20200808 – Rohiní Dévi – Nem-ragaszkodás és a valóságra való törekvés

 – Védikus kutatás –

 

A nem-ragaszkodás (Vairágja) és az intenzív törekvés a valóságra vagy a tudatlanságtól való megszabadulásra (Mumuksutva) szükségessége és dinamikája

 (Vadas-Rétfalvi Renáta | Rohiní Dévi)

Bevezető és kontextus – A téma ahhoz a kutatásról szóló leckéhez kapcsolódik, ahol felmerült, hogy az ember hogyan és mivel észlelheti fejlődését, s vajon nem félrevezető-e bizonyos erényeket figyelni, pl. türelem, amelyek adott esetben egy élet és sok önmeghaladás során fognak tökéletesedni.
Próbáljuk meg úgy hallgatni/olvasni és gyakorolni ezeket a tanításokat, mint amelyek valójában szintézisben vannak minden úttal. Egyrészt mindenki megfigyelheti, hogyan van ez saját magában, mi megy jól, mit szeret, mit nem, miért nem stb. Másrészt ne felejtsük el, hogy a hármas ösvényen (KarmaBhaktiGjána-jóga) belül minden út megkapja a másik eredményeit, ezért ne vegyük átjárhatatlannak magukat az utakat se. Srí Aurobindo is nagy valószínűséggel azért beszél integrál jógáról, mert az lehetséges, s mert mindannyiunkban többféle alapvető vonzalom, hajlam, képesség és adottság található. Aki főleg bhaktikusan közelít, az biztosan tapasztalta már, hogy a szívével ugyanolyan jól megérti a dolgokat, mint egy gjánikusabb törekvő az értelmével – egyedül a törekvésük módja különbözik, nem a történések/tettek vagy az eredmények. Még az emberen belül is lehet ezek között konfliktus, nem csak kifelé – ezért érdemes lehet az elme „szeret-nem szeret” hozzáállását szkeptikusan fogadni.
A Valóságra törekvés mindenki szádhanájának része, egy komoly és hosszú tanulás, gyakorlás és tapasztalás, ami az Önvaló felé tart (nem reménykedés). Látjuk majd a definícióját, hogy nem mondd ellent a Bhakti-jóga céljának sem, mely az Istennel való kapcsolat, annak fejlődése és az eggyé válás – hiszen az eggyé válás csak az Önvaló természetében lehetséges. Ami különbséget érzékelhetünk, hogy egy tiszta/egyöntetű Bhakti-jógában az ember nem akarja az értelmével megoldani, hanem a kapcsolat fogja fokozatosan lehántani a burkokat. Míg a Gjána-jógában ugyanez az értelem segítségével történik meg. A Karma-jógában is ugyanilyen viszonyt figyelhetünk meg, ahol az akarat révén törekszik a jógi és megvalósítja azt, hogy nem ő maga a cselekvő (tehát az Önvaló természetét). Ne becsüljük alá a tudást, melyet van lehetőségünk hallani és olvasni, mert a megértés ezen keresztül jön el a hármas ösvény mindegyik útján, az akarat, a szív és az értelem révén. Mindezt Srí Aurobindo sok fejezeten keresztül kifejti A jóga szintézisében, valamint rámutat, hogy amíg az alacsonyabb rendszerek nem tisztulnak meg, addig a beáramló (intuitív) tudás is ezekkel keveredik, nem ad tiszta képet. Ezért minden úton fontos lehet autentikus forrásból tájékozódni.
Végül azért közelítjük meg ezt a témát az Advaita Védánta felől, mert az Önvalóról szóló tudás és az ahhoz vezető út bizonyos elemei, tényezői egyszerűen és egyértelműen rajzolódnak ki ebben a tanításban – a témánk szempontjából ugyanezt találjuk a Bhagavad-gítában is, mely összetetten tárgyalja a hármas ösvényt, spirálszerűen újra és újra említi az itt vizsgált néhány összetevőt (lásd Forrásolvasmány részeket).

A témafelvetés Sankarácsárja Vivéka-csúdámani művéből származik, a 29–30-as versek alapján. S mivel ez az Advaita Védánta módszertanának, pontosabban a Szádhana Csatustajának a része, ezért röviden átfutjuk a többi elemet is.

Az állítás:

 vairāgyaṁ ca mumukṣutvaṁ tīvraṁ yasya tu vidyate
tasminnevārthavantaḥ syuḥ phalavantaḥ śamādayaḥ
A nyugalom és más tulajdonságok (amelyek a Szádhana Csatustaja részét képezik) azok számára lesznek valóban értékesek (Arthavanta) és gyümölcsözőek (Phalavanta), akikben a nem-ragaszkodás (Vairágja) és a megszabadulásra való törekvés (Mumuksutva) erőteljes (Tívra). Vivéka-csúdámani 29.

 etayormandatā yatra viraktatvamumukṣayoḥ
marau salīlavattatra śamāderbhānamātratā
Ahol azonban a nem-ragaszkodás és a megszabadulásra való törekvés gyenge, ott a nyugalom és a többi erény pusztán látszat (Bhána-mátratá), akár a víz (Szalílavat) a sivatagban. Vivéka-csúdámani 30.

 

A versek arra mutatnak rá, hogy erényeink és törekvéseink, gyakorlataink, tudakozódásunk stb. akkor tud beteljesedni és válthatja be a hozzá fűzött reményeinket, vezet fejlődéshez vagy megszabaduláshoz, ha a Vairágja és a Mumuksutva erőteljes. Szvámí Mádhavánanda kommentárja szerint: Szilárdság nélkül a többi erény bármikor eltűnhet, akár a délibáb. Mivel e kettő nélkül a többi gyakorlatot könnyedén elsodorhatják az erőteljes késztetések vagy vak ragaszkodások.
Az erények mentén ezt máris tudjuk kapcsolni az összes olyan Bhagavad-gítá vershez, mely a szattvikus és bráhmanikus erényeket, jellemeket sorolja, pl. 13. fejezet eleje (8–12.), 16. fejezet eleje. Másrészt, mivel ezek száma elég nagy és sok élet kellene tökéletes elsajátításukhoz, ad egyfajta kulcsot vagy fókuszpontot, hogy mitől működhetnek a valóságban, mi köré épülhetnek fel.
Felvetés – Mindannyian tapasztaljuk, hogy egy-egy helyzet, melyben ezeket az erényeket nem sikerül használni vagy kimunkálni, mennyire vissza tud vetni a jelenlétben, gyakorlásban vagy fejlődésben – akár a tehetetlenség (tamasz), akár a düh (radzsasz) érzetével. Ilyenkor jó lenne erőteljesen felidézni a gyakorlásunk középpontját és célját, a Legfelsőbbet vagy az Önvalót. Ám ha ez nem megy, mert bele vagyunk ragadva személyiségünkbe, akkor vajon az erények/képességek szintjén támpontot és erőt adhat-e nekünk a nem-ragaszkodás és a megszabadulásra való intenzív törekvés? Mintha kiemelnénk magunkat adott helyzetünkből, a hajunknál fogva, és erre a kettőre kezdünk el koncentrálni – tudunk-e ezek révén távolságot teremteni önmagunk és a helyzeteink között? Vizsgáljuk meg, hogyan működik.

A Szádhana Csatustajáról olvashatunk egy összefoglalót a készülő Avadhúta-gítá előszavában, illetve Védánta előadáson is találkozhattunk már ezzel a rendszerrel:
Az Advaita-védánta szerint a megvilágosodásra vágyó kereső törekvésének célja a legfelsőbb bölcsesség elérése, mely által meghaladja a Prakritimájá csábító neveit és formáit, s eléri a Valóságot, a Brahmant, a Legfelsőbb Létezőt.

A Brahman-gjána elérése, vagyis a Brahman vagy Önvaló megvalósítása felé vezető úton azonban kiemelt fontosságú, hogy a törekvő gyakorolja a Szádhana Csatustaja négy eszközét, melyek a következők:

  1. A múlandó és az örökkévaló közötti megkülönböztetés (Vivéka).
  2. Nem ragaszkodás (Vairágja) a kettősségek közepette, közömbösség a világi élvezetekkel, és a jámbor tettek jövőbeli gyümölcseivel kapcsolatban.
  3. A hat erény (Satszampat) elsajátítása: nyugalom vagy kiegyensúlyozottság (Sama), önfegyelmezés (Dama), hit (Sraddhá), az elme elfordítása az érzéki örömök utáni vágyakozástól (Uparati), állhatatosság (Titiksa), koncentráció (Szamádhána).
  4. A felszabadulás utáni intenzív vágy (Mumuksutva).

Miért ezt kell gyakorolni a Brahma-gjána érdekében? Erre válaszul a Vivéka-csúdámaniból is vehetünk egy verset.

vivekino viraktasya śamādiguṇaśālinaḥ
mumukṣoreva hi brahmajijñāsāyogyatā matā
Aki képes különbséget tenni valós és valótlan között (Vivékina), mentes a ragaszkodástól (Virakta), rendelkezik a nyugalommal (Sama) és a többi erénnyel, s aki hevesen vágyik a megszabadulásra (Mumuksó), egyedül ő alkalmas (Jógjatá) a Brahman felőli tudakozódásra (Brahma-dzsigjászá). Vivéka-csúdámani 17.

Most nézzük meg ennek a két erénynek vagy képességnek – Vairágja és Mumuksutva – a definícióját a Vivéka-csúdámaniból, ahol sorban megtaláljuk a Szádhana Csatustaja összes elemét, illetve értelmezzük ezeket magunkra vonatkoztatva.

tadvairāgyaṁ jihāsā yā darśanaśravaṇādibhiḥ
dehādibrahmaparyante hyanitye bhogavastuni
A Vairágja vagy nem-ragaszkodás az a szándék, hogy feladjuk az összes átmeneti (Anitja) élvezetet, mely a látás (Darsana), hallás (Sravana) és a többi érzéken keresztül érkezik, valamint mindazon tapasztalást, mely a testtől (Déha) kezdve a Brahmá létformáig húzódó eszközökből származik. Vivéka-csúdámani 21.

 Helyezzük ezt a definíciót először annak kontextusába, ami már tudunk a védikus és jógikus tudás tárházából: ami állandó, ami létezik valami elején és végén, tehát a közepén is, ami áthatja az összes állapotot – az a Brahman, az Abszolút Igazság/Valóság, az Önvaló. Lásd Bhágavata-purána idevágó verseit:

 yas tu yasyādir antaś ca       sa vai madhyaṁ ca tasya san
vikāro vyavahārārtho        yathā taijasa-pārthivāḥ
Ami valaminek a tényleges kezdete előtt (Ádi) és vége (Anta) után is létezik, az a közepe is, és csak az a valós (Szat), mert az adott dolog minden állapotát áthatja. E lényeg a valós, változatainak (Vikára) csak átmeneti értéke van, akár az arany vagy a föld változatainak (mint ékszerek, illetve agyagedények). Bhágavata-purána 11.24.17.

na yat purastād uta yan na paścān      madhye ca tan na vyapadeśa-mātram
bhūtaṁ prasiddhaṁ ca pareṇa yad yat      tad eva tat syād iti me manīṣā
Ami azonban sem a Kozmikus Teremtés (Virát) előtt, sem utána nem létezik, az valójában közbül is csak névleg létezik (Vjapadésa-mátra). A következmény ugyanaz, mint ama tényező (az ok), amelynek köszönhetően létrejött és létezik – ez az Én meggyőződésem. Bhágavata-purána 11.28.21.

Minden más átmeneti – a világ kigöngyölödik ebből az Abszolútból és oda tér vissza, a Sakti vagy Prakriti tevékenysége által, mely végtelen sok formát ölt fel és folyamatosan változik. Eközben a tudat változatlan és tanúja ennek. Ezt emeli ki a következő vers is, melyből rögtön meg is figyelhetjük, hogyan válik a Vivéka vagy megkülönböztetés definíciójává, ami szintén elengedhetetlen az elemzésünkhöz.

brahma satyaṁ jagan mithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ
anena vedyaṁ saccastraṁ iti vedāntaḍiṇḍimaḥ
Brahman a Valóság, az anyagi univerzum (Dzsagat) valótlan, illuzórikus (Mithjá). A Brahman és az Önvaló vagy Lélek (Dzsíva-átman) egyek. Ez az a bölcsesség, amelyet a Védánta hirdet. Sankarácsárja: Brahma Gjánáválí Málá 20.

 brahma satyaṁ jaganmithyetyevaṁrūpo viniścayaḥ
so’yaṁ nityānityavastuvivekaḥ samudāhṛtaḥ
Az elme ama szilárd meggyőződése, miszerint a Brahman a Valóság, az anyagi univerzum (Dzsagat) pedig valótlan és illuzórikus (Mithjá), a valós és a valótlan közötti megkülönböztetésként (Vivéka) ismert. Vivéka-csúdámani 20.

Nézzük meg a Vairágját belülről, a testet öltött lélek (Dzsíva) felől, ami a mi napi szintű tapasztalásunk:

  • a durvafizikai testünk átmeneti, ezt elsősorban az éber tudatállapotban használjuk – élet és halál együtt jár, betegség, hanyatlás és öregség a fizikai test sorsa. Minden ilyen jellegű tapasztalatunk létezik, ám átmeneti, jön és megy – a Prakriti miatt a világunk örökké áramlik. Mégis mindannyian képesek vagyunk megfeledkezni a fizikai testünkről ébren is – olyankor belemerülünk valamibe, egy másik síkon működik a tudat. Ez vezet a következő síkhoz.
  • a finomfizikai testünk szintén átmeneti, ezt főleg az álommal teli alvás tudatállapotában használjuk – ez a belső érzék (Antah-karana) rendszere, melyet a funkciói szerint hívunk elmének (Manasz), értelemnek (Buddhi), énképzőnek vagy egónak (Ahamkára) és emlékezetnek vagy tudattalannak (Csitta). Tudjuk, hogy ez is átmeneti, a belső érzéknek csak a Csitta funkciója fog tovább élni és ölt újra testet (ez a rész valójában a következő síkhoz tartozik) Ez tartalmazza az új test kihajtásának magjait (Szamszkára). Azért sem él tovább a többi funkciója ugyanúgy, mert azok is a Szamszkárákból származnak – tehát ha az értelmünket élesítjük, fényesítjük és a szattvában strukturáljuk, akkor olyan magból hajt majd ki az új Buddhi, mely minket szolgál a megvalósítás útján. Lásd még pl. Srí Aurobindo Integrál Jóga könyvében, ahogy a pszichikus működéséről és tudatos jelenlétéről ír az ember életében (ez néha csak néhány pillanat, mozzanat, krízisek, kataklizmák – mert a pszichikus lény nincs aktívan jelen bennünk az alacsonyabb szinteken is éber, működő állapotban). Mégis meg tudunk feledkezni ezekről is, miközben ébren vagyunk – ezt hívhatnánk egyhegyű koncentrációnak vagy annak, amibe ez átcsap, tehát meditációnak, akár csak 1 pillanat erejéig. Ez vezet a következő síkhoz.
  • az okozati testünk szintén átmeneti, ezt az álomtalan mélyalvás tudatállapotában használjuk – ám ez az a hely, ahol az Önvalót megpillanthatjuk, ahogy az tükröződik ebben az összetett, Prakritiből álló rendszerben. Ez a Csittának az ősemlékezet része, pont az, amiről az előbb megállapítottuk, hogy új életet fog kihajtani. Itt a három guna vagy minőség egyensúlyban van – ez fontos lehet, akár tájékozódási pontként is szolgálhat a kutatás vagy gyakorlás során.

Ami miatt érdekes ez a rendszer napi szinten és a növekvő tudatosságunk ebben: mi foglalkoztat minket, hova figyelünk, hova irányul a folyamatos tervezés, vágyakozás vagy szorongás – a testre és tartozékaira, vagy az elmére és társaira, s emellett tudunk-e teret adni a harmadik tudatállapotnak vagy az odavezető útnak? Milyen arányban van ez egy napomon vagy nagyobb időtartamokon, életszakaszokon belül?
Felvetés – Mivel itt a nem-ragaszkodásnak azt a részét elemezzük, hogy állandó vs. átmeneti, örök vs. múlandó és a Gítából tudjuk, hogy a harmadik tudatállapotban már tapasztalható az Önvaló, felmerülhet a kérdés, hogy mit tudunk erről az egység állapotról, hogyan képzeljük el vagy mit „remélünk”? Itt is elengedhetetlen lehet a fokozatosság, a tudatállapotokon sorban növelni a tudatosságot és megvalósítani az adott szint Önvalóját (lásd Ég a szívben Mándúkja-upanisadhoz tartozó magyarázat). Ismerhetünk különböző eseteket a kegyelemmel kapcsolatban, amikor a nagy mesterek azonnal Brahman tudatosságba kerültek mesterük érintésétől vagy akár az Isten/Istennő érintésétől. Azt is láthatjuk, hogy ők milyen küldetést teljesítettek azután, hogyan zajlott az egész életük (Vivékánanda, Abhédánanda, Szvámí Ráma, Rámana Maharisi, Rámakrisna és sokan mások). Mindazonáltal lehetséges, hogy a mesterekből és az Önvalóból mindig ugyanaz áramlik kifelé és ezt mindenki megkapja és fel is használja, ezért tudunk lépésenként haladni, enélkül pedig elakadunk? Lehetséges, hogy mi is egyre közelebb kerülünk minden érintés/hatás során és ha tudatosak vagyunk erről és akár növeljük a befogadóképességünket, akkor ez fokozódhat? Ebben fontos szerepe lehet az intenzív törekvésnek, amit nemsokára érintünk.

Nézzük meg, hogy Srí Dattátréja az Avadhúta-gítában milyen kapcsolódó útmutatást ad a nem-ragaszkodásról, hol történik meg a változás ennek hatására. Azután magát az Avadhútát figyeljük meg, mert különleges szerepe van és azt is láthatjuk a saját pozíciójából mit tanít.

ekam eva samaṁ tattvaṁ vadanti hi vipaścitaḥ
rāga-tyāgāt punaś cittam ekānekaṁ na vidyate
Bizony, a bölcsek (Vipascsit) úgy mondják, a Valóság egy (Éka) és változatlan (Szama). A ragaszkodás feladásának (Rága-tjágát) gyakorlásával megszűnik az egység és sokféleség (Éka-anéka) képzete az elmében (Csitta). Avadhúta-gítá 1.22.

yoga-viyogai rahito yogī      bhoga-vibhogai rahito bhogī
evaṁ carati hi mandaṁ mandaṁ      manasā kalpita sahajānandam
Az Avadhúta az a Jógi, akit nem jellemez sem eggyé válás, sem elkülönülés, s ő az az élvező, aki mentes a birtoklástól és nem-birtoklástól (Bhóga-vibhóga). Nyugodtan és könnyeden jár-kel, s tiszta elméje (Manasz) révén eredendő természetének üdvösségét (Szahadzsánanda) tapasztalja. Avadhúta-gítá 7.9.

 bodha-vibodhaiḥ satataṁ yukto      dvaitādvaitaiḥ katham iha muktaḥ
sahajo virajaḥ katham iha yogī      śuddha nirañjana samarasa bhogī
Miként érhetné el a felszabadulást az, aki szüntelenül a tudásban és tudatlanságban (Bódha-vibódha) vagy a kettősségben és nem-kettősségben (Dvaita-advaita) merül el? Egy effajta Jógi hogyan érhetné el eredendő és vágyaktól mentes természetét, válhatna makulátlanul tisztává, s az Egység állapotának élvezőjévé? Avadhúta-gítá 7.10.

Azért az Avadhútát idézzük itt fel, mert Önvalóként beszél hozzánk és felhívja rá a figyelmet, hogy a kettőségek világában szintézisre akkor fogunk tudni eljutni, ha egyik szélsőséghez, a kettősség egyik tagjához sem ragaszkodunk. Ezt láthatjuk az Avadhúta minden megnyilvánulásában, ő lesz a végpont, a felsőfok, maga az Önvaló, ami néti-néti, sem ez – sem az. Illetve ezt olvashatjuk az Ísávászja-upanisadban is, amikor a mester felhívja a figyelmet, hogy egyaránt meg kell érteni a tudatlanságot és a tudást is.

 vidyām cāvidyām ca yas tad vedobhayam saha
avidyayā mrtyum tīrtvā vidyayāmrtam aśnute
Csak az emelkedhet felül az ismétlődő születés és halál befolyásán és élvezheti maradéktalanul a halhatatlanság áldását, aki képes megérteni mind a tudatlanságot, mind a transzcendentális tudást. Ísávászja-upanisad 11.

Végül az átmeneti dolgokhoz való ragaszkodást próbáljuk meg fokozatosan értelmezni. Ezért is vizsgáltuk meg a test síkjai és a tudatállapotok szerint – próbáljunk meg a durvafizikaitól haladni a finomabb felé, hiszen bizonyos törekvések, még ha alacsonyabb síkokon is vannak, valójában az utunkat szolgálják. S nem az összes törekvésekről kell lemondani, csupán arról, hogy az alacsonyabb szintek töltsék ki az összes kapacitást, hogy mi szabjuk meg milyen legyen és milyen ne legyen. Idézzük fel a Bhagavad-gítá tanítását az önként kínálkozó lehetőségről (BG. 12.18–19.) melyet valójában nyitott és befogadó állapotban tudunk leginkább észrevenni és élni vele. Közben tudatosítsuk, hogy a célunk a BG.6.3. szerint: „Aki már mestere a jógának, annak a minden tettet beszüntető mély nyugalom az eszköze.” (Amit érthetünk önérdekű, önző tett beszüntetéseként (akarma) is.)

 *  *  *

 „Forrásolvasmány”

Vesd össze szekció – Bhagavad-gítá a Ragaszkodás témakörében

(megfigyelhetjük az összefüggéseket, mi-hova vezet, mivel néhány elem természeténél fogva előkerül a mi vizsgálatunk során is)

 mātrā-sparśās tu kaunteya śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ       āgamāpāyino ‘nityās tāṁs titikṣasva bhārata
yaṁ hi na vyathayanty ete puruṣaṁ puruṣarṣabha      sama-duḥkha-sukhaṁ dhīraṁ so ‘mṛtatvāya kalpate
nāsato vidyate bhāvo nābhāvo vidyate sataḥ      ubhayor api dṛṣṭo ‘ntas tv anayos tattva-darśibhiḥ
A boldogság és a boldogtalanság kellő időben való megjelenése majd eltűnése olyan, mint a hideg tél és a forró nyár váltakozása. Ezek csupán az érzékek és azok tárgyainak ideiglenes kapcsolatából erednek. Meg kell tanulnod elviselni őket anélkül, hogy megzavarnának, ó, Bhárata. Ó, emberek legnemesebbike, a határozott értelmű bölcs józan boldogságban és szenvedésben egyaránt, s nem háborítja az érzéki tapasztalás. Ő az, aki valóban méltó a halhatatlanság elérésére. A múlandóból nem származhat állandóság, s az örökkévalóból változás vagy pusztulás. Az Igazság látói e kettő elemzésével különböztették meg az örökkévalóság, s a múlandó természetét. Bhagavad-gítá 2.14–16.

avyaktādīni bhūtāni vyakta-madhyāni bhārata      avyakta-nidhanāny eva tatra kā paridevanā
A teremtés kezdetén minden lény megnyilvánulatlan (Avjakta), középső szakaszában megnyilvánul (Vjakta) ó, Bhárata, majd a teremtés felbomláskor újra megnyilvánulatlan (Avjakta) lesz. Mi okod hát a bánatra? Bhagavad-gítá 2.28.

sukha-duḥkhe same kṛtvā lābhālābhau jayājayau      tato yuddhāya yujyasva naivaṁ pāpam avāpsyasi
Érjen boldogság vagy bánat, nyereség vagy veszteség, győzelem vagy vereség, szemléld egykedvűen azokat. Harcolj a harc kedvéért, így sohasem érhet bűnös visszahatás! Bhagavad-gítá 2.38.

bhogaiśvarya-prasaktānāṁ tayāpahṛta-cetasām      vyavasāyātmikā buddhiḥ samādhau na vidhīyate
A megtévesztett elme túlságosan ragaszkodik az érzéki élvezethez és az anyagi hatalomhoz, s így elérhetetlen az értelem önvalóra összpontosításának megszakítatlan állapota, a Szamádhi. Bhagavad-gítá 2.44.

karmaṇy evādhikāras te mā phaleṣu kadācana       mā karma-phala-hetur bhūr mā te saṅgo ‘stv akarmaṇi
yoga-sthaḥ kuru karmāṇi saṅgaṁ tyaktvā dhanañjaya      siddhy-asiddhyoḥ samo bhūtvā samatvaṁ yoga ucyate
A természetednek megfelelő cselekvéshez jogod van, de azok gyümölcséhez nincs! Ne gondold magadról, hogy te vagy tetteid eredményének oka, ezért ne ragaszkodj a tétlenséghez! A jógában megállapodva hajtsd végre cselekedeteidet, minden ragaszkodást feladva, ó Dhanandzsaja (Bőség meghódítója, Ardzsuna). A sikerben, s a kudarcban való kiegyensúlyozottságot hívják jógának. Bhagavad-gítá 2.47–48.

śrī-bhagavān uvāca       prajahāti yadā kāmān sarvān pārtha mano-gatān      ātmany evātmanā tuṣṭaḥ sthita-prajñas tadocyate
duḥkheṣv anudvigna-manāḥ sukheṣu vigata-spṛhaḥ      vīta-rāga-bhaya-krodhaḥ sthita-dhīr munir ucyate
yaḥ sarvatrānabhisnehas tat tat prāpya śubhāśubham      nābhinandati na dveṣṭi tasya prajñā pratiṣṭhitā
yadā saṁharate cāyaṁ kūrmo ‘ṅgānīva sarvaśaḥ      indriyāṇīndriyārthebhyas tasya prajñā pratiṣṭhitā
A Magasztos Úr így válaszolt: Amikor valaki maradéktalanul feladja az elméjében keletkező vágyakat, ó, Pártha, s egyedül az Önvalóban, önmaga által elégedett, akkor mondhatjuk, hogy ez a személy szilárd a tiszta tudatosságban (Szthita-pragjá). Akit a szenvedések közepette sem gyötör aggodalom, akit nem csábít a gyönyör, aki mentes a vonzódástól, a félelemtől, s a haragtól, az ilyen embert hívják szilárd elméjű bölcsnek. Aki mindenkor mentes a ragaszkodástól, érje őt bár áldás vagy átok, nem vonzódik és nem is gyűlöl, annak (szemlélődő) tudatossága szilárd. Aki képes visszavonni érzékeit azok tárgyairól úgy, ahogy a teknős húzza be páncéljába végtagjait, annak tudása szilárdan megalapozott. Bhagavad-gítá 2.55–58.

āpūryamāṇam acala-pratiṣṭhaṁ samudram āpaḥ praviśanti yadvat tadvat kāmā yaṁ praviśanti sarve sa śāntim āpnoti na kāmakāmī
vihāya kāmān yaḥ sarvān pumāṁś carati niḥspṛhaḥ      nirmamo nirahaṅkāraḥ sa śāntim adhigacchati
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba. Aki feladva minden vágyat és ragaszkodást, megvált az én és enyém érzetétől, mentes a hamis egotól, az kétségtelenül eléri a tökéletes békét (Sánti). Bhagavad-gítá 2.70–71.

karmendriyāṇi saṁyamya ya āste manasā smaran      indriyārthān vimūḍhātmā mithyācāraḥ sa ucyate
yas tv indriyāṇi manasā niyamyārabhate ‘rjuna      karmendriyaiḥ karma-yogam asaktaḥ sa viśiṣyate
Aki külsőleg ugyan féken tartja cselekvő érzékeit, ám elméjében továbbra is az érzékek tárgyaira emlékezik, az bizony becsapja magát, és az ilyet képmutatónak hívják. Ám az, aki elméjével uralkodni próbál érzékein, és ragaszkodás nélkül a Karma-jógában foglalja le cselekvő szerveit, az bizonnyal tiszteletre méltó, ó, Ardzsuna. Bhagavad-gítá 3.6–7.

yajñārthāt karmaṇo ‘nyatra loko ‘yaṁ karma-bandhanaḥ      tad-arthaṁ karma kaunteya mukta-saṅgaḥ samācara
A cselekvés az anyagi világhoz köt (Karma-bandha), hacsak nem önzetlen áldozatként (Jagja) hajtják végre. Cselekedj ezért, ó, Kauntéja, minden ragaszkodástól mentesen (Mukta-szanga), egyedül az áldozat kedvéért. Bhagavad-gítá 3.9.

tasmād asaktaḥ satataṁ kāryaṁ karma samācara      asakto hy ācaran karma param āpnoti pūruṣaḥ
Ezért cselekedj kötelességből, ragaszkodás nélkül hajtsd végre tetteidet, mert az, aki ragaszkodás nélkül cselekszik, eléri a Legfelsőbbet. Bhagavad-gítá 3.19.

saktāḥ karmaṇy avidvāṁso yathā kurvanti bhārata      kuryād vidvāṁs tathāsaktaś cikīrṣur loka-saṅgraham
na buddhi-bhedaṁ janayed ajñānāṁ karma-saṅginām      joṣayet sarva-karmāṇi vidvān yuktaḥ samācaran
Miként a tettek eredményeihez vonzódó tudatlanoknak is cselekedniük kell, ó, Bhárata leszármazottja, úgy a tanult bölcsnek is, ám ő ragaszkodásmentesen, az egész világ üdvösségén munkálkodik. A tanult ne zavarja meg az anyagi tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét. A jógával összekapcsolódott, önmagán uralmat nyert bölcs, inkább tanítsa számukra az odaadó szellemű munkát tétlenség helyett. Bhagavad-gítá 3.25–26.

tattva-vit tu mahā-bāho guṇa-karma-vibhāgayoḥ     guṇā guṇeṣu vartanta iti matvā na sajjate
De aki ismeri az igazságot a Gunák vagy minőségek szerinti felosztásról és tettekről, ó, erős karú, az tudja, hogy csupán e Gunák vagy kötőerők lépnek kölcsönhatásba egymással. Mindezek ismeretében soha nem fog ragaszkodni semmihez. Bhagavad-gítá 3.28.

indriyasyendriyasyārthe rāga-dveṣau vyavasthitau     tayor na vaśam āgacchet tau hy asya paripanthinau
A vonzódás és az ellenszenv az érzékekbe és az érzéktárgyakba rejtőzve lakik. Az embernek nem szabad irányításuk alá kerülnie, mert azok akadályt jelentenek a lelki fejlődés ösvényén. Bhagavad-gítá 3.34.

vīta-rāga-bhaya-krodhā man-mayā mām upāśritāḥ      bahavo jñāna-tapasā pūtā mad-bhāvam āgatāḥ
Megszabadulva a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmélyülve Bennem, menedéket Nálam keresve már sokan megtisztultak a múltban a tudás aszkézise (Gjána-Tapasz) által, s így elérték az Én természetfeletti létemet. Bhagavad-gítá 4.10.

tyaktvā karma-phalāsaṅgaṁ nitya-tṛpto nirāśrayaḥ       karmaṇy abhipravṛtto ‘pi naiva kiñcit karoti saḥ
Aki lemond minden ragaszkodásról, mely a tettekhez és azok gyümölcseihez fűzi, mindig elégedett, független, mert menedéket külsőségekben nem keres, az nem tesz semmit, még ha számtalan módon cselekszik is. Bhagavad-gítá 4.20.

brahmaṇy ādhāya karmāṇi saṅgaṁ tyaktvā karoti yaḥ      lipyate na sa pāpena padma-patram ivāmbhasā
kāyena manasā buddhyā kevalair indriyair api      yoginaḥ karma kurvanti saṅgaṁ tyaktvātma-śuddhaye
yuktaḥ karma-phalaṁ tyaktvā śāntim āpnoti naiṣṭhikīm      ayuktaḥ kāma-kāreṇa phale sakto nibadhyate
Aki minden cselekedetét ragaszkodás nélkül a Brahmanban hajtja végre, azt nem érinti bűn, miként a víz sem érinti a lótuszlevelet. Feladva minden ragaszkodást a jógik fölvállalják a tetteket, de testükkel, elméjükkel, értelmükkel, sőt érzékeikkel is kizárólag önmaguk megtisztítása végett cselekszenek. A munka gyümölcsét feladó rendíthetetlen Karma-jógi tökéletes békét ér el. De aki nincs jógában, s akit ezért az önzés vezérel, az ragaszkodik munkája gyümölcseinek élvezetéhez, s tettei megkötik. Bhagavad-gítá 5.10–12.

ye hi saṁsparśa-jā bhogā duḥkha-yonaya eva te      ādy-antavantaḥ kaunteya na teṣu ramate budhaḥ
śaknotīhaiva yaḥ soḍhuṁ prāk śarīra-vimokṣaṇāt      kāma-krodhodbhavaṁ vegaṁ sa yuktaḥ sa sukhī naraḥ
A bölcs távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, melyek az érzékekkel való kapcsolatból származnak. Ó, Kuntí fia az efféle érzéki élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét. Ha valaki még jelen teste feladása előtt eljut oda, hogy képes eltűrni az anyagi érzékek ösztönzéseit, felül tud kerekedni a vágy és a harag hatalmán, az Jógi és boldog ember. Bhagavad-gítá 5.22–23.

śrī-bhagavān uvāca       anāśritaḥ karma-phalaṁ kāryaṁ karma karoti yaḥ      sa sannyāsī ca yogī ca na niragnir na cākriyaḥ
yaṁ sannyāsam iti prāhur yogaṁ taṁ viddhi pāṇḍava      na hy asannyasta-saṅkalpo yogī bhavati kaścana
A Magasztos Úr szólott: Az az igazi jógi (Karma-jógi), és az a valóban lemondásban élő Szannjászi (Számkhja-jógi), aki nem ragaszkodik tettei gyümölcséhez, és nem az, aki pusztán nem gyújtja meg a szent tüzet, és nem mutat be áldozatot. Ó, Pándu fia! Tudnod kell, hogy amit lemondásnak (Szannjásza) neveznek, az maga a jóga, mert addig senki sem lehet jógi, míg le nem mond világi vágyairól. Bhagavad-gítá 6.1–2.

yadā hi nendriyārtheṣu na karmasv anuṣajjate      sarva-saṅkalpa-sannyāsī yogārūḍhas tadocyate
Amikor nem vonzódik többé az érzéktárgyakhoz és az elérésüket célzó tettekhez, valamint elméjében is lemondott minden vágyról, akkor mondják, hogy a Jóga felsőfokára (Jógárudha) lépett. Bhagavad-gítá 6.4.

yadā viniyataṁ cittam ātmany evāvatiṣṭhate      nispṛhaḥ sarva-kāmebhyo yukta ity ucyate tadā
Ha a jógi a jóga gyakorlása által képes fegyelmezni az elméjét, és minden anyagi vágy nélkül megállapodott az önvalóban, akkor azt mondják róla, szilárd a jógában. Bhagavad-gítá 6.18.

athaitad apy aśakto ‘si kartuṁ mad-yogam āśritaḥ      sarva-karma-phala-tyāgaṁ tataḥ kuru yatātmavān
śreyo hi jñānam abhyāsāj jñānād dhyānaṁ viśiṣyate      dhyānāt karma-phala-tyāgas tyāgāc chāntir anantaram
adveṣṭā sarva-bhūtānāṁ maitraḥ karuṇa eva ca      nirmamo nirahaṅkāraḥ sama-duḥkha-sukhaḥ kṣamī
santuṣṭaḥ satataṁ yogī yatātmā dṛḍha-niścayaḥ      mayy arpita-mano-buddhir yo mad-bhaktaḥ sa me priyaḥ
Ám ha erre sincs erőd, akkor az Én jógámban (szolgálatomban) menedéket véve, önmagadon (érzékeiden, elméden, értelmeden) uralkodva, próbálj meg lemondani tetteid gyümölcséről! A tudás művelése jobb a puszta gyakorlásnál, a tudásnál azonban jobb a meditáció. A meditációnál pedig a tettek gyümölcseiről való lemondás, mert a lemondás azonnali békét eredményez. Aki nem irigy, hanem könyörületes (Maitra) minden lénnyel, mentes a birtoklásérzettől, a hamis egótól (Ahamkára), szenvtelen boldogságban és szenvedésben egyaránt, megbocsátó, mindig elégedett, szemlélődő, önfegyelmezett, határozott meggyőződéssel szenteli elméjét és értelmét Nekem, s az Én hívem, az nagyon kedves a Számomra. Bhagavad-gítá 12.11–14.

anapekṣaḥ śucir dakṣa udāsīno gata-vyathaḥ      sarvārambha-parityāgī yo mad-bhaktaḥ sa me priyaḥ
yo na hṛṣyati na dveṣṭi na śocati na kāṅkṣati      śubhāśubha-parityāgī bhaktimān yaḥ sa me priyaḥ
samaḥ śatrau ca mitre ca tathā mānāpamānayoḥ      śītoṣṇa-sukha-duḥkheṣu samaḥ saṅga-vivarjitaḥ
tulya-nindā-stutir maunī santuṣṭo yena kenacit      aniketaḥ sthira-matir bhaktimān me priyo naraḥ
Aki mentes minden világi törekvéstől, (akinek teste és elméje egyaránt) tiszta, ügyes, gondok nélküli, az ilyen bhaktám nagyon kedves a Számomra. Aki nem ragaszkodik és nem gyűlöl, nem búsong és nem vágyakozik, s lemond úgy az előnyös, mint a kedvezőtlen dolgokról, és az én hívem, az nagyon kedves Nekem. Aki egyenlő baráttal és ellenséggel, higgadt marad tiszteletben és megvetésben, hidegben és hőségben, jó és rossz hírben, gyönyörben és fájdalomban egyaránt, mentes a szorongástól, szavain uralkodik, elégedett az önként kínálkozó nyereséggel, nem ragaszkodik az otthonhoz, értelme szilárd, az ilyen hívem nagyon kedves Nekem. Bhagavad-gítá 12.16–19.

indriyārtheṣu vairāgyam anahaṅkāra eva ca      janma-mṛtyu-jarā-vyādhi- duḥkha-doṣānudarśanam
asaktir anabhiṣvaṅgaḥ putra-dāra-gṛhādiṣu      nityaṁ ca sama-cittatvam iṣṭāniṣṭopapattiṣu
Lemondás az érzékek tárgyairól (Vairágja), mentesség a hamis egótól (Anahamkára), a bűn és a gyötrelem folyamatos észlelete a születésben, a halálban, az öregségben és a betegségben egyaránt. Mentesség a ragaszkodástól, az énnek a fiúgyermekkel, feleséggel, otthonnal és más hasonló dolgok általi (hamis) önazonosításától, szenvtelen nyugalom a kívánt és nem vágyott történések közepette egyaránt. Bhagavad-gítá 13.9–10.

rajo rāgātmakaṁ viddhi tṛṣṇā-saṅga-samudbhavam      tan nibadhnāti kaunteya karma-saṅgena dehinam
Tudd meg, hogy a Radzsasz a szenvedély természet, maga a vég nélküli vonzódás, az érzéktárgyak után szomjazó én sóvárgásának szülötte. Ó, Kuntí fia, ennél fogva a tettekhez (Karma) köti a testet öltött lelket. Bhagavad-gítá 14.7.

sattvaṁ sukhe sañjayati rajaḥ karmaṇi bhārata      jñānam āvṛtya tu tamaḥ pramāde sañjayaty uta
Ó, Bharata fia! A jóság (Szattva) kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély (Radzsasz) a (gyümölcsöző) tettekhez, a Karmához, a tudatlanság (Tamasz) pedig az ember tudását elfedve a tompasághoz, vagy elmezavarhoz köt. Bhagavad-gítá 14.9.

lobhaḥ pravṛttir ārambhaḥ karmaṇām aśamaḥ spṛhā      rajasy etāni jāyante vivṛddhe bharatarṣabha
Ó, Bharaták vezére, ha a Radzsasz-természete (szenvedély) van növekvőben, akkor heves ragaszkodás, fáradhatatlan törekvés, valamint fékezhetetlen vágy nyilvánul meg a vég nélküli tettekben. Bhagavad-gítá 14.12.

karmaṇaḥ sukṛtasyāhuḥ sāttvikaṁ nirmalaṁ phalam      rajasas tu phalaṁ duḥkham ajñānaṁ tamasaḥ phalam
sattvāt sañjāyate jñānaṁ rajaso lobha eva ca       pramāda-mohau tamaso bhavato ‘jñānam eva ca
Úgy mondják, a jámbor tettek (Szukriti) eredménye tiszta, és a Szattva minőségéhez tartozik. A Radzsasz minőségében végzett tettek következménye szenvedés, a Tamasz minőségében végrehajtott tett pedig tudatlanságot eredményez. A Szattva (jóság) természetéből bölcsesség származik, a Radzsasz (szenvedély) természetéből mohóság, a Tamasz (tudatlanság) természetéből pedig ostobaság, elmezavar és illúzió. Bhagavad-gítá 14.16–17.

 udāsīna-vad āsīno guṇair yo na vicālyate      guṇā vartanta ity evaṁ yo ‘vatiṣṭhati neṅgate
sama-duḥkha-sukhaḥ sva-sthaḥ sama-loṣṭāśma-kāñcanaḥ      tulya-priyāpriyo dhīras tulya-nindātma-saṁstutiḥ
Aki szenvtelenül kiegyensúlyozott a Gunák hullámzása alatt, szilárd a felismerésben, hogy egyedül az anyagi kötőerők működnek. Azonos örömben és fájdalomban, saját Önvalójában (Átman) lakozik, egyenlőnek látja a földgöröngyöt, a követ és az aranyat. Egyformán viseli a kedvezőt és a kedvezőtlent, aki dicséretben és gyalázatban egyaránt békés. Bhagavad-gítá 14.23–24.

na rūpam asyeha tathopalabhyate      nānto na cādir na ca sampratiṣṭhā
aśvattham enaṁ su-virūḍha-mūlam      asaṅga-śastreṇa dṛḍhena chittvā
Itt (e világban) a Világfa valódi formája nem észlelhető, mert nincs vége vagy eredete, sem alapja (nyugvó helye). Gyökerei erősek, mégis a (világi dolgoktól való) elkülönülés fegyverével határozottan ki kell dönteni. Bhagavad-gítá 15.3.

nirmāna-mohā jita-saṅga-doṣā      adhyātma-nityā vinivṛtta-kāmāḥ
dvandvair vimuktāḥ sukha-duḥkha-saṁjñair      gacchanty amūḍhāḥ padam avyayaṁ tat
Mentesen a hiúságtól és az illúziótól, a bűnös vonzódásokat legyőzve, szüntelenül az önvalóban (Adhjátma) lakozva, a kéjes vágyakat végleg föladva, szabadon az olyan ellentétpároktól, mint a boldogság és a szenvedés, az ilyen megtéveszthetetlen (bölcsek) elérik az Örökkévalót. Bhagavad-gítá 15.5.

aphalākāṅkṣibhir yajño vidhi-diṣṭo ya ijyate      yaṣṭavyam eveti manaḥ samādhāya sa sāttvikaḥ
Az az áldozat, melyet az Írásoknak megfelelően gyümölcsökre (anyagi előnyökre) való vágyakozás nélkül, szilárd elmével, kötelességtudatból hajtanak végre, az tartozik a Szattva, vagy jóság-minőségébe. Bhagavad-gítá 17.11.

śraddhayā parayā taptaṁ tapas tat tri-vidhaṁ naraiḥ      aphalākāṅkṣibhir yuktaiḥ sāttvikaṁ paricakṣate
E háromféle vezeklést, melyet a Legfelsőbben való hittel, anyagi haszon reménye nélkül hajtanak végre, a Szattva vagy jóság természetéhez tartozónak mondják. Bhagavad-gítá 17.17.

etāny api tu karmāṇi saṅgaṁ tyaktvā phalāni ca      kartavyānīti me pārtha niścitaṁ matam uttamam
niyatasya tu sannyāsaḥ karmaṇo nopapadyate      mohāt tasya parityāgas tāmasaḥ parikīrtitaḥ
duḥkham ity eva yat karma kāya-kleśa-bhayāt tyajet      sa kṛtvā rājasaṁ tyāgaṁ naiva tyāga-phalaṁ labhet
kāryam ity eva yat karma niyataṁ kriyate ‘rjuna      saṅgaṁ tyaktvā phalaṁ caiva sa tyāgaḥ sāttviko mataḥ
na dveṣṭy akuśalaṁ karma kuśale nānuṣajjate      tyāgī sattva-samāviṣṭo medhāvī chinna-saṁśayaḥ
na hi deha-bhṛtā śakyaṁ tyaktuṁ karmāṇy aśeṣataḥ      yas tu karma-phala-tyāgī sa tyāgīty abhidhīyate
aniṣṭam iṣṭaṁ miśraṁ ca tri-vidhaṁ karmaṇaḥ phalam      bhavaty atyāgināṁ pretya na tu sannyāsināṁ kvacit
Ám mindezt ragaszkodás nélkül, a tett gyümölcseire nem vágyva, kötelességből kell végrehajtani, ó, Pártha. Ez az Én határozott véleményem. Az előírt kötelességeket sohasem szabad feladni. Ha valaki az illúziótól (Móha) megtévesztve mégis megválik tőlük, lemondását a tudatlanság, vagy Tamasz művének mondják. Aki testi és mentális szenvedéstől tartva adja fel előírt kötelességeit, annak lemondása a Radzsaszban, a szenvedély kötőerejében van. Az ilyen tettektől való tartózkodás soha nem hozza el a lemondás eredményeit. Ó, Ardzsuna, aki csak azért hajtja végre előírt kötelességét, mert annak így kell lennie, aki megválik minden ragaszkodástól, s feladja munkája gyümölcseit, annak lemondása Szattvikus, és a jóság minőségébe tartozik az Én véleményem szerint. A kétségek nélküli, intelligens lemondó, akit a jóság minősége hat át, nem gyűlöli a kedvezőtlen tetteket, de a kedvezőkhöz sem ragaszkodik. A testet öltött lény valójában képtelen az összes tettről lemondani. Ezért mondják, hogy az igazi lemondó (Tjágí) az, aki a tettei gyümölcséről mond le. Aki nem él lemondásban, annak tettei háromféle gyümölcsöt teremnek a halála után: mennyeit, pokolit és emberit, mely utóbbi ezek keveréke. Ám az igazán lemondottakra (Szannjászik) nem vár olyan Karma, amelytől szenvedniük kell, vagy melyet élvezhetnek. Bhagavad-gítá 18.6–12.

niyataṁ saṅga-rahitam arāga-dveṣataḥ kṛtam      aphala-prepsunā karma yat tat sāttvikam ucyate
Az az előírt cselekedet, melyet valaki az Írások útmutatása szerint eredményre nem vágyva, ragaszkodás, sóvárgás és gyűlölet nélkül hajt végre, úgy mondják, a jóság minőségébe tartozik. Bhagavad-gítá 18.23.

mukta-saṅgo ‘nahaṁ-vādī dhṛty-utsāha-samanvitaḥ      siddhy-asiddhyor nirvikāraḥ kartā sāttvika ucyate
Aki mentes az anyagi kapcsolatoktól (Mukta-szanga), a hamis egótól (Anaham-vádi), eltökélt (Dhriti), lekes (Utszáha), nem ingatja meg sem siker, sem kudarc, az ilyen cselekvőről (Kartá), mondják, a jóság minőségében cselekszik. Bhagavad-gítá 18.26.

*  *  *

Ezzel körbejártuk kicsit a Rága-Virága témáját, nézzük meg most a másik definíciót, a Mumuksutvát vagy megszabadulásra/valóságra való törekvést:

 ahaṁkārādidehāntān bandhānajñānakalpitān
svasvarūpāvabodhena moktumicchā mumukṣutā
A vágy, hogy az ember felszabadítsa magát minden, a Tudatlanságból (Agjána) eredő kötöttségtől (Bandha), az egóból (Ahamkára) származótól kezdve a testig, azáltal, hogy megvalósítja (Avabódhéna) önnön igaz természetét (Szvarúpa), a Mumuksutá vagy a felszabadulásra való olthatatlan törekvés. Vivéka-csúdámani 27.

 Tehát megszabadulás a kötöttségekből, melynek oka a tudatlanság, azáltal, hogy elérjük valódi természetünket. Ennek a tudatlanságnak az a lényege, hogy azzal azonosulunk, ami nem-önvaló.
Felvetés – Sokat tudunk/tanulunk arról, hogy mi az Önvaló valódi természete – akkor vajon miért nem válik annyira intenzívvé ez a tudás okozta élmény, hogy kijussunk a kötelékekből, mondhatni: levegyük a nagykabátot a nyári melegben? Az, hogy ebben a rendszerben belül vagyunk, nem segít megérezni és valóban megérteni annak a jelentőségét, hogy milyen lenne, ha könnyítenénk rajta, ha pl. fokozatosan tisztulnának a kósák/csakrák, és összekapcsolódva mindig egy felsőbb szinttel, az uralná azokat. Ezért fontos lehet megérteni a Mumuksutva dinamikáját, ami az életünk és annak eseményei során figyelhető meg – lehet, hogy néha nagyon erős (pl. mert szenvedünk, vagy lelepleződik előttünk az, hogy folyton ugyanaz ismétlődik), aztán néha egyáltalán nem jut eszünkbe. Lehet, hogy könnyíteni akarunk az életen, befolyásolni és irányítani ezt a több rétegű rendszert, hogy azt tegye, amit kitalálunk, engedelmeskedjen, hatékony legyen, ne okozzon szenvedést és több örömöt adjon és tegyen lehetővé – de vajon ki az, akitől ez jön és ki felé tart (az Ahamkár vagy az Átman irányába)? Azért dinamikáról beszélünk, mert tudatossá válhatunk arról, hogy mi a kiinduló pontja a felfelé s lefelé tartó szakasznak, mi gyengíti vagy leplezi el és mi erősíti be, aztán az erősítő tényezők miért hagynak alább. Nézzük folyamatában és vegyük hozzá a nem-ragaszkodást is, mert a kettő együtt képes egymást erősíteni. A vizsgálathoz segítséget nyújthatnak a Bhagavad-gítá 7.16–18. versei:

catur-vidhā bhajante māṁ      janāḥ sukṛtino ‘rjuna
ārto jijñāsur arthārthī      jñānī ca bharatarṣabha
Ó, Ardzsuna, Bharaták legkiválóbbja, a jámbor emberek négy fajtája imád Engem: a szenvedő, az önvalóról szóló tudás után kutató kíván­csi, a gazdagságra vágyó és a bölcs Gjáni. Bhagavad-gítá 7.16.

Vajon az eredeti lelkesedés alapján pl. a szenvedőből melyik kategóriába kerül az ember, tényleg bölcs Gjáni akar lenni vagy mondjuk gazdagságra vágyóvá válik, vagy kíváncsivá? (Ez is része lehetne annak a tudatosítási folyamatnak, hogy milyen a magam elé vetített jövőbeli személyiségem, ahogy a Siva-szútrák kapcsán Gurudév tanította). Érdemes kicsit elidőzni a bölcs helyzetén, mert nem akármivel jár…

teṣāṁ jñānī nitya-yukta      eka-bhaktir viśiṣyate
priyo hi jñānino ‘tyartham      ahaṁ sa ca mama priyaḥ
Ezek közül a bölcs Gjáni, aki az istenivel való örök egyesülésben (Nitja-juktah), egyhegyű odaadásban (Éka-bhakti) imád, a legkiválóbb. Én vagyok a legkedvesebb e bölcs számára és ő is kedves a Számomra. Bhagavad-gítá 7.17.

udārāḥ sarva evaite      jñānī tv ātmaiva me matam
āsthitaḥ sa hi yuktātmā      mām evānuttamāṁ gatim
Ők kétségtelenül mind nemes lelkek, ám a bölcs Gjánira úgy tekintek, mint saját Magamra – ez az Én véleményem. Az, akinek énje egyesült a jógában az Bennem van, számára egyedül Én vagyok a legfelsőbb cél. Bhagavad-gítá 7.18.

Ehhez kapcsolódva még egy gondolat a Vivéka-csúdámaniból, mely szerint a mester az alkalmas törekvőnek feltárja az igazságot – alkalmas pedig az, aki a Mumuksutvából kifolyólag meghódol/tanítást kér, betartja az Írások előírásait, elméje békés és nyugodt (tehát alkalmas befogadni a tanítást). Érdemes lehet ezt fordítva is megvizsgálnunk, ha az elménk úgy véli, hogy nem haladunk, nem fejlődünk, esetleg nem értjük az írásokat, nem tárják fel magukat, akkor nincs-e gond ezekkel az elemekkel – a bölcs ember vagy írás megtalálja-e bennünk ezeket az elemeket?

 vidvān sa tasmā upasattimīyuṣe
mumukṣave sādhu yathoktakāriṇe
praśāntacittāya śamānvitāya
tattvopadeśaṁ kṛpayaiva kuryāt
Annak az (alkalmas) törekvőnek, aki a megszabadulásra való vágyából kifolyólag oltalmat kér, illő módon (Szádhu) megtartja az Írások előírásait (Uktakáriné), kinek elméje békés (Prasánta-csittája) és nyugalommal van megáldva, a bölcs kegyesen (Kripajá) feltárja az igazságot (Tattva-upadésa). Vivéka-csúdámani 42.

Ha tovább haladunk, maga a Vivéka-csúdámani rávilágít, hogy mi segíthet meg bennünket, ha éppen nem elég erős ez a törekvésünk. Valamint vegyük hozzá, hogy már most, ebben a pillanatban is az Úr kegyében részesültünk 3 dolog miatt, ezért nem lehetetlen elérni a végső célt:

 mandamadhyamarūpāpi vairāgyeṇa śamādinā
prasādena guroḥ seyaṁ pravṛddhā sūyate phalam
Még ha gyenge (Manda) vagy középszerű (Madhja) is a felszabadulásra való törekvés, a Guru kegye (Praszáda), valamint a Vairágja (lemondás), a Sama (nyugalom) és a többi erény révén gyümölcsöt hozhat (azaz fejlődhet). Vivéka-csúdámani 28.

 durlabhaṁ trayamevaitaddevānugrahahetukam
manuṣyatvaṁ mumukṣutvaṁ mahāpuruṣasaṁśrayaḥ
Három dolog van, mely valóban ritka, és az Úr (Déva) kegyének (Anugraha) köszönhető: az emberi születés (Manusjatvam), a megszabadulás utáni olthatatlan vágy (Mumuksutvam) és egy tökéletessé vált bölcs által kínált menedék (Szamsraja). Vivéka-csúdámani 3.

Az Úr kegyét a minőségek nézőpontjából is megragadhatjuk, mert minél közelebb vagyunk az Önvaló természetéhez, egyre inkább uralkodó bennünk és körülöttünk a szattva, annál inkább fel tudnak merülni ezek a jellemvonások vagy képességek.

 miśrasya sattvasya bhavanti dharmāḥ
tvamānitādyā niyamā yamādyāḥ
śraddhā ca bhaktiśca mumukṣatā ca
daivī ca sampattirasannivṛttiḥ
A kevert (Misra) Szattva jellemzői a büszkeség (Amánitá) és a többi hasonló tulajdonság teljes hiánya, a Nijama, Jama és a jóga többi tagja, valamint a hit (Sraddhá), az odaadás (Bhakti), a megszabadulásra való törekvés (Mumuksatá), az isteni hajlamok (Daiví-szampatti) és a valótlantól való elfordulás (Aszat-nivritti). Vivéka-csúdámani 118.

 viśuddhasattvasya guṇāḥ prasādaḥ
svātmānubhūtiḥ paramā praśāntiḥ
tṛptiḥ praharṣaḥ paramātmaniṣṭhā
yayā sadānandarasaṁ samṛcchati
A tiszta (Visuddha) Szattva jellemzője a derű (Praszáda), az Önvaló megvalósítása (Anubhúti), a legfelsőbb béke (Prasánti), az elégedettség (Tripti), az üdvösség (Praharsa) és az Átman iránti szilárd odaadás (Nisthá), melynek révén a törekvő örökké tartó boldogságot (Ánanda-rasza) élvez. Vivéka-csúdámani 119.

*  *  *

 „Forrásolvasmány”
Vesd össze szekció – Bhagavad-gítá a Megszabadulásra való törekvés témakörében

trai-guṇya-viṣayā vedā nistrai-guṇyo bhavārjuna      nirdvandvo nitya-sattva-stho niryoga-kṣema ātmavān
A Védák többnyire csak az anyagi természet három minőségéről (Gunák) tárgyalnak. Ó, Ardzsuna, emelkedj e három kötőerő fölé, szabadulj meg az ellentétpároktól, s lakozz az öröklét tiszta állapotában! Háborítatlanul mind a nyereséget, mind a biztonságot illetően, s állapodj meg az Önvalóban (Átman)! Bhagavad-gítá 2.45.

gata-saṅgasya muktasya jñānāvasthita-cetasaḥ      yajñāyācarataḥ karma samagraṁ pravilīyate
Akinek valamennyi cselekedete mentes a vonzódástól, felszabadult, akinek tudata megállapodott a tudásban, aki csak az áldozat kedvéért cselekszik, annak minden karmikus tette teljesen feloldódik. Bhagavad-gítá 4.23.

tad viddhi praṇipātena paripraśnena sevayā      upadekṣyanti te jñānaṁ jñāninas tattva-darśinaḥ
Tanulj egy szellemi Mester lábaihoz borulva, tudakozódj tőle és szolgáld őt! Az Igazság Látnokai képesek e tudásba beavatni téged, mert ők már megvilágosodottak. Bhagavad-gítá 4.34.

śraddhāvā labhate jñānaṁ tat-paraḥ saṁyatendriyaḥ      jñānaṁ labdhvā parāṁ śāntim acireṇādhigacchati
Aki erős hittel átadja magát e tudásnak, uralja és ellenőrzi az érzékeit, aki a Legfelsőbb Valóságra rögzíti tudatát, az eléri a megvilágosodást, s ha már szert tett rá, a Legfelsőbb Békét. Bhagavad-gítá 4.39.

yoga-sannyasta-karmāṇaṁ jñāna-sañchinna-saṁśayam      ātmavantaṁ na karmāṇi nibadhnanti dhanañjaya
tasmād ajñāna-sambhūtaṁ hṛt-sthaṁ jñānāsinātmanaḥ     chittvainaṁ saṁśayaṁ yogam ātiṣṭhottiṣṭha bhārata
Aki a jóga által lemondott minden cselekedetről, kinek kétségeit szétoszlatta a bölcsesség, akit az Önvaló foglalkoztat, azt nem kötik a tettek, ó, gazdagság meghódítója! Ezért az Önvalóról szóló tudás kardjával hasítsd szét a tudatlanságból származó kétségeket, melyek szívedben ébredtek. A jógában oltalomra lelve harcolj, ó, Bhárata. Bhagavad-gítá 4.41–42.

jñānena tu tad ajñānaṁ yeṣāṁ nāśitam ātmanaḥ      teṣām āditya-vaj jñānaṁ prakāśayati tat param
Ám akikben az önismeret bölcsessége megsemmisíti e tudatlanságot, azokban a tudás fénye föllángol és a Legfelsőbb Önvaló (Tat param) napként ragyog be mindent. Bhagavad-gítá 5.16.

bāhya-sparśeṣv asaktātmā vindaty ātmani yat sukham      sa brahma-yoga-yuktātmā sukham akṣayam aśnute
Akik többé már nem vonzódnak a külső érzéktárgyakhoz, az önvalóban (Átman) találják meg a boldogságot. Ezután az önvalóval összekapcsolódnak az Abszolút, a Brahman jógájával határtalan boldogságot elérve. Bhagavad-gítá 5.21.

kāma-krodha-vimuktānāṁ yatīnāṁ yata-cetasām      abhito brahma-nirvāṇaṁ vartate viditātmanām
sparśān kṛtvā bahir bāhyāṁś cakṣuś caivāntare bhruvoḥ      prāṇāpānau samau kṛtvā nāsābhyantara-cāriṇau
yatendriya-mano-buddhir munir mokṣa-parāyaṇaḥ      vigatecchā-bhaya-krodho yaḥ sadā mukta eva saḥ
A szentéletű szerzetesek, akik mentesek a vágytól és a dühtől, uralkodnak a belső érzéken, az elmén, és az önvaló megértésére tettek szert, azok hamarosan elérik a Legfelsőbb Létbe merülést, a Brahma-nirvánát. Amikor elméjéből kizárja az összes külső érzéktárgyat, benső tekintetét a két szemöldöke közé rögzíti, a ki- és belégzés Prána-mozgását az orrlyukakban kiegyenlítve, majd a légzést visszatartva legyőzi az elmét, az érzékeket és az értelmet. Az így felszabadulásra törekvő, szemlélődő bölcs örökre mentesen a vágyaktól, a félelemtől és a haragtól, minden bizonnyal már felszabadult. Bhagavad-gítá 5.26–28.

uddhared ātmanātmānaṁ nātmānam avasādayet      ātmaiva hy ātmano bandhur ātmaiva ripur ātmanaḥ
bandhur ātmātmanas tasya yenātmaivātmanā jitaḥ      anātmanas tu śatrutve vartetātmaiva śatru-vat
jitātmanaḥ praśāntasya paramātmā samāhitaḥ      śītoṣṇa-sukha-duḥkheṣu tathā mānāpamānayoḥ
jñāna-vijñāna-tṛptātmā kūṭa-stho vijitendriyaḥ      yukta ity ucyate yogī sama-loṣṭrāśma-kāñcanaḥ
Ha az ember föl akarja szabadítani magát a saját Önvalója (Átman) által, akkor sohasem szabad visszaesnie az alacsonyabba (ego). Az alacsonyabb én (test-elme) olykor barátja, máskor ellensége a felsőbbrendű énnek (Átman). Aki felsőbbrendű önvalója (Átman) által győzelmet arat az alsóbb én, az ego (Anátman = test-elme) felett, annak az barátja lesz. Ám ha nem képes felülkerekedni rajta, akkor egója ádáz ellenségévé válik. Aki legyőzve alacsonyabb énjét (test-elmét vagy egót) elérte Legfelsőbb Önvalóját (Paramátman), annak elméje a kettősségek közepette is tökéletesen nyugodt. Az ilyen ember számára hideg vagy meleg, boldogság vagy szenvedés, tisztelet vagy megvetés többé nem különbözik egymástól. Aki teljesen elégedett elért tudásával és (önvalója) bölcsességével, aki hegyként (Kutasztha) mozdulatlan, és legyőzte az érzékeit, azt megvilágosodott (Nirvikalpa Szamádhi) jóginak nevezik. Az ilyen mindent egyenlőnek lát, legyen az földgöröngy, kő vagy arany. Bhagavad-gítá 6.5–8.

yuñjann evaṁ sadātmānaṁ yogī niyata-mānasaḥ      śāntiṁ nirvāṇa-paramāṁ mat-saṁsthām adhigacchati
Az állandó meditációt gyakorló jógi szabályozott elméjével eléri a felszabadulást, a legfelsőbb Nirvánát, mely bennem nyugszik. Bhagavad-gítá 6.15.

taṁ vidyād duḥkha-saṁyoga viyogaṁ yoga-saṁjñitam      sa niścayena yoktavyo yogo ‘nirviṇṇa-cetasā
Amikor valaki tudja, hogyan váljon meg a szenvedéstől (világi élettől), azt hívják jógának. Ezt a jógát (meditációt) szilárd elhatározással, szenvtelen elmével, fáradhatatlanul kell gyakorolni. Bhagavad-gítá 6.23.

yuñjann evaṁ sadātmānaṁ yogī vigata-kalmaṣaḥ      sukhena brahma-saṁsparśam atyantaṁ sukham aśnute
sarva-bhūta-stham ātmānaṁ sarva-bhūtāni cātmani      īkṣate yoga-yuktātmā sarvatra sama-darśanaḥ
Ily módon a jógát (kontemplatív összpontosítást) szüntelenül gyakorló bűntelen jógi, a Brahman-tapasztalás (megvalósítás) formájában, könnyedén eléri a tökéletes boldogságot. Aki e jógába lépve egyesült az Önvalóval (Átman), az mindenhol azonosságot lát; látja minden lényben az Önvalót, és mindent lényt az Önvalóban lakozni. Bhagavad-gítá 6.28–29.

śrī-bhagavān uvāca      pārtha naiveha nāmutra vināśas tasya vidyate      na hi kalyāṇa-kṛt kaścid durgatiṁ tāta gacchati
prāpya puṇya-kṛtāṁ lokān uṣitvā śāśvatīḥ samāḥ      śucīnāṁ śrīmatāṁ gehe yoga-bhraṣṭo ‘bhijāyate
atha vā yoginām eva kule bhavati dhīmatām      etad dhi durlabhataraṁ loke janma yad īdṛśam
tatra taṁ buddhi-saṁyogaṁ labhate paurva-dehikam      yatate ca tato bhūyaḥ saṁsiddhau kuru-nandana
pūrvābhyāsena tenaiva hriyate hy avaśo ‘pi saḥ      jijñāsur api yogasya śabda-brahmātivartate
prayatnād yatamānas tu yogī saṁśuddha-kilbiṣaḥ      aneka-janma-saṁsiddhas tato yāti parāṁ gatim
Szólt a Magasztos Úr: Ó, Prithá fia! A lelki tetteket végzőt nem éri kár sem ebben a világban, sem a következő életben. Kedves barátom, a jámboran cselekvő sohasem válik balsorsúvá. A sikertelen jógi sok-sok évig fogja a jámbor lények bolygóin élvezni az életet, majd istenfélő emberek vagy gazdag, előkelő családban fog újraszületni. Az is lehet, hogy bölcs jógik családjában születik meg, ami a legritkább dolog ezen a földön. Ó, Kuru fia! Ott ismét visszanyeri előző életének jógikus tudatát, s a tökéletesség elérésének reményében újra fejlődni próbál. Előző életében végzett lelki gyakorlatai folytán természetes módon vonzódni kezd a jóga elveihez, anélkül hogy tudatosan vágyna azokra. A jóga bölcsessége után kutatva végül meghaladja a szentírások verbális (Sabda-Brahman), vallásos rituális elveit. Amikor a jógi minden bűntől megtisztulva, még fokozottabb elszántsággal törekszik a fejlődésre, a sok-sok születésen át tartó gyakorlás után tökéletessé válik, s végül eléri a legfelsőbb célt. Bhagavad-gítá 6.40–45.

manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye      yatatām api siddhānāṁ kaścin māṁ vetti tattvataḥ
Sok ezer ember közül talán egy törekszik a tökéletességre, és a tökéletességet elértek közül alig ismer Engem valaki, s az Engem ismerők közül is talán egy, ha ismer Engem igazán. Bhagavad-gítá 7.3.

bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate      vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ
Sok-sok élet után az igaz tudást elsajátító ember elér Engem, megvalósítva, hogy Vászudéva (minden élőben és élettelenben belül lakozó Legfelsőbb) minden, az ilyen nagy lélek (Mahátma) valóban ritka. Bhagavad-gítá 7.19.

yeṣāṁ tv anta-gataṁ pāpaṁ janānāṁ puṇya-karmaṇām     te dvandva-moha-nirmuktā bhajante māṁ dṛḍha-vratāḥ
jarā-maraṇa-mokṣāya mām āśritya yatanti ye      te brahma tad viduḥ kṛtsnam adhyātmaṁ karma cākhilam
De a lelki tettek végrehajtói, akiknek bűnös tettei teljesen kipusztultak, azok megszabadulnak az illúzió ellentétpárjaitól, és nagy elszántsággal Engem imádnak. Azok, akik menedéket kerestek nálam, mert igyekeznek megszabadulni az öregségtől és a haláltól, ők ismerik a Brahmant, mindent tudnak az Egyéni Önvalóról (Adhjátma) és a cselekedetekről (Karma). Bhagavad-gítá 7.28–29.

tasmāt sarveṣu kāleṣu mām anusmara yudhya ca      mayy arpita-mano-buddhir mām evaiṣyasy asaṁśayaḥ
abhyāsa-yoga-yuktena cetasā nānya-gāminā      paramaṁ puruṣaṁ divyaṁ yāti pārthānucintayan
Éppen ezért gondolj mindig rám, úgy harcolj! Elmédet és értelmedet szilárdan nekem szentelve bízd magad Rám (hódolj meg), és kétségtelenül elérsz majd Engem! Aki a jóga-meditáció folyamatos gyakorlása (Abhjásza-jóga) által, eltéríthetetlenül egyesítette (Jukta) tudatát a legfelsőbb isteni Purusával, az szüntelenül Rá gondolva eléri Őt, ó, Pártha. Bhagavad-gítá 8.7–8.

mām upetya punar janma duḥkhālayam aśāśvatam      nāpnuvanti mahātmānaḥ saṁsiddhiṁ paramāṁ gatāḥ
Miután elértek Engem, a nagy lelkek (Mahátmák) soha többé nem térnek vissza ebbe az átmeneti, szenvedésekkel teli világba, mert már elérték a legfelsőbb tökéletességet. Bhagavad-gítá 8.15.

vedeṣu yajñeṣu tapaḥsu caiva      dāneṣu yat puṇya-phalaṁ pradiṣṭam
atyeti tat sarvam idaṁ viditvā      yogī paraṁ sthānam upaiti cādyam
A jógi mindazokat az érdemdús gyümölcsöket, melyek a Védák tanulmányozásából, vezeklésből, áldozatok bemutatásából, adományozásból, önzetlen cselekedetekből származnak, tudása révén meghaladja, elérve a legfelsőbb, s legbensőségesebb állapotot. Bhagavad-gítá 8.28.

śubhāśubha-phalair evaṁ mokṣyase karma-bandhanaiḥ      sannyāsa-yoga-yuktātmā vimukto mām upaiṣyasi
Ily módon megszabadulsz a kedvező és kedvezőtlen tettek kötelékeitől, énedet a lemondás jógájában egyesítve felszabadulsz, s azután elérsz Engem. Bhagavad-gítá 9.28.

śrī-bhagavān uvāca      mayy āveśya mano ye māṁ nitya-yuktā upāsate      śraddhayā parayopetās te me yuktatamā matāḥ
ye tv akṣaram anirdeśyam avyaktaṁ paryupāsate      sarvatra-gam acintyaṁ ca kūṭa-stham acalaṁ dhruvam
sanniyamyendriya-grāmaṁ sarvatra sama-buddhayaḥ      te prāpnuvanti mām eva sarva-bhūta-hite ratāḥ
Szólt a Magasztos Úr: Akik elméjükben teljesen elmerülnek a Rólam való szemlélődésben, örök egyesülésre (Nitja-jukta) vágyva Velem, és tökéletes hittel felruházva imádnak (Upászaté) Engem, azokat tekintem a legkiválóbbnak a Jógik közül. De akik a múlhatatlan, leírhatatlan, megnyilvánulatlan (Avjakta), mindent átható, felfoghatatlan, változatlan, mozdulatlan és állandó Abszolútat (Aksara Brahman) imádják kitartóan, érzékeiket szabályozva, minden körülmények között kiegyensúlyozott elmével, minden lény jólétén fáradozva, szintén elérnek Engem. Bhagavad-gítá 12.2–4.

adhyātma-jñāna-nityatvaṁ tattva-jñānārtha-darśanam      etaj jñānam iti proktam ajñānaṁ yad ato ‘nyathā
Kitartás az Önvalóról (Átman) szóló igaz tudás utáni filozófiai kutatásban – mindezt valódi bölcsességnek tartom, ám ami ettől különbözik, azt mind tudatlanságnak. Bhagavad-gítá 13.12.

ya evaṁ vetti puruṣaṁ prakṛtiṁ ca guṇaiḥ saha      sarvathā vartamāno ‘pi na sa bhūyo ‘bhijāyate
dhyānenātmani paśyanti kecid ātmānam ātmanā      anye sāṅkhyena yogena karma-yogena cāpare
anye tv evam ajānantaḥ śrutvānyebhya upāsate      te ‘pi cātitaranty eva mṛtyuṁ śruti-parāyaṇāḥ
Aki valóban tudja mindezt a Purusáról és a Prakritiről, valamint a gunákról – az élőlény és a természet kötőerőinek kölcsönhatásairól –, bármilyen körülmények között legyen is, neki nem kell újraszületnie. Ez a bölcsesség elérhető tökéletes összpontosítás (Dhjána), azaz meditáció által, amikor az örök Önvaló (Átman) legbensőbb lényünkként tárul föl előttünk. Megvalósítható a Számkhja-jóga, a Lélek és az anyagi természet megkülönböztetésének tudományával. De éppígy elérhető a Karma-jóga, az önzetlen cselekvés tudományával is. Vannak, akik lelki műveltség híján nem vonzódnak e Jóga ösvényekhez (Adzsánanta), mégis hallhatnak a Legfelsőbb Igazságról, s a hiteles hallás folyamatán át imádni kezdik Őt, ezért ők is túljutnak a születés és halál birodalmán. Bhagavad-gítá 13.24–26.

kṣetra-kṣetrajñayor evam antaraṁ jñāna-cakṣuṣā      bhūta-prakṛti-mokṣaṁ ca ye vidur yānti te param
Aki a bölcsesség szemével észleli a különbséget a Mező (Ksétra – test) és a Mező Ismerője (Ksétragja – lélek) között, felszabadulhat (Móksa) a Prakriti, az anyagi természet kötelékei alól, elérve a Legfelsőbbet. Bhagavad-gítá 13.35.

śrī-bhagavān uvāca    paraṁ bhūyaḥ pravakṣyāmi jñānānāṁ jñānam uttamam     yaj jñātvā munayaḥ sarve parāṁ siddhim ito gatāḥ
idaṁ jñānam upāśritya mama sādharmyam āgatāḥ      sarge ‘pi nopajāyante pralaye na vyathanti ca
A kegyes Úr szólt: Ismét kinyilvánítom neked ezt a legfelsőbb bölcsességet, a legmagasztosabb tudományt, melyet megismerve a (meditáló) bölcsek (Munik) elérték a legmagasabb rendű tökéletességet, s távoztak e világból. Azok, akik e tudásban menedéket vesznek, elérik az azonosságot (isteni természetemmel) Velem. Ők nem születnek újra a következő teremtéskor, és az anyagi világ felbomlásától sem szenvednek. Bhagavad-gítá 14.1–2.

guṇān etān atītya trīn dehī deha-samudbhavān      janma-mṛtyu-jarā-duḥkhair vimukto ‘mṛtam aśnute
Ha a testet öltött lény képes felülemelkedni e három minőségen (Guna), melyek a testeket létrehozzák, akkor megszabadulhat a születés, a halál és az öregség (Dzsanma, Mritju, Dzsará) okozta szenvedések bilincseitől, s még ebben az életében elérheti a halhatatlanságot (Amritam). Bhagavad-gítá 14.20.

yatanto yoginaś cainaṁ paśyanty ātmany avasthitam      yatanto ‘py akṛtātmāno nainaṁ paśyanty acetasaḥ
A törekvő jógik látják Őt (Átmant) testükben lakozva. De akik nem önfegyelmezettek, s nem érték el a megvilágosodást, azok még ha próbálkoznak is, akkor sem képesek megpillantani. Bhagavad-gítá 15.11.

tad ity anabhisandhāya phalaṁ yajña-tapaḥ-kriyāḥ      dāna-kriyāś ca vividhāḥ kriyante mokṣa-kāṅkṣibhiḥ
A különféle áldozatot, vezeklést és adakozást anyagi gyümölcsökre nem számítva, a Tat szóval hajtják végre azok, akik igazán a Móksa, vagyis a felszabadulás után kutatnak. Bhagavad-gítá 17.25.

dhṛtyā yayā dhārayate manaḥ-prāṇendriya-kriyāḥ      yogenāvyabhicāriṇyā dhṛtiḥ sā pārtha sāttvikī
Az a határozottság, melyet a Jóga kitartó gyakorlásával lehet elérni, mely fegyelmezi az elmét (Manasz), az életlevegőt (Prána), az érzékeket (Indrija) és a tetteket (Krija), a jóság (Szattva) minőségében van, ó, Pártha. Bhagavad-gítá 18.33.

yat tad agre viṣam iva pariṇāme ‘mṛtopamam      tat sukhaṁ sāttvikaṁ proktam ātma-buddhi-prasāda-jam
Az a boldogság, ami kezdetben méregkeserűnek tűnik, de végül nektárédessé válik, és az értelemnek (Buddhi) az Önvalóra (Átman) való ráébredéséből születik, a jóság (Szattva) minőségébe tartozik. Bhagavad-gítá 18.37.

buddhyā viśuddhayā yukto dhṛtyātmānaṁ niyamya ca     śabdādīn viṣayāṁs tyaktvā rāga-dveṣau vyudasya ca
vivikta-sevī laghv-āśī yata-vāk-kāya-mānasaḥ      dhyāna-yoga-paro nityaṁ vairāgyaṁ samupāśritaḥ
ahaṅkāraṁ balaṁ darpaṁ kāmaṁ krodhaṁ parigraham      vimucya nirmamaḥ śānto brahma-bhūyāya kalpate
brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati      samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām
Aki a tiszta értelemmel egyesült, elméjét szilárdan fegyelmezi, elfordult a hangtól (Sabda) és az érzékkielégítés más tárgyaitól, megszabadult a vonzódástól és a gyűlölettől (Rága-dvésa). Magányos helyen él, mértékletes a táplálkozásban, testét, elméjét és beszédét fegyelmezi, fáradhatatlanul odaadó az összpontosítás és a meditáció jógájában (Dhjána-jóga), és a lemondásban vesz menedéket. Mentes a hamis egótól, erőszaktól, arroganciától, vágytól, dühtől, az „enyém” birtoklás-érzetétől és elméje békés, az alkalmas a Brahman elérésére. Brahmanná válva, az üdvösség teli önvalót (Praszanna-átman) elérve, sohasem bánkódik és nem is vágyakozik, minden lényre egyformán tekint, s így ő eléri a Felém irányuló legfelsőbb odaadást. Bhagavad-gítá 18.51–54.

cetasā sarva-karmāṇi mayi sannyasya mat-paraḥ      buddhi-yogam upāśritya mac-cittaḥ satataṁ bhava
mac-cittaḥ sarva-durgāṇi mat-prasādāt tariṣyasi      atha cet tvam ahaṅkārān na śroṣyasi vinaṅkṣyasi
Elmédben ajánld valamennyi tetted Nekem, s Engem tekints a legfelsőbb célnak, a Buddhi-jógában (a megkülönböztető értelemnél) menedéket véve, rögzítsd tudatodat szüntelenül Bennem! Ha tudatod Bennem rögzül, akkor kegyem révén túl fogsz jutni az anyagi lét minden akadályán. Azonban, ha az egón (Ahamkára) keresztül cselekszel nem hallván Engem, akkor elvesztél. Bhagavad-gítá 18.57–58.

tam eva śaraṇaṁ gaccha sarva-bhāvena bhārata      tat-prasādāt parāṁ śāntiṁ sthānaṁ prāpsyasi śāśvatam
Hódolj meg Előtte teljes szívedből, ó, Bharata leszármazottja! Az Ő kegyéből eléred a legfelsőbb békét és az örök lakóhelyet. Bhagavad-gítá 18.62.

man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru      mām evaiṣyasi satyaṁ te pratijāne priyo ‘si me
sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja      ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ
Elmédben gondolj mindig Rám, légy az Én hívem! Imádj Engem, ajánld tiszteletedet Előttem, s így kétségtelenül el fogsz jutni Hozzám! Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves barátom vagy. Add fel a Dharma (vallásos kötelességek) minden változatát, s egyedül Bennem keress menedéket! Én megszabadítalak téged minden bűntől, ne aggódj! Bhagavad-gítá18.65–66.

*  *  *

Már több versben előkerült az elme szerepe, ezért ezzel folytatjuk a vizsgálódásunkat, hiszen valaminek használni kell ezeket a képességeket vagy tulajdonságokat. A Vivéka-csúdámani és más írások is szemléletes képekben próbálják bemutatni, mi a Szamszára, mit jelentenek benne pl. az érzéktárgyak, hogy lehetne átkelni rajta – próbáljuk meg ezt tényleg elképzelni – mi nem egyik partról akarunk átmenni a másik partra, mi bent vagyunk az óceán közepén és nincs más az anyagi világban, csak víz. Ahová menni szeretnénk, az kívül van az anyagi világon – az lesz a valódi part. Ott állnak azok a bölcsek, akik próbálnak minket tanítani, hogy mi kell az átkeléshez. Ha sokáig vagyunk bent az óceánban, akkor lejár az időnk, meghalunk és újraszületünk. Vajon mi akadályoz minket abban, hogy haladjunk a part felé?

āpātavairāgyavato mumukṣūn
bhavābdhipāraṁ pratiyātumudyatān
āśāgraho majjayate’ntarāle
nigṛhya kaṇṭhe vinivartya vegāt
A megszabadulás azon keresőit, akik csak látszólagos szenvtelenséggel (Vairágja) rendelkeznek és megpróbálnak átkelni a Szamszára (evilági létezés) óceánján, a sóvárgás cápái erővel ragadják magukkal, így félúton mind megfulladnak. Vivéka-csúdámani 79.

 viṣayākhyagraho yena suviraktyasinā hataḥ
sa gacchati bhavāmbhodheḥ pāraṁ pratyūhavarjitaḥ
Aki elpusztítja a cápaként ismert érzéktárgyakat a nem-ragaszkodás (Vairágja) kardjával, az akadályoktól (Pratjúha) mentesen (Vardzsita) kel át a Szamszára óceánján. Vivéka-csúdámani 80.

 moha eva mahāmṛtyurmumukṣorvapurādiṣu
moho vinirjito yena sa muktipadamarhati
Ily módon a megszabadulásra törekvő számára az olyan dolgok iránti elragadtatás (Móha – illúzió, az én és enyém érzete), mint a test (Vapu) és a többi, egyenlő a rettentő halállal (Mahá-mritju). Aki ezt teljes mértékben legyőzte (Vinirdzsita), az megérdemli a szabadság állapotát. Vivéka-csúdámani 85.

 Emellett tisztában vagyunk azzal is, hogy az elme vagy a manómaja-kósa az, ami könnyedén azonosul a Prakriti alkotta rendszer valamelyik elemével, s valójában ez maga a tudatlanság, ez a kötöttség oka. De ez a megszabadulás oka is, attól függően, hogy képesek vagyunk-e átprogramozni, átformálni, megtisztítani, mást képzeljen és gondoljon magáról, a világról stb. Az elme képes ragaszkodást ébreszteni az érzéktárgyak iránt, de ugyanő lesz az, aki elidegenedést is fog kelteni bennünk ezek iránt. Megfigyelhetjük ezt a minőségek/gunák szempontjából is.

 na hyastyavidyā manaso’tiriktā
mano hyavidyā bhavabandhahetuḥ
tasminvinaṣṭe sakalaṁ vinaṣṭaṁ
vijṛmbhite’sminsakalaṁ vijṛmbhate
Nincs tudatlanság (Avidjá) az elmén (Manasz) kívül. Az elme maga a tudatlanság, az újjászületés kötöttségének oka. Amikor ez megsemmisül (azaz Nirvikalpa-szamádhi), minden más is megsemmisül, s amikor ez megnyilvánul, akkor minden más is megnyilvánul. Vivéka-csúdámani 169.

 svapne’rthaśūnye sṛjati svaśaktyā
bhoktrādiviśvaṁ mana eva sarvam
tathaiva jāgratyapi no viśeṣaḥ
tatsarvametanmanaso vijṛmbhaṇam
Az álom során, amikor nincs tényleges kapcsolat a külvilággal (Artha-súnja), egyedül az elme teremti meg az egész világegyetemet, beleértve a tapasztalót (Bhóktri), a tapasztalandót és a tapasztalást. Így történik az éber állapotban is, nincs különbség e kettő között. Ezért ez az egész (jelenségvilág) az elme kivetítése (Vidzsrimbhana). Vivéka-csúdámani 170.

 suṣuptikāle manasi pralīne
naivāsti kiṁcitsakalaprasiddheḥ
ato manaḥkalpiteva puṁsaḥ
saṁsāra etasya na vastuto’sti
Az álomtalan mélyalvásban, amikor az elme (Manasz) kauzális állapotába húzódik vissza (Pralíné), semmi sem észlelhető (az alvó ember számára), ahogy azt az egyetemes tapasztalat (Prasziddhé) is alátámasztja. Ennélfogva az ember relatív létezése (Szamszára) csupán az elme alkotása, annak nincs tárgyi valósága (Vasztuta). Vivéka-csúdámani 171.

 vāyunānīyate medhaḥ punastenaiva nīyate
manasā kalpyate bandho mokṣastenaiva kalpyate
A felhőket a szél hozza létre (Áníjaté) és oszlatja (Níjaté) is fel. Ehhez hasonlóan az ember kötöttségét is az elme (Manasz) okozza, s megszabadulásának is egyedül az elme az oka. Vivéka-csúdámani 172.

dehādisarvaviṣaye parikalpya rāgaṁ
badhnāti tena puruṣaṁ paśuvadguṇena
vairasyamatra viṣavatsuvudhāya paścād
enaṁ vimocayati tanmana eva bandhāt
Először ragaszkodást (Rága) ébreszt az emberben a test és az összes érzéktárgy (Szarva-visajé) iránt, s ezen keresztül megköti, akár egy vadat (Pasuvat) a kötéllel. Ezután ugyanez az elme (Manasz) teremt az egyénben egy teljes elidegenedést (Vairaszja) ezen érzéktárgyak iránt, mintha csak mérgek (Visavat) lennének és ezzel megszabadítja a kötöttségből. Vivéka-csúdámani 173.

 tasmānmanaḥ kāraṇamasya jantoḥ
bandhasya mokṣasya ca vā vidhāne
bandhasya heturmalinaṁ rajoguṇaiḥ
mokṣasya śuddhaṁ virajastamaskam
Tehát az elme az egyedüli oka (Kárana) az ember (Dzsantó) kötöttségének vagy megszabadulásának. Amikor a Radzsasz (vagy vágy) hatásai szennyezik, az a kötöttséghez vezet, amikor pedig tiszta és mentes a Radzsasz és Tamasz minőségeitől (mint vágy és tudatlanság), az a megszabaduláshoz vezet. Vivéka-csúdámani 174.

 vivekavairāgyaguṇātirekāc
chuddhatvamāsādya mano vimuktyai
bhavatyato buddhimato mumukṣos
tābhyāṁ dṛḍhābhyāṁ bhavitavyamagre
Az elme a megkülönböztetés (Vivéka – az Önvaló és nem-önvaló között) és lemondás (Vairágja – a nem-önvalóról) túlsúlyából (Atiréka) eredő tisztaság révén a megszabadulás felé tart. Ezért a bölcs, megszabadulásra törekvő személynek először e kettőt kell megerősítenie (Dridhábhjá). Vivéka-csúdámani 175.

tanmanaḥśodhanaṁ kāryaṁ prayatnena mumukṣuṇā
viśuddhe sati caitasminmuktiḥ karaphalāyate
A megszabadulásra törekvő ezért gondosan (Prajatnéna) tisztítsa (Sódhana) meg elméjét. Amikor az megtisztult, a megszabadulás oly könnyen elérhető, mint az ember kezében (Kara) lévő gyümölcs. Vivéka-csúdámani 181.

Hogyan lehet megtisztítani az elmét/értelmet? Rövid válasz a Vivéka-csúdámaniból, de természetesen ez sok leckének és írásnak a témája, melyek sok rendszert és módszert kínálnak fel rá (lásd alább a Bhagavad-gítá néhány versét is).

mokṣaikasaktyā viṣayeṣu rāgaṁ
nirmūlya saṁnyasya ca sarvakarma
sacchraddhayā yaḥ śravaṇādiniṣṭho
rajaḥsvabhāvaṁ sa dhunoti buddheḥ
Aki a megszabadulás iránti egyhegyű odaadással (Éka-szaktjá) gyökerestül kitépi (Nirmúlja) az érzéktárgyakhoz való ragaszkodást, lemond (Szannjaszja) minden (önérdekből végzett) cselekedetről és a Brahmanba vagy Igazságba vetett hittel (Szat-sraddhajá) rendszeresen végzi a hallás, elmélkedés és meditáció gyakorlatait (Sravana-Manana-Nididhjászana), az sikeresen megtisztítja az értelem (Buddhi) Radzsasztikus természetét. Vivéka-csúdámani 182.

dehaprāṇendriyamanobuddhyādibhirupādhibhiḥ
yairyairvṛtteḥsamāyogastatadbhāvo’sya yoginaḥ
A test (Déha), az életlevegők (Prána), az érzékszervek (Indrija), az elme (Manasz), az értelem (Buddhi) és a többi, akármivel is azonosul (Szamájóga) az elme (Vritti) e behatároló elemek közül, mondhatni a Jógi is azzá válik. Vivéka-csúdámani 370.

 tannivṛttyā muneḥ samyaksarvoparamaṇaṁ sukham
saṁdṛśyate sadānandarasānubhavaviplavaḥ
Amikor ez (az azonosulás) megszűnik (Nivrittjá), az elmélkedő ember könnyedén elkülönül mindentől, s eléri a túláradó, örökkévaló üdvösség (Szad-ánanda-rasza) tapasztalását. Vivéka-csúdámani 371.

*  *  *

„Forrásolvasmány”
Vesd össze szekció – Bhagavad-gítá az Elme tisztasága témakörében

 vyavasāyātmikā buddhir ekeha kuru-nandana      bahu-śākhā hy anantāś ca buddhayo ‘vyavasāyinām
Az összpontosított, szilárd értelem egyhegyű, ó, Kuruk szeretett gyermeke. A határozatlanok viszont végtelenül szétszórt értelműek. Bhagavad-gítá 2.41.

buddhi-yukto jahātīha ubhe sukṛta-duṣkṛte      tasmād yogāya yujyasva yogaḥ karmasu kauśalam
karma-jaṁ buddhi-yuktā hi phalaṁ tyaktvā manīṣiṇaḥ      janma-bandha-vinirmuktāḥ padaṁ gacchanty anāmayam
yadā te moha-kalilaṁ buddhir vyatitariṣyati      tadā gantāsi nirvedaṁ śrotavyasya śrutasya ca
A tiszta értelemmel egyesülve (Buddhi-jukto) bárki még ebben az életében megszabadulhat az erényes, s a bűnös tettek (Szukriti-Duskriti) visszahatásaitól egyaránt. Ezért igyekezz megállapodni a Jógában, mert az a cselekvés művészete! A tiszta értelemmel egyesült bölcsek feladják a gyümölcsöket, melyek a cselekvésből erednek, s ezzel kiszabadulnak az ismétlődő születés és halál kötelékéből, elérve azt az állapotot, mely túl van minden szenvedésen. Amikor értelmed (Buddhi) túljut a tévképzetek örvénylő forgatagán, eléred a szenvtelenség állapotát, és közömbössé válsz az iránt, amit eddig hallottál vagy tanultál, és amit a jövőben hallani fogsz. Bhagavad-gítá 2.50–52.

viṣayā vinivartante nirāhārasya dehinaḥ       rasa-varjaṁ raso ‘py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate
yatato hy api kaunteya puruṣasya vipaścitaḥ      indriyāṇi pramāthīni haranti prasabhaṁ manaḥ
tāni sarvāṇi saṁyamya yukta āsīta mat-paraḥ      vaśe hi yasyendriyāṇi tasya prajñā pratiṣṭhitā
dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate      saṅgāt sañjāyate kāmaḥ kāmāt krodho ‘bhijāyate
krodhād bhavati sammohaḥ sammohāt smṛti-vibhramaḥ    smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati
rāga-dveṣa-vimuktais tu viṣayān indriyaiś caran      ātma-vaśyair vidheyātmā prasādam adhigacchati
prasāde sarva-duḥkhānāṁ hānir asyopajāyate      prasanna-cetaso hy āśu buddhiḥ paryavatiṣṭhate
nāsti buddhir ayuktasya na cāyuktasya bhāvanā      na cābhāvayataḥ śāntir aśāntasya kutaḥ sukham
indriyāṇāṁ hi caratāṁ yan mano ‘nuvidhīyate      tad asya harati prajñāṁ vāyur nāvam ivāmbhasi
tasmād yasya mahā-bāho nigṛhītāni sarvaśaḥ      indriyāṇīndriyārthebhyas tasya prajñā pratiṣṭhitā
A megtestesült lélek az érzékek visszavonásának gyakorlatával ugyan tartózkodhat az érzékkielégítés tárgyaitól, de az ízek, s az élvezetek utáni vágya megmarad. Ettől csak úgy szabadulhat meg, ha előbb a Legfelsőbbet (Param) tapasztalja, s ettől tudata rendíthetetlenné válik. Ó, Kuntí fia, a lázongó érzékek oly erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, önnön tökéletességén dolgozó bölcs elméjét is erőnek erejével elragadják. Aki érzékszerveit megzabolázva összekapcsolódott a jógával, Engem tekintve a Legfelsőbbnek, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik. Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen ragaszkodásból keletkezik a vágy, a vágy pedig dühöt szül. A dühből illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az ítélőképes értelem, s az értelem elvesztével az ember elbukva visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. Aki vonzódástól és ellenszenvtől mentesen gyakorolja az Átman, az Önvaló megvalósításának szellemi útját, ezáltal érzékein uralkodva megszabadul az érzéktárgyak befolyásától, s így elnyerheti az elme tökéletes nyugalmát. E benső béke elérésével megszűnnek anyagi szenvedései, elméjét áthatja a derű, és értelme is hamarosan megszilárdul. Nem lehet tiszta tudata annak, aki nincs jógában, mert képtelen a koncentrációra. Összpontosítás (kontempláció) vagy meditáció nélkül nem érhető el az elme megállapodott nyugalma, és miként létezhet boldogság benső béke nélkül? Ahogyan az erős szél sodorja el a bárkát a tengeren, úgy képesek magukkal ragadni az ember bölcsességét is a csapongó érzékek, ha az elme rájuk összpontosít. Ezért, ó, erős karú, aki képes visszatartani érzékeit azok tárgyaitól, annak tudata valóban megszilárdult. Bhagavad-gítá 2.59–68.

nirāśīr yata-cittātmā tyakta-sarva-parigrahaḥ      śārīraṁ kevalaṁ karma kurvan nāpnoti kilbiṣam
Vágyak nélkül, elméjén és egóján (Csitta-átma) uralkodva, feladva minden sóvárgást (Parigraha) csupán teste (Saríra) fenntartása végett cselekszik, s így nem teszi ki magát a bűnnek. Bhagavad-gítá 4.21.

tad-buddhayas tad-ātmānas tan-niṣṭhās tat-parāyaṇāḥ      gacchanty apunar-āvṛttiṁ jñāna-nirdhūta-kalmaṣāḥ
Akiknek értelme a Legfelsőbb Önvalóban lakozik, énjük abban (Tat) merült el, odaadó hitük szilárd, és legfelsőbb menedékre benne találtak, azok elérik azt a legfelsőbb állapotot, amelyből nincs visszatérés, mert tudásuk által minden bűntől megtisztultak. Bhagavad-gítá 5.17.

ihaiva tair jitaḥ sargo yeṣāṁ sāmye sthitaṁ manaḥ      nirdoṣaṁ hi samaṁ brahma tasmād brahmaṇi te sthitāḥ
na prahṛṣyet priyaṁ prāpya nodvijet prāpya cāpriyam      sthira-buddhir asammūḍho brahma-vid brahmaṇi sthitaḥ
Akiknek elméje rendíthetetlen egyensúlyban van, azok már legyőzték e világot, hibátlanok, mint a Brahman, s így ők már a Brahmanban vannak. Aki nem örvendezik, ha valami kellemes éri, nem búsul a kellemetlenen, kinek értelme rendíthetetlen, akit semmi sem téveszt meg, s aki ismeri a Brahmant, az Brahmanban van. Bhagavad-gítá 5.19–20.

praśāntātmā vigata-bhīr brahmacāri-vrate sthitaḥ      manaḥ saṁyamya mac-citto yukta āsīta mat-paraḥ
Így nyugodt, kiegyensúlyozott elmével, a félelemtől megszabadulva, a Brahmacsárja (nőtlenség) fogadalmát tartva, elméjét Rám (szívére) rögzítve üljön, Engem tekintve legfelsőbb céljának. Bhagavad-gítá 6.14.

saṅkalpa-prabhavān kāmāṁs tyaktvā sarvān aśeṣataḥ      manasaivendriya-grāmaṁ viniyamya samantataḥ
śanaiḥ śanair uparamed buddhyā dhṛti-gṛhītayā      ātma-saṁsthaṁ manaḥ kṛtvā na kiñcid api cintayet
yato yato niścalati manaś cañcalam asthiram      tatas tato niyamyaitad ātmany eva vaśaṁ nayet
praśānta-manasaṁ hy enaṁ yoginaṁ sukham uttamam      upaiti śānta-rajasaṁ brahma-bhūtam akalmaṣam
Kivétel nélkül feladva az akaratból (Szankalpa) fakadó (önző) vágyakat, vonja vissza az érzékeket minden oldalról, egyedül az elme által. Szilárdan összpontosított értelme (Buddhi) segítségével fokozatosan lépjen be a Szamádhiba, elméje lakozzon az Önvalóban (Átman), és semmi másra ne gondoljon. Bármilyen tárgyat követve kóboroljon is a természetéből adódóan ingatag és csapongó elme (Manasz), azonnal vissza kell vonni az Önvaló (Átman) irányítása alá. A legnagyobb boldogságot éri el az a jógi, akinek elméje békés. Szenvedélye (Radzsasz) lecsendesül, s a karmikus visszahatásoktól megtisztulva eléri a Brahmannal való egység tökéletes állapotát. Bhagavad-gítá 6.24–27.

śrī-bhagavān uvāca       asaṁśayaṁ mahā-bāho mano durnigrahaṁ calam      abhyāsena tu kaunteya vairāgyeṇa ca gṛhyate
asaṁyatātmanā yogo duṣprāpa iti me matiḥ      vaśyātmanā tu yatatā śakyo ‘vāptum upāyataḥ
A Magasztos Úr válaszolt: Ó, Kunti erős karú fia! Nem kétséges, a nyugtalan elmét uralni nehéz, de a folyamatos gyakorlás (Abjásza) és az őszinte lemondás (Vairágja) végül megfékezi azt. A jóga (kontemplatív harmónia) nehezen megvalósítható annak, akinek énje (elméje) zabolátlan. Ám az elméjét helyes módszerrel legyőző, törekvő (jógi) számára biztos a siker. Ez az Én véleményem. Bhagavad-gítá 6.35–36.

sarva-dvārāṇi saṁyamya mano hṛdi nirudhya ca      mūrdhny ādhāyātmanaḥ prāṇam āsthito yoga-dhāraṇām
oṁ ity ekākṣaraṁ brahma vyāharan mām anusmaran      yaḥ prayāti tyajan dehaṁ sa yāti paramāṁ gatim
ananya-cetāḥ satataṁ yo māṁ smarati nityaśaḥ      tasyāhaṁ sulabhaḥ pārtha nitya-yuktasya yoginaḥ
Aki érzékeinek valamennyi (kilenc) kapuját bezárva, elméjét a Szív-csakrába visszavonva, s a teljes életerőt a Korona-csakrába (Brahmarandra) emelve, magát a jógikus összpontosítás gyakorlatával lefoglalva folyamatosan vibrálja a szent \ (Óm) szótagot, mely maga az elpusztíthatatlan Brahman, s Rám emlékezik teste elhagyásakor, az eléri a Legfelsőbb Célt. Aki elméjében eltérés nélkül szüntelenül Rám emlékezik, az ilyen jógi, aki visszavonhatatlanul egyesült a jógában, az könnyen elérhet Engem, ó, Pártha. Bhagavad-gítá 8.12–14.

mahātmānas tu māṁ pārtha daivīṁ prakṛtim āśritāḥ      bhajanty ananya-manaso jñātvā bhūtādim avyayam
De a nagy lelkek, ó, Pártha, az Isteni természet oltalma alatt állnak, osztatlan elmével imádnak, mert a teremtés kimeríthetetlen eredetének ismernek Engem. Bhagavad-gítá 9.13.

man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru   mām evaiṣyasi yuktvaivam ātmānaṁ mat-parāyaṇaḥ
Elmédet összpontosítsd Rám, légy az én hívem (Bhakta), áldozz Nekem, és hódolj meg Előttem! Ha teljesen elmerülsz Bennem, legfelsőbb célodként elfogadva elérsz Engem. Bhagavad-gítá 9.34.

mac-cittā mad-gata-prāṇā bodhayantaḥ parasparam      kathayantaś ca māṁ nityaṁ tuṣyanti ca ramanti ca
teṣāṁ satata-yuktānāṁ bhajatāṁ prīti-pūrvakam      dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ yena mām upayānti te

Összpontosított elmével (Csitta) és életerővel (Prána), tökéletesen elmerülve Bennem életüket Nekem ajánlották fel, szüntelenül Rólam társalogva megvilágosítják egymást, miközben teljes elégedettséget és boldogságot élveznek. Azok, akik örök kapcsolatban vannak Velem és odaadó szeretettel imádnak, Én megadom azt a megkülönböztető értelmet (Buddhi-jóga), az odaadás bölcsességét, mely által elérhetnek Engem. Bhagavad-gítá 10.10.

mayy eva mana ādhatsva mayi buddhiṁ niveśaya      nivasiṣyasi mayy eva ata ūrdhvaṁ na saṁśayaḥ
atha cittaṁ samādhātuṁ na śaknoṣi mayi sthiram      abhyāsa-yogena tato mām icchāptuṁ dhanañjaya
Elmédet (Manasz) összpontosítsd Rám, megkülönböztető értelmedet (Buddhi) egyesítsd Velem, ily módon mindig Bennem fogsz élni, e felől semmi kétség! Ha képtelen vagy elmédet eltérés nélkül Rám összpontosítani, akkor a jóga kitartó gyakorlásával igyekezzél elérni Engem, ó, bőség meghódítója! Bhagavad-gítá 12.8–9.

manaḥ-prasādaḥ saumyatvaṁ maunam ātma-vinigrahaḥ      bhāva-saṁśuddhir ity etat tapo mānasam ucyate
Lelki egyensúly, szenvtelenség, hallgatag komolyság, önfegyelem és a szív tisztasága jelenti az elme vezeklését. Bhagavad-gítá 17.16.

pravṛttiṁ ca nivṛttiṁ ca kāryākārye bhayābhaye      bandhaṁ mokṣaṁ ca yā vetti buddhiḥ sā pārtha sāttvikī
Az az értelem, mely ismeri a cselekvés (Pravritti) és a lemondás ösvényét (Nivritti), tudja mit kell és mit nem szabad megtennie, a félelmet és a félelemnélküliséget, az anyagi kötöttséget (Bandham) és a megszabadulást (Móksam), annak értelme a jóság (Szattva) minőségébe tartozik, ó, Pártha. Bhagavad-gítá 18.30.

 śamo damas tapaḥ śaucaṁ kṣāntir ārjavam eva ca      jñānaṁ vijñānam āstikyaṁ brahma-karma svabhāva-jam
Lelki béke (a belső érzék vagy elme fegyelmezése), önfegyelem (érzékek feletti uralom), vezeklés, tisztaság, megbocsátás, becsületesség, tudás és annak megvalósítása, valamint az Abszolútba vetett szilárd hit alkotja a Bráhmana-természettel születettek kötelességeit. Bhagavad-gítá 18.42.

asakta-buddhiḥ sarvatra jitātmā vigata-spṛhaḥ      naiṣkarmya-siddhiṁ paramāṁ sannyāsenādhigacchati
Akinek értelme semmihez sem ragaszkodik, önfegyelmezett, akit a vágyak már elhagytak, az a lemondása (Szannjásza) révén eléri a tettektől és azok visszahatásaitól való mentesség (Naiskarmja-sziddhi) legtökéletesebb állapotát. Bhagavad-gítá 18.49.

*  *  *

Most, hogy a főbb elemeket áttekintettük, figyeljük meg, hogy a Szádhana Csatustaja elemei hogyan függenek össze és erősítik egymást (alább idézzük a vonatkozó slókákat is):

  • a megszabadulás vágya (Mumuksutva) segíti és alátámasztja a lemondást/elkülönülést (Vairágja), kívül és belül is, és fordítva is, a nem-ragaszkodás segíti a megszabadulás törekvését
  • a Vivéka az alapja a Vairágjának – ha el akarom engedni az átmeneti dolgokhoz való ragaszkodást, mindig készen kell álljak megkülönböztetni a valóst és a valótlant. Ezért nem meglepő, hogy a megkülönböztetés és a nem-ragaszkodás/szenvedélymentesség lesz a törekvő madár két szárnya, hogy felrepüljön a megszabadulás fájára
  • a Vairágja olyan kiemelt fontosságú, hogy azt mondja, csak aki ezt elérte, éri el a valóságot => aki elérte a valóságot, az megszabadul a kötelékektől (hiszen attól még van teste stb.) => a szabad lélek képes tapasztalni az örök üdvösséget
  • más szavakkal, de ugyanez hangzik el később is a műben: a nem-ragaszkodás tudást ad => a tudás lehetővé teszi az érzéki örömöktől való visszavonódást (ez a Szádhana Csatustaja 6 erényének egyike, az Uparati) => ez az Önvaló üdvösségének megtapasztalásához vezet => ezt a béke követi

antastyāgo bahistyāgo viraktasyaiva yujyate
tyajatyantarbahiḥsaṅgaṁ viraktastu mumukṣayā
Egyedül az elkülönült vagy szenvedélymentes (Vairágja/Virakta) ember alkalmas erre a benső (Antar) és külső (Bahir) lemondásra (Tjága), mivel az ilyen ember a megszabadulás vágyából kifolyólag feladja a belső és külső ragaszkodást (Szanga). Vivéka-csúdámani 372.

bahistu viṣayaiḥ saṅgaṁ tathāntarahamādibhiḥ
virakta eva śaknoti tyaktuṁ brahmaṇi niṣṭhitaḥ
Csakis az elkülönült ember, aki teljesen a Brahmanban nyugszik (Nisthita), képes feladni az érzéktárgyakhoz (Visaja) való külsődleges ragaszkodást, valamint az énségérzethez (Aham) és az elme többi átalakulásához való belső ragaszkodást. Vivéka-csúdámani 373.

vairāgyabodhau puruṣasya pakṣivat
pakṣau vijānīhi vicakṣaṇa tvam
vimuktisaudhāgralatādhirohaṇaṁ
tābhyāṁ vinā nānyatareṇa sidhyati
Ó, bölcs ember (Vicsaksana), tudd, hogy a szenvedélymentesség (Vairágja) és a megkülönböztetés (Bódha) olyan a törekvő számára, akár egy madár két szárnya. Hacsak nem rendelkezik mindkettővel, az ember nem képes csak az egyik segítségével elérni a megszabadulás (Vimukti) fáját, mely egy épület tetején nő (Adhiróhana). Vivéka-csúdámani 374.

atyantavairāgyavataḥ samādhiḥ
samāhitasyaiva dṛḍhaprabodhaḥ
prabuddhatattvasya hi bandhamuktiḥ
muktātmano nityasukhānubhūtiḥ
Egyedül a végtelenül (Atjanta) szenvedélymentes ember rendelkezik Szamádhival, s csupán a Szamádhi embere éri el a szilárd megvalósítást (Dridha-prabódha). Csak a valóságot elérő ember szabad a kötöttségtől (Bandha-mukti), s csakis a szabad lélek képes tapasztalni az örök üdvösséget. Vivéka-csúdámani 375.

vairāgyasya phalaṁ bodho bodhasyoparatiḥ phalam
svānandānubhavācchāntireṣaivoparateḥ phalam
A szenvedélymentesség (Vairágja) eredménye (Phala) a tudás, a tudásé (Bódha) az érzéki örömöktől való visszavonódás (Uparati), amely az Önvaló üdvösségének megtapasztalásához vezet, azt pedig a béke (Sánti) követi. Vivéka-csúdámani 419.

Felvetés – Ahogy ezeket a levezetéseket nézzük, érdemes magunkba nézni és megvizsgálni, hogyan vagyunk mi a békével és üdvösséggel, tényleg vágyunk-e rá? A Prakritiből álló rendszerünk különböző elemei hogyan viszonyulnak ehhez, támogatnak-e minket efelé? Mindazokat a dolgokat, amelyeket jelenleg magunknak mondunk, előbb-utóbb mind el kellene engedni, hogy legyen hely megragadni helyette a magasabb szintű dolgokat. Lehet fokozatosan, lépésenként, de lecserélés nélkül valószínűleg nem megy. Ahogy a Vivéka-csúdámani 222. verse mondja: „a megszabadulásra törekvő számára nincs más út az újjászületés kötöttségeinek eltépéséhez, minthogy megvalósítja saját Önvalójának igazságát.”

 Konklúzió – Kiemelten tud-e nekünk segíteni ez a két képesség napi helyzeteinkben és hosszútávú céljainkban? Úgy tűnik igen, ám ezek az elme megtisztításával együtt, s nem pusztán önmagukban relevánsak. Emiatt nem feltétlen zárhatunk ki más erőteljes és a jóga útján előre vivő erényeket/képességeket sem. Mindannyiunkat vezérelhet ebben az életünkben vagy életünk bizonyos szakaszában olyan erő, ami inkább hit, szeretet, meghódolás, odaadás, hála természetű, de lehet ez önfeláldozás, együttérzés, önzetlenség stb. is – ha ez elég erős, amolyan kritikus tömeget képez, vezérli a gondolatokat, érzéseket, tetteket, s valójában hozzákapcsolódik a jógánk céljához és abban előrevisz minket, emellett az elme tisztaságát is előmozdítja. Ezt könnyedén le tudjuk ellenőrizni, ha nehezebb helyzetbe vagy konfliktusba kerülünk, akkor ennek felidézése ad-e elég erőt és fényt, hogy a középpontunkban maradjuk, vagy oda visszatérjünk. Ennek működését folyamatában érdemes figyelni, mert az elme/szív is szakaszosan, lépésenként tisztul meg, s az a legjobb, ha ezek a folyamatok egymást támogatják és erősítik. Pont emiatt érdemes az ősi írások által kiemelt összefüggésekre, elemekre is támaszkodni, mert mély tudati és gyakorlati tapasztalatok révén állt össze, került bizonyításra, és ha csak azt a tényt tekintjük, hogy fokozatosan tudunk haladni, rétegről rétegre, de akár csak ragaszkodunk az elért szintünkhöz, vagy nincs bennünk törekvés tovább menni, akkor megállt a folyamat – ezért ezek a lendítő és támogató erők elengedhetetlenek a jóga ösvényén.

 Összefoglalásként nézzünk meg két olyan történetet, ahol megjelennek és megvizsgálhatóak ezek az elemek – figyeljük meg, milyen amikor van Mumuksutva és Vairágja, illetve a kapcsolódó, már említett dolog, s amikor nincs. Ezzel elmélyíthetjük az ismereteket, összefüggéseket és azok gyakorlatát is.

  • Az egyik a Katha-upanisad, ahol Nacsikétasz beszélget Jamával. Egy része megtalálható az Ég a szívben-ben, illetve olvasható magyarul, pl. Tenigl-Takács László fordításában is. https://terebess.hu/keletkultinfo/upanisadok3.html#10
  • A másik pedig a Csándógja-upanisad 8. fejezete, amikor Pradzsápati tanítja a szurák és aszurák képviselőit, Indrát és Virócsanát. Az Ég a szívben-ben forrásolvasmányként található meg.

Katha-upanisad

„A fekete Jadzsur-véda Káthaka-iskolájának alkotása, s egy, a Taittiríja-bráhmanában megtalálható legendába ágyazza be az upanisadok Brahmanról és az Átmanról szóló tanításait. Elbeszéli, hogy Nacsikétasz – nevének jelentése Vágybíratlan –, a Halál, Jama házába tért be a halhatatlanság tudását kutatva, és magától a Haláltól kapta meg ennek tudományát. Az első három szakasz tartalmazza a halhatatlanságról szóló tanítását, melyet a Halál az abszolút Önvalónak a jóga szellemi útján való megtapasztalásaként vázol fel. Ezért a mű a számkhja jóga filozófia kedvelt hivatkozási alapja lett. Az utolsó három szakaszt minden bizonnyal később csatolták az upanisadhoz, ezek többnyire már csak az előbbiekben kifejtett tanításokat magyarázzák, részletezik tovább.” (Olvashatjuk a Terebessen.)
A legenda röviden: Nacsikétasz apja mindenről lemond, mindent szétoszt, s mikor látja a fiú, hogy lesoványodott állatokat ad át, mellyel talán apja is sovány eredményre jut, akkor többször megkérdezi, hogy őt kinek fogja adni. Apja erre feldühödve azt feleli, a halálnak. A fiú veszi a sátorfáját és elmegy a halálhoz, aki épp nincs otthon, ezért 3 napig vár rá a küszöbén. A halál hazatértekor meglepődik a vendégen, s mivel a fiút nem látta vendégül senki 3 napig, ezért 3 kívánságát teljesíti. Ebből az első, hogy atyja békéljen meg, a második a mennybe vivő tűz, a harmadik pedig, hogy mi van a halál után, van-e lét vagy sem. Utolsó kéréséről próbálja Jama lebeszélni a fiút, kérjen inkább vagyont, jólétet, hosszú életet, bármit, csak ezt ne.
Nacsikétasz kitart a kérése mellett – erre a halál megörül, hogy ez egy méltó tanítvány hozzáállása, mert a jó és az előnyös közül a jót akarja. Mindkettő elénk áll, hogy ezeket megértve döntést tudjunk hozni. A fiú elveti mindazt, amire mások vágyakoznak, nem csillant fel a szeme arra a gondolatra, hogy vagyona vagy hatalma legyen.
Felvetés – A vágy adott a világban, a különbség abban van, hogy egy megszabadulásra törekvő mindig egy felsőbb szinttel akar összekapcsolódni, ennek érdekében tesz önzetlen tetteket, ennek érdekében és erről tanul, ezt szereti és imádja. A másik kulcs pedig a szamszkárák rettentő tömege, amely az adott dolgok meglétét és hiányát véste be mélyre, ezért fontos észrevenni a gondolatmenetét egy jólelkű, erkölcsös embernek, akinél a vairágja és a megszabadulás iránti vágy talán nem elég erős – lehet, hogy teljesen szattvikus elképzelései és vágyai vannak, hogy mire fordítaná a vagyont, a hatalmat, mit kezdene a szerelemmel – ám a valóságban a szamszkárák miatt nem feltétlen ez fog történni, az elme nem biztos, hogy megtisztul ettől, hanem beszennyeződik, egyre több radzsasz és tamasz áramlik bele és emiatt lefelé tart.
Nacsikétasz a tudásra vágyik, tisztán látja, hogy mindezek a felajánlott dolgok elmúlnak, elmúlik az élet is, ezért a halhatatlanság titkát akarja kifürkészni a legjobb személytől. A lényegről kevesen beszélnek, kevesen értik – mindenki a nem-tudást dagasztja. Fontos megérteni, hogy a minket befolyásoló tudatlanság megakadályozza a tisztán látást, a tudakozódást, mert ha mondják, akkor sem halljuk. Ha halljuk, akkor sem értjük. Nem is sokan mondják, abból se mindenki érti, amit mond… – emiatt különleges jelentősége van a nem-ragaszkodásnak, mert minél több hamis képzetet engedünk el, annál több áramolhat be a tudásból is, ez pedig még inkább fokozza az elme megtisztulását. Ezt támasztja alá az alábbi lovasszekér hasonlat, illetve a zabolátlan lovak esete. Illetve ne feledjük a BG. 6.5–6. versét, hogy az elme legnagyobb ellenség és legjobb barát is lehet, utóbbi akkor, ha az Átman uralmat nyer az nem-Átman felett.
Végül ahogy az Ég a szívben-ben olvashatjuk: „Az idézett Katha-upanisad versekből megállapítható, hogy az Átman vagy Önvaló a tiszta értelmen keresztül kinyilatkoztatja önmagát. Egyszerűbben, amikor a Buddhi vagy értelem az Átmanhoz hasonlóan tökéletesen tiszta, akkor nyilvánul meg a tökéletes tudatosság. Az emberi lényben lévő alacsonyabb fokozatoknak kell feltisztulniuk a következő, magasabb szinthez (Kósák vagy burkok). A tisztaság egyben szabadságot jelent az illúzió (Májá) befolyásától, az állandó bizonytalanságtól és kétkedéstől, valamint az ezekből fakadó tévképzetektől. Ez a benső tökéletesedés következetes útja, amit kiegészít a szívből jövő odaadás és a Legfelsőbb Úr kegyelme. Végső soron a bölcsesség legmagasabb szintje a tökéletes vagy szellemi szeretet, a Bhakti.”

manasaivedamāptavyaṁ neha nānāsti kiṁ cana
mṛtyoḥ sa mṛtyum gacchati ya iha nāneva paśyati
A Brahman a megtisztult elme (Manasz) által ismerhető meg egyedül, s egyáltalán nincs benne sokféleség vagy különbözőség. Aki változatosságot észlel, az halálból halálba tér. Katha-upanisad 2.1.11.

ātmānaṁ rathinaṁ viddhi śarīraṁ ratham eva tu
Buddhiṁ tu sāradhiṁ viddhi manaḥ pragraham eva ca
Jama így folytatta: Tudd az Átman (Lélek) a harci kocsi ura (utasa), a fizikai test (Saríra) a kocsi maga, a megkülönböztető értelem (Buddhi) a kocsi hajtó, az elme (Manasz) a gyeplő. Katha-upanisad 1.3.3.

indriyāṇi hayān āhur viṣayāṁs teṣu gocarān
ātmendriya-mano-yuktam bhoktety āhur manīṣiṇaḥ
Úgy mondják az érzékek a lovak, az érzéktárgyak az utak, melyeken a harci szekér halad; míg az érzékekkel, az elmével és a testtel összekapcsolódott Átmant (Önvalót) a bölcsek élvezőnek hívják. Katha-upanisad 1.3.4.

yas tv avijñānavān bhavaty ayuktena manasā sadā
tasyendriyāṇy avaśyāni duṣṭāśvā iva sāratheḥ
Akinek megkülönböztető értelme elveszett, s elméje is folyvást fegyelmezetlen, az képtelen uralni az érzékeit, hasonlóan ahhoz a kocsishoz, aki zabolátlan, rossz lovakat próbál irányítani. Katha-upanisad 1.3.5.

yas tu vijñānavān bhavati samanaskas sadā śuciḥ
sa tu tat padam āpnoti yasmāt bhūyo na jāyate
Ám aki kellő bölcsességgel bír, éppen ezért elméje uralt és tiszta, az eléri e legfelsőbb lakóhelyet és többé nem születik meg újra. Katha-upanisad 1.3.8.

vijñānasārathiryastu manaḥ pragrahavān naraḥ
so’dhvanaḥ pāramāpnoti tadviṣṇoḥ paramam padam
Az az ember, aki megkülönböztető bölcsességgel (Vigjána) uralja kocsiját (fizikai testét), és tökéletesen irányítva (akár egy lovat) kézben tartja elméje (Manasz) gyeplőjét, az eléri a végső célt, Visnu legfelsőbb lakóhelyét. Katha-upanisad 1.3.9.

indriyebhyaḥ parā hyarthā arthebhyasca param manaḥ
manasastu parā buddhirbuddherātmā mahān paraḥ
Az érzékeknél (Indriják) magasabbak a finom-elemek (Tanmátrák), azokon is túl van az elme (Manasz), a fölött áll az értelem (Buddhi), azon is túl az Átman, mely a leghatalmasabb. Katha-upanisad 1.3.10.

mahataḥ paramavyaktamavyaktātpuruṣaḥ paraḥ
puruṣān na paraṁ kiñcit sā kāṣṭhā paramā gatiḥ
A Mahat-tattván vagy Kozmikus Értelmen túl van a legfelsőbb megnyilvánulatlan (Pradhána), a fölött a Purusa. A Purusa fölött nincs semmi, ő a legvégső cél. Katha-upanisad 1.3.11.

eṣa sarveṣu bhūteṣu gūḍhoātmā na prakāśate
dṛśyate tvagryayā buddhyā sūkśmayā sūkśmadarśibhiḥ
Ő (Purusa) az összes lényben benne rejtező Átman vagy Önvaló, fénye nem észlelhető közvetlenül, csakis a tisztánlátók, a kifinomult értelműek pillanthatják meg. Katha-upanisad 1.3.12.

yacchedvāṇ manasī prājñastad yacchejjñāna ātmani
jñānamātmani mahati niyacchet tad yacchecchānta ātmani
A bölcs vonja vissza beszédét az elmébe, az elmét az értelembe, értelmét a Kozmikus Értelembe (Mahat), azt pedig a békés Önvalóba, az Átmanba. Katha-upanisad 1.3.13.

uttiṣṭhata jāgrata prāpya varān nibodhata
kṣurasya dhārā niśitā duratyayā durgaṁ pathas tat kavayo vadanti
Kelj fel, ébredj, és próbáld felfogni a kegyet, melyet kaptál! De tudd a (lélek) ösvényén járni olyan, mintha borotván lépkednél! Így beszélik az ihletett bölcsek. Katha-upanisad 1.3.14.

aśabdam asparśam arūpam avyayaṁ tathā‘rasaṁ nityam-agandhavaccayat
anādyanantaṁ mahataḥ paraṁ dhruvaṁ nicāyya tan mṛtyumukhāt pramucyate
Aki meglátja a hangtalan, örökkévaló, érinthetetlen, forma nélküli, ízlelhetetlen, illat nélküli, romolhatatlan, végtelen, leghatalmasabb valóságot, az megszabadul a haláltól, úgy mondják. Katha-upanisad 1.3.15.

taṁ durdarśaṁ gūdham anupraviṣṭaṁ guhāhitaṁ gahvareṣṭham purāṇam
adhyātma-yogādhigamena devam matvā dhīro harṣa-śokau jahāti

A megvilágosodott bölcs túljut minden világi észlelésen, örömön és bánaton, s végül az örök Lélek, az Átman bölcsessége által, amit nem könnyű megpillantani, s melyet csupán a rendíthetetlen Jóga-meditáció révén érhet el, megvalósítja a szív titkos barlangjában rejtőzködő őseredeti Istenséget. Katha-upanisad 1.2.12.

nāyam ātmā pravacanena labhyo na medhayā na bahunā śrutena
yam evaiṣa vṛṇute tena labhyas tasyaiṣa ātmā vivṛṇute tanūṁ svām
Ez az Átman (Legfelsőbb Lélek) elérhetetlen a Védák tanulmányozása, pallérozott értelem vagy tanítás hallgatása által. Az Átman nem érhető el csupán annak, akit Ő maga kiválaszt: az ilyen ember számára kinyilatkoztatja önnön természetét. Katha-upanisad 1.2.23.

 

Csándógja-upanisad 8. fejezet

A szuráknak és az aszuráknak tudomására jut a következő tanítás, mely felserkenti őket, hogy tanítvánnyá szegődjenek.

ya ātmā pahata-pāpmā vijaro vimṛtyur viśoko
vijighatso’pipāsaḥ satya-kāmaḥ satya-saṅkalpaḥ
so’nveṣtavyaḥ sa vijijñāsitavyaḥ sa sarvāṁś ca lokān āpnoti
sarvāṁś ca kāmān yas tam ātmānam anuvidya vijānāti
iti ha prajāpatir uvāca
A Lélek (Átman), mely bűntelen, mentes az öregségtől, a haláltól, a szenvedéstől, az éhségtől és a szomjúságtól, akinek igaz a vágya, aki szilárd az igazságban, ő a szüntelenül keresendő, s egyedül őt kell megismerni. Aki megtalálta az megérti, hogy a Lélek (Átman) elér minden világot és betölt minden vágyat. Így szólt erről Pradzsápati. Csándógja-upanisad 8.7.1.

Eszerint, aki megismeri az Önvalót az elér minden világot és minden vágya betelik. Illő módon Pradzsápatihoz járultak, 32 évig tanulták nála, majd az erről szóló tanítás feltárja, hogy az Átman az, amely a szemben látható, nézzék meg a víztükörben. Mindketten elégedetten távoznak, Virócsana elmondja az aszuráknak, hogy a testet kell imádni, Indra viszont elgondolkodik, hogy ha a test valamilyen módon süket/béna stb., akkor az mégse olyan jó, ezért visszatért tanítójához. 32 év után Pradzsápati elmondja, hogy az álomban megjelenő az Átman – Indra elmegy, de megint visszatér. 32 év után a tanító feltárja, hogy az álomtalan alvásban megjelenő az Átman – Indra elmegy, de megint visszatér. Még öt évig szolgálja mesterét, amikor megkapja az Átmanról szóló tanítás teljes egészét.
Láthatjuk, hogy a tudatállapotokon vezeti végig a mester a tanítványát, melyeket mind meg kell valósítani, ahhoz, hogy értsék/hallják. Enélkül egy adott szint válik a válasszá/megoldássá, s az élet és a döntések alapjává, nem a teljes egész.
A témánk szempontjából megállapíthatjuk, hogy Virócsana az a fajta kereső volt, aki inkább gazdagságra vágyik és nem megszabadulásra. A ragaszkodása, a megkülönböztetés hiánya, a megszabadulás iránti törekvés hiánya, az elme nem tiszta állapota mind oda juttatják, hogy nem kapja meg a teljes tudást, s azt hirdeti, hogy a test maga az Átman, tehát ez ad meg minden vágyat. Alacsonyabb szintről indult és a leszolgált tanuló évei után se jutott tovább.
Indra is elégedett az alacsonyabb szintű tanításokkal, ám mégis tovább gondolja és kételyei merülnek fel. Azt is mondhatnánk, hogy ő sikeresen használja az Advaita Védánta gyakorlatát – Sravana (hallás), Manana (elmélkedés), Nididhjászana (meditáció) – mert elmélkedik az elhangzott tanításon, majd még többet tanul, tovább tisztul az elméje, nem ragaszkodik se az elképzeléseihez, se az érzéktárgyakhoz (hiszen mesterénél él) s végül a teljes tudás birtokába jut (meditációba).

tau ha prājapatir-uvāca ya eso’kṣiṇī puruṣo dṛśyata
eṣa ātmeti hovāca itad amṛtam abhayam etad brahmety atha yo’yaṁ
bhagavo’psu parikhyāyate yascāyam ādarśe katama eṣa
ity eṣa u evaiṣu sarveṣv anteṣu parikhyāyata iti hovāca
Így szólt hozzájuk Pradzsápati:
– A személy, mely a szemben látható az Átman (Lélek). Majd hozzátette, ő a halhatatlan, a félelemnélküli; a Brahman.
– Hát az kicsoda nagytiszteletű Uram, aki a vízben, és aki a tükörben visszaverődik, melyik ezek közül az Átman?
Ő maga tükröződik mindenekben – válaszolta Pradzsápati. Csándógja-upanisad 8.7.2–4.

tau hocatur yathaivedam āvāṁ bhagavaḥ sādhv alaṅkṛtau suvasanau
pariṣkṛtau sva evamevemau bhagavaḥ sādhv alaṅkṛtau suvasanau
pariṣkṛtāv ity eṣa ātmeti hovāca etad amṛtam abhayam etad brahmeti
tau ha sānta-hṛdayau pravavrajatuḥ
Ők így válaszoltak: Tiszteletreméltó Urunk, akiket ott látunk felékesítve ragyogón, felöltözve díszes ruhába, finom illatos kenőcsöket használva, egészen olyanok, mint mi magunk felékesítve ragyogón, felöltözve díszes ruhába, finom illatos kenőcsöket használva. Ez az Átman – válaszolta (Pradzsápati) ekkor –, ez a halhatatlan, a félelemnélküli. Ez a Brahman. Ők pedig szívükben elégedetten távoztak. Csándógja-upanisad 8.8.3.

tau hānvīkṣya prajāpatir-uvāca anupalabhyātmānam ananuvidya
vrajato yatara etad upaniṣado bhaviṣyanti devā vā asurā vā te
parābhaviṣyantīti sa ha sānta-hṛdaya eva
virocano’surān jagāma tebhyo haitām upaniṣadaṁ
provāca ātmaiveha mahayya ātmā paricarya ātmānam evaiha
mahayann ātmānaṁ paricarann ubhau lokṁv avṁpnotīmaṁ cāmuṁ ceti
Pradzsápati utánuk nézett, és így szólott: Úgy mennek el innen, hogy nem lelték meg és nem értették meg az Átmant. Legyen akár Déva, akár Aszura, mind elbukik, ki ezt a tanítást követi. Virócsana szívében elégedetten tért haza az Aszurákhoz, és így hirdette számukra a tant: A testi-én imádandó egyedül, mert aki kizárólag ezt az ént imádja, az egyaránt eléri a földi és a mennyei világot! Csándógja-upanisad 8.8.4.

tasmād apy adyehādadānam aśraddadhānam ayajamānam
āhur āsuro batety asurāṇāṁ hy eṣopaniṣat pretasya śārīram
bhikṣayā vasānenālaṅkāraṇeti saṁ skurvanty etena hy amuṁ
lokam jeṣyanto manyante
Ezért van az mind a mai napig, hogy az emberek azt mondják arra, aki nem adakozik, hitetlen, és nem mutat be áldozatokat: Ó, hisz ez egy Aszura! Mert ez az Aszurák tanítása. Ezért aztán az eltávozott holt tetemét elemózsiával látják el, felöltöztetik, felékesítik, mert azt gondolják, hogy ily módon el fogja nyerni a másik világot. Csándógja-upanisad 8.8.5.

atha hendro’prāpyaiva devān etad bhayaṁ dadarśa yathaiva
khalv ayam asmin śarīre sādhvalaṅkṛte sādh alaṅkṛto bhavati
suvasane suvasanaḥ pariṣkṛte pariṣkṛta evam evāyam
asminn andhe’ndho bhavati srāme srāmaḥ parivṛkṇe
parivṛkṇo’syaiva śārīrasya nāsam anv eṣa naśyati nātham
atra bhogyaṁ paśyāmīti
Indra azonban, még mielőtt visszatért volna a Dévákhoz, gondolkodóba esett: Amikor szépen ékesített, drága ruhába öltöztetett és finom kenőcsökkel illatosított volt e test, akkor olyan volt az Átman is a víztükörben. Ám, de ha ez a test vak, akkor vak az is, ha ez félszemű, hát félszemű az is, amikor ez nyomorék, akkor nyomorék az is, ha ez elpusztul, hát elpusztul az is. Én bizony nem látok ebben semmi jót! Csándógja-upanisad 8.9.1.

ya eṣa svapne mahīyamānaś caraty eṣa ātmeti
hovāca itad amṛtam abhayam etad brahmeti sa ha sānta-hṛdaya
pravavrāja sa hāprāpyaiva devān etad bhayam dadarśa
tad yady apīdaṁ śarīram andhaṁ bhavaty anandhaḥ sa bhavati yadi
srāmam asrāmo naivaiso’sya doṣena duṣyati
na vadhenāsya hanyate nāsya srāmyeṇa srāmo ghnanti tv evainaṁ
vicchādayantīvāpriyavetteva bhavatyapi roditīva
nāham atra bhogyaṁ paśyāmīti
Aki az álmokban kóborol boldogan, az az Átman. Ő az örök, a félelemnélküli, ő a Brahman. Indra erre szívében elégedetten eltávozott. Ám, még mielőtt visszatért volna a Dévákhoz, újabb nehézséget látott: Igaz ugyan, hogy ez az álom-én nem vak, amikor a test vak, nem félszemű, amikor a test az, nem folyik az orra, amikor a testté igen, nem hal meg, ha a testet megölik, ám épp úgy tudatos a fájdalomról, mintha tényleg megölnék, üldöznék, vagy ha szenvedne. Én bizony nem látok ebben semmi jót! Csándógja-upanisad 8.10.1–2.

tad yatraitat suptaḥ samastaḥ samprasannaḥ svapnaṁ na vijānāty
eṣa ātmeti hovāca itad amṛtam abhayam etad brahmeti sa ha sānta-hṛdaya
pravavrāja sa hāprāpyaiva devān etad bhayam dadarśa nāha
khalv ayam evaṁ sampraty ātmānam jānāty ayam aham asmīti
no evemāni bhūtāni vināśam evāpīto bhavati nāham atra bhogyaṁ paśyāmīti
Így szólt Pradzsápati: Ha valaki teljes nyugovásba érve alszik, békés és már álmokat sem lát, ő az Átman. Ő a halhatatlan, félelemnélküli Brahman. Indra ekkor szívében elégedettséggel hazaindult. Ám, még mielőtt visszatért volna a Dévákhoz, újabb nehézséget látott: Valójában az ember nem ismeri sem magát, sem másokat ebben az (álomtalan) állapotban. Úgy tűnik, mintha a semmibe vagy a megsemmisülésbe lépne. Én bizony nem látok ebben semmi jót! Csándógja-upanisad 8.11.1.

evam evaiṣa maghavann iti hovāca itaṁ tv eva te
bhūyo’nuvyākhyāsyāmi no evānyatraitasmāt vasāparāni
pañca varṣāṇīti sa hāparāṇi pañca varṣāṇy uvāsa
tāny eka-satāṁ sampedur etat tad yad āhur eka-satāṁ ha vai varṣāṇi
maghavān prajāpatau brahmacaryam uvāsa tasmai hováca
Bizony így van ez, válaszolta Pradzsápati, éppen ezért tovább foglak tanítani minderről, mert az nincsen máshol, csakis abban az állapotban! Ezért maradj még nálam öt esztendeig, és ő ott maradt még öt éven át. Így már százegy évet töltött ott összesen. Ezért mondják az emberek, hogy bizony Indra százegy évig tanult Pradzsápatinál, szigorú cölibátusban, a szent tudomány tanulójaként. Akkor Pradzsápati így szólt hozzá: Csándógja-upanisad 8.11.3.

maghavan martyaṁ vā idaṁ śarīraṁ āttam mṛtyunā
tad asyāmṛtasyā śarīrasyātmano’dhiṣthānam ātto vai śarīraḥ
priyāpriyābhyāṁ na vai śarīrasya sataḥ priyāpriyayor
apahatir asty aśarīraṁ vā va santaṁ na priyāpriye spṛśataḥ
Ó, Indra, halandó bizony ez a test, a halál fogja. Ám ez a halhatatlan és testnélküli Átman lakóhelye. Valójában a testet öltött én a gyönyör és a fájdalom rabja, mert nem tudja megszüntetni a gyönyört és a szenvedést az, aki testet öltött. Ám a gyönyör és a fájdalom nem érinti azt, aki testetlen. Csándógja-upanisad 8.12.1.

aśarīro vāyur abhraṁ vidyut stanayitnur aśarīrāny etāni
tad yathaitāny amuṣmād ākāśāt samutthāya paraṁ jyotir
upasampadya svena rūpeṇābhiniṣpadyate
Testetlen a levegő, a fehér felhő, a mennydörgés és a villám, ezek valamennyien testetlenek. Felszállnak ők a világból az Ákásába (Űr), majd a Legfelsőbb Fényt elérve felöltik igazi alakjukat. Csándógja-upanisad 8.12.2.

evam evaiṣa samprasādo ‘smāc charīrāt samutthāya paraṁ
jyotir upasampadya svena rūpeṇābhiniṣpadyate sa uttamaḥ puruṣaḥ
sa tatra paryeti jakṣat krīḍan ramamāṇaḥ strībhir vā yānair vā
jñātibhir vā nopajanaṁ smarann idaṁ śarīraṁ sa yathā
prayogya ācarane yuktaḥ evam evāyam asmin charīre prāṇo yuktaḥ
Ehhez hasonlóan teljes békében lép ki a testből a Lélek (Átman) a Legfelső Fényt elérve, így ölti fel saját eredeti alakját. Ő az Uttama Purusa, a Legfelsőbb Személy. Itt kóborol, játszik, örvendezik, mulatva az asszonyokkal, szekerekkel, vagy barátokkal, és nem emlékszik arra a testre, amelyben megszületett. Mint a szekér elé fogott állat, a prána (életlevegő), úgy kapcsolódik ehhez a testhez. Csándógja-upanisad 8.12.3.

atha yatraitad ākāśam anu viṣaṇṇaṁ cakṣuḥ sa cākṣuṣaḥ
puruṣo darśanāya cakṣúr atha yo vededaṁ jighrānīti sa ātmā
gandhāya ghrāṇaṁ atha yo vededam abhivyāharānīti sa
ātmā abhivyāharāya vāg atha yo vededaṁ śṛṇavānīti
sa ātmā śravaṇāya śrotram
Mikor a szem az Ákására (világűr) nyílik, az ember van akkor a szemben, és a szem csupán az ő látásának eszköze. Ha azt gondolja: „én szagolom azt” az az Átman, az orr csak a szaglás eszköze. Ha azt gondolja: „én mondom ezt”, az Átman van a hangban, a beszéd szerve csak a szólás eszköze. És ha azt gondolja: „én hallom ezt”, valójában az Átman van akkor a fülben, a fül csupán a hallás eszköze. Csándógja-upanisad 8.12.4.

atha yo vededam manvānīti sa ātmā mano’sya daivam cakṣuḥ
sa vā eṣa etena daivena cākṣuṣā manasaitān kāmān
paśyan ramate ya ete brahma-loke
És ő, aki megismerni vágyik; „én gondolom ezt”, ez bizony az Átman, s az elme csupán az ő isteni szeme. Az elme isteni szemén keresztül látja az érzéktárgyakat, melyek a Mindenségben (Brahmanban) léteznek és élvezi azokat. Csándógja-upanisad 8.12.5.

tam va etaṁ devā ātmānam upāsate tasmāt teṣāṁ sarve ca
lokā āttāḥ sarve ca kāmāḥ sa sarvāṁs lokān āpnoti
sarvāṁs kāmān yas tam ātmānam anuvidya vijānātīti ha
prjāpatir uvāca prjāpatir uvāca
Valójában ez az az Átman, akit az istenek imádnak. Ennél fogva minden világ, minden vágyott dolog elérhető számukra. Elér minden világot és minden vágyott dolgot az, aki az Átmant megérti és ismeri. Így beszélt Pradzsápati, bizony ezt így mondta Pradzsápati! Csándógja-upanisad 8.12.6.

 

Irodalomjegyzék

Bakos Attila: Ég a szívben – A megvilágosodás pszichológiája. Budapest, 2014., Danvantara Kiadó
Bakos Attila és Dr. Bakos Judit Eszter: Bhagavad-gítá. Budapest, 2017., Danvantara Kiadó
Vjászadéva: Śrīmad Bhāgavatam – Tizenegyedik és Tizenkettedik Ének. Ford. Bhakti Kamala Tírtha Szvámí, Budapest, 2008., Magyar Brahmana Misszió

Srí Dattátréja: Avadhúta-gítá – ford. Vadas Norbert, Budai Attila
A fordítás alapjául használt mű: The Avadhūta Gītā of Dattātreya, Kannoo Mal, Madras, 1920., S. R. Murthy & Co.
További felhasznált szakirodalom:
Avadhuta Gita – The Song of the Ever-free, Swami Chetanananda, Kolkata, 1984., Advaita Ashrama
Dattatreya’s Song of the Avadhut, S. Abhayananda, Delhi, 2000., Sri Satguru Publications
Avadhūta Gītā, Swami Ashokananda, Chennai, 1997., Sri Ramakrishna Math
Sadguru Dattatreya, Sant Keshavadas, Bangalore, 1988., Vishwa Dharma Publications

Srí Sankarácsárja: Vivéka-csúdámani – ford. Vadas-Rétfalvi Renáta
A fordítás alapjául használt mű:
Śaṅkarācārya: The Crest-Jewel of Wisdom. Ford. Charles Johnston, Covina, 1946., Theosophical University Press
További felhasznált szakirodalom:
Sri Sankara’s Vivekachudamani. Ford. Achyarya Pranipata Chaitanja, Tamil Nadu, 2012., Tiruchengode Chinmaya Mission
Śrī Śaṅkarācārya’s Vivekacūḍāmaṇi. Ford. Svāmī Mādhavānanda, Kolkata, 2015., Advaita Ashrama
Ādi Śaṅkarācārya: Vivekacūḍāmaṇi – An intellectual exploration into the Infinite and the Eternal. Swami Chinmayananda. Mumbai, 2016., Central Chinmaya Mission Trust
Sankara: The Crest jewel of discrimination (Viveka-Chudamani), Ford. John Richards, 2011., Freedom Religion Press
Sankaracharya: The Crest-Jewel of Wisdom (Viveka-Cūḍāmaṇi). Ford. Mohini M. Chatterji, 1885. október – 1887. december, The Theosophist

Vélemény, hozzászólás?