Őstörténet

gayatri

Meditáljunk a Teremtő Isteni Fényforráson, mely a Nap Istenségén, Fény Atyán keresztül árad, és aki az Univerzumot teremtette és táplálja az Égi, s Földi lényeket. Azon, aki minden nehézséget elhárít, bűnt és tudatlanságot megtisztít és növeli az életerőt. Kérjük a Napkorongban megnyilvánuló Fény Világanyát, hogy világosítsa meg elménket és tisztítsa meg szívünket, hogy Isten megvilágosító fényében élhessünk!

Magyarország Harmadik SzemmelVajon milyen műveltség és hagyomány utolsó képviselője volt Koppány vezér, – a Vérszerződés rendelése szerint Géza fejedelem jogos és törvényes örököse. Kinek az igazsága győzte le és bélyegezte meg máig ható módon a magyar népet. Mi az oka ennek az ezeréves magyar Golgotának? Rekonstruálható az az évezredeken átívelő Nimrud ősatyánktól induló külső és belső Fény-vallás; ami őseinket lélekben és testben meg és összetartotta. A Duna Evangéliuma és a Kőtörő Fű c. könyvek után, most benső utazásra invitáljuk a kedves olvasót. Keressük és találjuk meg együtt a szívünkben a választ, mit jelent lélekben magyarnak lenni. Kérem, tartsanak velem, s újra átélhetjük transzcendens örökségünket, Istentől kapott magságunkat. Kívülről nézve logikátlan árulások, tragédiák sora a magyar történelem. De, ne higgyük, hogy a rablók elégedettek vagy megtalálták, amit kerestek. Miként is találhatták volna meg, hiszen az igazi érték belül van. Nyugtalanul, háborgó szívvel ülnek elpusztított országainkban, félnek, mert nélkülünk már semmi nem olyan… Trianon szörnyszülött országainak képtelen élete megkívánhatatlan. Ami nemrég még a rablók számára az utolsó Magyar Birodalmat irigy sóvárgás tárgyává tette, az a harmóniateremtő magyar lélek szervezőerején és munkáján alapult. Minden elhódított magyar föld, ideges, elcsúnyult, maga a szervezhetetlen zűrzavar, a gőggel és dühvel álcázott lelkiismeret furdalás. Mert ami kívül mutatkozik, az csupán olyan lehet, mint a belső, vagyis a tudat. Megbocsátunk nékik, mert kilencven év tényleg elég volt ahhoz, hogy rájöjjünk; „nem tudják mit cselekszenek”. De, nem azon az áron, hogy föladjuk, elfelejtsük Istentől rendelt magyarságunkat, ami sérthetetlen, transzcendens természetű és legfőképpen bennünk magunkban van.

Ősi törvény, hogy a természetben körforgás van: születés, állandósulás, elmúlás, amiből életre kel, megszületik az új. A történelem, s a nemzetek élete sem kivétek ez alól. Valami visszavonhatatlanul felbomlott bennünk és körülöttünk magyarokban. Egyéni létünkben, s az országunkban egyaránt. A nehezén túl vagyunk, meghaltunk a „kereszten és sírba szálltunk”, tehát már csak a legizgalmasabb és a legszebb következhet, a feltámadás és az élet. Már nem elég gondolkodni, mert az a múlton, a gondokon való elmélkedést jelent. Szükségünk van a jövőbe mutató képzelőerőre, hiszen a kép a jövő, amit még nem látott senki, a külső és belső magyar megújulás látomása. Képzelőerő, a teremtő energiák és a sziklaszilárd hit egységét jelenti! Trianon, a kommunizmus és a liberalizmus sötétsége mindenhonnan kiszorította a világosságot, s a magyar élet temetője riasztó képet mutat, pedig e nyomasztó vég a magyar újjászületés kezdete. Áldozatunkkal meghaladtuk és megváltottuk Európát, építsük fel magunkban és a Kárpát-medencében újra, magasabb szinten az örök lélek iránti részvét magyar civilizációját! Fogadjuk és értsük megbocsátón, mi voltunk a jó földbe esett mag, meg kellett halnunk, hogy a civilizáció növénye élhessen, kihajtson.

Ha igaz, hogy mi emberek alkotjuk meg a valóságot, az a mód, ahogy meghatározzuk magunkat – hogy milyennek gondoljuk magunkat valójában – alapvető fontosságú az egész folyamat tekintetében. Ha erőtlennek és a létezés többi részétől teljes mértékben elkülönültnek érezzük magunkat, a világegyetem makacs következetességgel azt fogja visszatükrözni, amit sugárzunk magunkból feléje. Az anyagi teremtés egy „univerzális megerősítés”: akár jók, akár rosszak, mindig „igent” mond a gondolatainkra. Ez a lelkek szabadságának[1] egyetemes elve. Mi vagyunk teremtői, formálói emberi, s benne magyar sorsunknak. Ha mi magyarok erőtlen áldozatként azonosítjuk magunkat, az olyan, mintha parancsot küldenénk az univerzumnak, viselkedjen úgy, mintha így is lenne. Az eredmény, az egész világegyetem engedelmeskedik a parancsnak és igent mond rá, mi pedig megkapjuk a megerősítést, hogy valóban erőtlenek vagyunk. Azt kapjuk, amit küldünk. Így teremtjük meg a mai magyar valóságot. Nemzetünk pusztítói mindent megtettek azért, hogy elkeseredésünk, kishitűségünk totálissá váljon. Állandósult szorongásaink közepette hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a gondolataink és a világunk közti ok-okozat kapcsolatot. Nagyon egyszerűen szólva, csak azt látjuk, amit látni akarunk, mert akaratlanul, tudtunkon kívül is a saját zavaros, tudattalan sémáink hatása alatt állunk. Ezeket a sablonokat a történelmi múlt energiái tartják életben, melyek szívünkbe és elménkbe ragadtak. A Magyar Újjászületés kezdete a tudatunk mélyén agonizáló „lezáratlan nemzeti ügyek” hittel, bizalommal, közös célokkal való elrendezése. Ami egyértelmű, hogy meg kell változtatnunk a parancsot, amit a valóságnak adunk azzal, hogy megváltoztatjuk magyar identitásunkat, a magunkról kialakított belső képet, áldozatból újra mesterré leszünk, elszigetelt, beteg népből és egyénekből, a Létezésért felelősséggel tartozó szellemi lényekké, vagyis Magyarokká válunk.

Történelmi múltunk következménye és jövőnk oka a mában találkozik. Mert ez a téridő, vagyis a jelen az egyetlen pont, ahol kreatív döntéseket hozhatunk. Ezért ha kíváncsiak vagyunk arra, mit tettünk a múltban, elemeznünk kell a jelenlegi életünket. Ha a jövőbeli magyar életre vagyunk kíváncsiak, őszintén és hozzáértéssel át kell tekintenünk, mit és miért teszünk most! Mert világ (benne a magyar is) dinamikus, s nem a tények rögzített és befejezett gyűjteménye. Általában úgy gondolunk a világra, mint ami mozdíthatatlan tényekből áll össze. A tény valami olyasmi, ami már megtörtént, vagy ami biztos, hogy megtörténik. A kommunizmus és a szovjet megszállás elleni felkelésünk 1956-ban volt. Ez történelmi tény. A Föld kicsivel több, mint háromszázhatvanöt nap alatt kerüli meg a Napot. Ez általános tény. Valójában azonban az anyagi világban semmi sem változatlan, sőt minden folyamatos változásban. Az egyetlen változatlanság a szellemi-lélek (melyet most még az illuzórikus test-elme fed) örökkévalósága. A fejlett kultúrák, emelkedett gondolkodás módja ezen az egyetlen, ám valóságos tényen alapult. A mai anyagi civilizáció rejtőzködő irányítói az egyetemes lélek örökkévalóságát, az egyetlen tényt akarja figyelmen kívül hagyni és az anyagi életet merev, általában gonosz tényeit, – mint például a Trianoni Diktátum – szeretné megmásíthatatlannak tudni. A világ gyáva, démoni és önző urainak ehhez mindezt el kell hitetni velünk, magyarokkal. Isten tudja miért, ez még soha nem sikerült nekik!

Kőtörő FűMi magyarok emésztő fájdalmunkban rendszerint nem ismerjük föl, hogy a világ többet tartalmaz, mint pusztán történelmi, vagy gazdasági tényeket. Lehetőségeket hordoz magában, a lelkek ébredését. Tehát a lehetőség sohasem a múltban, s nem is magunkon kívül keresendő. A Legfelsőbb Lélekhez van köze, ami felé mi magyarok szüntelenül törekszünk. Mivel minden azt mutatja, hogy a valóság lehetőségekből áll és nem csupán tényekből, ez alkalmat ad arra, hogy a valóságot mi magyarok más népeknél bátrabban, ne hétköznapi módon szemléljük. Mi ezt eddig minden században tudtuk! Az önsajnáló áldozati szerep és a körülményei hatásai alatt álló megrendült magyar identitásunkat változtassuk a szellemi élet mesterének identitásává. Induljunk el együtt a Trianoni Esélytelenségből a Krisztusi Lehetőségbe vezető úton, úgy, hogy megváltoztatjuk személyes és magyar nemzeti gondolkodásmódunkat. A szellemi mesterré válás, az elveszett magyar lelkiség visszaállítása egyszerűen abból áll, hogy a világra, mint lehangoló, determináló „tényekre” való tekintést átkapcsoljuk a lehetőségek világára. Egy áldozatnak még a lehetőségek is pusztán lehangoló tények, az élet mesterének kreatív lehetőségek. A magyar valamikor azt jelentette mágus, vagyis mester, ezért tudott minden helyzetből újjászületni.  Ahhoz, hogy megváltoztassuk nemzetünk csüggedt nézőpontját a lehetőségek meglátásának irányába, olyan tudatsíkra kell emelkednünk, ahol bárki bármire gondol, az azonnal valósággá válik. A test-ember tudatosságából el kell jutnunk a tudat-feletti tudatosság világába, mert innen indultunk egykor, ez az elveszett ősharmónia.

A derűlátás az egyik kifinomult formája a Létezés (Isten) ügyeiben való állásfoglalásnak. Ha megváltoztatjuk az identitásunkat, nevezetesen, hogy mi magyarok vagyunk a földi lét és történelem vesztesei és áldozatai, s képessé válnánk arra, hogy a mögöttünk lévő évezredeket a legnemesebb értéknek tekintsük, akkor ismét a szellemi lét mestereivé lehetnénk. Mivel a lehetőségek nem tények vagy még nem tények, ezért nincs bizonyíték, ami alátámasztaná ezt az új hozzáállást. Belső tapasztalásra és emelkedett hitre van szükségünk. Hit nélkül semmi sem megy! A lehetőség, az ihletett élet szellemi-lelki dolog, ezért kívül esik a tények világán, messze felülmúlja azt. Tehát, az a változás, mikor a szellemi élet benső utasává, s később mesterré kívánunk válni, nem csupán valamiféle tényszerű bizonyítékon alapszik. Nem nézünk újfent az anyagi életünkre és nem kezdünk frusztráló példákat keresni a közelmúlt magyar történelemből viselkedésünkre vonatkozóan. Mert ezek nem azt mutatnák, hogy mi magyarok szellemi emberek vagyunk, hanem valami hétköznapi, unalmas, panaszkodó, más fajok oltárán szánalmasan jajongó emberáldozatok. A Lehetőségek világát akkor tudjuk jobban megismerni, ha bátrabban használjuk az intuíciónkat és a többi ihletett képességeinket. Nem hallgat és nem hagyott el bennünket az Isten, nekünk magyaroknak fogytak el a Hozzá intézett őszinte, hittel átitatott kérdéseink. Nevén nevezve, kevés híján ateisták lettünk. Hogy magyarként megragadhassunk egy lehetőséget, rendelkeznünk kell a régi természetes intuícióval – tiszta érzéssel és hittel – Istennel kapcsolatban. Hogy a nemzet megtegye a teljes benső átalakulás lépeseit a szellemi mesterré válás felé, mindössze tiszta intuícióra, elkötelezett hitre van szüksége. Krisztus és a lélekben való feltámadás azé az emberé és népé, aki Őt érti és vállalja! A Tények világából a Lehetőségek világába való elmozduláshoz nincs szükségünk evilági bizonyítékokra. Csak egy intuícióra, mert minden bennünk van. Egy intuícióra, de miről? Arról, hogy a Lehetőség Isten Maga. Semmi sincs Istenen kívül. Ezért a lehetőség (bizalom és hit) valóban a nemzeti és személyes valóság egy másik útja. A testtudatú, a lét örök körforgásából kizuhant világ szüntelenül a pénzben, a korlátlan szexualitásban és a politikai hatalomban látja a fejlődés útját, ami mára lelepleződött, s a neve globális önzés. A lét szellemi mestere a lehetőségnél, azaz Isten oldalán marad, akinek minden új tény, minden új aktuális esemény vagy történés csak utat nyit az újabb lehetőség felé. A valóság effajta szemlélete az, ami a magyarság számára minden korban, tehát ma is nyitott. Történelmünkben számolatlanul voltak nehéz helyzetek, de megtisztulva kerültünk ki belőlük, mert mindig megoldottuk őket. Ez a mostani nem is a legnehezebb, mégis most a legnagyobb baj, mert régen magyarok voltunk, Istenes emberek, ma pedig jóléti fejlődésben bizakodó ateisták. A régi magyarokról azt mondták a hősök országa, de mi volt a titkuk? Az, ami belőlünk elveszett a kapcsolat a Teremtéssel, a hit Istenben. Bizonyos különleges képességekkel megáldott emberek – akik magasabb dimenziószintű tudatossággal látnak – értik a jelen tényekben rejlő magyar lehetőségeket. De nem szabad elfelejteni a próféciákkal kapcsolatos legfontosabb dolgot. Nevezetesen, hogy egy látó nem a jövőbeli tényeket látja, hanem a lehetőség istenes szemével képes látni. Látja a jelenben lévő lehetőségeket; lát egy ösvényt – de nem csak a történelmi, gazdasági tények ösvényét, hanem egy nyitott teret lát és azt nyilatkoztatja ki. Egy látó valódi dolga, hogy ébresztőt fújjon. Mert, ha nem változtatunk irányt, valószínűleg tényszerűen oda jutunk, amerre tartunk! Mikor őszintén tudatára ébredünk nemzetünk és saját lehetőségeinknek, az élet igazi forrásánál (Isten) találjuk magunkat. Mikor az élet igazi forrásánál vagyunk, új kontextust teremthetünk nemzeti létünknek, a bolygó életének és valójában minden életnek. Semmi sem igaz, amíg nem gondolunk rá. Ez azt jelenti, hogy mi magunk is a valóság létrehozói vagyunk. És amire mindannyian együtt gondolunk – egyénileg vagy csoportokban –, az adja a kontextust mindenhez, ami történik. Ám éppen a saját életünk az a pont, ahol a Létezés egésze sűríti erőit. Mi vagyunk az út, ahol a valóság egy sajátos világba tömöríti magát. Minden elme egy kis világ. Az elme tartalmai a jelen történéseivel egyidejűleg szövi az egyéni és nemzeti sorsot, szervezi az életet, s önmagát. A körülmények, melyek ez idáig alakították magyar életünket és melyekről azt gondoltuk, hogy az életünk megdönthetetlen tapasztalatai, most bátor, új, kreatív felfogásunkat kezdi visszatükrözni és a szürke, zord magyar valóság máris kezd színesedni. Minden – jó és rossz, kellemes és kellemetlen, reményteljes és rosszat sejtető az ösvényünk részévé válik. Semminek nem kell megváltoznia; de minden megváltozik, mert mi megváltoztunk. Most már minden egy lehetőség, egy alkalom a további fölismerésekhez. A szellemi ébredés időtlen pillanata minden korszakváltás megrendítő, földet rengető élménye, ami bennünk, magyarokban is vajúdik. A spirituális felébredés, a megvilágosodás, a magasabb dimenziószintre való emelkedés, az Egység vagy inkább Krisztus-tudat felfedezése. Rendelkezünk azzal az erővel, mely által végre megalkothatjuk saját személyiségünket és éppen ez által újjáformálhatjuk nemzeti életkörülményeinket is. E rejtett szellemi lehetőség része magságunknak, őrök belső természetünknek. De a lehetőség felismeréséhez először meg kell tisztítanunk az egyéni és a kollektív tudatot. Amit szellemi értelemben saját megvilágosodásunkért teszünk, azt mindenki másért is tesszük, nem létezik ennél nagyobb ajándék. Nem számít az életünk tartalma, nem számít, hogy anyagi értelemben milyen sikeresnek vagy szerencsésnek gondoljuk magunkat, amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy örök szellemi-lelki lények vagyunk egyéni és nemzeti létünk sivár és értelmetlen.

A Duna EvangéliumaIdőnként az anyagi siker és az un. jószerencse tulajdonképpen útjában áll annak, hogy lássuk igazi önmagunkat, ez a nyugati „gazdag” népek tragédiája. Amíg érzékileg boldogok vagyunk, nem nézünk befelé. Szellemi értelemben a mindenkori szerencse vagy szerencsétlenség a gondolataink és tetteink csalhatatlan eredménye. Isten olyan helyzeteket próbált teremteni magyar diákjainak, hogy azoknak szembe kell nézniük a végső tanácstalanság élményével, hogy minden idegszálukban megéljék azt a valóságot, amit nem ismernek és azt, hogy a nem tudás megtapasztalásában ott rejlik a felébredés mindent átható élménye! Ez a megvilágosodás megtapasztalása, mely valójában a Felsőbb Én megtapasztalása. Amikor az anyagi, sóvárgó és rettegő elme kétségbeesetten széttárja karjait, akkor lép az élet színpadára a megvilágosító intuíció. Miként az isteni mester mondta, „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!” És miért ne történne meg velünk, ha erre várunk kétezer éve? Semmi nem állhat útjában transzcendens természetünk magasabb aspektusainak, csupán a gyáva hitetlenség, a kétely. A kérdés tehát, hogy a gyakorlatban miként tudjuk megváltoztatni identitásunkat, belső és külső körülményeinket. Ehhez a szándék tisztasága a kulcs, a feltétel nélküli eltökéltség az áhított változáshoz, hogy minden személyes (nemzeti) erőnket ehhez igazítjuk, és a mellett száz százalékig kitartsunk. A mindennapok során, félig öntudatlan állapotban, sodródóan, sőt kishitűen teszünk, un. szándékos dolgokat. Az az eltökéltség, amiről itt beszélünk nem ilyen. Száz százalékos szándék, egy mindent vagy semmit ügy, nincs félmegoldás, nincs „talán később, mikor majd úgy érzem, spirituális lényként fogok gondolni magamra”. Vigyáznunk kell azonban, mert mikor határozott szándékkal lépünk fel valamivel kapcsolatban – mikor az elhatározás száz százalékos –, természetes, hogy az alternatív vágyak megjelennek előttünk, ez a kísértés lényege. Ez leginkább akkor igaz, mikor a szándék egy spirituális eszménykép. Minden, ami a szándékunknál kevésbé tiszta, egyszeriben felbukkanhat, hogy bebizonyítsa miért értelmetlen személyes és nemzeti elhatározásunk. Valahogy így; ti valójában finnugorok vagytok, Jézus meg egy zsidó ács volt, és Isten sem létezik, hiszen ez már az evolúció ideje, s nem élünk a középkorban, vesztes nép vagytok, s ti csak kompenzáltok… Ha sikerül ez a tudati elmozdulás, az elfojtásra sincs többé szükség. Ha távolabb tekintünk az evilági kettősségeknél, számos feladat lesz előttünk, amit meg kell oldanunk, legyen akár belső vagy külső tennivaló, mert többé nem ítélkezhetünk az élet jó vagy a rossz oldaláról. Az elfojtás, az örökös áldozati magatartás alternatívája a szellemi tudatosság, a spirituális megértés és érés.

 


[1] nádatté kaszjacsit pápam na csaiva szukritam vibhuh agjánénávritam gjánam téna muhjanti dzsantavah

A Legfelsõbb Létező nem vállalja magára senki bűnös vagy jámbor cselekedetét. A tudatosság az élőlények eredeti természete, ám a tudatlanság energiája befedi őket. Bhagavad-gítá 5.15.