20200829 Ananta-vírja Prabhu – Bhagavad-gítá 10. fejezet – Vibhuti-jóga 1. rész

Alcím: A mindeneket átható legfelsőbb Valóság (Vibhu), megnyilvánulásai a tudás (Gjána) és az odaadás (Bhakti)-jógáiban.

A témát érintő fő kérdés: Mi az a közös támogató erő és ha van honnan ered, melynek ereje az Abszolút (Nigruna Brahman) valóságának és a Szaguna Brahman (Ísvara) tapasztalhatóságának kutatása közben egyaránt jelen van?

Rövid kontextusba helyezés:

A 10. fejezetet megelőző kilenc fejezetben fokozatosan bemutatta Krisna az Örökkévaló egyről szóló tudást. Majd a tizedik fejezet huszadik slókájában ki is mondja, hogy Ő a lélek minden teremtményben: „Én vagyok a Lélek, a minden teremtmény szívében ott lakozó Önvaló (Átman), és Én vagyok a kezdet, a közép és a vég minden lényben, ó álom legyőzője.”  Látható, hogy az Önvaló útmutatása és annak megértése, hallása nélkül elvesztünk. Jelen kutatásunkban arra teszünk kísérletet, hogy megkeressük, mi az az erő és mi annak forrása, ami a Gjána-jóga és a Bhakti-jóga útján járóknak hitet, kitartást és a törekvésükhöz szűkséges erőt adja. Az ebben a kutatásban idézett slókákat úgy is értelmezheti a kereső, vagy arra engedik következtetni, hogy a tudás (Gjána) önmagában nem hozhat eredményt. A tudás megértése, tapasztalása (Vigjána) az viszont maga a kegyelem.  Vajon ez az a kegyelem, ami feltárja a tanítványban a végső konklúziót? Mit nevezhetünk végső konklúziónak? Gurudév így ír róla az Ég a Szívben „A végső konklúzió Krisna lényének megértése és annak a ténynek a felismerése, hogy az Ő (Krisna) lényében, tanításában, példájában van a közvetlen út az Örök Valóság az üdvösség felé.”

Nézzük miként közeledik az Úr, mint megszabadító kegyelem és tárja fel magát a 10. Fejezetben:

A Magasztos Úr szólt: Ó erős karú (Ardzsuna), halljad hát ismét legfelsőbb tanításomat, mivel nagyon kedves vagy Nekem a javadat akarva tovább tanítalak. Sem a félistenek, sem a hatalmas bölcsek nem ismerik származásom fenséges titkát, mert Én vagyok az istenek (Dévák) és bölcsek (Maharisík) eredete minden tekintetben. Bhagavad-gítá 10.1-2.

A „halljad hát ismét legfelsőbb tanításom, mivel nagyon kedves vagy nekem” ez Vászudéva a mindenkiben ott rejtőzködő Valóság kegyelme tanításának (hallása) átadása által. A második versben Krisna Brahmanról beszél, mindenek eredetéről, amit az Imádhatón kívül senki nem ismerhet, (amíg azzá nem válik) és milyen csodálatos, hogy az Ő formát öltése a kulcs, hogy megismerhessük. Nagyon finoman már az első slókákban tisztázza helyzetét az Úr Krisna, hogy Ő maga a Brahman, mint Avjakta, Vibhu (mint a fejezet is mondja) a mindent átható Forrásvalóság, a legvégső korlátlan tiszta tudat és egyidejűleg Isvara a megnyilvánuló létező, valamint az álmán belül magát háromfelé osztó, három guna minőségű Trimurti. (Emlékeztek? A legutóbbi leckékben kezdte el elénk tárni Gurudév a Trimurti szerepeit betöltő Isteni Hármasságot, Melyben azt mondta, hogy a Szattva, mint fenntartó Visnu és a Tamasz, mint Siva a pusztító mozdulatlanság között feszül Brahmá a teremtő mozgás a Radzsasz.) Krisna Avatár ebben a 10. fejezetben tökéletesen feltárja magát és amellett, hogy bemutatja az Ő valóságának egy aprócska részletét, azt is kimondja, hogy az Ő pozíciója megvalósítható, melyet a Gítában többször is feltár a tanítvány előtt „Én vagyok a Lélek”. Így hát megismerni Őt maga a kutatásunk célja. Lássunk pár példát:

Azok, akik úgy ismernek Engem, mint Adhibhútát (a Világegyetem), az anyagi síkot az Adhidaivában a teremtő (Brahmá) félisteni síkjában és azt az Adhijagjában (Visnu) az összes áldozat megnyilvánulatlan irányítójában – összpontosított elméjükkel még a halál pillanatakor is képesek felismerni Engem. Bhagavad-gítá 7.30.

Amikor többé nem elkülönülten észleli az élőlényeket, hanem egy örök Lényben gyökerezve látja őket, akik Belőle mindenhová szétterjednek, akkor eléri a Brahmant. Bhagavad-gítá 13.31

Az embernek tökéletesen ismernie kell a Legfelsőbb Létezőt csakúgy, mint az átmeneti anyagi teremtést, ideiglenesen létező félisteneivel, emberi lényeivel és állatvilágával együtt. Ha valaki mindent tud ezekről, felülkerekedhet a halálon és a mulandó kozmikus megnyilvánuláson, s Isten
örök honában a tudással és boldogsággal teljes örök élet élvezetében lehet része.
Isávaszja-upanisád 14.

Az a józan bölcs, aki az Átmant (Önvaló) test nélküliként ismeri minden testben, mint múlhatatlant a mulandóban, hatalmasnak (Mahantam) és mindent áthatónak (Vibhu-átman) tudja, az nem bánkódik többé. Katha-upanisad 1.2.22

Miért nyilvánul meg az Abszolút Valóság úgy, hogy ebbe az (ébrenlétnek tűnő) sűrűsödött energiába préseli a mindent?

Krisna tanítani akar, bemutatni a Hozzá vezető utakat, igen utakat, mert ha nem így fogalmazna nem merülhetne fel a Brahman elérésének lehetősége sem, de a sorok között olvasva felcsillan a szem, mert ha Ő van, mint mindenek eredete, akkor Ő a mi eredetünk is (mint Vibhu a mindent átható Brahman is). Másképp, ha a Nirguna Brahman a legvégső igaz valóság, akkor a belőle megnyilvánult Isvara (Csit) és az Életet adó Prakriti (Szat) vele egyenértékű, és annak részeként az általuk megnyilvánult tudati teremtés is önmaga. Ez elég lelkesítő, de nézzük a 11. fejezet 37. versét, amiben a tanítvány megláthatja mindezeket, mint Isvara, miként azt a Bhagavad-gítá 11.9-ben olvashatjuk:

„E szavakat mondta a Jóga Legfelsőbb Ura, Hari, majd föltárta Ardzsuna előtt a Legfelsőbb Formát, mint Isvara.”

Tisztán látható, hogy a tanítvány, mint Isvara láthatja meg a mindent, majd később ekképpen szól!

Miért ne hódolhatnának Neked, ó Mahátma (Hatalmas Lélek), ki még a teremtő Brahmánál is hatalmasabb vagy? Ó, végtelen, istenek Ura, univerzum menedéke! Te vagy a változatlan (Aksara) Abszolút, a Brahman, a lét (a megnyilvánult) és a nemlét (a megnyilvánulatlan), s ami e kettőn túl van. Bhagavad-gítá 11.37

Mivel Isvara az időn túl van, így a 10. fejezet soron következő slókájánál már tudja, hogy Arjunát eljuttattja a Tévképzetektől való mentességig, és így fojtatja a 10. fejezetet:

Aki úgy ismer Engem, mint születetlent, kezdet nélkülit, mint a világokat irányító Legfelsőbb Urat (Mahesvara), az a halandók között mentes a tévképzetektől és megszabadult minden bűntől. Bhagavad-gítá 10.3.

Ha visszatekintünk a 11. fejezet 37. Slókája után, akkor látunk igazán tisztán (Érdekes a Bhagavad-gítát oly módon kutatni, hogy mindig visszatekintünk egy megelőző fejezetre, melynek mondandóját az azt követő fejezetben kifejti, vagy egy magasabb nézőpontból gyakorlati módon bemutatja Krisna) így kiderül, hogy hogyan értette azt, hogy Arjuna tévképzetektől teljesen mentessé válik. Nagyon fontos szerepe van a Gjána-jógának a kereső életében, hiszen a kereső első fő motivációja az is lehet, hogy a tudás segítségével lehetőséget keres megismerni a végest, mint az illúzióban megnyilvánuló világegyetemet felszereléseivel együtt és majd ez a motiváció alakul, fejlődik tovább a Gjána-jógában, mert a megértésekkel megjelennek (ahogy Gurudév is mondja) a tapasztalati tudás aprócska extázisai, azok a finom boldogsághullámok, (Rucsik), melyek végsősoron elindítják a tisztulási folyamatokat. Ez a tisztulás maga az (önfeltárulás, Szaraszvati által), a mindeneket irányító energiájának első megnyilvánulása. Mondhatjuk úgy is, hogy az Isteni fény belép a kereső Gjáni-jógi életébe és annak egyre inkább inspirálója lesz. Nem az Ahamkár kénye kedvének lesz alávetve a rendszer, hanem a finomabb felismerések, valamint az egyre finomodó, odaadó attitűd kialakulása lesz személyiségének alapja, és így megértettsége az Isteniben boldogságának forrásává válik. Hiszen a megértett (Pratjaksa) Isteni természetes velejárója energiájának, tiszta fényének áramlása, ami az iránta érzett áhítat és szerető odaadásban nyilvánul meg az őszinte kutatón keresztül. Mely természetesen módon odáig is fejlődhet az Önvaló kegye által, hogy kutatni kívánja a Visvarúpán túli Végtelent. És mennyire inspiráló már maga a gondolat is, hogy a kereső maga helyszíne lehet az Istennel való találkozásnak. Az effajta boldogság és ennek a boldogságélménynek a kifejezésre juttatásának lehetősége, ahogy azt Gurudév is mondta: „Ez a szavakban kifejezhetetlen érdeme a megtapasztalható Legfelsőbb Lény formát öltött megjelenésének. Ő ezért a leírhatatlan csodáért lép be a történelembe és mutatja meg a hozzávezető utat”.

Értelem, tudás, mentesség a kétségektől és a tévhitektől, megbocsátás igazmondás, az érzékek szabályozása, az elme szabályozása, boldogság és szenvedés, születés, halál, félelem, félelemnélküliség, erőszakmentesség, kiegyensúlyozottság, elégedettség, vezeklés, adományozás, hírnév és szégyen; – egyedül Tőlem erednek az élőlények e tulajdonságai.  A hét ős-bölcs, az őket megelőző négy (Szanaka, Szanandana, Szanátana és Szanat-kumára) szent, valamint a Manuk (az emberiség ősnemzői) is mind elmémből született, s a világegyetem teljes népessége ezen ősatyák leszármazottja. Bhagavad-gítá 10.6Bhagavad-gítá 10.4-6.

Aki igazán ismeri megnyilvánult fenségemet és isteni (Vibhúti) jógám, az rendíthetetlenné válik a (Bhakti) jógával összekapcsolódva, ehhez semmi kétség sem fér. Bhagavad-gítá 10.7

A 10.7 szerint úgy tűnik, hogy elengedhetetlen szűksége van a Gjána-jóga útján járónak az istenimádatra.

Így helyénvaló a következő kérdés. Miért jelenik meg az áhítat és a vonzódás a Szaguna irányába, annak a testet öltött léleknek (Dzsíva) az elméjében, aki kezdi érteni, hogy Ő az Abszolút egy része? Hiszen elkerülhetetlenül fel fog tárulni előtte a Valóság. Mely Valóság a Csándógja-upanisádban így hangzik:

Kedves fiam! Sem elkülönülni, sem kívül állni nem tudsz Tőle (Tat). Minden Belőle (Tat) árad, téged is beleértve. Valahányszor néven nevezed magad, szólítasz másokat vagy dolgokat, mindig Róla (Tat a Lélekről) beszélsz. Minden alakzat vagy forma Benne van, egy sem képes elkülönülni Tőle. Ő (Tat) az egész univerzum lényege, Önvalója valamennyi lénynek, s ez az Átman vagy Lélek az Igazság. Éppen ezért Te is Az vagy (Tat tvam aszi), ó Szvetaketu! Csándogja-upanisád 6.8.7.

Az értelmen alapuló imádat azért fontos, mert azáltal a tanítvány ráébred, hogy maga a Legfelsőbb Lélek a kutatásának támogató része, és mikor a tanítvány eljut erre a pontra kutatásában felismeri, hogy maga a Legfelsőbb Úr a kereső törekvésének mozdítója. Gurudév az Ég a Szívben így írja le: „Az ember egy gondolkodó laboratórium, akiben és akinek a tudatos együttműködésével (jóga) a Brahman ki akarja dolgozni az emberfeletti-embert (Krisztus, Boddhiszatva), az Isteni lényt.” Annak a törekvésnek, mely az Istenit akarja kutatni, és mint önmaga szükséglete bontakozik ki benne, csöndes, biztos, megfellebbezhetetlen akaratként, amely egy az elme mozgásai mögötti folyamatos jelenlétben tündöklő valóság. Ezt a gondolatmenetet követve nem is olyan különös, hogy a Gjána-jóga valóságának feltárása során is eljön a pillanat, amikor a Jógi Isten imádatába kezd. Szóval úgy tűnik, hogy elengedhetetlen az imádat. Patanjali is említi a hitet Sraddhát, vagy a Vírját, mint szívből jövő lelkesedést, vagy az Ishvara-pranidhánát Isvara, mint Paramátman felé irányuló imádatot és ezeket, mint a szamádhi eléréséhez szükséges metódusokat mondja el a Szamádi Páda következő Szútráiban:

Sraddhá, Vírja, Szmriti, Szamádhi Pragjá Púrvakaitarésám

Mások bizalom és hit (Sraddhá), szívből jövő lelkesedés (Vírja), visszaemlékezés (Szmriti), és a korábbi tapasztalatok intuitív felidézése (Pragjá-purvaka) révén érhetik el a Szamádhit. Jsz.1.20

Isvara pranidhánádjá
Az Úr (Isvara) iránti tiszta odaadással (Pranidhána) érhető el (a Szamádhi). Jsz.1.23

Ez az imádat Érthető, hiszen az Imádat, valaki irányába áradó, de az csakis a megnyilvánulásból haladhat az imádott felé, azzal a testelmével és annak segítségével. Ennek alátámasztására az Ég a Szívben találtam a következő slókát:

Íme, a bölcsek bölcsessége, a tudósok tudománya! Az ember még ebben az életében, e hamis és halandó testburok segítségével eljuthat hozzám, (az egyedül) Halhatatlanhoz és Valóságoshoz. Bhágavata-purána 11.29.21.

A kereső sokáig azon őrlődhet, hogy hogyan fog megférni a Gjána-jóga (de az valójában a tudás extázisa) és a Bhakti-jóga (önátadás), pedig e kettő kéz a kézben járnak és nem mond ellent egyik (mint a Nirguna Brahman Abszolútsága) a másiknak (mint Szaguna Brahman imádata), hiszen ugyanaz a Brahman egy testelmével azonosulva (miképpen erről az előző Slóka tudósított) képes csak Önmagát imádni. Kapila ekképpen tanít az imádatról a Bhágavata-purána hit és odaadás a Számkhjában fejezetében:

A Brahman elérésének tökéletességét egyetlen jógi sem érheti el, ha törekvéséhez nem kapcsolódik odaadás az Úr iránt, aki a Lélek mindenkiben. Bhágavata-purána 3.25.19

Az önzetlen cselekedetek hajtóereje a benső elégedettség, valamint a Szattvikus békés elme, ilyenkor a kereső Valódi Önmagának az Átmannak fénye ad boldogság élményt az elmének és a mindent magával ragadó tisztaságnak az áradása tölti be azt, és végre nem a Csitta tartalmának állandósulni látszó borzalmainak mélyen meghúzódó szégyenérzete az elme tapasztalata, hanem a tökéletesből érkező boldogság, az Átman boldogsága. A teremtett világ; – a (valamit érzékelni) megnyilvánulása, ami a korábban létrejött énség érzet, az azokból kialakuló gondolatok, mint vágyak, majd a hozzájuk kapcsolódó öt Gján- és öt Karmindríja, mint Gurudév mondta a „válasz” az értelem által halad előre. Az eredeti Szattvikus értelem elérése a Gjána-jóga egyik célja. A Gjána-jógában megértésre jutott jelölt, miként Gurudév említi: „a megközelített Legfelsőbb odaadó követője lesz”. De mi az a megértés, ami kiválthatja az áhítatot? Kapila Édesanyjának feltárta a titkot, miután Dévahuti az Abszolútról szóló tudását, és az abban való bizonyosságát kérdések formájában Kapila elé tárta. Abban a párbeszédben is nyilvánvalóvá vált, hogy a Nirguna Brahman valósága és annak megértése nincs ellentmondásban a Szaguna Brahman tapasztalhatóságával. (A Vaszistha Jóga bevezetőjében egy példát hoz fel egy Advaita tanító, ami röviden így összegezhető: Egyidejű valóság azonossága az; miután ráébredsz, hogy az égnek nincs kék színe, az csak egy megjelenés! De feltehetjük a kérdést… ha felnézel mit látsz?… igen kék eget!  És azt mondod -kéknek látszik, de közben tudod, hogy az nem kék, csak annak látszik, (tudjuk, hogy a molekulák fénytörése által színes) így hát létezhet együtt a kék ég tapasztalata és a színtelen valóság?… Igen! A Bhágavata-purána hatodik fejezetében található Hamsza Guhja Imák, így írja le a Végső Valóság Azonosságát Gurudév fordításában:

(A Jóga, mint az odaadó imádat tudománya Istent személyként, mint Kozmikus Világember Virát-rúpa fogja fel /Emlékeztek? Erről a témáról részleteiben már beszéltünk a Váju-purána Daksáról szóló fejezetében/, míg a Számkhja, a tudás általi önmegvalósítás tudománya forma nélküli, személytelen létezőként, aki nem rendelkezik kezekkel, lábakkal stb.) A Jóga és a Számkhja által hirdetett filozófiai rendszerek lényegében egyek, mert ugyanazt a Valóságot állítják személyesnek és személytelennek. Azonban az egymásnak kölcsönösen ellentmondó tulajdonságok között, a Végső Valóság azonossága áll fenn. A közös alap, ami felől vitatkoznak az Istenség léte, mely minden vita fölött álló Valóság. Ő a leghatalmasabb ok, aki előtt most meghajtom magam. Bhágavata-purána 6.4.32.

Szeretni Istent csak saját megnyilvánított anyagi energiája által lehet és ennek alátámasztására Krisna a kilencedik fejezetben ezt fel is tárta Arjuna előtt: miként elmagyarázza, hogy a Legfelsőbb Irányító nem függ semmilyen mértékben saját teremtésétől, sőt Ő annak irányítója „Bár Én vagyok az élőlények teremtője és fenntartója, valójában Én magam mégsem vagyok bennük.” Bhagavad-gítá 9.5. Így a kereső csakis a teremtés ezen oldaláról tehet lépéseket az Ő irányába, (és mivel Ő mindenben és mindenkiben jelenlévő, ezért a legnagyobb Risik is Őt imádják, Vaszistha így mondja: A megfigyelés tárgya képtelen a határtalan tudaton kívül elhelyezkedni) De vajon hogyan teheti meg a megfigyelés tárgya (a Szádhaka), hogy kifejezze tisztaszívű áhítatát? Krisna elmondja Arjunának.

Ha valaki áhítattal fölajánl Nekem egy kis levelet, virágot, gyümölcsöt vagy vizet, Én szeretettel fogadom tőle, ha igyekvő tiszta szívű lélek. Bármivel foglalkozol, bármit eszel vagy áldozol, bármit ajándékozol, valamennyi vezeklő gyakorlatoddal együtt, ó Kuntí fia, ajánld föl mindezeket Nekem! Bhagavad-gítá 9.26-27

A szemlélődő odaadásban kialakul az áhítat. Érdekes, hogy az Advaita gyakorlatában is van hasonló jellegű rögzült figyelem és az, mint szemlélődő odaadás a Mumuk-shutva, ami az Önvalóra rögzült állhatatos figyelem. A Legfelsőbb elérése az illúzió meghaladása, a Szamszárából való kiszabadulás lehetősége. Amint észrevettétek Kapila Muni és Édesanyja, Dévahuti párbeszédéből is többször idézünk. Nem véletlen, hiszen pont ebben a 10. Fejezetben, mondja magáról a következőt Krisna: „a tökéletes lények (Sziddhák) közül pedig, a bölcs Kapila Muni vagyok”. És nézzük mit mond a bölcs Kapila a Szamszárából való kiszabadulás feltételéről:

A Szamszára rettenetétől csupán az szabadulhat meg, aki elfogad Engem, a Legfelsőbb Urat, Prakriti és Purusa irányítóját (Isvara), a minden lényben belül lakozó Önvalót (Átman) vagy Lelket. Bhágavata-purána 3.25.41

A tudással (Gjána) és lemondással (Vairágja) összekapcsolt Bhakti-jóga (önzetlen, odaadó cselekedetek) által e jógik menedékért lábaimhoz folyamodnak, ahol a félelemnélküliség végső áldására találnak. Bhágavata-purána 3.25.43

Menedéket Bennem találnak, szüntelenül hallgatják és elbeszélik a Rólam szóló édes történeteket. Mivel elméjüket eltérés nélkül rám rögzítik, ezért a különféle szenvedések nem érintik őket. Bhágavata-purána 3.25.23.

Emlékeztek három héttel ezelőtt az egyik Visnu-purána leckében említésre került Khándíkja, kinek kérdése a következő volt: Mi a Menedék? és a válasz mindkét irányba vezet, ami így szól: „A formanélküli és a formával bíró egyaránt!” Az első blokkokban próbáltam rávilágítani a két út azonosságára. A következő blokkban szeretném veletek megosztani, hogy milyen csodálatos és változatos a kutatásunk, mert bármerre is keressen a tanítvány, mindenütt csodákra lel, és ez a csoda önmaga és az Abszolút visszavonhatatlan egyezősége.

Mint annyi más forrásmű, a Bhagavad-gítá mondandója is négy esszenciális versben összegződik, melyek éppen az áhítat és a tudás témáját járják körül. Ezért a Gjána-jógát és a Bhakti-jógát nem, mint egymástól különálló, hanem mint egymásba fűződő igazságként, a Végső Valóság tökéletességeként tárja fel Krisna Arjuna előtt. Ahogy Gurudév is írja az Ég a Szívben: „Olykor a mindeneket ismerő és irányító Legfelsőbb Úr emberi alakot öltve belép a történelmünkbe, hogy a világ és az emberiség menedéke legyen.” Igen, mi mindannyian menedékre vágyunk, ez a helyes vágyakozás és attitűd az, ami a Legfelsőbbről való hallást örömtelivé teszi, végre megnyílik egy finom rezgés alapú, intuitív minőségű „hallás” arról az Abszolút Valóságról, ami felé a Gjána-jógában haladtunk.

ahaṁ sarvasya prabhavo
mattaḥ sarvaṁ pravartate
iti matvā bhajante māṁ
budhā bhāva-samanvitāḥ

Én vagyok a (lelki és anyagi megnyilvánulások) forrása, minden belőlem árad. A bölcsek, akik megértették ezt, teljes odaadással imádnak Engem. Bhagavad-gítá 10.8.

Megérteni annyit tesz, mint azzá válni, feloldódni abban, amit megértettem. A Gjána-jógának ebben az értelmi extázisában és áhítatában a tanítvány nem akar mást, mint imádni önnön forrását, magát a megnyilvánult Brahmant, a mindenekben belül lakozó Abszolút Személyt, Vászudévát a Paramátmát. Itt a felismerés extázisa van jelen, hiszen az Abszolútról, mint soha el nem különültről, már tanította a tanítványt, így Arjuna már képes, ahogy Gurudév írja az Ég a Szívben „megélni a magasabb tapasztalati tudásokhoz húzó Abszolút erőt, és abban rendíthetetlenné válni. Imádni Őt, gondolatban, tettekben, beszédben. Végre eljött a megbékítő állapot a visszavonhatatlan bizalom. A kialakult bizonyosság a forrása az imádatnak, a megnyilvánult menedék hozza el a végső konklúziót, az Abszolút iránti odaadást”.

Dévahuti így beszél erről:

Tudni vágyom az anyagi természet, a Prakriti és a lélek, a Purusa valódi természetét. Menedéket venni jöttem hozzád, mert egyedül a te védelmed az, ami számít! Hozzád könyörgöm, ki olyan vagy, mint az a fejsze, mely képes kidönteni a Szamszára, az anyagi létforgatag fáját azon hívei esetében, akik csupán tőle függnek. Te vagy a legnagyobb a Szat Dharma, az Örök Igazság ismerői között, ezért hódolatom ajánlom neked! Bhágavata-purána 3.25.11

Öt perccel előbb beszéltünk már a menedékről és látni, hogy a tudás hiányában, és Vászudéva kegye nélkül szinte lehetetlen rátalálni. Sri Aurobindo azt mondja a kegyelemről, hogy amennyiben készen állunk az Isteni rajtunk keresztül megnyilvánuló kegyére, akkor hihetetlen módon átalakítja, átformálja életünket, de csak akkor, ha átadjuk magunkat az irányításának és eszközei leszünk, feltételek nélküli bábuk az Ő csodálatos játékában. Így a szádhaka teljesen elmerül a Legfelsőbb úr Tudatosságában. Ezt mutatja meg Krisna a Csatur-slóki 2.  slókájában, és erről tudósította Dévahutit Kapila Muni is, miként azt az előbb hallhattuk.

mac-cittā mad-gata-prāṇā
bodhayantaḥ parasparam
kathayantaś ca māṁ nityaṁ
tuṣyanti ca ramanti ca

Összpontosított elmével (Csitta) és életerővel (Prána) tökéletesen elmerülve Bennem, életüket Nekem ajánlották fel, szüntelenül Rólam társalogva megvilágosítják egymást, miközben teljes elégedettséget és boldogságot élveznek. Bhagavad-gítá 10.9.

Az extatikus szemlélődés odáig fokozódik, hogy az érzékek és az emberi tudat (csitta) teljesen eggyé válik az imádat tárgyában, az visszaolvadva a csittába eggyé válik a belül lakozó legfelsőbb tudatossággal Vászudévával. A tanítvány már nem képes máson lamentálni, „Tökéletesen elmerülve Bennem” minden gondolata a Legfelsőbbön csüng, és nem feltétlenül komplex történéseket figyel, lehet, hogy csak mosolyba hajló szemeit fürkészi, íriszének minden egyes fénytörését kutatja. Amit Kapila-Muni ekképp fogalmaz meg:

Amikor a hívők az elragadó isteni forma látványán, mosolygó arcán és kellemes szavain kívül minden másról elfeledkeznek, elméjüket és érzékeiket e forma tagjainak szépsége foglalja le, akkor ez az odaadás vagy Bhakti, különösebb erőfeszítés nélkül elérhetővé teszi számukra az én kifinomult helyzetem. Bhágavata-purána 3.25.36

Ez jelenti az örök kapcsolatot, melyet Krisna így mond el a Csatur-slóki 3.-ban:

 teṣāṁ satata-yuktānāṁ
bhajatāṁ prīti-pūrvakam
dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ
yena mām upayānti te

Azok, akik örök kapcsolatban vannak Velem és odaadó szeretettel imádnak, Én megadom azt a megkülönböztető értelmet (Buddhi-jóga), az odaadás bölcsességét, mely által elérhetnek Engem. Bhagavad-gítá10.10.

A Gjána-jóga, az önismeret az, ami a tanítvány kutatása közben megélt boldogsággá válik, az öröm forrásává, ahol a kereső önmagát kutatja, és kiderül, hogy róla szól, mert mindenben önmaga igaz valóját keresve találja meg az Abszolút transzcendens természetét, magát az Önvalót. Majd a Dzsanmasztamin elhangzott mondat lesz a mindent felülíró fókusza, és az örök boldogság megközelíthetősége lesz a hajtóereje, a mondat így hangzott el Gurudévtől „Addig kutat, míg a kereső ráébred, hogy mindvégig maga volt a Tanú”

Amikor valaki tudja, hogy ő maga is a mindenütt jelenlévő Lélek (Átman), az már ismeri az Ekatvát, a teremtett dolgokkal való egységet, s mi okozhatna neki illúziót (Moha) vagy nehézséget (Soka). Ísávászja-upanisád 7.

A megkülönböztető értelem maga a Buddhi-jóga, ez az értelmi extázis, amiről már korábban beszéltünk és ebben jön létre az áhítat, és az odaadó szolgálat vágya, igen a vágy, a megismerés és egybeolvadás vágya, (azt  is mondhatnánk, hogy az eredeti vágy fokozatosan sűrűsödik bele és ölti látszólag magára a három tudatállapotnak megfelelő kötőerőt, annak megfelelően, mennyire távol helyezkedik el a negyediktől (Turíja) és így az eredeti vágy is az adott kötőerőnek megfelelően foglalkoztatja az elmét, Csittát). Szeretném ideidézni Gurudévet: „Aki ily módon képes a Legfelsőbb Úrban gyökerezni, az értelmi szeretet szülte áhítattal szüntelenül őt szolgálva, az éri el a Buddhi-jóga szintjét. Visszavonhatatlan egységet a felsőbbrendű értelemmel, a Buddhival, melynek rendíthetetlen szilárdsága révén, a fejlődés következő fokán a Szádhaka elérheti az Istent. A Buddhi a szeretet bölcsessége, amennyiben képes minden mozgó és mozdulatlan lényben látni a Legvégső Egyet.”

teṣām evānukampārtham
aham ajñāna-jaṁ tamaḥ
nāśayāmy ātma-bhāva-stho
jñāna-dīpena bhāsvatā

Együttérzésből énjükben (Átma) lakozom, s a tudás fénylő lámpásával elpusztítom a tudatlanságból született sötétséget. Bhagavad-gítá 10.11

Az együttérzés és az isteni fény kiárasztása, tehát Krisna kegyét, támogatását jelzi az őt szüntelenül kutatók iránt, de a rejtett jelentés azt is sugallja, hogy Ő is vágyik az Őt megismerni vágyók mindent felülíró bizalmára. A kutatás és a megismerés, valamint a hosszú látszólagos elkülönülés utáni extatikus viszontlátás élménye az „Énjükben lakozás” és a „sötétség/Avidja elpusztítása”, mert miért tenné, ha nem az ebben az aktusban megélt felfoghatatlan Ánanda miatt? Pár mondatban már beszéltünk a Szádhaka egyik legfontosabb attitűdjéről, a Legfelsőbb, mint menedék, odaadó szolgálatának vágyáról, és ez legyen minden kereső célja, miként azt Krisna a 18. fejezetben Arjuna elé tárja:

Elmédben ajánld valamennyi tetted Nekem, s Engem tekints a legfelsőbb célnak, a Buddhi-jógában (a megkülönböztető értelemnél) menedéket véve, rögzítsd tudatodat szüntelenül Bennem. Ha tudatod Bennem rögzül, akkor kegyem révén túl fogsz jutni az anyagi lét minden akadályán. Azonban, ha az egón (Ahamkára) keresztül cselekszel, nem hallván Engem, akkor elvesztél. Bhagavad-gítá 18.57-58

(Megfigyelhető az első slókában is, hogy az Úr azt mondja Arjunának, hogy „Halljad hát”, ezért a hallásnak kiemelkedően fontos szerepe van a tanítvány szempontjából, ami egy újabb kutatás tárgya is lehetne.)

Ha a kereső elmondhatja, hogy ég a kutatás vágyának tüzétől, akkor már csak egyet kell tennie! Ezt a tüzet minden áron életben tartani. Ha a kereső egyszer is megízlelte a tűz finomságát, akkor a legnagyobb erőfeszítést arra kell tennie, hogy azt a pillanatot kinyújtsa a végtelenbe. Gurudév a Brahmanán a Sri Guru-gíta leckén azt mondta: „A kutatás utáni vágy parázsként ott él mindenki szívében, és bár be van fedve mindenféle rétegekkel, eljön a pillanat, mikor Srí Guru megjelenik az életetekben és Ő lesz az, aki ráfúj és újra fellobbantja azt.”

Elmédben gondolj mindig Rám, légy az Én hívem! Imádj Engem, ajánld tiszteletedet Előttem, s így kétségtelenül el fogsz jutni Hozzám! Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves barátom vagy. Bhagavad-gítá 18.65

Sri Aurobindo szavaival szeretném zárni a mai rövid kutatásunkat:

„A belső önátadás magja az Istenibe vetett hit és bizalom. Annyit tesz, hogy hiszek benne és elfogadom az akaratát, kitartóan törekszem a fényére, jelenlétére, örömére, és bármi történjék tartom magam e törekvéshez, az odaadáshoz”.

Felhasznált irodalom:

Bakos Attila: Ég a szívben – A megvilágosodás pszichológiája. Budapest, 2014., Danvantara Kiadó
Bakos Attila és Dr. Bakos Judit Eszter: Bhagavad-gítá. Budapest, 2017., Danvantara Kiadó
Szanszkrit-Magyar Értelmező Szótár – Brahmana Misszió, 2020
Sri Aurobindo: Integrál Jóga Sri Aurobindo tanítása és gyakorlati módszere Danvantara Kiadó, 2018

Vélemény, hozzászólás?