egyébként Auroindo is megerősíti, ha kiadjuk a könyvét, akkor egy egész fejezetben foglalkozik ezzel, természetéből adódóan, ha azt hallja, hogy Isten, még ha neked mást is mond beszélgetés közben csak egy kérdés körül tud forogni. Van-e vagy nincs-e? Mert tapasztalni nem tudja, mivel, hogy minden szempontból felülmúlja őt és még a legnagyobb vallásos tanítók egyike például Srícsétanja Mahaprabhu is azt mondta, hogy acsintja béda-abéda tattva. Ugye acsintja, felfoghatatlan, de miért felfoghatatlan? Ezt soha nem mondták el, a vallásban azt mondják Isten fölfoghatatlan, meg az Abszolút is. Jó volna elmondani, de hát mi okozza ezt a nehézséget? Miért felfogadhatatlan? Nem felfoghatatlan, az elme számára felfoghatatlan, mert az egy szerkezet amit a kettőségre találtak ki. Az az abszolút fogalmakkal kapcsolatban is csak úgy tud gondolkodni, hogy van vagy nincs. Érthető? Fekete vagy fehér. Az elme nem tud mást…. Óriási baj van a manasszal, mert megint oda lyukadtunk ki, mint a relatív szint elemzésénél, hogy az elmét megreformálni nem lehet. A feladat nem ez. Persze erkölcsileg, meg egyebek egy darabig hozzuk felfelé, hogy legalább békén hagyjon, az elmét meghaladni kell. Ez a probléma, tehát ha tőle kérdezed, ő mindig ebbe lesz belegabalyodva. <Tehát az elmét meg kell haladni, nem a test-elme vagyok.>

Nem lehet megreformálni az embert csak kinőni <ugye manusja, egy lény aki az elméjébe manasz ragadt>. Ha valakiben nem gyűlik össze annyi kurázsi, hogy fölfogja, ez egy elhasznált, túlhordott magzat ez az ember, ez már nem tud többet adni annak a tudatnak, aki te vagy. Különben nem ülnél itt. Ez egy nyugtalanító túlérett dolog az ember, tehát ennél több van bennünk, most már máshová kéne készülődni és hát ehhez méltóan kéne tudást szerezni vagy szembe szállni az elme mindenhatóságával. És Aurobindo azért mondja, hogy elbukunk, mert nem szégyen. Szó szerint azt mondja, hogy még a Mesterek első generációja is, hiába, hogy egyébként Mester lélek elbukik, mert nincs előzménye. Egyszerűen elmegy egy szakaszig, elbukik. Visszaszületik, saját szanátana dharmáját most mondjuk így megint tovább viszi egy kicsit, megint elbukik. Képzeljétek el, tehát egyszerűen annyira nincs előképe egy magasabb emberfeletti tudatnak ezen a bolygón, hogy még azok is összeomlanak alatta, akik az emberért jönnek. Krisztusok meggörnyednek, Buddhák meggörnyednek, az Isteni Avatárok is majd összeroppannak, ha belebújnak ebbe a gúnyába és próbálnak csinálni valamit. <Na ilyen egyszerű, amivel próbálkoznunk kell:-). De ez azt is jelenti, hogy ne légy túl szigorú önmagadhoz, mármint a test-elméhez, aminek most gondolod, gondolom magam. De azért tudjam, hogy valójában nem ez vagyok és tegyek meg mindent, csak ne szabályozzam túl, mert fellázad és visszaüt. Pár éve ráértem és összetettem egy 8 órás szádhanát. Pár hónap után fellázadt a rendszer és évekig nemvolt hajlandó mást csak filozófiát hallgatni. De halljuk ezt Gurudévtől sokkal szebben kifejtve.>

(Asram 20190507) Most olyat mondok, amit nem kellene. Nem szabad, hogy Brahmanaként túlszabályozd az elmédet. Ezt most meg kell beszélni, Náradán egy kérdésre elmondtam, nem nagyon emlékszem, hogy ez itt szó volt, amúgysem volt mindenki. Csak egy pár perc erejéig egy nagyon gyakorlatias tanácsot szeretnék adni nevezetesen, hogy mivel nem haladtuk meg az elménket amíg benne vagyunk annak van egy természete, nevezetesen az elme esetében a kettősség azt jelenti, hogy nagyon figyelj oda, mert ami most program és életcél az elmédben, annak az ellentéte már készülődik. Értitek? Ez egy közlekedő edény a dualitás világában, ha te most makulátlan tisztaságra és nem tudom mire készülődsz, a nem túl távoli jövőben az elméd már készíti elő a szexualitást, a gazdasági fejlődést, az egész másként akarok élni, elegem van mindenből. Ezt tudnod kell és ez az ember álmaiból, különböző dolgaiból föl-föl villan, tehát ha akarom láthatom. Érthető ez? Ha akarom, akkor láthatom és megfigyelhetem, hogy valójában mi van a tudatom mélyén. Úgyhogy a mi helyzetünkben valami olyasmivel kéne inkább kezdenünk – ez nem vallásos tanács lesz – hogy szádhana igen, de feltétlenül fontos betartani, amit a 9. fejezet mond a Bhagavad-gítából, hogy örömmel végezhető. Mert ha megjelenik a gyönyör, a boldogság abban, amit csinálsz egy szádhanában, akkor az középre kerül, az nincs az elme egyik pólusán sem. Hiszen figyeld meg, ha az elme valamiből örömöt merít, tehát kedvtelésnek tartja azzal különösebben nem foglalkozik, nem fogja létrehozni az a) és a b) pontját mert az középen van. Érthető ez valamennyire? Tehát ha csak vallásos tanácsokat adunk, különösen a fiatalokat lehet nagyon könnyen lóvá tenni még jó szándékkal is akkor azt mondanánk, hogy keményen lásson hozzá a megtisztuláshoz, csak ugye szakmailag nem magyarázzuk el, hogy elme átalakításáról lenne szó. Nem pedig egy morálteológia folyamatról, aminek a végrehajtása lehetetlen. Érthető ez? Tehát azt mondom valakinek, hogy tisztulj meg, mert itt van a tíz parancsolat meg a 64 vagy nem tudom hány aparád ezt tapasztalatból ismerem, az elmét az nem érdekli. Mivel, hogy mindenki tudja, hogy az elme mélységében 90 valahány százalékban nem kontrolálható, mert nem is a felszínen tartózkodik. Ebből a nyugat is sokat megértett. Tehát van ennyi, amit elfojtással kézben tarthatok és megparancsolhatok neki vallásos dolgokat általában. Freud óta egy jégheggyel szokták ábrázolni, van egy kis kiálló része, azt vitatják, hogy hány százalék van kint, de valahol brutális mélységben (van a legtöbb), ahogy a jóga is tanítja. Tehát szakértőként, ha tudom, hogy nem a test az énem – ez akkor is igaz, ha tisztátalan még az elme meg akkor is igaz, ha már megtisztult – mi a legfőbb igazság? Hogy mind a két esetben, mint valami műszert kell kezelnem őt. Akár kezdő vagyok, akár haladó mindig úgy kell bánnom vele, hogy ha tényleg értem, hogy nem vagyunk egyek, hogy valahogy a kedvébe kell járni ahhoz, hogy egyszer ne dobjon le a hátáról. Érti ezt mindenki? És az nem éppen a kedvében járás, hogy tegnap még űztem a csajokat a nem tudom hol, majd hirtelen azt képzelem magamról, hogy nagy vaisnava vagy bhakta vagy jógi vagy nem tudom mi lettem és akkor mindenféle átmenet nélkül berántom a kéziféket az összes addigi életemben és akkor van egy csomó személyiségem. A férfi, aki szereti a nőket, a férfi, aki cégeket épít és szereti a pénzt, a férfi, aki szereti a bort most csak férfinyelven. A nők ugyanúgy felsorolhatnák a boltokat, a rúzst, az izét, a mit tudom én mi van. Az említett harisnyákat, fukszokat, minden súgásnak örülök. (Virinchitől:) A cipőket. Szóval ezért nekünk kicsit bölcsebbnek (kell lennünk). A legfontosabb nem vagy az elméd, ezért ne hagyd, hogy elpusztítson viszont te se akard megölni őt, mert egész végig amíg csak ebben a testben vagyunk, szükségünk van a támogatására. Még a Gíta is azt mondja, hogy a fegyelmezett elme a legjobb barát, a nem fegyelmezett a legnagyobb ellenség. De örömmel is lehet fegyelmezni, ezt hívják motiválásnak. Érthető a különbség? Azért nem vagyunk buddhisták, mert nem kifektetni akarjuk az elmét és nem vagyunk ilyen felekezeti szekta hívei sem, mert nem kiborítani akarjuk az elmét, hanem szakértővé válni egyszerűen megvizsgálni, hogy hitelesen mitől boldog. Mi az, amit úgy szeret, hogy azzal nem pusztítja el a lelki törekvésemet. Nyilván ettől még nem ússzuk meg az erkölcsnek, meg a lelki fejlődésnek minimálisan elvárható követelményeit tehát az elme mindig trenírozva lesz. Nincs könnyű dolga szegénynek, egy gyereket sem lehet úgy felnevelni, hogy mindent megengedünk neki. Fúú, de az a csapda, amikor valaki hirtelen az utcáról azt hiszi, hogy mindenen túl van az nagyon nagyon. Ez a magyarázata annak, hogy 4 évente eltűnik mindenki. Ez az egyáltalán nem nagy titok, egyszerűen nem lehet így élni, ekkora hazugságban nem lehet élni. Az elmének egy új valóságát kell létrehozni. Érthető a különbség? Van ez a mostani valóság, és jó lenne másként élni, hogy hogy tudnám ezt átváltoztatni oda? Ezt csak szépséggel, türelemmel, törődéssel és alázattal lehet hiszen életek hozták létre azt az elmét amiben most vagyok. Nem kell versenyezni senkivel, nem kell utánozni senkit kivéve, ha jól esik. Mert semmi értelme, nekem kéne jól éreznem magam egy lényben valamennyire. Úgyhogy nem azt mondom, hogy puhítsuk fel az eddig sem kőkemény szádhanánkat, nem erről beszélek, nem erről van szó. Csak rettenetesen visszaüt a képzelgés magunkról, nem nagyon éri meg. Sokkal jobb minden erővel azon lenni, hogy megfejtsd magad, hogy mi a következő lépés, ennek ugye kapunk tanácsot is, a szakirodalma is megvan. Ez a 2.59 tehát felsőbbrendű ízt kell tapasztalni különben gáz van.

<Pár mondat, gondolat Gurudévtől a végére, ami szerintem fontos>

Próbáld megérteni, hogy teljesen jelentéktelen, hogy mit gondol az elméd, mert ha az jelentős volna, akkor már megoldottad volna az életed.

Leírható úgy a tanítvány, hogy rájön arra, hogy van esélye boldognak lenni, és ezért nem drága a változás. A szeretet küldöttével a Guruval kapcsolatba kerül, és elkezd e szerint működni. A tanítvány elfogadja, hogy leépíti az egóját. <BG 6.6.; BG 18.58>

<Végezetül egy részlet Gurudév 20190210-i Guru Gíta leckéjéből, ami egészen magával ragadó.>

„Azért azon gondolkozzunk el, hogy ki után kutatunk. Térben, időben, képességben. Nem biztos, hogy 3 év után a te tudatod elfogadja, hogy van Abszolút és meg tud nyílni neki. Ezért olyan görcsösek a meditációk. Az alappal van baj, hogy gyakorolja a módszert már-már hibátlanul, vagy pontos időben és ismétlésben, de nem jön rá arra, hogy ebben ő nem hisz.
Miért nem hisz? Mert az agya nem tudja elképzelni az Istent. De nem is feladat szegénynek.
Változnunk kell hitben és odaadásban. A nyugati embernek ez a görcsös kettős fedezéke, hogy előszőr tökéletes, a Newtoni fizika szerint definiciók által alátámasztott bizonyságot szerzek és majd utána megfontolom. Nem tudjuk, hogy kiről beszélünk. Ráadásul ő a végetlen idő, azt mondja Idő vagyok, világok pusztítója. Nem értjük, hogy ő mennyire ráér.
Ez a mi kis személyiségünknek sürgető fontosságú, maga az eredeti Átman, ő jól van. Úgy tudjuk, hogy ánandában.
Ez is az önismeret része, hogy időben hozz egy döntést, hogy te egyáltalán hiszel-e ebben az egészben és most nem arról van szó, hogy mit tudsz. Lehet, hogy valaki a többiekénél sokkal jobban tudja és nem tart ott, egyszerűen nem tart ott, mert nem biztos, hogy a bizalomban is ott tart. És lehet, hogy valaki 10 év után nem tud kiejteni egy szanszkrit szót és ott tarthat.
Meséltem azt, aki a BG-t fordítva olvasta? A tanítványi lánc tagja. Egyetlen komoly tanítványa volt ennek a misztikus jóginak, aki kémia fizika szakos tanár is volt, hatalmas tudós, meg neki rengeteg (tanítávnya) lett. És egyszer csak látja a Mesterét – Kalkuttában történt az eset-, hogy az út szélén olvassa a BG-t és potyognak a könnyei. Csak, amin megdöbbent, hogy a könyv fejjel lefelé volt a kezében, és akkor jött rá, hogy a Mestere életében nem tanult meg olvasni. Halál komolyan, ez nyugati ésszel felfoghatatlan.
Egész életében az a Mester csak gyakorlati képzést kapott és mindent megtanult egyhallásra de nem volt ideje megtanulni a Dévanágarit. Ez nagyon komoly dolog. Hát, ha én ilyet látok fiatal koromban, azt mondom, ne. Megfordítom a könyvet, és az ember azt mondja keresek valami egyetemitanárt, aki majd jól elmondja, hogy mi a Brahman. És nem biztos.
Mi már nem tudunk lemondani a tudásról, mert nyugatra születtünk, de én arra kérlek benneteket, hogy mentsétek meg a hitet, a bizalmat bármi áron amíg lehet.
Nem kamaszok vagyunk, most már borzasztóan nehéz a nyugati kétkedő elmét elgondolkodtatni abban az irányban, hogy az Abszolút az van, azt nem kell kitalálni vagy megváltoztatni, vagy az én természetemhez hajlítani. Nem? Hanem a szádhana azt jelenti, hogy én kezdek el alkalmazkodni, később pedig hasonlítani hozzá.
Ez is a magasrendű tükröződés elmélete, hogy ahogy fejlődők azt tükrözőm vissza, ez a vivarta váda. Ugye a végén a férfi és a nő egyaránt az Isteni pár arca lesz. Síva és Párvati most a Srí Gurugítában. Szóval az utunk az gyönyörű, de így féloldalas, hogy a tudás, kérdések igen, bizalom, hit nem. Úgy kezdődik egy vers, hogy ácsárja mám és az a lényege, hogy a megvilágosodás arra az emberre vár, akinek van bizalma és a hite a Brahmanban az Istenben, hiszen meg kell érteni, hogy a Brahman időnként személlyé válik és a lelki tanítómesterben töretlen, rendíthetetlen.
Ez ugyanolyan fontos, (mint)hogy te magányosan próbálkozol. Bizalom és hit nélkül nem tudunk dimenziót váltani. Egyébként milyen veszteség érhet?
Gíta leírja (4.40), hogy a kétkedő ember nem boldog sem ebben a világban, sem a következőben. Óriási kockázat hinni és bízni, de ennél borzasztóbb úgy leélni az életünket, hogy ezt soha meg sem próbáltuk. Tehát nem vallásról van szó, de a metafizika mivel messze túlterjed az emberen nem nélkülözheti a hitet és a bizalmat. Úgyhogy néha nem az alany állítmány összefüggésről van szó egy kérdésben, hanem a meghódolásról a téma előtt.”

Vélemény, hozzászólás?