A jóga szanszkrit jelentése egyesülés, járom, iga, folyamat, út vagy gyakorlat, amely az Istenivel, vagy az Önvalóval való egységhez vezet (a judzs igető = egyesülni, kapcsolódni -ból); az Önvalóval (Átman), Istennel (Brahman/Isvara) való egység; az ehhez az állapothoz vezető gyakorlatok.
A jóga fő irányzatai: – hatja-jóga (a test és az élet-lélegzet jógája), karma-jóga (a tett útja), bhakti-jóga (az áhítatos odaadás útja), rádzsa-jóga (a királyi jóga), dzsapa-jóga, vagy mantra-jóga (Isten/Abszolút nevei ismétlésének, vagy a szent szavak/igék ismétlésének jógája), kundaliní-jóga (a kígyóerő jógája), gjána vagy számkhja-jóga (a tudás útja).
- A Patandzsáli alapította filozófiai iskolát is így nevezik. Tárgya az egyéni léleknek az isteni belső Önvalóval való egyesülése. A hat indiai ortodox indiai filozófiai rendszer egyike. (Azok az indiai filozófiai iskolák, amelyek tévedhetetlennek, és hitelesnek tekintik a Védákat. Hat ilyen ortodox iskola létezik: njája, vaisésika, számkhja, jóga, mímámszá, és vedánta. Két típusuk létezik: azok, amelyek a Védákra épülnek (mímámszá és vedánta), és azok, amelyek nem közvetlenül a Védákon alapszanak, de hitelesnek tartják őket, és megpróbálják kimutatni, hogy rendszerükkel összeegyeztethetők (njája, vaisésika, számkhja, és jóga.)
- A saiva sziddhanta szerint a megszabaduláshoz vezető egyik út. Jellemzői az elmélkedés és a belső imádság. Az Istennel való barátság (szakhá-márga) útjának nevezik. Célja Isten alakjának elnyerése (szárúpja).
A Karma jelentése tett; rítus; cselekedet; ok és okozat; múltbeli tettek felhalmozódása; fizikai, verbális vagy gondolati tett (a kri igető = „cselekedni, tenni, csinálni”-ból).
- A múltbeli és mostani élet tetteinek felgyülemlett hatása.
- A csárváka ateista iskola kivételével ilyen vagy olyan formában, de minden indiai rendszer elfogadja a karma-elméletet. Egyetértenek benne, hogy „ki mint vet, úgy arat” vagy „amilyen az adjonisten, amolyan a fogadjisten”. Ez azt jelenti, hogy az ember tettei valamiféle hatást fejtenek ki, melynek – természetétől függően – hatalmában áll boldogságot előidézni, vagy fájdalmat okozni a jövőben.
- A buddhizmus szerint ez az ok és az okozat közti viszony, és az okozat körülményektől függ. Buddha szerint a három tényező – külső inger, tudatos motivációk, és tudattalan motivációk – egyike határozza meg a karmát. A buddhisták az azonosságot tagadják ugyan, de a folytonosságot elfogadják. Karma-tantételük a függő keletkezés (pratítjaszamutpáda) tantételén alapszik.
- A jóga iskolája szerint négy osztályra bontható: fehér (sukla) tettek, amelyek boldogságot eredményeznek, fekete (krisna) tettek, amelyek szomorúságot okoznak, fekete-fehér (sukla-krisna) tettek, ezek részben boldogságot, részben szomorúságot okoznak, és se nem fehér, se nem fekete (asukla-krisna) tettek, amelyek semmiféle boldogságot vagy szomorúságot nem okoznak.
- A mímámszá szerint a Véda célja a cselekvés, bizonyos tettek előírása, mások tiltása. A mímámszakák szerint a megszabadulás csak a tettek révén érhető el. Ezek: kötelező tettek (nitja-karma); alkalmi rítusok (naimittika-karma), és választható rítusok (kámja-karma). Az első két típus előírt, a választható rítusoktól tartózkodni kell. Az embernek a tiltott tettektől (pratisiddha-karma) is tartózkodnia kell. E tettek révén az ember egyensúlyi helyzetet teremt a karmái között, ez esetben, pedig élete végén nem vár rá több szamszára. A megszabaduláshoz az előírt feladatok végrehajtására van szükség, ez utóbbi, pedig tetteket igényel.
- Az advaita vedánta szerint a Véda nem kizárólag rituális cselekedetek elvégzését célozza, és nem a tett a megszabadulás eszköze. A tett a tudat megtisztítását célozza, így tehát a megszabadulásnak csupán közvetett segédeszköze.
A teljesség igénye nélkül néhány a karma legfontosabb megnevezései közül:
Vihita-karmák – a Véda által előírt tettek.
Szancsita-karma – olyan hatás, amely a mostani vagy egy előző élet tetteiből ered, de a mostani életben rejtve marad.
Ágámi-karma – a jelen életben végrehajtott tettek eredménye, amely az események normális menete során érik majd be.
Prárabdha-karma – olyan tettek következménye, melyeknek hatása a mostani életben jelentkezik.
Prájascsitta-karma – vezeklő cselekedet. Az ember a saját megtisztítása érdekében hatja végre, mert vagy ebben az életében, vagy a múlt életeiben elfeledkezett valamilyen előírt cselekedetről.
A vaisésika iskolában fizikai mozgást jelent. Meghatározása: „Az, ami csak egy szubsztanciában lakozik, mentes a minőségektől, és közvetlen oka mind az egyesülésnek, mind a szétválásnak.” Ötféle mozgás létezik: felfelé irányuló (utksépana), lefelé irányuló (avaksépana), összehúzódás (ákunycsana), kitágulás (praszárana), és helyváltoztatás (gamana).
A Gjána jelentése ismeret; tudás; értelem (a gjá igető = tudni-ból).
- Az advaita védántában a megszabadulás elérésének végső eszköze. Mivel ez az egyetlen dolog, ami szemben áll a nem-tudással (avidjá), ez a megszabadulás egyetlen eszköze.
- A njája-vaisésika esetében a tudás nem csupán a tárgyakat foglalja magában, hanem önmagát is.
- A mímámszá szerint a tudás az önvaló egyik alakja. A mímámszá meghatározása szerint cselekvés (krijá), vagy folyamat (vjápára). Érzékfeletti, és noha megismerhető, csupán közvetett módon, következtetés útján történhet a megismerés, és nem közvetlenül, önvizsgálat útján, mint a njája-vaisésika állítja. Lehet közvetett vagy közvetlen.
- Az advaita vedánta szerint a szemtanú önvaló (száksin) által ösztönzött tudatmódosulás (vritti). A tudatmódosulás (vritti) esetleges, a tudatosság állandó. Száksi-Gjánára és vritti-dnyzsánára oszlik. (Lásd külön-külön). Lehet közvetett vagy közvetlen. A közvetett ismeret esetében egy tárgy „az”-a ismert. A közvetlen ismeret esetében a „mi”-re is fény derül. Közvetlen tudásról akkor beszélhetünk, ha a következő feltételek teljesülnek: a tárgynak közvetlenül megismerhetőnek kell lennie (jógja), a tárgynak léteznie kell akkor [a megismerés időpontjában], meghatározott, szoros kapcsolatnak fennállnia az alany és a tárgy között.
- A visistádvaita vedánta szerint a tudás segítség nélkül is képes önmagától megnyilvánulni, és más tárgyakat kifejezésre juttatni, de amit kifejezésre juttat, az sohasem önmagáért való. Vagy az egyéni lélekre (dzsíva), vagy Istenre (Isvara) vonatkozik.
Astanga-jóga a nyolcfokú jóga. A jóga iskolájában szellemi gyakorlat (szádhana), mely a szenvedések megszüntetését, valamint az Önvaló és a nem-Önvaló közti megkülönböztetésére képes, megszabaduláshoz vezető tudás elnyerését célozza. A nyolc tag: fékezések (jama); önfegyelmezések (nijama); testhelyzetek (ászana); légzésszabályozás (pránajáma); az érzékeknek a tárgyaktól való visszavonása (pratjáhára); a figyelem összpontosítása (dháraná); meditáció (dhjána); és a meditatív önkívület, az egységállapot, a szilárd összpontosítás (szamádhi). Az első öt tag külső, az utolsó három belső segédeszköz (mint terminus: szamjama).
A jóga elsődleges célja a Móksa, megszabadulás; szellemi szabadság; az emberi élet végső célja (a móks igető = megszabadulni-ból) elérése.
- Az Upanisádokban kétféle nézőpont jelenik meg a megszabadulással kapcsolatban. Egyesek szerint ebben az életben elérhető, mások szerint csak a halál után.
- A mímámszá szerint kizárólag tettek (karma), és védikus rítusok révén érhető el. A tettektől való megszabadulás, egyfelől a tett értelmében, másfelől a tettek gyümölcsének értelmében.
- Az advaita védántában a tudás (gjána) a megszabadulás végső eszköze. Valójában a megszabadulás az Önvaló (Átman) örök természete, és csak a nem-tudás megszűntével nyilvánul meg. Nem új, hanem annak a felismerése, ami mindig is volt.
- A visistádvaita vedánta szerint a megszabadulás végső eszköze az áhítat (bhakti). A karma-jóga és a gjána-jóga az áhítat (bhakti-jóga) segédeszközei. A megszabadulás Vaikunthában való nem-fizikai lét, a mindentudás, a boldogság és az Isten jelenlétében létezés élvezete. A visistádvaita vedánta emellett a teljes önátadást (prapatti) is a megszabadulás eszközének tartja.
- A buddhizmusban a vágyak megszüntetése, valamint a születés és halál körforgásán való túllépés jelenti a megszabadulást (nirvána). Elérésének eszköze a nyolcrétű ösvény.
- A njája-vaisésika szerint a megszabadulás (apavarga) az összes minőségtől való függetlenedést jelenti. A megszabadulásban nincs öröm, fájdalom, és semmiféle más tapasztalás sem. Az erények gyakorlásával és a fogalomkörök természetének megértése révén nyerhető el.
- A számkhjában a megszabadulás (kaivalja) az összes anyagtól való tartózkodás. A megszabadulásban sem boldogság, sem fájdalom nincs, csak megzavarhatatlan nyugalom. Akkor érhető el, ha az ember képes különbséget tenni a szellem (purusa) és anyag (prakriti) között. Meghatározása: purusa-prakriti vivéka.
- A saiva sziddhántában a megszabadulás útja a következőkből áll: csarjá, krijá, jóga, és gjána. A megszabadulás során a lélek megőrzi személyiségét. Istenhez válik hasonlóvá, a megszabadulás tehát a kettőségben való egységet jelenti. A lélek Isten természetében leli örömét, bár nem azonos Istennel.
- A víra saivizmusban a megszabadulás a Siva és az egyéni lélek közti lényegi azonosságot jelenti (lingánga-számraszja). Az egyéni lélek Siva része, noha különbözik tőle. A megszabadulás az egyéni léleknek Sivával való egysége (aikja), ahol az egyéni léleknek tökéletes és kifejezhetetlen boldogságban van része. A megszabadulás útja a nyolc segédeszközzel (astávarana) elősegített áhítat.
- A sivádvaita szerint a köteléktől való megszabadulás és a boldogság elnyerése jelenti a megszabadulást. A megszabadulás akkor következik be, amikor az ember felismeri valódi természetét. A megszabadulás eszköze a Siván való elmélkedés.
- A kasmíri saivizmus szerint a megszabadulás az individuum és a végső Valóság azonosságának felismerése. Azt jelenti, hogy az ember visszatér eredeti tökéletesség és tisztaság-állapotába. Négy lépés – ánavópája, sáktópája, sámbhavópája, és anupája – révén érhető el, melyek az Isteni Akaratban csúcsosodnak ki.
- A teisztikus saivizmusban a megszabadulás általában a mennyországban (Kailásza) következik be. A vaisnaváknál Vaikunthában.
A jóga felfogása szerint a nyolctagú jógikus út gyakorlása a kaivaljához vagy a tudatfeletti szamádhi állapotához vezető út, a jóga meghatározása szerint: csitta vritti niródha. A végső megszabadulás központi fogalma a Dzsívanmuktaszanszkrit fogalom, melynek jelentése életében megszabadult. Bár a jóga évezredes fejlődése iskolánként finomítja, újra értelmezi e fogalom benső jelentését. A számkhja, az advaita vedánta, a kasmíri saivizmus, és a saiva sziddhanta által hirdetett tantétel, mindamellett minden egyes rendszer a maga módján értelmezi ezt a fogalmat. A tantétel szerint az individuum már a fizikai, testi életében is megszabadulhat.
- A számkhja szerint a megszabadulás pillanatában lényegi, tapasztalaton alapuló különbség áll fenn az egyéni lélek (purusa) és az őseredeti Természet (prakriti) között. A fizikai test a múltbeli tetteknek (karma) köszönhetően – végső soron ezek miatt jött létre – továbbra is megmarad. Amikor e tett (karma) kimerül, ezt érzékeli a fizikai test, jelt ad és az ember a teste nélkül szabadul meg (vidéhamukti).
- Az advaita védántában a megszabadulás a nem-tudás (avidjá) megszüntetésével következik be. A fizikai test folytonossága semmiképp sem összeegyeztethetetlen a megszabadulással. A megszabadulás előtt az ember felismeri, hogy a fizikai test csupán illuzórikus megnyilvánulás. Ha a test valódi lenne, a megszabadulás csak annak megszűnése után következhetne be. Mindazonáltal a megszabadulás nézőpontváltást eredményez. Mivel a fizikai test nem valódi, további jelenlétének vagy megszűnésének nincs jelentősége. A dzsívanmukta tehát olyan ember, aki a világban él, de nem e világról való. Egy dzsívanmukta esetében a test léte vagy nemléte lényegtelen.
A saiva sziddhanta azt az egyéni lelket nevezi megszabadultnak, amely megszabadult az ánava-, májá- és karma-maláktól, és azok hatásától. Az egyén már testi állapotában is boldogságban részesül.