20200222 Átmavit Prabhu – Avilai Szent Teréz

Avilai avagy Nagy Szent Teréz

Decemberben elkezdtem olvasni a Belső várkastélyt és elvarázsolt. Így mikor a mostani lecke időpontját Narottamától megkaptam adódott, hogy ha lehetséges, erről szeretnék beszélni. Gurudévvel egyeztetve rábólintott és azt kérte, hogy kicsit beszéljek arról is, hogy milyen korban, körülmények közt élt, tevékenykedett Teréz, s miként működött az egyház akkor.

A felkészüléshez A tökéletesség illata c. könyvet (Csányi Vilmos) ajánlotta Gurudév, amit szinte egy lendülettel olvastam el. Eleinte aláhúztam a fontos részeket, majd blokkokat jelöltem ki, végül az lett a konklúzió, hogy az egész könyvet fel kéne olvasnom nektek. Nyilván ennek sok értelme nincsen, s ennyi idő sincs, így csak ajánlani tudom mindenkinek. Már maga a cím is nagyon szép és rímel arra, hogy egy pap egyszer úgy áldotta meg Gurudévet, hogy Úgy élj, hogy Isten jó illata légy az emberek között.

A könyvet olvasva fokozatosan rajongója lettem Teréznek. Egészen elképesztő és fantasztikus személyiség lehetett, egyszerre szent és zseni, aki igencsak nehezített pályán állta meg a helyét nem is akárhogy. Nőként egy fura, őrült korban, ahol a nő hallgasson az egyházban. Csidánanda múlt héten beszélt a nők helyzetéről és idézte Gurudévet, hogy az egyház szerint csak nemrégóta van lélek a nőkben.       Nem tudom ezen könyv hitelességét alátámasztani, de nekem úgy tűnik, hogy a szerző alapos kutatást végzett mielőtt megírta.

A felkészülés során találtam rá Béri László Renátó sarutlan Kármelita atyára a youtube-on. Csak ajánlani tudom, az ő egyik előadása a másik alapja a mai leckének. E mellett sok pár oldalas életrajz is található a neten, melyekből szintén szemezgettem.

Elég sok mindent írnak, néha a dátumok sem egyeznek, de nem is biztos, hogy a pontos évszámok a lényegesek, hanem az út amit Teréz bejárt és példaként elénk tárt. A Tökéletesség illata azért tetszik nekem, mert kimond pár dolgot, amit máshol szépítenek, elkendőznek, illetve nem említ bizonyos dolgokat, amik talán már utólagos hozzáköltések, pl hogy lebegett volna. Teréz kifejezetten tagadja. Ebben a korban minden szentnek „kötelezően” levitálnia kell és természetesen ez Teréznél is bekövetkezik egyes leírások alapján. De hát a szentté avatási folyamat során nyilván keletkeznek csodák visszamenőlegesen is.

Olyan érdekes élete volt, hogy csak ennek áttekintése sokat tesz ki, így a Belső várkastélyról most csak érintőlegesen fogok csak beszélni, azt majd későbbi leckéken kerül feldolgozásra. Így is sok mindent ki kellett hagynom, hogy beleférjek az időbe és ne untassalak benneteket.

Én egyenlő vagyok mindenkivel, számomra nincs gyűlölt vagy kedves. De azok, akik odaadással és szeretettel fordulnak felém, azok bennem vannak és én is bennük. Bhagavad-gítá 9.29.

Aki e Legfelsőbb Titkot elmagyarázza híveimnek, az a legfelsőbb szerető szolgálatot nyújtja Nekem, s így kétségkívül elér Engem. Bhagavad-gítá 18.68.

Nincs és nem is lesz senki az emberek között soha, aki nála kedvesebb lenne Nekem ezen a világon. Bhagavad-gítá 18.69.

No akkor vágjunk bele.

Avilai avagy Nagy Szent Teréz – a nagy misztikus, az Egyház nagy megújítója, aki magáról így nyilatkozott: „Isten olyan bátorságot öntött belém, ami több, mint az asszonyi bátorság”, s akit ellenségei így tituláltak: ,,ország csavargója, nyughatatlan nőszemély!”.

Teréz (annyira megkedveltem, hogy csak így fogom hívni az előadás során, ami nem azt jelenti, hogy ne hajtanék fejet nagysága és eredményei előtt) 1515. március 28-án született Avilában apja 2. házasságából tizenegyedik gyermeként. Édesanyja révén nagymúltú család tagja, apja áttért, tehetős zsidó kereskedő. Teréz abban a történeti korszakban élt, amiről talán mondhatjuk, hogy a spanyol királyság, kultúrája fénykorában és hatalma csúcsán állt. Pár címszó: Amerika felfedezése és kifosztása, őslakosok likvidálása, mórok és zsidók kiűzése az országból. Európában ekkor tájt indulnak a vallási reformok (Husz Jánost 100 évvel Teréz születése előtt végzik ki, Luther 6 évvel Teréz születése után tűzi ki a 95 pontot Wittenbergbe). Nem egyszerű korba született Teréz, hogy megreformálja a misztikus utat. Nagyapja, hogy ne kelljen elhagynia spanyol országot zsidó hitről tért át katolikusra. Mivel sok zsidó megőrizte titkon a hitét és rituáléit, így mint minden kikeresztelkedett család sarjára Terézre is ferde szemmel néztek, amiből sok nehézsége támadt élete során. Spanyolországban az inkvizíció 1483 és 1495 között mintegy 13 ezer conversót, vagyis kikeresztelkedett zsidót fogott perbe a judaizmus titkos gyakorlása címén. A szegény conversokat összefogdosták, megkínozták, végighajtották az utcán mialatt a nép kövekkel és állati tetemekkel, rothadó zöldségekkel dobálta őket, majd egyesével felgyújtották őket. Nagyapja többször váltotta meg saját és családja életét tetemes pénzadományokkal. Gondolom a spanyol inkvizíciót senkinek sem kell bemutatnom. A pénzéhes egyházról már Luther leckén volt szó. Pénzzel és pénzért minden elérhető, megvehető volt. Talán emlékeztek, hogy az egyházi kinevezéseket pénzért vették meg. Ez ugyanaz a kor.

Teréz apja is a zsidóüldözések miatt költözött Avilába, és pénzzel váltotta meg nemességét, amit első feleségével való házassága révén nyert. Később szintén pénzzel vásárolta meg, hogy elvehesse a 2. feleségét (Teréz anyját), mivel az távoli rokona volt elhalálozott első feleségének. Anyósa először megakadályozta ezt és kiátkoztatta őt, de egy megfelelő méretű adomány a keresztes háborúhoz mindent elrendezett.

Teréz korán kezdett olvasni, tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének és komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata. Személyének, szellemességének és magatartásának varázsa már gyermekkorában megmutatkozott, és annak a művészete is, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson”, s ezt haláláig meg is őrizte. Vagyis karizmatikus egyén volt, aki tudott hatni a környezetére.

Gyermekkorából tudunk egy esetről, amely már elárulja szenvedélyes természetét. Még nem volt hét esztendős, amikor meggyőzte a nála négy évvel idősebb bátyját, hogy éjnek idején szökjenek meg, menjenek a mórok közé, hogy vértanúk lehessenek, mert ez az örökkévalóságba vezető legbiztosabb út. Az egyik nagybácsi csípte fülön az utcán és vitte haza a két kis szökevényt.

Emlékszem, hogy mikor édesanyám meghalt, én tizenkét esztendős voltam, vagy valamivel kevesebb, s mivel már meglehetősen fel tudtam fogni veszteségemet, elmentem a Miasszonyunk egyik szobrához, s ott sírva-zokogva könyörögtem hozzá, hogy legyen ezentúl ő az édesanyám. Azt hiszem, bármennyire együgyű volt is ez a kérés, meghallgatta, mert azóta mindig szembeszökő módon találtam védelmet a fenséges Szűzanyánál, valahányszor hozzá folyamodtam, végül pedig teljesen fölvett az övéi közé. (Önéletrajz, I. fej. 19. o.)

Idősebb nővére nemsokára férjhez ment, így ő lett a ház asszonya. 1531-ben 16 évesen édesapja bentlakásba küldte az ágostonos nővérekhez. Nem szerette az itteni létet, sokat betegeskedett másfél év után egészségi állapota miatt hazatért családjához.

Kicsit álljunk meg ennél a finom megfogalmazásnál, hogy komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata és apja bentlakásba küldte. A tökéletesség illata leírja, hogy Teréz szerelmes lett egy távoli unokatestvérébe, aki házasság ígéretével rábírta, hogy adja neki ártatlanságát. Ez meg is történt és amikor apja rajtakapta Őt azonnal zárdába is küldte. Teréz ekkor tudta meg, hogy ő és az unokatestvére is kikeresztelkedett zsidó család sarja. Mivel egyre inkább hígítani akarták a zsidó vért, így a családok sose mentek volna bele a házasságba. Tehát először azért került zárdába, hogy az erkölcseit megóvják, de legalábbis őt a teherbe eséstől. Volt szerelme többször próbálta elérni őt a zárdában, de szigorúan vigyáztak Terézre. Hazatértekor olvasta Szent Jeromos prédikációit, melytől állandó szorongás tört rá az általa elkövetett halálos bűn miatt.

Apja akarata ellenére 1535-ben 20 évesen lép be a sarus Kármeliták avilai Megtestesülés kolostorába , majd 21 évesen tesz fogadalmat. Olyanok laktak itt, akiket vagy nem sikerült férjhez adni < az adomány sokkal kevesebb volt, mint egy tisztességes hozomány> vagy még előtte álltak és az erkölcseiket védték ehelyt, vagy küllemük miatt nem keltek el, illetve azok akiket szüleik anyagilag nem tudtak eltartani. Szóval közel sem mindenkit a szerzetesi hivatás vonzott ide. Ennek megfelelően a szabályok sem voltak túl szigorúak. Részlet a Tökéletesség illata c. könyvből: „Gazdag és arisztokrata. Különlegesen finom szövetből készült a rendi ruhája, messziről kitűnik a többi közül, már csak azért is, mert meglehetősen kövér, ékszereket visel, minden nap mást, és ami a legkülönösebb, nincsen a haja levágva, hanem hosszú, és hetente gondosan bodoríttatja. Amerre jár, egy nővér követi es szolgálja ki. Széket hoz neki vagy csak párnát tesz alá, időnként vizet tolt a kristálypoharába és cipeli Brigitta nővér imádságos könyvet, ami nem olyan kicsi, mint mindenki másé, hanem vastag, nagyalakú és csillogó ékkövekkel díszített bőrkötésbe foglaltak. Az egyik nap kissé meleg volt, amikor ebed után sétálgattunk a kolostor kertjében, Brigitta a karosszékében pihegett, es a nővér terebélyes legyezővel terelte fele a hűsítő levegőt. Négyszobás lakosztálya van, külön konyhával, két szobát ő foglal el; meg nem voltam nála, de a nővérek mesélik, hogy gazdagon berendezett, értékes szőnyegek, drága festmények a falon, kellemes, tollas agynemű. Az ebédlőjében ezüsttel és porcelánnal.” „A te apád gazdag ember, kétszintes lakosztályt vett neked konyhával, míg a legtöbbünknek semmije sincsen, és együtt alszunk. De a te vagyonkád szinte semmi ahhoz képest, amivel Dona Brigitta ajándékozza meg a kolostort minden áldott évben. Koldulni mehetnénk nélküle.” <Nagyon függtek a támogatóktól!> Béri László így fogalmazott erről „Nem igazán felelt meg mindenben az evangélium elvárásainak.” Teréz sem Istenszeretetből vagy szerzetesi hivatásból lépett ide be Ő maga ezt írja az önéletrajzában: úgy érezte annyira bűnös, hogy biztosan a pokolra fog jutni, de hogyha a kolostorba belép, akkor tud majd annyit vezekelni és szenvedni, hogy a tisztító helyre jusson (purgatórium). Mivel a kolostor nem lehet rosszabb, mint a tisztító hely így itt levezekli előre a bűneit. A T.I. olvasva az sejlik fel, hogy Teréz nagyon büszke volt és nem tudta volna elviselni azt az megaláztatást, hogy a férje a nászéjszakán rájön korábbi vétkére. Miért pont a Kármeliták hoz lép be? Mert az egyik barátnője is itt van. 🙂 Azért ez egy kis remény számunkra is, a szentek is indulnak valahonnan és ők is fejlődnek. Innen tisztult meg a motivációja oda, hogy 39 éves korában Krisztus elhívta. Az 19 év szerzetesi élet, de erről majd kicsit később lesz szó.

A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. <Érdekes adalék, hogy a saját vétkét sokkal komolyabban vette, mint a gyóntatója, aki csak rálegyintett, gyerekes bűn, még csak házas se volt, ám a zsidó származása miatt komoly penitenciát vetett ki rá. Naponta ostorozta magát és heti 3x nehéz szőrcsuhát viselt. Szervezet endorfinnal reagál erre.> A szegényes koszt és önkínzások miatt vérszegény lett, köszvényszerű ízületi bántalmak támadták meg. komolyan megbetegedett. Ezért apja 2 évvel a fogadalma után kivette és elvitte idősebb nővéréhez gyógyulni. Állapota nem javult sokáig, így elvitték egy újabb gyógyítóhoz, aki majdnem meg is ölte a módszereivel <rákötözött félbevágott csirke>. Apja hazavittete Avilába, de az ottani orvosok sem tudtak segíteni rajta. Huszonhárom évesen négy napot töltött mély kómában. Leírások szerint már nem lélegzett, elmondták érte a halotti zsolozsmát és a halotti misét. A koporsója már ott állt, sírja meg volt ásva a kolostorkertben, de valamiért az apja azt mondta, hogy várjunk még egy napot, még maradjon itt a ravatalon, ne tegyük be még a sírba. És Teréz egyszer csak kinyitotta a szemét és sajátkezűleg távolította el a szeméről a megszentelt viaszt, amivel a halottak szemét szokták lezárni. Majdnem eltemették élve! Visszavitték az Inkarnációba, amit nyolc hónap élet-halál harc követett, s három éven át bénultan feküdt. Majdnem minden végtagja le volt bénulva. Aztán egyszer elhatározta, hogy felépül, Szent József segítségét kérte annak ünnepén és mindenki legnagyobb csodálatára néhány nap alatt lábra állt. Ám újra meg kellett tanulnia járnia. Nem gyógyult meg teljesen, egészsége egész életében törékeny maradt, de ismét tevékenykedett és leánykori szépsége is visszatért. Gondoljuk ezt kicsit végig, mennyi szenvedésen ment keresztül 3-4 év alatt???

Még mielőtt a füves asszonyhoz vitték volna kapott egy könyvet, amivel sokat foglalkozott. Francisco Osuna A harmadik lelki ábécéskönyv, ami arról szól, hogy nem az ima mechanikus kántálása az Istenhez vezető út, hanem a belső elmélyedés. <A mantrázás 4 szintje>. Azt írja, hogy neki eleinte ez nem nagyon ment, mivel a gondolatai folyton elkalandoztak más irányba, de azért próbálkozott szorgalmasan. Teréz azért tudta gyakorolni a belső imát, mivel betegsége révén hiányozhatott a közös gépies imákról. Két idézet a könyvből: 1. „A középkor vége felé a kolostorokban meglazult a fegyelem, es különös világi praktikák kaptak lábra. Ennek egyik oka valószínűleg az volt, hogy az egyház egyre több embert fogadott be az Európában akkor meg egyetlen keresztény vallás kötelekébe. A vallásos elkötelezettséget egyszerűen es hatékonyan lehet a hívek liturgiákon való részvételen keresztül ellenőrizni. Könnyebben számontartható, hogy ki jön a templomba, ki énekel, ki imádkozik hangosan együtt a közösséggel, mintha arra kellene figyelni, ki imádkozik csendesen magában. Ha az ájtatosságok fontosságának növekedését nem kiserte volna a kolostorok fegyelmének lazulása, talán soha nem. indulnak el azok a mozgalmak az egyházon belül, amelyek a közös liturgiák helyett az egyéni elmélyedést, a jambor belső eletet ajánlottak!” 2. ” Spanyolországban, annak ellenére, hogy a műveltebb katolikusok között az új lelkiség gyorsan hódított, mégis jelentős ellenállással találkozott. Ennek egyik oka az volt, hogy a különböző szerzetesrendek nagy részé a külső patrónusok kegyes adományaitól függött, akik természetesen az adományok fejében némi ellenszolgáltatást vártak, arcképeik kifüggesztését a kolostorokban, folyamatos, gyakorlatilag örökké tartó közös imákat a lelkük üdvéért. Ezen a módon szoros személyes kapcsolatok alakultak ki a kolostorok es az adott varos gazdag emberei között. A városiak látogathatták a kolostorokat, az adományokkal kapcsolatos üzleti ügyek a szerzeteseket is bevontak a vagyon gyümölcsöztetésébe, a kolostori tulajdont igazgatni kellett, a legtöbb rendház pénzügyekbe is bonyolódott, kölcsönöket adtak es vettek fel. Az ügyletek réven számos helyen a kolostorok felülkerekedtek a korábban adományozó városaikon és egyre fontosabb hatalmi tényezőkké váltak. Ez visszahatott a szerzetesi életre is, a világtól elzárkózni nem lehetett; a gazdasághoz, a pénzügyek intézéséhez szakértelmet kellett a szerzeteseknek szerezniük, es természetesen az ügyeket csak a kinti világban lehetett intézni. Egy ilyen szerveződésnek nyilván nem tett volna jót, ha a közös liturgiák helyett a belső lelki életet hangsúlyozzák, és a gazdag adományozó drága pénzét nem végeérhetetlen szerzetesi imával viszonozzak, hanem azzal a felvilágosítással, hogy az Istenhez vezető út a belső személyes elmélyedésen keresztül vezet.” Vagyis a misztika elveszik.

Ezután következett 19 hosszú esztendő, és közben nem történt Teréz életében „semmi”. Az átlagosnál nem volt sem rosszabb, sem jobb apáca. A Megtestesülés-kolostorban akkor százharminc-száznyolcvan között változott a nővérek száma. A kolostor nem buzdította tagjait a tökéletességre, s főleg nem nyújtott hozzá vezető kezet. Ezen a téren minden az egyéni buzgóságtól függött, de ha valaki megpróbált jobb, tökéletesebb lenni, annak számolnia kellett a kockázattal, hogy kitűnik a többiek közül és sok kellemetlen helyzetben lesz része. Ilyen körülmények között Teréz is hosszú időre felhagyott a belső ima gyakorlásával. Ez a középszerű kolostori élet meglehetősen kényelmes volt. Még világi kapcsolataik is voltak a nővéreknek, beszélőre fogadhattak világi embereket és egyesek kijárhattak a városba. Valamennyi nővér szívesen vette maga mellé társként Terézt, s mint valami látványossággal, minta-apácával vonultak vele a beszélőszobába, vagy a város palotáiba. A kolostori élet így nézett ki, dolgoztak, sűrűn imádkoztak (közös) és sokat pletykáltak. <A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, kedvesen, jót akaróan, másokat nem sértve szól, és a Védikus Irodalmat (Szvádhjája) rendszeresen (Abjásza) idézi. Bhagavad-gítá 17.15.> Teréznek fel sem tűnik, hogy csaknem 20 éve él a kolostorban minden különösebb élmény, vágy vagy cél nélkül!!! <Nekem ez nagyon nagy figyelmeztetés, mert elszalad az élet mellettem! Az idő nem áll meg és csinálom a formai dolgokat, de nem haladok befele. Gurudév keddi leckéjében ezt mondta: „Amikor túl vagyunk a mézesheteken, van Guru, vannak klassz könyvek, megváltoztattuk külsőleg az életfelfogásunkat, stb. Ez elhoz pár év örömöt, s lelki fejlődés. Persze örülünk egymásnak, hogy jaj de jó, Murtink is van, könyveink is vannak, jaj de jó és a komoly ember kell, hogy zavarba jöjjön olyan harmadik éves kora körül, a harmadik negyedik évben és akkor most mi van?„ És ebbe bele lehet ragadni, hogy formailag jobb emberek vagyunk az átlagnál, de ez szerintem csak a kettes alá. Persze akinek vannak gyerekei, az szépen csinálja a dharmát, az ötös.> Egyik gyóntatója unszolja, hogy kezdje újra a belső imádságot. El is kezdi a gyakorlást Teréz. Idézet a könyvből: „Nehézségeim vannak a képekkel, mert amikor

el akarok képzelni valamit, az eszem máris százfelé szalad, de naponta többször próbálkozom az egyszerű dolgok felidézésével. Tegnap tartós erőfeszítéssel koncentráltam egy piros alma látványára, és a végé felé egészen jól ment. Szinte teljes valóságában megjelent az alma elmémben. Csak akkor meg az volt a probléma, hogy jo darabig mindenhol az almát láttam. Brigitta feje tetején vagy Francesco anyának a vállán is. Meg kell tanulnom eltüntetni a megjelenő kepéket. Vajon a látomásaikról beszámoló szent embereknek is igy kellett gyakorolni vagy nekik könnyen jött Isten segítségével? Persze, amilyen hitvány perszóna vagyok, tele vétkekkel, miért varom én az Úr segítséget? Pénteken nekem is sikerült. Igazan! A reggeli misén én nem imádkoztam a többiekkel, hanem arra koncentráltam, hogy lássam szenvedő Jézus Urunkat a kereszten. Jó sokáig egyáltalán nem ment, de amikor indultunk kifele a mise után, csodalatos kepét láttam, mintha ott lettem volna a kereszt alatt. Krisztus lehajtott fejjel függött a szegeken, csupa ver es izzadság borította meztelen testet, es olyan közel volt, hogy szinte megérinthettem volna, egy légy is maszkalt rajta, de en csak elbűvölten néztem es magamban kertem, hogy tekintsen ram, lefele nézett, nem ram, es egészen kicsit könnyezett. Soha nem tapasztalt boldogságot ereztem, fele nyújtottam a kezem, hogy megérintsem, aztán elájultam. Arra ébredtem, hogy a nővérek pofozgatnak, valami bűzös sót szagoltatnak, és amikor kinyitottam a szemem, azonnal kérdeztek, mi történt velem. Nem volt bölcs dolog, de meg annyira a hatása alatt voltam, hat elmeséltem. Láttam, néhányan biggyesztett ajakkal távoznak, és meg valami halk suttogás is a fülembe jutott, hogy „ez a kis zsidó varangy játssza itt a szentet”. Nagyon meg mérgesedtem. Segítség nélkül felálltam és szótlanul vonultam a szobámba. Egész nap nem jöttem elő.” <Tartsd belül a tapasztalást!>

Látszik, hogy mennyit fejlődött a belső imából, s Teréz eddigi élete is átlagostól eltérő volt (holtából visszajött, majd 4 év múlva Szent József nemcsak meggyógyította, de szépségét is visszaadta, most meg ez a látomás), így ő lett a kolostor szentje.

Közvetlenül azután, hogy nem sokkal később Isten a misztikus egyesülésben magához vonta, így vélekedett: „A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába.” Fiat voluntas tua.

Ez jól hangzik nem? De hogy lehet ezt elérni. Szerintem tettekkel, ahogyan élünk. Ácsárja azt jeleni, hogy aki a példájával tanít. Teréz élete maga volt a mintakép. Aki csak a Belső várkastélyt olvassa, annak az a kép jöhet le róla, hogy egy csendes, szelíd szent volt, aki imádkozott és elérte Krisztust. De Terézben és szerintem sok megvilágosodott Mesterben pont az a „poén”, hogy nem csak imádkozott és meditált, hanem olyan dolgokat vittek véghez, amin mi csak lesünk. Teréz 17 női kolostort alapított élete során és 15 férfi kolostor megalapításában is nagy része volt, úgy, hogy komoly szembeszélben volt mindvégig. Gandharva-pati leckéjéből idézném Gurudév esztergomi tanításának egy részét. Ezt a fordítói találkozón mondta nekünk: „Hallom a kortársaimról, hogy unokázni készülnek, mert elfáradtak, megpihennének. Én hatvan felé közeledve egyáltalán nem érzem ezt. Ha még van húsz aktív évem, akkor kihozom ebből a testből azt, amit ki lehet hozni. A gond azzal van, ha az ember ráér. Nem szabad ráérni, és nem kell sajnálni a testet. Ez itt úgyis lemállik majd rólunk, meg fog szűnni bármit teszünk. Akkor már inkább csapágyasra hajtom magam, hogy megvalósítsuk azokat a dolgokat amire lehetőség adódott” Vagy ott van Pió atya, aki látta a filmet róla, egy hatalmas kórházat hívott életre, vagy van az a rész, hogy már haza kell küldeni az embereket, mert egész nap megállás nélkül gyónnak neki és nem akarnak elfogyni. Kinéz a fülkéből és kérdezi, hova lettek a többiek? Magát nem kímélve a többiekért dolgozik. Vagy Méri Szent Fülöp Atya, aki látta az Én a mennyországot választom c. filmet, van benne egy rész, amikor végre van egy kis ideje és letérdel az oltár elé és mondja (2. rész 19:50) Ezt mondja: ”És bár szeretem az embereket, a legnagyobb boldogság veled lenni és végül mégis mindenre van idő, de Rád a legkevesebb nincs, de most végre itt vagyok csak veled. Fülöp…”. És ezt mondja még: „Tudod mitől félek, hogy nem vagyunk elég közel Istenhez.”

Tudjátok azzal, hogy van szerencsém a Náradán ott lenni és vidéki útjaira elkísérni Gurudévet mindig kapok egy-egy csepp infót az életéből. Hát ő sem egy unatkozós fajta. Néha amikor egy-egy programnak vége van, hazamegyek ledőlök és pár nap múlva kiderül, hogy Gurudév még megírt egy fejezetet egy könyvből, vagy lefordított jó pár versszakot, esetleg egy előadást rakott össze. És ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy nem nekem kéne-e jobban bírnom, mikor 14 évvel fiatalabb vagyok, ráadásul kos, akiben elvileg nincs hiány az energiából.

Idézet a könyvből: „Sokat javultam a belső imádsággal való elmélyedésben, már nem szükséges különös erőkifejtéssel koncentrálnom, ha valamit az elmémben meg akarok jeleníteni. Néha magam elé képzelem apát, vagy valamelyik avilai templomot minden különösebb nehézség nélkül, persze ezek játékok, gyakorlatok. Isten társaságát szeretnem elérni. Osuna azt irja, hogy az is lehetséges. Ha az ember megtisztítja elméjét a gyarló gondolatoktól, az Úr beköltözhet hozza valamennyi időre. Először néhány pillanatra, majd egyre hosszabban, és végül talán örökre. Ezt roppant mód szeretném… … Szorgalmasan gyakorlom a Szentírás részleteinek felidézését, és olykor egészen hosszan latok jeleneteket. Latom Jézus Urunkat, amint Veronika kendőjével az arcát törli, látom a Szűzlányát, ahogyan a gyermek Jézus szép, fürtös fejét simogatja…… Amikor sikerül valami hasonlót látnom, boldog leszek, különös elragadtatást érzek, letérdelek és fejemmel a földet érintem, hogy a külső világot kizárjam a látomásból. Sajnos, ha mások is vannak korú lőttem, felfigyelnek az állapotomra, korul állnak, és alig térek magamhoz, azonnal ostoba kérdésekkel nyaggatnak. Ennek sem őrülök, de meg nem tudom szabályozni, hogy a látomások mely időben jöjjenek. A legjobb, ha éjjel látok, amikor egyedül vagyok.”  Volt egy látomása a Sátánról, a gyóntatója nem vette komolyan, megnyugtatta, hogy ez csak az elméje játéka volt. Idézet a könyvből: „A nők súlyosbították a helyzetet, mert a különböző női rendek kolostoraiban a devotio modema tanai gyorsan terjedtek, Erasmus munkái népszerűek lettek, egyre többen vélték, hogy intim belső kapcsolatba kerültek Istennel, és ezt igyekeztek minél szélesebb hívői körrel megismertetni. A Klérus erre úgy válaszolt, hogy megállapította, a nők eleve hisztériás természetűek, és vizsgálatok sora mutatta ki a tapasztalt látomások hamisságát, ezek csupán a nők mentális instabilitásának a következményei. Ebben persze volt némi igazság, mert előfordult, hogy valamelyik kolostorban először csak egy, majd néhány és pár nap múlva mar csaknem száz nővér számolt be fantasztikus látomásairól.” <Tartsd belül, mert el fog indulnia képzelgés és a nagyotmondás körülötted. Gurudévet kérdeztem egyszer erről és azt mondta ne foglalkozz azzal, hogy a másik mit mond.>

Egy alkalommal Teréz úgy érezte, hogy Isten egészen áthatja: ,,Lehetetlen volt abban kételkednem, hogy Ő bennem van, és én elmerülök Benne.”

Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. Jn 14.20.

Ezt tudva nem tévedsz meg többé, mert e bölcsesség révén látni fogod, hogy minden élőlény kivétel nélkül a Lélekben van, vagyis Bennem. Bhagavad-gítá 4.35.

Aki mindenhol Engem és mindent Bennem lát, számára Én sohasem veszek el, és ő sem vész el Számomra soha. Bhagavad-gítá 6.30.

Én egyenlő vagyok mindenkivel, számomra nincs gyűlölt vagy kedves. De azok, akik odaadással és szeretettel fordulnak felém, azok bennem vannak és én is bennük. Bhagavad-gítá 9.29.

Pió Atya film 2. rész 1:34:30tól 1 perc bejátszás.

Ekkor Teréz negyven esztendős volt. „Az, amit addig éltem, az én életem volt. Az pedig, ami ekkor kezdődött, Isten élete bennem.” És ez a válasz a fenti kérdésemre, hogy én az én életemet élem, míg Gurudév már nem. Azt mondta nekem nemrég Gurudév, hogy ha Visnu felfigyel rád, akkor megkérdezi mit szeretnél? És ha tetszik neki, amit szeretnél, akkor azt mondja valósítsd meg és így születnek a Saktjávésa Avatárok. Ezt már én teszem hozzá, és nem pedig képzelgéssel, vigyázzatok a manomajakósa hatalmas csapda. Akinek nem inge ne vegye magára. Én felpróbáltam azért, hogy áll rajtam. 🙂

Végleges megtérése után, amelyben belátta addigi tévedését megértette, hogy Isten őt ,,nem az emberekkel, hanem az angyalokkal való társalgásban akarja látni”, s készségesnek mutatkozott a hívás követésére. Teljes erővel belevetette magát a küzdelembe, hogy a szívét ,,összhangba hozza” Krisztus szívével. <Fiat voluntas tua vs embereknek megfelelni, a szemükben olyannak látszani, megmenteni őket!!! megszületnem nekem kell, meghalnom nekem kell és megmenekülnüm is nekem kell> Vagyis a kastélyok fogadóterméből és a népszerű pozícióból a befelé fordulásra kell helyezni a hangsúlyt. Teréz életútja olyan példa számomra, ami remélem meg tudott győzni arról, hogy nem így kellene élni. Sok sok évet el lehet még dobni a képzelgésre, vagy bele lehetne állni a belső munkába.

Belső élete ettől kezdve gyorsan és meredeken emelkedett fölfelé a misztikus magasságokba. Az Úr elhalmozta a belső ima kegyelmeivel, s Teréz úgy érezte megfogta, megragadta őt Isten. Ezeket a kegyelmeket azonban külső megnyilvánulások, elragadtatások kísérték, amelyek bárhol előfordulhatnak és végtelenül megalázták. Az emberek pletykáltak, állást foglaltak ellene, feljelenteték többször az inkvizíciónál és feletteseinél. Lelkivezetői vagy nem tudtak mit kezdeni vele vagy gyávaságból keményen irányították. Arra kötelezték, hogy gyóntatóinak számoljon be mind arról, ami történt vele, ezért készíti el első könyvét, az Önéletrajzot.

Isten valósága olyan erővel tört rá, hogy gyakran a legnagyobb kín és gyönyörűség egyszerre kerítette hatalmába. <Govinda Maharádzs láva és nektár egyszerre> Egyik levelében ezt írta: ,,Úgy támolygok, mint egy részeg.” Neki magának e jelenségek nagyon kellemetlenek voltak, és kérte Istentől, őrizze meg a kegyelem külső megnyilvánulásaitól, s vezesse őt más utakon. Közben azonban mindig józan kritikával élt a rendkívüli jelenségekkel szemben, nehogy a képzelet játékát misztikus víziónak lássa. <Nem különleges akart lenni, hanem Isten által vezérelt életet élni. Ha megfigyeled a saját beszédedet fülön tudod csípni az ahamkárodat, aki nagy varázsló és remekül bújik különböző álruhákba. Figyeld meg, hogy amit kimondasz az tényleg igaz-e, vagy csak tetszelegni akar az ahamkár. Néha csak kis csúsztatások történnek, de néha elég ijesztő mértékű>.

De bármilyen alázatos és tartózkodó volt a kolostori életben, az Istentől kapott kinyilatkoztatások miatt nővértársai üldözni kezdték. Azzal vádolták, hogy látomásai nem Istentől, hanem az ördögtől valók. E kínos helyzetből négy szent: Borja Szent Ferenc, Bertran Szent Lajos, Alcantarai Szent Péter és Keresztes Szent János tanúságtétele szabadította meg, mert ők igazolták Teréz misztikájának igaz voltát. Persze ők is csak utólag lettek szentek, de mivel férfiak voltak és rendkívüliek, így adtak a szavaikra. Bár Keresztes Szent Jánosnak is volt olyan szakasz az életében, amikor keményen rá támadt az egyház.

Egy alkalommal két szerzetestársnője meghívta édesanyjukhoz (Donna Guiomar de Ulloa) vendégségbe, akinél az avilai szellemi élet kiválóságai gyűltek össze jezsuita barátok, néhány pap, írók, költők, festők, és a vallás dolgai iránt érdeklődök. A beszélgetés a modern ájtatoságra terelődött, ahol Teréz elmondta, hogy neki is vannak látomásai. Az itt megismert három jezsuita szerzetes (Gaspar Daza, Francisco de Salcedo, Juan de Avilia) azt mondta neki, hogy azok az ördögtől valóak, jó lenne, ha megpróbálna ellenállni ezeknek a képeknek és kiiktatná az életéből az ilyen imákat. Komoly veszélyei vannak ennek. Amikor érvelni próbált (Teréz sokféle lelki könyvet (Erasmus, spanyol misztikusok, egyházi irodalmat) olvasott az inkarnációban) azt válaszolták, hogy egy nő ne akarjon teológus lenni, már szent pál is megmondta, hogy a nők ne prédikáljanak és ne tanítsanak és egyáltalán, a nők finoman kifejezve szerényebb képeségűek mint a férfiak, ezért is nem lehetnek pl papok. A nő imádkozzon, szeresse az Urat, a hitvitákat pedig hagyja a férfiakra. <Csidánanda leckéje> Teréz helyesen nem fogadta ezt meg és keresett olyan gyóntatót (Diego de Cetina szintén jezsuita), aki nem tiltotta a belső imát. Ez az atya kölcsönadta neki az alapító (Loyali Ignác) lelki gyakorlatok c. könyvét. A legyetek jó ha tudtok c filmben ezt adja Fülöp atyának Ignác, aki persze hogy nem olvassa el. Ez a mű lelki vezetőknek szól, célja, hogy útmutatót adjon az élet tudatos irányításához, Jézus szolgálatához és az üdvözülés elnyeréséhez. Hasznos tanácsot nyújt a meditációhoz, a bűnöktől való megszabadulás különböző módjairól, amihez nem elég az elhatározás, le kell mondani az egoizmusról, büszkeségről és a világ anyagi hívságairól. Teréz szempontjából valószínűleg fontos ajánlása a mentális vizualizáció, a képek mellé hangok, szagok, ízek és tapintások elképzelését is behozza. Amikor beszámolt az atyának gondolatiról és tapasztalásairól, az megpróbálta rábeszélni, hogy a szenvedésekben keresse az élvezeteket, és ne az Istennel való egyesülésben. Nem értettek egyet, azt gondolta szenvedett már eleget a betegségei miatt. Abban még mindig nem teljesen biztos, hogy a látomásai Isteni eredetűek-e. Avilába érkezik Francis Borja Jezsuiták főnöke. Vele való találkozó után az leváltotta Teréz gyóntatóját és biztosította Terézt, hogy jó úton jár, ne álljon ellen a látomásoknak és meditáljon Jézus szenvedésein.

Idézet a könyvből: „Megbeszéltük a különbségeket a látomás és elragadtatás között. A látomásban passzív az ember, én legalábbisṁ lát valamilyen szentséges jelenetet, de tulajdonképpen kívülálló, mondhatnám elképzeli, és az elméje megjeleníti. Az elragadtatás felkavaró érzelmi esemény, nemcsak jelen vagyok és látok, hanem benne vagyok azeseményben, öröm, boldogság tölt el, mint amikor meglátogatott a dárdás angyal. Ezt nem én képzeltem el előre, egyszer csak megjelent, én ott állok széttárt karokkal, örömmel eltelve, és amikor lángoló dárdáját szívembe mártja, én ez valahogyan természetesnek tartom, nem fáj, hanem boldogsághullám önt el.”

Eddigre már híre megy Teréznek, egyre többen jönnek Yomárhoz és az utcán is letérdelnek elé, áldását kérik, hogy imádkozzon valakiért és megérintik a ruháját. Terézt ez a szentség komolyan zavarta. Mindez azt is jelenti, hogy felkelti az inkvizició érdeklődését és adatokat gyűjtenek róla, de Isteni gondviselés mindig másfelé tereli, vagy küld egy-egy segítőt. Egy példa, egy jámbor (misztikus irányzat) tanító amikor Avilában jár mondja Teréznek, hogy legyen a tanítványa és mástól ne tanuljon. Teréz ezt udvariasan elutasítja, a férfit és tanítványait 2 év múlva az inkvizíció kivégzi, ahogy sok más misztikus, belső imát járó embert is. Ráadásul Teréz mint converso különösen gyanús volt, ezért is kellett nagyon óvatosnak lennie.

Továbbra is kétségei vannak, hogy Istentől erednek-e a látomásai vagy a sátántól, de mi van, ha csak képzelgi az egészet. Roppant mély és komoly probléma ez. Abszolút hiszek Istenben, de vajon tényleg méltó voltam arra, hogy bennem megjelenjen, amikor annyi súlyos bűnt követtem el eddigi életem során?  Új gyóntatót kap megint, aki kételkedik a látomási eredetben, ezért újfent az önkínzást ajánlják neki. Eljut több híres teológushoz, egyikük amikor Teréz az Istennel töltött rövid együttlétekről beszél neki és elmondja, úgy érzi, Isten kedves, érzékeny valaki, aki barátjául fogadja az embert, akkor az elmosolyodott és Isten személytelenségéről beszélt neki. Ha elképzeljük Istent mint személyiséget, akkor helytelen úton járunk, mert a személyiség korlát és akkor Őt korlátok alávetettjének gondoljuk. <Egész elképesztő, hogy Teréznek tapasztalásai vannak, és egyfolytában teológus férfiak okoskodnak neki.>

Újabb tudós Pedro de Alcántara ferences szerzetes. Ő érteti meg Terézzel, hogy Isten képe az elménkben jön létre. Teréz kérdésére, hogy nem fél-e az inkvizíciótól így felelt neki: ” – Nem félsz az inkvizíciótól? – Gyakorlatias vagy, lányom. Nem. Akinek nincsen semmije, nem eszik, nem alszik és nem jár templomokba a saját útját hirdetni, hanem kevés követővel elzárkózik a világtól, az nem érdekli az inkvizíciót. Én nem vagyok veszélyes rajuk nézvést, nem hiszem, hogy az ima mormolás helyett sokan követnek az én életmódomat, tehát a hívok lelkét sem zavarom. Valamint, és ezt jegyezd meg jól, az egyház az engedetleneket üldözi, sohase légy tehát engedetlen. Ha azt mondjak, tedd ezt, csináld azt, tégy a kedvükre. Az engedelmesség a legfontosabb nekik. Az elmédben lévő Isten, ha akarja és képes rá, úgyis megtalálja a módját, hogy kedvére tégy, ne ellenkezz elöljáróiddal semmiképpen!” Ezen felül mesél neki, hogyan alapította a Franciskánus rendet (megreformált Ferences rend). Ez a találkozás sokat segítséget jelent Teréznek a későbbiekben az alapításoknál. Valamint ad egy igazolást Teréznek, hogy a jelenései Istentől valóak és csodálni valóan érti Isten dolgait. Ennek ellenére apáca társai megtámadták. „Négy nővér társam elítélt. Szerintük azért szaladgálok a tudós teológusokhoz, hogy félrevezessem őket, és magamat valamifele szent asszony hírében tüntessem fel, mert olyan rátarti vagyok, hogy a szentségnél alább nem is adom ahelyett, hogy csendben, feltűnés nélkül, tenném a dolgom, élnem a nővérek egyszerű, problémamentes életét.” Emiatt 25 év után otthagyja az Inkarnációt és Yomárhoz költözik. Felötlik benne a saját rend alapítása.

Mint minden igazi misztikus, Teréz is úgy érezte, hogy cselekednie kell, apostoli életre küldik és szeretetben kell tevékenykednie: „Cselekedeteket kell végrehajtani, mindig csak cselekedeteket”, hiszen „nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni”. <Küldetés vs hivatás!!! Ki találja ki a feladatot?>

Az Inkarnáció napközije (klikkek, pletykák, egymás kritizálása) helyett lelki életet, belső imát támogató közösséget szeretett volna létrehozni. Vissza akart térni a régi a Karmelita szigorúbb szabályokhoz és ahhoz, hogy a kolostor az ott lakók munkájából éljen, ne pedig adományokból (az adományozók hosszú imákat vártak el a lelki üdvükért a szerzetesektől). Mindenki egyenlő lesz (nincsenek Donnák, az sem érdekes, ki milyen családból jön, csak az alkalmasság számít), szegénységi fogadalmat teszünk, senkinek nem lehet birtoka, aminek igazgatásával tölti az egész napját (félelemnélküliség, erről is beszélt Gurudév kedden). A kolostor lakója a munkájával tartja el magát és célja, hogy felszabaduljon.

Most jön az a rész, ami talán a legjobban lenyűgözött Terézben. Nekilendül, hogy végbe vigye a tervét amit a belső hang (torokcsakra, meséltem) sugallt számára. Különböző szerzetes atyákkal tárgyal és felkeresi korábbi tudós teológus tanácsadóit, hogy hathatós támogatásukat kérje. Ezek a férfiak most egy egészen más Terézt ismertek meg. Egy céltudatos, határozott, felkészült, alázatos mégis rendíthetetlen Terézt. Ne feledjük, hogy már fiatal korában kialakult benne, hogy tudott bánni az emberekkel, tudta, hogyan lehet használni a saját szépségét, és könnyen szót értett mindenkivel. Ez erősödött azon évek alatt amikor mintegy hírességként sokféle emberrel találkozott, ráadásul a belső támogatottsága is megvolt. Előre eltervezte, melyikükkel hogyan és miként fog beszélni a megfelelő hatás érdekében. Idézet a könyvből:

„A dominikánusokra volt leginkább szükségeim Nagy tekintélyű atyák: Garda ÁTvarez de Toledo és Pedro Ibánez együtt fogadtak, és már a belépésemkor azt láttam, hogy ezek minél előbb meg akarnak szabadulni tőlem. Ibánez atya némi iróniával kérdezte: „Újabb érdekes látomások, gyermekem?” Most fogtok hasra esni, gondoltam, mert erre számítottam, a „bolond, látomásos kis nővérke” járt a fejükben, akit most már le kell rázniuk. Nem, az utóbbi időben nem fordult elő, mondtam, de sokat gondolkodtam a karmeliták belső életén és elhatároztam, hogy új^ az ősi regula szerinti kolostort alapítok, és ehhez szeretném kérni a segítségüket. Láttam, hogy egymásra néznek és elképednek. Ezután rövid, tömör mondatokban vázoltam a terveimet, a szigorú regula szabályait, a kolostor fenntartásának módozatait munkából, alamizsnából. Jó darabig csend volt. Látom, szépen kidolgozta az elképzeléseit, mondta Toledo atya és Ibánezre pillantott. Én is úgy látom, hogy szükség lenne a karmelitáknál valamiféle reformra, legalábbis ki kellene próbálni. írja le röviden a terveit, hogy imádkozhassunk felette Pedro atyával, és majd egyezkedünk. Ekkor újabb meglepetés érte az atyákat, mert a kért leírást elővettem és átnyújtottam. No, erre sem számítottak, én viszont arra igen, hogy kérni fogják Ezután röviden búcsúztam és kértem, hogy Yomár palotájába üzenjenek, ha jöhetek. Nagyon fura pofát vágtak mindketten. Magamban jól mulattam. Mint mentőövbe kapaszkodtak az utolsó mondatukba: a karmeliták vezetőinek engedélye is szükséges. Elmosolyodtam. Enélkül nem merészeltem volna idejönni, válaszoltam. Beszéltem Antonio de Heredia atyával, az avilai karmelita tartományi főnökkel, és ő beleegyezett. Természetesen, mondta, folyamodnom kell a Pápa Őszentségéhez engedélyért. Ehhez is kérem a segítségüket, mert nem hiszem, hogy az én személyes kérésem valaha is kikerülne a római bürokrácia útvesztőiből és valóban eljutna Őszentségéhez. Többet nem okvetetlenkedtek az atyák, csak néztek. A karmelita Antonio atya nyilván azért egyezett bele olyan könnyen, mert úgy gondolta, hogy ezzel leráz: folyamodom Rómához és sok évet eltöltők a várakozással, nem zavarok itt senkit. Tévedett.  Azt is gondoltam, legalább három atya kell a sikerhez, hiszen ha ezek komolyan vesznek, egészen biztos, hogy megkérdezik a Fanciskánus Pedro Alcántarát is. Ezt előkészítendő írtam neki egy levelet. Ha beszélni akartam volna vele, egészen biztosan nem fogad még egyszer, mert úgy gondolja, már nem tud újat mondani. Jól gondoltam ezt is. Néhány nap múlva udvarias választ kaptam tőle egy sajtpapíron, amiben az állt, hogy ő a maga részéről támogatja a tervem, és csak arra vigyázzak, hogy a barátaimmal mindig megtanácskozzam a teendőket. Gondolom, nem Yomárra és közös barátainkra gondolt. Hogy ámulhatott Ibánez és Toledo, amikor átmentek Alcántarához elmesélni, hogy megint mit műveltem, és ő már tudott róla!
Igazán rendesnek mutatkoztak az atyák, mert tíz nap múlva üzentek értem. Most minden irónia és ceremónia nélkül, hivatalos hangon elmondták, hogy támogatnak. Nagy kő esett le a szívemről. De jobb fesz a dolgot még egy ideig titokban tartani, tanácsolták. Parányi isteni képmás, jó munkát végeztél, gondoltam, nem biztos, hogy mindenki örülni fog, a karmeliták biztosan nem, ezért előbb meg kell szerezni Rómától az alapítási engedélyt, és fia azt megadják, akkor lehet nekilátni. Mindenesetre jó lesz induló pénzt szereznem, és ki kell választani az alkalmas házat Avilában. Yomárra anyagilag ne számítsak. Ez meglepett, de nem mutattam. Ők megírják nevemben a kérelmet, és hárman Alcántara atyával aláírják és eljuttatják Szentatyához a maguk módján, ez egy évbe biztosan beletelik, de lehet több is. Legyek türelmes. Ha tudnak valamit, szólnak. Ezzel vége is volt a beszélgetésnek.
Ugyancsak meglepett, amikor pár nap múlva megint hívattak és csak annyit mondtak, úgy fogalmazzák a kérelmet, hogy szerepeljen benne az is, a kolostorom ne a karmelita tartományi főnök, hanem az avilai püspök alá tartozzon, ha nincsen ellene kifogásom. Bölcsebb dolog, mondták. Gyorsan beláttam, hogy feltehetőleg a karmelita tartományi főnök nem örül a dolognak, de ez nem igazán érdekelt.”

A karmeliták főnöke azért egyezett bele, mert azt remélte, hogy ezzel megszabadul Teréztől végleg, eltemetik valami aprócska kolostorba. Ekkoriban a király szorgalmazta a szerzetesrendek reformját. Don Alonso de Mendoza püspök is éppen Avilában járt aki szintén zsidó ősökkel rendelkezett. Elküldte nővérét, hogy vizsgálja meg Terézt, a két nő azonnal megkedvelte egymást, így kerülhetett Teréz alapítása a püspök alá és kerülhetett ki a Karmelita rendfőnök befolyása alól. A tervezett alapítás hírei kiderültek és egyszerre sokan támadtak Terézre, a város vezetői, a sarusoknál a nemesi származású hölgyek (egyenlőség), Karmelita vezetők, akiket megkerült Teréz, szerzetesnők, akik féltették a kényelmüket, lazaságot. Még az is felmerült, hogy a rend börtönébe zárják. A szorult helyzetből a püspök nővére mentette ki és egy másik városban szerzett neki feladatot, hogy egy frissen megözvegyült hercegnőt támogasson és vigasztaljon. Ezen négy hónap alatt Teréz megírta az önéletrajzot, amit a gyóntatói kértek tőle és Avilában úgysem tudott volna mit tenni, mert az alapításhoz szükséges engedélyekre kellett várni. Itt szeretném megjegyezni, hogy Teréz megfogadta Pedro atya tanácsát, hogy ne ellenkezz a feletteseiddel. Sosem ellenkezett, bármire is kérték a gyóntatói (kivéve a hagyja abba a belső imát:-)), azt megtette, de ha az nem tetszett neki ügyesen új gyóntatót keresett, mivel az szabadon volt választható. Mindig olyat keresett, aki olyat parancsolt neki ami számára kedvező volt. Nem zseniális? Még egy lenyűgöző részlet Terézről. Az önéletrajz kapcsán:

„Világos volt, hogy nem akarnék részletes, valódi életrajzot írni. Én ismerem, ami velem történt és ez az én történetem, az én tulajdonom és a bennem lévő Istené, bizonyos részeit szívesen megosztom a barátaimmal, más részeket megtartok. Viszont ez az életrajz nem a barátaim számára készül, még ha esetleg ők is elolvassák, hanem az inkvizíciónak. Általános szokás, hogy akit előbb-utóbb kihallgattak, attól kértek előzetes életrajzot és azt ellenőrizték; ha az illető meggondolatlan volt, akkor az írás alapján tettek fel neki kínos kérdéseket. Én viszont nem vagyok meggondolatlan, a kis kolostorom, egész további életem függ attól’,’“hogy kiállom-e ezt a próbát. Két fontos feltételnek kell megfelel az egyik, hogy hihető legyen az írás, mert ha elnagyolnám, ismert dolgokat kihagynék, akkor, ugye, jöhetnek a kényes kérdések hüvelykszorítóval vagy egyéb kínzással. A másik ugyancsak fontos dolog, hogy ez az írás pontosan abba a pozícióba helyezzen el az inkvizíció látóterében, ami szerintük engem megillet. Ha olyan buta volnék, hogy a vallás megújítójaként lépnék fel vagy teológiai kérdésekben foglalnék állást, azonnal rájönnének, hogy én nem az a bolondos nővérke vagyok, akinek eddig képzeltek, és akkor megint csak a hüvelykszorító vagy esetleg a sambenitó jöhetne… Szegény nagyapa!
Szóval alázatos, korlátozott tudású, elmebéli képességekben nagyon szerény nőnek kell látszanom, aki tudja, hogy szinte semmit sem ért a magasztos teológiából, nem is gondolja, hogy egy nő képes lenne ilyenre, és ezért mindenféle szamárságot irkál össze, de bízik benne, hogy a jóságos atyák majd kijavítják. Különösen kell vigyázni persze a kellő egyensúlyra, ha egészen hülyéitek tettetem magam, akkor gyanakodni kezdenek, ha túl okosnak, akkor is. Parányi isteni képmás! Törd a fejed és segíts!
Azt gondolom, segített. Teréz életrajza pontosan olyan írás, amilyennek szánta, semmi sem derül ki őróla, csak az, hogy istenfélő, az egyházi elöljáróinak, gyóntatóinak mindenben szót fogadó árva kis lélek, aki szeret imádkozni, egészen kicsit másként, mint ahogyan a kolostorban tanították, de ha egyházi férfiak úgy kívánják, azonnal visszatér a régi módszerhez, amely tulajdonképpen nem is különbözik az újtól, csak a neve más, belső ima, a régi meg külső, mert hangosan mondták, ugye ez még nem eretnekség, tudós inkvizítor atyák? De ha az, azonnal bevallja, essünk túl rajta. Kiterjedt irodalom szól Teréz e könyvéről, tudós szövegértők kimutatják, hogy mikor szól közvetlenül a „megrendelőhöz”, mikor alázkodik meg, mikor beszél ahhoz az inkvizítorhoz, aki García atya vállán keresztül nézegeti az írást, és mikor gondolja, hogy tanítja, oktatja Gardát. Tipikus kettős beszédnek tartják a művet, de céljait szerencsésen elérte. Az inkvizíció hosszas megfontolás után 1511-ben nyilvánítja az Életem-et elfogadhatónak.”

Visszatérte után újra részt vett a közéletben és még céltudatosabban gyűjtötte a számára fontos információkat a Király, a szerzetesrendek, és a nemesség kapcsolatiról és belső harcairól. Kiismeri az arisztokráciát, megtanul velük is bánni. Amikor Pedro Alcantára Avilába utazott Teréz meghívatta a társaságba és olyan sikeres volt, hogy a háziasszony egy vidéki házat adományozott Alcantára rendjének, aki ezt később alaposan meg is hálálta Teréznek. Egyszóval Teréz a politika és diplomácia szakértőjévé nőtte ki magát. Összejött annyi pénz, hogy az első kolostornak helyt adó kis házat meg tudta venni Teréz egyik fivére. Ez is zseniális, nem a saját nevében veszi meg!!!! Ekkor a Karmeliták főnöke visszavonja korábbi engedélyét, annak ellenére, hogy már a pápai engedély is megérkezett. Úgy gondolta, hogy ez a csinos és eszes nő nyilván hatalmat akar ezért kell neki saját zárda, így nevezte Terézt az inkarnáció vezetőnő választására arra gondolva, hogy hatalmával el tudja érni, hogy megválasszák. Senki sem szavazott rá. Teréz az engedély visszavonásakor feladja és azt mondja a belső Isteni képmásnak, hogy ő mindent megtett, innentől átadja a terepet. A helyzetet a haldokló Alcantára atya menti meg, aki levelt ír Mendoza püspökének, hogy úgyis abban egyeztek meg, hogy a püspök alá fog tartozni a kolostor. Mendoza elutasító levelet írt, mire Alcantára kikelt a halálos ágyából és a püspökhöz vitette magát. A püspök beleegyezett, hogy találkozzon Terézzel, aki pillanatok alatt megnyerte a maga oldalára, így a püspök elérte a Kármeliták vezetőjénél, hogy adja meg újra az engedélyt és egyúttal a püspök fennhatósága alá került az új rend.

Nekiláttak a ház átépítésének, amiről mindenki úgy tudta, hogy Teréz testvéré. Amikor elkészült, volt hely, már csak apácák kellettek, de az Inkarnációból senki sem akart vele menni. 3 apácával kezdte, ebből egyik gyermeki szinten visszamaradott volt, de volt egy kis hozománya ami az induláshoz nagyon kellett. A zárda védőinek Szűz Máriát és Szent Józsefet választotta Teréz. Amikor mindez megvolt, felszentelték a zárdát, gyakorlatilag csendben fű alatt nyilvánosság nélkül. Teréz határtalanul boldog volt, de ugyanakkor aggódott is a megélhetésük miatt. Idézet a könyből:

„Miközben így gyötrődtem megszólalt bennem az isteni képmás: Teréz! Már megint megfeledkeztél rólam! A barátod vagyok, ügyelek rád, és nyugodj meg, minden el lesz rendezve a megfelelő időben. Te csak éberen figyelj, majd jönnek a lehetőségek, ez még csak az első kolostor. Ez persze megnyugtatott, de az éjszaka során nem sokat aludtam, pedig kutyául el voltam fáradva. A felszentelés napján, ebéd után tört ki a botrány a városban, akkorra terjedt el a híre, hogy új kolostora van Avilának. Nagy volt a felzúdulás. Én írott parancsot kaptam a főnöknőtől, hogy azonnal térjek vissza az Inkarnációba, ott kellett hagynom aggódó kis árváimat nagy szomorúságban. Azt gondoltam, azonnal börtönbe vetnek, kis szenvedés tulajdonképpen jól esett volna, de amikor mindent pontosan elmeséltem a főnöknőnek, kicsit lecsillapodott, Mendoza püspök úr nem akárki, ugye, azonban elküldték a tartományi főnökért, és nekem meg kellett jelennem az ő törvényszéke előtt. Ott alázatosan viselkedtem, elismertem az összes nagy vétkemet és esedeztem a főnökatya bocsánatáért. Ő keményen rendreutasított, bár nem olyan szigorral, mint ami járt volna. Én kértem, hogy keményen büntessen meg, mert megérdemlem.”

Milyen érdekes, hogy ugyanabban az esztendőben, amikor a törökök Ciprus szigetén elpusztították az utolsó kármelita kolostorokat, amelyekben még őrizték az ősi Kármelita fegyelmet, Teréz megnyitotta az első kis kolostort Avilában, a ,,szegény bűnbánó apácák” számára. Meg volt róla győződve, hogy ,,jobban teszik a szülők, ha leányaikat férjhez adják, mint ha laza fegyelmű kolostorba engedik lépni őket.”

A felszentelés napján ebédkor tört ki a botrány a városban, akkora terjedt el a híre az alapításnak. Terézt berendelik az Inkarnációba és szigorú kihallgatásoknak vetik alá, alig kerüli el a zárda börtönét. Több, mint fél évig folytak az egyházi viták az alapítás jogosságáról, mialatt Teréz az Inkarnációban volt az apácák meg az általa alapított Szent József kolostorban. Terézt rá akarták venni, hogy fogadjon el adományozót, amivel pont az alapítás lényegét húzták volna ki, mivel függő helyzetbe kerülnek. Végül a helyzet rendeződött, a püspök vállalta, hogy a mindennapi kenyeret (szó szerint) ő biztosítja a kolostor számára és Terézt is visszaengedték az övéihez, hogy végre elkezdődhessen a rendes kolostori élet. Útközben megállt a Szent András templomba imádkozni, ahol megjelent neki Krisztus és kedves szavakkal köszönte meg neki mindazt, amit a kolostorért tett Teréz. Nincs és nem is lesz kedvesebb szolgám nála. 18.58

A megállapodás része volt is, hogy az Inkarnációból küldtek 4 nővért (ebből 3 utálta Terézt) és az egyikük lett a kolostor főnöknője. Fura visszáság, hogy ez egy nemes hölgy volt, aki a kolostorban nem használhatta a Donna megnevezést, mivel az alapítói rendben benne volt, hogy mindenki egyenlő. A másik két ellenséges nővérből az egyik pár nap alatt megszerette Terézt.

Maga Teréz tudósít arról, hogy az első alapítás megtörténte után pár nappal néhány tanácstag, a polgármester és a székeskáptalan tagjai gyűlést tartottak, és egyhangúan megállapították, hogy az új alapítás tűrhetetlen, mert káros a közjóra nézve. A jelenlévő urak már éppen elhatározták, hogy kiadják a kolostor lerombolására vonatkozó parancsot, amikor felállt az egyik városatya és megvédte Terézt, mondván: „Nem minden újítás kárhoztatható csak azért, mert új… Maga a keresztény Egyház nem újul-e meg állandóan isteni Alapítójától? Egy dolog kétségtelen: ha mi ettől az újításnak nevezett kísérlettől megrémülünk, soha nem lesz rá mód, hogy valami új történhessék az Egyházban, bármennyire hasznos és szükséges lenne is!” — Ezek után a kolostort nem rombolták le. <Az újításoktól mindenki félt, mert elég hamar megjelent a szentnek csúfolt inkvizíció és gyakran ártatlan emberek is bajba keveredtek. Így minden ilyennek inkább ellene voltak, mint mellette. de Teréz nem újítani akart, hanem a fellazult rendet visszaállítani, hogy legyen esélye Isten felé haladni annak, aki szeretne. <Sridhara Maharádsz elmocsarasodó tó vagy partjai mentén megtisztuló folyó?>

Az inkarnációban és városban a kedélyek lassan nyugodtak meg, de egy év múlva a püspök visszarendelte a kolostor főnöknőjét az Inkarnációba és az új főnöknői választást már Teréz nyerte meg. Az alamizsnák is csorodgáltak. Teréz így fogalmaz: Nem egészen így képzeltem, nyolc kissé hisztériára hajlamos nővel és a borzasztó körülményekkel. Ha nem lenne Mendoza kenyere, néhanapján nem lenne mit ennünk. Meg kellett szerveznie a munkát, hogy legyen saját bevétele. Idézet a könyvből

Most már tisztelem és megértem Francesca anyát az Inkarnációban. Kétszáz nővér! Te jó Isten! Még nyolc is sok belőlük. A női közösségek az emberi természet női oldalával kell hadakozzanak folyamatosan: érzelgősség, részrehajlás, klikkesedés, féltékenység, duzzogás, sértődés. Nem egyszerű feladat, és nagy figyelmet, beleérzést, megértést, ugyanakkor erős akaratot és igazságérzetet kíván. Amikor idejönnek, feladják minden tulajdonukat, tárgyaikat, itt azután drága kincsnek tekintik az apró fájdalmat, ami őket éri. Ápolják, mesélik, látványosan szenvednek.
Aki ide jön, meg kell értenie, tanulnia, hogy elfogadja a betegséget, fájdalmat, halált, és ne is törődjön velük. A test legyőzése a legfontosabb, azután jön a lélek legyőzése, és végül a büszkeségé. A kora reggeli zsolozsma a kórusban nem öl meg senkit. De ha az egyik nap távol maradnak azért, mert órák óta fáj a fejük, a másik nap azért, mert a fejfájás éppen kezdődik, a harmadikon pedig azért, mert ha jönnek, a jövetel erőfeszítése hozhat fejfájást… a főnöknő pedig el kell, hogy engedje őket, mert nem tudja megállapítani, ki az, aki tényleg beteg – ez súlyos problémákhoz vezet. Istenem! Csak ne lenne annyi vinnyogás itt, ami már lassan mindennapos lesz. Kielégíthetetlen a vágyuk az elismerésre, hajtogatják: igazam volt, én idősebb vagyok, mint ő, ezért jobban értem, nekik nincs joguk ezt tenni, ezt nem volt jogos mondania és hasonlóak. Mind a büszkeségről, erről az otromba patkányról szólnak. Ezt is le kéne győzni.
A szeretettel is annyi baj van. Egy példa: B. nővér szeret engem, ezért mindig mellette szeretnék ülni és pontosan azt tenni, amit ő. Ha nincs jelen, megvédem, akárki akármivel vádolja, az igazság nem számít, mert én szeretem.
Aztán a hisztéria, meg a látomások! Én már régen nem nyilvánosan fogadom a látomásokat, fogadom… magam hívom őket. De itt a kolostorban kicsit elengedtem magam, néha elmélyedek a lelkemben lévő parányi isteni képmással való beszélgetésben, és egyszer azt látom, hogy a nővérek egy ideig, majd ők is emelik fel a karjukat, mint én szoktam ilyenkor, és réveteg pofát vágnak. No ezt nem!
Gyorsan, erélyesen leállítottam. Elmagyaráztam nekik: most még csak a hosszú út elején jártok, amelyet az Önismeret és legfőképpen az alázat kellene, hogy jellemezzen. A látomás személyes dolog, az majd, ha egyáltalán, akkor az út vége felé jelentkezik. Csalódottan néztek. Nem tudom, mit képzeltek, hogy valami „azonnali” szentképző leszünk vagy mi a fene. Az egyház igencsak ellene van az efféle női praktikáknak. Amikor a látomások nálam jelentkeztek, menten tudós atyák segítségét kértem, mert bizonytalan voltam; akár az ördögtől is eredhettek volna, vagy egyszerű női hisztéria megnyilvánulásai is lehettek volna. Azután tapasztalatokat szereztem, rájöttem, hogy az elmegyakorlatok is befolyásolják á látomásokat. Ma már teljesen én szabályozom megjelenésüket, de igazából ritkán van szükségem rájuk. Könnyen fel tudom idézni a belső isteni képmást és tanácskozom vele, látomás nélkül. Minden fontos ügyben kikérem a tanácsát. Az előző eset óta rendszeresen beszélek a nővéreknek a hosszú, fáradságos belső útról, ami a tökéletességhez vezet.”

Bár igen sokan szembeszegültek vele és állandó nehézségek állták útját, Teréz nagyon jól lavírozott, mivel remek politikus és taktikus volt. Így egyik kolostoralapítását követte a másikat. Jó páran és nagy lelkesedéssel csatlakoztak hozzá. Jelentős támaszt kapott Keresztes Szent János és Grácián Jeromos személyében, akik mellette álltak akkor is, amikor a Kármelita rend sarus ága 1575-ben elkeseredett támadást indított ellene.

Mintegy öt évig tartó háború kezdődött, amelyben a Kármelita rend ,,mérsékelt” irányzata szembeszállt a sarutlan, szigorúbb iránnyal. Az általános káptalan mint pártütőket kiközösítéssel sújtotta az összes sarutlan rendtagot, feloszlatta az új alapításokat, Terézt pedig megfosztotta minden hatalomtól, sőt egy kolostorba száműzte. Írásait az inkvizíció elé terjesztették, és kémeket állítottak melléje. Teréz hűséges oltalmazóját, Grácián atyát is feljelentették Rómában és kiközösítették. Avilában megjelent egy pápai küldött, azzal a céllal, hogy megakadályozza Teréz priorjává választását. Mindazokat az apácákat, akik Terézre szavaztak, kiközösítette. Keresztes Szent Jánost magánzárkába csukatta, és a testvérei minden nap megostorozták az ebédlőben. <Keresztényi jószeretet>

Végül a spanyol király lépett közbe az üldözöttek érdekében, és az ő szavára egy pápai dekrétum szétválasztotta a két irányzatot, és a sarutlan Kármelitákat önálló renddé emelte.

Annyi teendője volt a sok alapítás miatt, a kolostorok ügyeinek irányítása és a diplomáciai kapcsolattartások miatt, hogy pont a belső elmélyülésre nem maradt ideje, néha még aludni se nagyon. Egyre kevesebb időm van az Úrral, a bennem lévő Isteni képmással foglalkozni. Ennek nem örülök. Meg valahogy a viszonyunk is megváltozott. Régen a lelki problémáim miatt hívtam, most meg azt tanácskozom meg vele, hogy melyik városi tanácsos lehet kellően jóindulatú, hogy segítsen valamelyik problémánk megoldásában.

Szóval aki úgy gondolja, hogy túl egyszerű az élete és Guru akar lenni, az olvassa el ezt a könyvet, illetve gondolja végig Gurudév napjait. Pont a versírásra nincs ideje sosem, illetve most kedden is mondta, hogy már nem bírja annyi az előadás. Amit én tudok a jövő hetéből (és én csak szeleteket látok): kedd mantrasound (1-1 óra utazással megspékelve plusz beállás), szerda egyetem szervezésében ad elő, csütörtök Szolnok (itt ugye van egy 2-2 órás oda-vissza út), pénteken ha jól tudom egyetemre megy, mert a Náradához kell a felnőttképzési tudás, szombat nagy program, vasárnap Bráhmana képző ami egész napos. Ezekre valamikor készülni is kéne, kitudja hány embert irányít a fordítások, könyvek kapcsán, szerkesztője a könyveknek, jön a töménytelen mennyiségű email. Szakdogát ír és biztos egy csomó mindent nem soroltam még fel. Megvallom őszintén nekem régebben voltak ilyen vágyaim, de már rég eljutottam oda, hogy nem hiszem, hogy erre engem bármivel rá lehetne venni.

Kicsit a jelleméről szeretnék beszélni. Terézből az élet szeretete áradt. Szerette Istent, anélkül, hogy megvetette volna a földet. Derűjét semmi nem tudta beárnyékolni. Azt kívánta, hogy ez a vidám derű uralkodjék az összes kolostorban: „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!”. <Miért szomorú valaki? Mert nem boldog. Aki feláldozza saját magát, előbb utóbb a többieket is fel fogja áldozni. Mindenáron boldognak kell lenni! Akkor fordul el, ha felsőbb rendű ízt tapasztal, addig meg a belső munka van.>

Folyamatosan oda kellett figyelnie az inkvizícióra is: “Tegnap itt járt Soto inkvizítor atya, és megtekintette a kolostort. Ő az, aki annak idején Salamancában Mendoza püspök úrnak és fivérének ízt asok kellemetlenséget okozta converso származásuk miatt. Velem hosszasan beszélgetett időnként teológiai kérdésekre terelte a szót, de én mindig kitértem, ártatlan szemeket meresztettem rá, és azt mondtam, hogy nekem ezekről nincs véleményem, én csupán egy butácska nővér vagyok, majd megkérdezem a gyóntatóatyámat. Ilyenkor Soto ajka idegesen összerándult, de én képes vagyok olyan bambán nézni, hogy végül valószínűleg elhitte, nekem az egyetlen és kizárólagos célom, hogy ezt a kis kolostort az egyház ortodox irányzatának szellemében egyben tartsam, és nincsenek különös nézeteim, amelyekkel bárkit is háborgatnék.” Soto lecseréli Teréz gyóntatóját és elrendeli, hogy írja meg az alapítások történetét. Ezt Az alapítások könyvét a mai tudós tanulmányozói kommunikációs mesterműnek tartják, mivel Teréz roppant ügyesen kerüli el, hogy az ortodox eszméktől való eltávolodással vádolják.

A gyóntatója egyszer így kiáltott fel: „Istenem! Inkább vitatkoznék a világ összes teológusával, mint ezzel a nővel!” A rendi generálissal, aki Rómából nagy haraggal jött ellene, addig tárgyalt, amíg az engedélyezte, amit Teréz kívánt. A püspök pedig, akinek jelentették, hogy Teréz új kolostor alapítását tervezi, szárazon megjegyezte: „Akkor az a kolostor már meg is van alapítva!” Ne feledjük abban a korban érte el ezt nőként amikor nagyon szigorúan dívott a nők hallgassanak az egyházban sauli mondás. Mennyivel okosabb kellett legyen a kortársainál, ha ezeket el tudta érni? Ráadásul converso is volt e mellé! Nem fogom tudni jól elmondani ezt, A tökéletesség illata c. könyvet elolvasva kerekedik ki az emberben a kép Terézről.

Teréz harcos természet volt: „Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!” Egy másik rend főnökének ezt írta: „Már régóta nem esett olyan nehezemre semmi, mint a Kegyelmed sorait olvasni. És soha nem esett olyan jól széttépnem egy levelet…”

Idézet a könyvből: „Teréz alapító útjairól sok szép monda kering, amelyek jól kiegészítik mindazt, amit dokumentumok alapján tudunk. Útközben gazdag nemes úr vendégéi voltak, aki pazar lakomával vendégelte meg az utazó nővéreket. Pompás sült foglyokat találtak Teréz elé. A kíséretében mindenki kíváncsién várta, mi lesz most. Főúri pecsenye és szegénységi fogadalom? De Teréz megpillantva a tálat csak ennyit mondott: „ha foglyok, akkor foglyok, ha penitencia, akkor penitencia”, és nekilátott a lakomának.”

Majdnem egész életében beteges volt, de ha a kolostorok úgy kívánták, habozás nélkül útra kelt. Néha a leglehetetlenebb helyeken kellett éjszakáznia.

Öregségében is friss és fiatalosan szép maradt. Belső harmóniájának titka azokban a szavakban rejlik, melyekkel magát szokta bátorítani: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”

1577-ben megírja legmisztikusabb művét a Belső várkastélyt. Halála: Alba de Torres, 1582. október 4.

  1. Pál 1614-ben boldoggá avatta. XV. Gergely 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Néri Fülöppel együtt avatta szentté. VI. Pál 1965 szeptemberében a spanyol írók védőszentjévé nyilvánította, 1970. szeptember 27-én Sienai Szent Katalinnal együtt egyháztanítóvá avatta.

Sok mindent ki kellett hagynom főleg az első kolostor alapítása utáni időből, mert van még egy rész amire időt szeretnék szakítani. Nem volt egyszerű élete, mert továbbra is folyamatosan támadták, főleg a Karmeliták sarus része, illetve különböző pletykák terjedtek róla, nem egyszer hangosan is szidalmazta ezért őt sok mindenki. Ez így kicsit összecsapott sajnos, sokkal többet érdemelne ennél Teréz, de bele kéne férnem az időbe. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet 212 a5-ös oldal. pár nap alatt el lehet olvasni, nagyon érdekes szerintem.

Béri László

Teréz 21 évesen lett apáca és 39 éves volt, amikor Jézus elhívta és megtért. Lehet úgy vallásos életet élni, hogy nem vagyok megtérve. Kirakat vallásosság. Istenhez nincs sok közöm, mégis látszólag úgy élek, mintha. Vallást gyakorlom, de nem élek valódi kapcsolatban Istennel. Ez a valódi kapcsolat a megtérés. Majd 20 évig élt szerzetesi életet, míg rájött arra, hogy mi is ez az Istennel való kapcsolat. <És ez nagyon nagy lecke mindnyájunknak, érdemes végig gondolni, hogy csupán vallásosak vagyunk, járunk ide az asramba, nem eszünk húst, mantrázgatunk, gyakorolgatunk valamiféle szádhanát -ami önmagában jó- vagy Istennel meghit kapcsolatban élünk vagy legalább törekszünk rá. Ez az amit szerintem meg kéne próbálni megérteni Teréz munkásságából, hogy ez a váltás megtörténjen bennünk is.> Az írásai hemzsegnek attól, hogy nagy bűnös voltam amíg meg nem tértem. Ezt sok helyen próbálják úgy félremagyarázni, elkendőzni, hogy azért mondja ezt, mert annyira alázatos és Isten fényében a saját apró hibáit is felnagyítva látta. Teréz tudja, hogy mit mond, ne mondjuk egy megvilágosodott szentre, hogy nem tudja mit beszél. Mit jelentett az ő bűne? Nem erkölcsi bűne volt, hogy kijárt a kolostorból pasizni. <Ide beszúrnám, hogy azért lehet arra a bűnre gondolt, hogy nem őrizte meg leányságát, illetve apjának is ellent mondott amikor belépett a rendbe.> Istennel való kapcsolata nagyon gyenge volt és kicsit önmagába volt szerelmes, hiszen ő volt Avila sztárja, Avilában sikkes dolog volt Teréz nővérrel találkozni és vele beszélgetni. Az emberek szerettek vele beszélgetni, mert rendkívüli kommunikációs képessége és lenyűgöző kisugárzása volt <ráasásul igen szép is volt a leírások szerint>, így igen szerették, nagyon népszerű volt. <Hogy is fogalmazhatnánk ezt meg egy szóban? Pratistha. Spirituális egoja lett vajon?  Nem Istennek élt, hanem a szerepének. Talán érdemes ezen mindenkinek egy kicsit eltöprengenie, hogy az ő életében van-e ilyen? Hogy a szerep, amit betölt nem vált-e pozícióvá? Én lépten nyomon rajtakapom az egomat, hogy sajnos de.> Teréz nagyon jól tudta magáról, hogy neki a társaság fontosabb volt, mint az Istennel való kapcsolat. 20 évig élt így, és ezt tartotta bűnnek. Azt mondja imádságra tanítottam másokat mikor közben én magam alig imádkoztam, sőt voltak évek amikor abba is hagytam az imádságot. <Azaz képmutató életet élt. De nem ez az ego definíciója? Ego = képmutatás. Egoban élt, vagyis Isten helyett a társaságot választotta. Hogy volt az a mondás Balai prabhu leckéjében? Egyetlen hiba van nem az Átman érdekei szerint élni.> <

<39 évesen érti meg, hogy Krisztus mennyire szereti őt és hogy ha ennyire szereti őt Krisztus akkor miért fecsérli az életét arra, hogy a saját egóját szolgálja. Majd 20 évig élt az egójának, és Krisztus ezek után is magához fogadta amikor megértette, hogy nem jó ez így. Ez talán reményt adhat nekünk is.> (Még ha valaki a bűnösök legbűnösebbje is, ha eltérés nélküli imádatomba kezd, szentnek kell tekinteni, mert a helyes ösvényt választotta. Bhagavad-gítá 9.30.)

1970-ben VI. Pál pápa egyháztanítóvá avatta Terézt, az első nőt. Olyan könyveket írt ami nem csak egy adott kor, egy adott kultúra, egy adott egyházának szól, hanem univerzálisan minden kor, minden kultúra, minden keresztényéhez szól. Teréz üzenete nekünk is szól, itt és most. Azért ír, mert ki van akadva az adott kor és hely férfi uralmára. Akkoriban a nő vagy bezárt apáca volt, vagy családanya, de egyik esetben sem önálló, gondolkodó lény. Nem volt köztes út. A nőknek a tanítás meg volt tiltva. De zseniálisat húz, nem prédikál, hanem leírja, hogy könyv lehessen belőle. A világ elé tárja, hogy mi az Isten kapcsolat, ami szembe megy a felszínes vallásosságnak. Ő így prédikált, mert a szószékre nem állhatott oda. Nagyon diplomatikus nyelvet használ, hogy írásai eljuthassanak a nagyközönséghez és rendkívül lefokozza magát minden második mondatában. Ez a zsenialitása, hogy tanít egy komolyat, majd a végére odateszi, hogy de ő ezt nem tudhatja, mert csak egy buta nő és valószínűleg hibázik és kéri, hogy a nála tanultabb elöljárói javítsák ki a hibát.

Így ír a belső várkastély utószavában: „Ha valamiben tévedtem volna, annak csak az lehet az oka, hogy nem értettem meg a dolgot; mert én mindenben alávetem magamat annak, amit a római katolikus Anyaszentegyház tanít. Ebben a hitben élek, ezt vallom, ebben akarok mindig megmaradni és ebben meghalni. Legyen a mi Urunk mindörökkön dicsőítve és áldva. Amen. Amen.”

Komolyan védekeznie kellett az inkvizícióval szemben. Rengeteg ellensége volt a laza sarus ágból, és ne feledjük, conversó leszármazott is volt, aki újításokat akart. Így sokan figyelték és akartak neki rosszat. És ha mindez nem lenne elég még nőként tette mindezt. A másik zsenialitása, hogy mindig úgy ír, mintha ő ezt nagyon nem akarná és csak engedelmességből teszi, ezzel is elaltatva az inkvizíciót. Szerintem ez a nagyon bűnös vagyok is azért kerül ilyen sokszor az írásaiba, mert ezzel is lefokozza magát, nehogy bárkiben is a gyanú felmerüljön, hogy ő valaki lenne. Ezzel mások egóját altatja el, mert akivel nem kell versenyezni azzal az egonk valahogy békésebb tud lenni.

Teréz művei arról szólnak, hogy hogyan lehet az Istennel valódi meghitt kapcsolatba kerülni. A belső várkastély a fő műve, amit az élete vége felé (62 évesen) ír meg. Ekkora már idős és letisztult benne az út, összeállt a kép (23 évvel van a megtérése után), már nem csak mutatja a képet (képmutató), hanem éli is, voltakép maga volt a kép. Egy megvilágosodott Mester írja le, hogy lehet eljutni oda, ahol ő van. Tulajdonképpen ez egy Upanisád. Toledóban kezdi írni (1577. június 2.) és Avilában fejezi be (1577. november 29.), azaz kevesebb, mint 6 hónap és közben végezte a minnapi kötelességeit. El tudjuk ezt képzelni? Úgy írt ahogy beszélt, leült és leírta.

Az Istennel való kapcsolat bemutatásakor abból a szimbólumból indul ki, hogy az ember lelke olyan, mint egy belső, csodálatos várkastély, melynek lakója nem más, mint maga Isten. (Együttérzésből énjükben (Átma) lakozom, s a tudás fénylő lámpásával elpusztítom a tudatlanságból született sötétséget. Bhagavad-gítá 10.11. Ki tudja ezt szanszkritül? Násajámj átma bháva sztho).

János 14.15-20.:
15. Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
16. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
17. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
18. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
19. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
20. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.

(Filmrészlet Pio Atya II. rész 1ó34p20mp -35p20mp) Mennyi adományt, mennyi kegyelmet, mennyi csodát ajándékoztál nekem. Eljöttél, hogy itt élj és itt szenvedj az én testemben. Én te benned és te én bennem. A nagy misztérium. Köszönöm Atyám. Jól van kész vagyok, amikor te akarod.

Krisna ennél kicsit szigorúbb a Gítában: Én egyenlő vagyok mindenkivel, számomra nincs gyűlölt vagy kedves. De azok, akik odaadással és szeretettel fordulnak felém, azok bennem vannak és én is bennük. Bhagavad-gítá 9.29.

A belső várkastély üzente az Isten bennünk lakása, méghozzá 7 lakása. Ennyire osztja fel az utat Teréz. A könyv nem fejezetekre van osztva, hanem lakásokra. S a lakások vannak fejezetekre osztva. Mindegyik lakásnak megvan a maga üzenete. Ezek a lakások az Isten felé való közeledés folyamatának lépései. Az Istennel való kapcsolatom tudatosságának elmélyüléséről szól a könyv, egy fejlődési út. Mint írja vannak olyan lakások, ahová saját erőnkből már nem tudunk belépni, oda csak akkor juthatunk be, ha az Úr behív oda minket. Ez a kegyelem. Teréz szerint az egyik legfontosabb dolog az alázatosság vagyis az ego elhagyása. A másik Isten tudatosítása minél gyakrabban, hogy bennem él. Hány és hány vers van erre a Gítában? Szilárdan összpontosított értelme (Buddhi) segítségével fokozatosan lépjen be a Szamádhiba, elméje lakozzon az Önvalóban (Átman) és semmi másra ne gondoljon. Bhagavad-gítá 6.25.

Béri Renátó ezt mondja: a misztika nem a rendkívüliségről (látomások, hallomások) szól, hanem a szürke hétköznapiságról, ahol Istenre figyelünk. A misztikus az – és ez bármelyikünk lehet – aki a hétköznapi életében elkezdi élni az evangélumi igazságot, hogy én Ő benne és Ő én bennem ahogy Krisztus mondja. Aki elkezdi így élni a szürke hétköznapjait, így teszi a dolgát, látja el a feladatait az hétköznapi misztikussá válik és aki ezt tudatosítja annak ez meglátszik az életén, a kapcsolatain. Teréz rendkívüli módon sokat ír a belső várkastélyban arról, hogy az, hogy én elhiszem, hogy Krisztus (ugyebár 10.11 alapján Krisna is) bennem él, de az nem látszik meg az életemen akkor én azt valójában még mindig nem hittem el. Ha nem tudatosítjuk az Istennel való kapcsolatunkat akkor csak vallás gyakorlók vagyunk. Ez pedig azon mérhető le, hogy kedvesek vagyunk-e embertársainkkal, szeretjük-e azokat.

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. János 13.33-34.

De akik a múlhatatlan, leírhatatlan, megnyilvánulatlan (Avjakta), mindent átható, felfoghatatlan, változatlan, mozdulatlan és állandó Abszolútat (Aksara Brahman) imádják kitartóan, érzékeiket szabályozva, minden körülmények között kiegyensúlyozott elmével, minden lény jólétén fáradozva, szintén elérnek Engem. Bhagavad-gítá 12.3-4.

Az Istennel való kapcsolat meglátszódik rajtunk, a tetteinken. Ha nem látszódik meg, akkor az Istennel való kapcsolatunk egy illúzió, akkor csak vallásoskodunk. <Hát én ebben sajnos sokszor elbukom.> A belső várkastély ebben próbál segíteni nekünk.

Vélemény, hozzászólás?